Persze mindig nyomaszt az érzés, hogy kevés az időnk,
s hogy szeretnék riadót fújni, különösen a gazdasági vezetőknek, akik a
leginkább megvezetettek a modern kór mátrixa által.
A sok befejezetlen gondolatot, és ki nem bontott összefüggést
ezen bejegyzésben sem tudom pótolni, inkább csak véletlenszerűen (és akár
ízelítőként) néhány kiegészítés:
- talán nem hangsúlyos eléggé, hogy gazdálkodás számomra a geográfusi módszertan része; s amit-ahogy csinálok, az nem illeszkedik a mai átlagos gazdálkodói képbe…
- a beszélgetésben inkább a múltra hivatkozunk, pedig fontos, hogy az ártéri gazdálkodás éppen a jelenkor problémáira tudná a megfelelő választ adni… Nem valami régi tájhasználat idealizálása a lényeg, hanem hogy a jelenlegi bizonyítja, hogy rossz, s hogy lehetne jobban csinálni.
- a Természet megtámadása, az a játszma, amiben az ember amikor győz, akkor veszít. Mert az embernek, és a gazdaságának is, a magasabb rendű kerete a Természet – a bankárok is szén, oxigén, nitrogénből vannak…. (:-?)
- nagyállattartó legeltetés és a nagytáblás szántóföldi gazdálkodás között a sok hasonlóság mellett (árutermelés, kiszolgáltatottság növekedése, az eredendő közösségek háttérbe szorulása, mozaikosság visszaszorulása, a tájműködés sérülése), döntő különbség egyrészt, hogy a negatív hatások léptéke és a mértéke más, másrészt a vízhez való viszony: a legeltetéses „monokultúra” tájhasználata alapvetően magas vízpuffer kapacitású tájat eredményez, míg a szántó monokultúrában nincs helye/tere a víznek.
A homályosan maradt vagy hiányzó témák az egyéb
bejegyzésekben vagy a tanulmányokban tárgyalva vannak/lesznek – ill. tessék kérdezni!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése