Beszélgetések a Víz világnapján

A víz világnapján FazekasSándor miniszter úr volt a Hír Tv Péntek8 c. műsorának vendége.

A műsor első 15 percében a vízgazdálkodásról volt szó, amikoris a miniszter úr nyitottságot mutatott a tájgazdálkodási megoldások irányában.

Az örömünk mellett megjegyezzük, hogy azért furcsa ez a helyzet.

Hiszen nyilvánvaló, hogy a jelenlegi elvek mentén a jelenlegi eszközökkel NEM tudják megoldani a vízgazdálkodási problémákat, és az számít eredménynek (?!), hogy bizonyos jelek arra utalnak, hogy a problémákat megoldani nem képes rendszer szakmai és politikai vezetése mintha nem zárkózna el teljesen az egyébként tudományosan megalapozott megoldási javaslatoktól, amikről még azt sem lehet jószívvel leírni, hogy újak, hiszen 40 éve feltárt 4000 éves megoldások aktualizálásáról van szó; és immár több mint 10 éve, minthogy a 2000-es árvíz és cianid szennyezés óta azért napirenden vannak a vízgazdálkodási kérdések.

Miközben a vízügyi szakirodalomból, tehát a jelenlegi területminimalizált vízlevezető vízgazdálkodást alternatíva nélkül képviselő vízügyi szakma kanonizált szerzőinek tanulmányaiból 100 éve kiolvasható, hogy a Tisza szabályozás koncepcionálisan hibás volt. Pl. Kvassay Jenőtől idézik a tévébeszélgetésben hivatkozott rádióműsorban:

„A hullámtér fokozatos emelkedésének nem lehet gátat vetni a vízépítés óta. Egyetlen mód van csak, hogy a mentett területekre kivezetjük a vizeket. A töltésezés legnagyobb veszélye az okszerű vízgazdálkodás által elenyésztethető.”

Kvassay Jenő 1919-ben halt meg, de Iványi Bertalan 1948-as, vagy Lászlóffy Woldemár 1982-es munkáiban is koncepcionális tévedésekről számolnak be, mint például:

• „a folyó maximális vízállása a szabályozás következtében 2-3,5 m-rel emelkedett” (Megjegyzem, azóta még másfél méterrel…)
• „Az átvágásoktól … az árvízszín süllyedését várták.”
• „a kisvízszín jelentékenyen mértékben alacsonyabb, mint a szabályozás előtt.”
• „Az átvágások …  következtében … gyakoribbak és hosszantartóbbak lettek a kisvizek.
• „Az árhullámok … egymásra szaladnak… a korábbinál kedvezőtlenebbül”
• „az árhullámok nemcsak magasabbra hágnak, de gyakrabban is lépnek ki a mederből mint azelőtt”
• „A … szabályozás természete magában hordozta a hajózási viszonyok megromlásának majdnem valamennyi okát.”
• „A Temesi bánságban folyó vízrendezés … elsőrendű katonai érdeket szolgált. Költségeit a bécsi kormány biztosította…”
•  „A bécsi kormány Magyarországot már a 17. sz. végétől gyarmati sorba igyekezett süllyeszteni, és minél tökéletesebb kizsákmányolására törekedett.”
•  „A szabadságharc leverése után ’a kormány hamarosan belátva a tiszaszabályozási vállalat közgazdászati fontosságát, azt újból megindította.’”

Ezek az idézetek tökéletesen más képet rajzolnak ki a szabályozásról, mint amit a közvélemény tud, és ami szerint a vízügyi és az agrár szakma cselekszik.

Hangsúlyozzuk, hogy nem a múltbeliek felelősségét kutatjuk, hanem a vízgazdálkodás jelen szakmai, szakpolitikai véleményformálóinak és döntéshozóinak kínálunk muníciót, hogy nyugodtan legyenek bátrak határozottabban elindulni a megoldás felé.

 

Hogyan szerettem bele az ártéri gazdálkodásba? avagy amikor a hal nem ál, hanem igazi…

 

A közelgő vízvilágnap és az ártéri gazdálkodásról szóló órám emlékére a már többször ajánlott oldalról idézem egy vendégelőadó élményhúszpercét:

 

 

Megtévesztő a cím némileg; nemcsak egy szappanopera sztendapos utánérzését kapja a hallgató, hanem egy nagyon jó esettanulmányt is a fenntarthatóság kétféle értelmezéséről.

A hamis és a valóságos értelmezéséről.

Egy kérdést emelnék ki (9:30): Hallottak olyan farmról, ahol nem kell etetni az állatokat?

A válaszunk:

Igen, az egész Föld ilyen – eredendően.

Csakhogy az ember a modern korban az életet elkezdte profittá alakítani, ennek vetülete, hogy agri cultura helyett agrobizniszt csinál, élelem helyett élelmiszaripari nyersanyagot.  

 

(Megjegyzem, mégiscsak jók ezek a fenntarthatósági projektek, hiszen az egyik jóvoltából személyesen is láttam a pozitív példaként hozott Donána Nemzeti Parkot:)
 

Ártéri gazdálkodás - Andrásfalvy és hullámai

 

Említettük az órán (ill. köztudomású:) hogy AndrásfalvyBertalan professzor a néprajz (és a Duna:) irányából definiálta az „ártéri gazdálkodást” először.
Ez vaskos könyvben jelent meg 1975-ben, majd Báder Lászlónak köszönhetően 2007-ben.

Ezen anyag összegzése az árvizek kapcsán megjelent a Magyar Tudományban:
 

A vízhaszonvétel és árvízvédelem hagyománya Magyarországon

(Magyar Tudomány 2000/6. pp.709-719.)

Kérdések a cikk feldolgozásához:

Adatolható-e történelmi dokumentumokkal, hogy a magyaroknak sajátos folyógazdálkodási rendszerük volt?

Miért nevezhetjük ezt a sajátos folyógazdálkodást ártéri gazdálkodásnak?

Mi a fok, milyen adatok szólnak a fokok léte mellett?

Milyen érvek, adatok szólnak a fok mesterséges (ember-alkotta) eredete mellett?

Reális lehetett-e a középkori „legendás” halbőség?

Mi a fok jelentősége a halbőségben?

Mi a különbség a nyugati és a magyar halastó között?

Milyen jogi környezet segíti /teszi lehetővé a fokok működtetését?

Milyen jogai vannak a nyugati és milyen a magyar parasztnak /jobbágynak a természeti környezet használatára?

A halászaton kívül milyen haszonvételei voltak az ártéri tájnak?

Mikor, hogyan, mi kapcsán változik a tájhasználati jog?

Mik lettek e változásnak a következményei?

Mik voltak a gyakorlati szabályozás okai és lépései?

Mik a vonatkozó Duna szakasz szabályozásának történeti eseményei?

 

A cikk hullámokat vetett, ill. az a cikk nyomán az alábbi hullámokat vetették: 

Deák Antal András: Fokok és délibábok. Hidrológiai Közlöny 2001/1. 39-42.

Fokok és délibábok. (Vágás István cikkismertetője) Magyar Tudomány 2001/3

Andrásfalvy Bertalan: A fokok szerepe az ártér haszonvételében. Adatok a fokok készítéséről. Hidrológiai Közlöny 2002/1 pp.55-57.

Deák Antal András: Válasz Andrásfalvy Bertalan: „A fokok készítéséről” mondolatára. Hidrológiai Közlöny 2002/1 p.57.

Faludi Gábor – Kalocsa Béla: Adalékok egy vitához. Hidrológiai Közlöny 2002/2

Deák Antal András: Fok vagy csatorna? Hidrológiai Közlöny 2002/4 p.241.

Tamás Enikő Anna – Kalocsa Béla: hozzászólás a fokokról szóló cikksorozathoz. Hidrológiai Közlöny 2002/4 pp.242-245.

 

Deák Antal András: A „fok” metamorfózisa. Hidrológiai Közlöny 2002/6 p.368.

Idő-ítélet

Most igazán úgy érzi az ember, hogy ezennel nem kell hivatkoznom semmilyen forrásra,   mert erre mindig emlékezni fogunk, hiszen mégiscsak ritka, hogy az első hó – nem időrendben persze, de vastagságban – március 15-re köszöntsön az országra, de minthogy ez a honlap tényleg az örökkévalóságnak készül (..:), így mégiscsak ideillusztrálom, hogy hogyan is reagált az ország.

Ez a helyzet /jelenség nem azért tartozik a tárgyunkhoz, mert tényleg különleges, hogy ilyen az idő járása mostanában,

mégcsak nem is azért, mert a változások dinamikája azért mégiscsak mutatja, hogy az összeomlás korában élünk – hívhatjuk persze változásnak is, de ez esetben nem csak a klíma változását kell észlelnünk – ,

hanem, mert ez az idő bizony ítéletet mondott; és mert itt az ítélet ideje...

Nem a Kormány vagy az ilyen-olyan szolgáltatók felett, hanem az emberek, ill. világnézetek felett mond ítéletet ez az idő, hiszen aki elvárta, hogy ezek a rendszerek fennakadás nélkül működni fognak, azok nem értik, nem fogadják el az ember(iség) és a Természet valódi viszonyát.

Hiszen a kérdés valójában, hogy a Tél vagy az Autópálya ejtette fogságba az embereket? Hogy jár-e az, hogy száguldó luxuskoporsókban 30 méteres, tehát másodperces követési távolságokkal 2000 millió forintnyi érték kilométerköltséggel épült utakon bármikor-bárhova eljuthasson az ember? Hogy ki a magasabb rendű az Ember v. a Természet?

Illetve itt a lehetőség, hogy átgondoljuk, hogy mit jelent az, hogy a Természet a magasabb rendű rendszer, vagyis az ember a Természetnek „csak” alrendszere.

Semmiképp sem a fenyegetést, a gonosz természet támadását jelenti, hanem egyszerűen azt, hogy ha az ember amennyiben a modern technológiájára hagyatkozik a Természettel szemben, akkor sérülékeny – az összes civilizációs vívmányával együtt, ill. főleg azok miatt (!). Az ember sérülékenysége éppen ezen technológiáktól való függőségével egyenesen arányos, mivel ezek a technológiák sérülékenyek. Jó időben, jó energiaellátás, és a többi mesterséges feltétel rendelkezésre állása esetén jól teljesítenek, azaz növelik az ember kényelmét, elkényelmesedését; de a Természettől való elszakadottságuk mértéke miatt sérülékenyek.

Egy természetszerű falu/közösség (eredendően ezeket persze egybe kellene írni, de manapság ilyen egyelőre nincs…) ebben a helyzetben semmilyen kárt, fennakadást nem szenved. Hóvihar idején az emberek eggyel többször mennek le a pincébe borért, aztán meg elsöprik a havat. Hóviharban nem havat söpörnek, hanem ülnek otthon. A kamrában, csűrben kitart a tavalyi termés. A modern állam viszont nagyon vigyáz rá, hogy az embereknek ne legyen olyan kamrájuk és termésük, ami kitartana és eltartana a Természet törvényei szerint. Nagyon vigyáz rá, hogy ne legyen független (önfenntartó) gazdasága és közössége az embereknek, hanem a központi ellátó rendszerektől függjenek. Cserébe a biztonság illúzióját ígéri és a kényelem lehetőségét, vagy legalábbis, hogy ez jár nekünk. „A Kormány /az állami szervek felkészültek a szélsőséges időjárásra” – lehet hallani az ilyen helyzetek előtt és után, és vegyük észre, hogy nem tudja nem ezt ígérni a „Központ”, végül is ez Rendszer, hiszen az „emberek” ezt várják el. Hogy ne kelljen szembesülniük azzal, hogy nem ők (A Modern Rendszer) a legmagasabb rendű. Hogy ne kelljen szembesülniük a valósággal. A modern ember megkötötte ezt az egyezséget, s a kényelemért cserébe (a fizikai és szellemi kényelméért) feladja a szabadságát.

Ez a megkötés köti az embereket, és tartja fenn a Rendszert, ill. azt az illúziót, hogy ez a Rendszer fenn van tartva, ill. hogy az ember tud szabad lenni ebben a rendszerben.  Aki hajlandó felébredni ebből az illúzióból, az már az új ember, a modernen túli ember, aki a modern kór leckéjét megtanulva, és a modern kor technológiai kínálatát a helyén kezelve tudhatja kialakítani az új életet, ami tkp. csak újra az élet, minthogy ez a mostani modern élet a pusztulásba fejlődte magát.

Tehát az embereket nem a Tél ejtette csapdába, hanem az autópálya, ill. a világról alkotott modelljeik; de ha változtatunk a modelljeinket, van kiút a csapdából, ill. a kiút a csapdából a modelljeink változtatásával kezdődik.

 

 

Szabálysértés

Nem vagyunk egyedül –
   sem abban, hogy hamis szabályokkal sértegetnek bennünket,
   sem abban, ha ezt a sértést esetleg szóvá tesszük.

Számomra most ez az üzenete elsősorban az új nyilvánosság által hozzám is eljutott nyilatkozatnak, vagyis az interneten keringő alábbi filmetüdnek, ami az én lehetőségeimnél hatékonyabban kiáltja világgá, hogy a király meztelen. És hogy valójában a király sérti a szabályokat, nem a polgár, aki szóvá teszi ezt: 

Persze ijesztő lehet az információ, különösen ha a jószándékú hallgató azért és úgy ment mondjuk egyetemre, hogy minél magasabban tudjon bekapcsolódni a rendszerbe.

Csakhogy mégsem hallgathatjuk el, hogy ez a rendszer hamis.

 

Ezért fontos az üzenet: nem vagyunk egyedül, tessék nyugodtan hinni a szemnek, a király tényleg meztelen, s az a szabálysértő, ha hallgatunk erről.  Egyébként ugyanerről beszélt Mujica elnök is a Nagy Képmutató Konferenciák egyikén, amiket a Rendszer a megoldás helyett használ… Persze ez szélsőségesnek tűn(tetőd)ik fel most, nyugaton a balnak, itt a jobbnak nevezett oldalon, de hogy mennyire túl vagyunk a hamis világ hamis fogalmain, arra éppen Mujica elnök is példa, aki ugyebár klasszikus kommunista, nem olyan mint a mi nagytőkés kommunistáink...

Nem öncélú polgárpukkasztás tehát e performansz sem, hanem a modern világ hamisságának kimondása.

És vegyük észre: a videó kikiáltói a megoldást is megadják, azt a hőn áhított utat, amerre a kiutunk van: gondolkodj másképp!
Ha csak simán gondolkodsz, az még nem Te vagy, hanem a Rendszer benned. Mert a rendszereket a rendszerelemek hite tartja fenn, vagyis mi mindannyian, a rendszerben betöltött helyünknek megfelelően…
A rendszer hamisságának kimondása nem azért kell, hogy rosszul érezzük magunkat, hanem hogy tompítsuk a pofáresést. Tisztában kell lennünk, hogy immár a feladat megváltozott: nem építeni kell, hanem visszabontani, átalakítani, másikat építeni: új értékrenden új struktúrát létrehozni, ami új működést produkálva ki tudja termelni azokat az új jelenségeket, amik az élet lehetőségét képesek biztosítani. Mert ez a rendszer most nem ilyen.
 

Ne ijedjen meg az egyszerű normális életet akaró háziasszony vagy gyáriember, ez a videó valóban zavaró, idegesítő – alkalmas a nyugalom megzavarására.

Éppen az a célja ugyanis: ébreszteni akar! És felébredni nem kényelmes. De a „nyugalom”, ha hamisságra épül, akkor nem nyugalom, hanem hazugság, amin nem valóságos a „normális élet”.
És még egy illúzióval le kell számolnunk, mégpedig, hogy nem választható, és nem ízlés kérdése, hogy fel akarunk-e ébredni. Az álomnak vége – a valóság jelez, a modernitás a Természet vizsgáján megbukott; és nem csak a külső, de az ember belső természetének vizsgáján is…

A filmecske őrült népszerűsége persze veszélyes is: félő, hogy nem jelzi, hanem helyettesíti az értékrend változását.

A változtatás helyett kimegy a gőz: lám’ tényleg, hogy megmondták, hogy meztelen a király! – és visszamegyünk a mátrixban biztonságot adó – és adózó – hamis helyünkre, és tovább gyarmatosítjuk egymást és önmagunkat, NEM kimondva, hogy a szabályok, amiket betartatnak velünk, hamisak, s a hamis szabályok nem ismerete, vagy el nem ismerete, igenis mentesít a szabálysértés terhe alól.

És amikor mások életét – természetes (=valóságos) jogait – korlátozzuk a hamis szabályokra és szabálysértésekre hivatkozva, akkor a valóságban egy hamis, embertelen rendszer kollaboránsai vagyunk.

S ki nem ilyen, akinek van állása?!

Hogy ebből fenntarthatóság nem lesz, azt látjuk, de kibontva a film üzeneteit, kiderül, hogy a Tisza és a vízgazdálkodás kapcsán is tanulságokkal szolgál az ügy.

Az árvíz, belvíz, aszály és a szennyvíz(!), a többi vízgazdálkodási problémával, mind csak jelenség a felszínen, amik a vízgazdálkodás helytelen működéséből fakadnak, amit a rossz struktúra (szabályzók és infrastuktúra) szükségszerűen termel ki magából, de a helytelen működést termelő rossz struktúrát a hamis értékrendszere miatt és által a modern ember hozza létre és tartja fenn – nap mint nap, egyre nehezebb körülmények között, de kitartóan, mint egy programozott gép, amíg ki nem fogy belőle az energia; ami egyébként szintén hamis, illegitim, amennyiben nem emberléptékű. (A struktúra csapdájának általános törvényszerűségét a mellékelt ábrán tudjuk modellszerűen szemléltetni.)

 

A problémák megoldása nem lehetséges csak a felszíni jelenségek kezelésével. Amíg az értékrend hamis, addig legfeljebb csak látszatmegoldások vagy látványos konferenciák születhetnek, ugyanakkor az értékrend igazítása végső soron nem a pénzen múlik. Hanem a tudatosságon. Erre hívják fel a figyelmet a film alkotói, s persze értelmet nyernek az eddig más értelmű fogalmak, s hogy mitől féljünk, s mitől ne: összeesküvés, összeomlás, terrorizmus, állam, modern, nyugalom, jólét, növekedés, szabály és szabálysértés.

(Lábjegyzet: 

Tényleg olyan videójátékokon neveljük a gyerekeinket, amiket 0:36 körül mutat a film?!)

 

Nemzeti Vízstratégia

 

 

Kedden (03.05.) hozták nyilvánosságra a „NemzetiVízstratégia” konzultációs vitaanyagát, ami alcíme szerint a jövő vízügyi szakpolitikáit hivatott megalapozni. (Innen letölthető, pdf, 1,88 Mb)

 

Sok ilyesmit láttunk mostanában, pl. VTT, VKI, VGT, és stratégiával mostmár ugyebár Dunát is lehet rekeszteni, de eddig azt tapasztaltuk, hogy a stratégiák, irányelvek, fórumok inkább csak a túlburjánzott intézményrendszer kínlódásai a megoldás helyett. Ezúttal azonban mintha a szokottnál egyértelműbben és egyöntetűbben mondaná ki a valóságot e dokumentum, s a megoldással kapcsolatban is rendre gyönyörű mondatokat olvashatunk.

 

Kimondatik pl. hogy az elvezetésre koncentrált stratégia a klímaváltozás tükrében nem fenntartható! (kiemelés tőlük!), s a rákövetkező nehezen értelmezhető mondatból kiérthető a belvíz átértelmezésének szükségessége:

A belvizek hatékony és a gyors vízelvezetés kényszerét fel kell váltania az ésszerű kezelést, a hasznosítható vizeinkkel valóban gazda módjára foglalkozó, a pillanatnyi fölös készleteket tározó, a helyes vízgazdálkodást előtérbe helyező gondolkodásnak, a valamennyi szempontot (védelem, szolgáltatás, ökológia, vízpótlás, termelés stabilitás, stb.) figyelembe vevő szakpolitikának.

 

A dokumentum szerzői nincsenek feltüntetve, pontosabban a szerzők helyén a vízügyi helyettes államtitkárság szerepel a címlapon, de az nem derült ki számunkra, hogy milyen módon gondolják a meghirdetett érdemi konzultációt.

 

Egyelőre mi kifejezzük örömünket, hogy benne van az anyagban a vízgazdálkodási paradigmaváltás igénye és lehetősége, s persze felajánljuk a SZÖVET saját anyagait és tudását, hogy az új tartalmak minél valóságosabban tudják szolgálni a vízzel való hatékonyabb gazdálkodást.

 

Az idő persze sürget – meggyőződésünk szerint nem csak a távlati tervekben kellene szerepeltetni a vízkörforgások, az eltűnt kisvízfolyások és erdők helyreállítását célzó intézkedéseket, és általában a tájhasználatváltást, mert ez a megoldási eszköz a területeink vízháztartásának kiegyensúlyozásában, hiszen erről kell beszélnünk, nem az öntözésről, ami a gyakorlatban, a jelenlegi területhasználat mellett nem alkalmas a szárazodás megállítására, sőt ellenkezőleg: az iparszerű öntözés a táji vízkészletek csökkenéshez vezet.

 

Fontos tehát, hogy e 73 oldalas dokumentum bekerüljön a köztudatba, az érintett ágazatok szakmai vitáiba, mert ebben a műfajban tartalmas és üdítő olvasmány, ill. valójában alkalmas a fenntarthatóságot hozó szabályozás megalapozására.

Egyelőre csak egy rövid értékelő tudósítást találtunk az országos sajtóban, de bízunk benne, hogy lesz még kapacitás és lehetőség, hogy a víz a megfelelő helyre kerüljön gondolkodásunkban és gazdálkodásunkban, tehát a tájban is...