Tározók - kiemelve



Az év vízgazdálkodási tanulságaira a "Kormány" is reagál, kiemelt program lett 19 tározóból

A hivatkozott hír kapcsán nagyon tartalmas, lényegre tapintó megállapításokat közöl Ungvári Gábor. Az alapvető helyzetértékeléssel, miszerint lehetne itt elég víz, ha megfelelően bánnánk vele, egyetértek (még), és különösen azzal, hogy a felhasználható víz nálunk „árvíz” formájában áll rendelkezésre /jelenik meg – a feladat az ezzel való helyes gazdálkodás megteremtése.

De minthogy nem gondolom, hogy a pénz alkalmas lenne az értékek mérésére[1], szerintem nem az ingyenességgel van a baj, hanem a struktúrával, amibe bele van töltve az ingyenesség.

Felmerült a jelenlegi rendszerünkre jellemző állami túlterjeszkedés idétlensége is. Ez esetben látnunk kell, hogy a modern-kor túlburjánzásának szerves jelenségéről van szó (nb. gyarmatosítás, és az ebbe bekapcsolódó helyi "elit", az ezt át nem látó rabszolga államapparátus általi öngyarmatosítása), amire nem helyes "kommunista" jelző használata, és/de nem érvényes az a kép sem, amivel a széles köztudat még mindig "kapitalizmus" néven számol.
Jelenleg az államot is bekebelező "tőkés társaságok világuralma" az, ami az életet egyébként biztosító Természetet is gyarmatosítja, korlátozva az eredendő közösségek hozzájutását a Természethez (javak, élet, stb. – különböző kifejezésekkel díszíthetjük).  
(A "baloldal" - s nyilván a "jobb-" szintén - kifejezés használata pedig régen tökéletesen történelmietlen, szakmailag ciki, olyan mint mikor régen lejárt konzervvel etetjük a családunkat, mert az van otthon.)

A „Kormány” tervezete és a helyszíneknek a tervezetből látható ismerete elég ahhoz, h. lássuk, hogy
ez NEM az a koncepció, ami strukturálisan meg tudja-akarja oldani az ország vízgazdálkodását.

A tározók "beemelése" a köztudatba jó lépés lenne persze,
DE döntő fontosságú, hogy
nem egyszerűen tározókat kell csinálni,
hanem a meglévő/természetes domborzati mintázat alapján kell kialakítani a tájhasználatot, ahol nem művelési ágnak van prioritása (szántó), hanem a funkcionális illeszkedésnek (természeti adottságnak és emberi tájhasználatnak).

Egyszerűbben /Másképpen:
nem csinálni kell a tározókat (amiken ma mesterséges medencéket értenek..),
hanem a létező, tározónak való, ártéri szinteket kell ártérként használni
- a feladat tehát az ehhez szükséges jogi-tudati-infratsrukturális átalakítások véghez vitele.

A tervezetből egyelőre nem látszik ez, nem ez látszik (a totális félreértés annál inkább: 150 ezer köbméternyi tározótér 650 millió forintért??!).

Persze tudom, hogy tartalmilag nem hoz újat e bejegyzés, de amíg a tározókat – fizikailag és működtetésükben is - kiemelik a Tájból, addig ez nem az én gyengeségem…Nekem ennyi lehetőség maradt: falra hányni a borsot. (Minthogy néhányunk szemét csípi:)

 


[1] A megoldás a tulajdon fogalmunk teljes átértékelése, a modern kór komplett revíziója, amikről egyebütt már megemlékeztünk, most ezzel nem töltjük az esetleges olvasó idejét.

Fenntarthatósági kezdeményezések

2 tudósítás a médiából, 2 magyar példa.

Somogyi falvakban a közmunka programokat sikerült úgy alakítani, hogy a jó irányba haladjanak:



Kászonban egy néprajzos városi kiköltöző mutat példát arra, hogy a hagyomány a fenntartható:


Modern hagyományos

 
Az előző bejegyzésben hivatkozott előadásban éppen a technológia és az energia szerepét emeltem ki a fenntarthatóság meghatározása kapcsán - a minap kaptam néhány honlapot, ami ló-hajtású mezőgazdasági technológiákat mutat be (sajnos egyenként linkesítés után is hozzátesz vmi kódot, úgyhogy be kell másolni egyenként a címsorba):
 
Bámulatos, hogy nyugaton milyen mozgalma van ennek... Megjegyzendő, hogy a technológia fenntarthatósága nem csak a működtetéséhez szükséges energiaforrástól függ, hanem a létrehozásának feltételeiről is. De ezen eszközök legyárthatóak egy kisvárosi kisüzemben is - Magyarországon a termelési hagyomány, az ügyes-okos emberek meglennének hozzá, márcsak az üzemek és az energiagazdaság kiépítése hiányzik...