Mandiner 22.10.13.


Válaszaim a Mandiner újságírójának kérdéseire október 8-án hajnalban, 

a feketetói vásár parkolójában ülve - írva, s küldve:

Mi az Ön által létrehívott „Vízválasztó” kezdeményezés célja és lényege? Nagy a baj?

A Vízválasztógazdálkodók és tudományos emberek magánkezdeményezése, aminek célja és lényege, hogy megjelenítse azt a felismerést, hogy a vízgazdálkodási problémák megoldása a tájhasználat által lehetséges: olyan tájhasználat által, amiben van helye a víznek. Innen jön, hogy a vizet választjuk, s nem a vízelvezetést. És persze ez egy vízválasztó is a hazai víz- és tájértelmezésben, hiszen eddig a vizeket levezetni igyekeztek, de az idei év végképp megmutatta, hogy mostantól másfelé kell folyjanak a vizek, mégpedig nem kifelé az Országból, hanem befelé a tájainkba. Ugyanis valóban nagy a baj: ez a levezető vízgazdálkodás és víztaszító /víz-nem-választótájhasználat aszályt csinál az aszályhajlamból. És nem csak a rendszerszerű vízhiány, de megnövekedett árvízveszély, ill. az árvízszintek folyamatos emelkedése is a modern vízgazdálkodás következménye. Tehát az emberi hozzáállásunkon, táj-működtetésünkön nagyban múlik, hogy a mennyire vagyunk kitéve a globális klímaromlásnak. A jelenlegi helytelen tájhasználatunk a szélsőségek növekedésének irányába hat, de van olyan víz-és tájhasználat, ami a kiegyensúlyozás felé vinne. 

 

Mi a különbség helyes és helytelen vízhasználat között?

A jelenleg megszokott tájhasználatban nincsen helye a víznek, helytelen a vízhasználat. Minden lehető területet felszántottak, és a lehetetleneket is. Jellemző, hogy még a vízvezető csatornák is partjukig szántva vannak, szűk-mély-meredek árkok vannak, hogy minél kevesebb helyet vegyenek el a műveléstől, minthogy a művelésis csak a szántást jelenti. Így a táj túl van használva, nem tud megújulni, az életfolyamatai leállnak, elveszíti munkaképességét is, tényleg mint az ember, akinek 20 órát kell dolgoznia naponta. A 80%-nyi szántóművelés ilyen, s ugyanúgy az összeomláshoz vezet, a szántóművelés is ellehetetlenedik, a túlzott használat önmagát elpusztítja. És persze bennünket is, ill. mi magunkat ez által.
A helyes vízhasználatban van helye a víznek, olyan művelési ágakat és módokat alkalmazunk, ami szereti vagy bírja vizet, és ez nagyjából bármi a szántón és a településen kívül. Több rét, legelő, erdő, vizes élőhely, s ezek vegyesen(!) kellenek, ill. forgatás nélküli talajművelés, ahol nem áll félévig csupaszon a talaj, ami ugyebár önmagában sivatag. Állandó növényborítottság kell és élő talaj, ezek tárolják, ill. tartják körforgásban a vizet. Így a táj életfolyamatai is tudnak működni, a táj ellátja vízzel a részeit, még a szántókat, pontosabban a gabonatermesztést is, megfelelő léptékben és mértékben. A víz helyét a táj eredendő struktúrája kijelöli: a medrek, erek, árterek megvannak, csak éppen rosszul vannak használva, hibás az értékrend, az egész táj-értelmezési rendszer.

 

Melyek az Ön felfogásának rendszerszemléleti, értékrendi alapjai?

A geográfusi megközelítés ökologikus: az egész rendszert tekinti, aminek tanulsága például, hogy a jelenségek nem önmagukban értelmezendők, hiszen ez csak a felszín. Ilyen az árvíz, az ún. belvíz és az aszály is, de a széndioxid növekedése a légkörben, vagy a jelenleg épp összeomlássá összeálló  válságok gazdasági és társadalmi szinten.  A jelenségek mindig egy rendszer működésének eredményei, ha javítani akarunk, az egész rendszert látnunk, ill. változtatnunk kell. A működést a struktúra határozza meg (pl. a vízhasználatot a csatornahálózat és a vízgazdálkodási üzemrendek), a struktúrát pedig az értékrendi szint, vagyis legegyszerűbben, hogy mit látunk szépnek. Ami a szántás a mezőgazdaságban – ringó búzatábla, ugyebár –, az a felületek túlzott burkolása a városokban, köz- és magánterületeken egyaránt, de ide tartoznak a steril pázsitok is a menőkertvárosokban, vagy a falevelek szemétként való értelmezése, akár a falvakban is! Minthogy a sterilitás a lényeg: a rendfogalom helyét átvette az élettelen. Az élet helyét átvette a pénz, ill. a több pénz, a profit. A modern ember nem élelmet akar termelni, pláne életet előállítani, hanem pénzt, profitot, növekedést, megint magán és állami szinten is.
Ugyanakkor a 21. század tanulsága, hogy az emberi civilizáció, de legalábbis a kultúra, a Természet része, alárendelt része, ahogy a bankároknak is nagyobb szüksége van az oxigénre, mint fordítva. A technológiai fejlesztés önmagában nem tud életet csinálni, hanem a falanszter felé visz. Az elmúlt évek eseményei jól mutatják ezt. Fennmaradásunkhoz nem a mesterséges intelligenciát kell fejlesztenünk, hanem a természetes intelligenciát észrevennünk és éltetnünk. A modern értelemben vett fejlődés felemészti az életünket.

 

„Édenkertből fejlesztett sivatag.” Mit jelent ez az erős kép, amit a mostani, vízügyi állapotaink leírására használ?

Az Édenkert és a sivatag e fenti kettős modell jelképei, a helyes és helytelen, természetszerű kontra iparszerű hozzáállás, ill. gyakorlatok eredményei. A megkettőződött valóság kezdő és végpontjai, a Teremtés és/vagy az evolúció által létrehozott eredendő, tehát létéből fakadó Édenkertből a nem megfelelő emberi működés és hozzáállás (vagyis értékrend), sivatagot képes fejleszteni. Konkrét tapasztalat, hogy a túlzott öntözés sivatagot csinál, a történelmi Mezopotámia, vagy napjainkban az Aral-tótól Spanyolországig, vagy az USÁ-ig sorban a példák. Ezen az úton van a Magyar Alföld is: ha csak az öntözésre hagyatkozunk, ha azt keressük, hogyan tudjuk fenntartani a jelenlegi hamis tájhasználatot, még mélyebb kutakkal, vagy a folyóink bevízlépcsőzésével, akkor elveszítjük vizeinket, a rétegvizeket, talajvizeket, felszíni vizeket és a növényekből is. Ezt mutattuk be a konferenciánkon, és azt hogy van megoldás, a víz választása, a tájhasználat igazítása az eredendő működéshez, hogy Magyarországot újra Európa híres kertjeként emlegessék.

 

-.-.-

Ebből húztam aztán, hogy a kért 6000 leütés legyen és hogy ne legyen annyira rendszerkritikus,
majd kicsit igazítottam a riporttá szerkesztett változaton, ami így jelent meg aztán.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése