A realitás újragombolása
 
Mint télen a kabát, úgy van rajtunk a „realitás”.
Megszoktuk, s félve belekapaszkodunk, ha új szelek jönnek,
nem akaródzik nyitni, fázunk az újtól,
pedig itt a tavasz, jelentkezik az Élet:
lehetőség a realitásaink újragondolására.
 
Ideje észrevenni,
hogy a megszokott realitásunk megbukott
                         egy magasabb rendű realitás vizsgáján.
És mostmár nem csak természeti szempontok szerint bukott meg,
hanem a társadalmi-gazdasági tényezők sem teljesítenek,
a beléjük vetített illúziók adják csak a realitásukat. 
Aszályt arat a jelenlegi mező- és vízgazdálkodás,
mégis a téli vizek vizsgáján bizony megbukott a hivatalos válasz,
mert nem értik, hogy nem elég a jelenlegi rendszeren BELÜL
a még mindig megmaradt vizes élőhelyek feltöltése vízzel,
hanem ezt meg kell szorozni tízzel,
mert nem egyszerűen vizet kell találni a helyeknek,
hanem helyet a vizeknek,
a helyét megtalálni, a tájban meglévő helyeit
meglátni és visszaadni, újra használni 
a tavasszal megjövő vizeknek,
a táji működés eredendő realitása szerint.
 
Nincs igazam, ha ez a jelenlegi rendszer jól működik:
ha a vízlevezetés nem vezet víztelenséghez,
ha az öntözés tudja pótolni az esőt,
ha a duzzasztás növeli a vízhozamot,
ha a jelenlegi iparszerű mezőgazdaság nem pusztítja el a talajokat,
és nem teszi kiszolgáltatottá a gazdálkodót az ipari rendszereknek,
ha az ipari rendszerek nem hamis energiából és pénzből üzemelnek,
ha az igaz, hogy az állatok böfögése terheli a Természet(ünk)et,
és nem az iparszerű rendszereink pufogása,
eleve, ha pénz nem a gyarmatosítás eszköze lett,
ha a kovid nem polgári félelmi gyakorlat volt
az új világrendetlenség bevezetésére,
az emberek beterelésére,
ha most ez a háború, az, aminek vetítik,
ha az akkumulátor a megoldás, nem a felesleges közlekedtetés visszametszése,
ha a megújulónak mondott energiával lehetne biztosítani
a jelenlegi rendszer egyre növekvő energiaigényét,
akár elvileg is, nemhogy a gyakorlat realitásában,
illetve egyáltalán, 

ha a Természetnek nagyobb szüksége van a bankárokra és a mérnökökre, mint fordítva.

DE sajnos az ADATOK azt mutatják,

hogy nagyjából fordítva van  nagyjából minden,

mint ahogy a jelenlegi „realitásban” vetítik;

ezért van, hogy a hamis mércén

hibás az eredmény.

Ez alapján jönnek a cifka beszédek, a szkeptikus hozzáállás,
ami az új hozzáállással szemben szkeptikus,
de a jelenlegi szeptikus realitással
szemben bezzeg nem.
Az adatokat semmibe véve,
a legegyszerűbb összefüggések ellenére,
még mindig kapaszkodnak a székbe,
a megbukott realitást védve.
 
Pedig ez a „realitás” is csak egy felvett keret,
ami hatalmas változás
útján és árán jött létre:
a vizek és az emberek félrevezetése,
a „verítékes honfoglalás” valójában izzadságszagú gyarmatosítás.
Ebből muszáj a változás és lehetséges az átalakítás,
csak a fejekben a félelmekben, és a lelkekben a kényelemben
felépített illúziókból kellene kivenni a hitet, és a szakértelmetlenségeket.
A tavas tavaszt akarja a Természet, még mindig lehetséges lenne az Élet,
a nyelv segít, csak nem (csak) nyalni kell vele,
hanem érezni az érthetetlent, felfele.
A megoldás megszületése azon múlik,
hogy meg tudjuk-e látni megszokott valóság irrealitását,
és a másik valóság realitását:
hogy a társadalmi megszokottsághoz és tanult igény(telenség)hez igazodunk,
VAGY a Természet magasabbrendű működéséhez igazítjuk végre
a társadalmi-gazdasági rendszereinket.
 
Lesz-e kritikus tömeg,
avagy kritikus lesz-e a tömeg,
hogy segítse a kollaboráns értetlen szakértőket 
végre rendesen fordítani a köpönyeget,
hogy a lehulló lepel alatt
újragombolva a kabátot
merjék végre újragondolni a valóságot?!
 

 

Balogh Péter, 2023. március 1.

 

Mandiner 22.10.13.

Válaszaim a Mandiner újságírójának kérdéseire október 8-án hajnalban, 

a feketetói vásár parkolójában ülve - írva, s küldve:

Mi az Ön által létrehívott „Vízválasztó” kezdeményezés célja és lényege? Nagy a baj?

A „Vízválasztó”gazdálkodók és tudományos emberek magánkezdeményezése, aminek célja és lényege, hogy megjelenítse azt a felismerést, hogy a vízgazdálkodási problémák megoldása a tájhasználat által lehetséges: olyan tájhasználat által, amiben van helye a víznek. Innen jön, hogy a vizet választjuk, s nem a vízelvezetést. És persze ez egy vízválasztó is a hazai víz- és tájértelmezésben, hiszen eddig a vizeket levezetni igyekeztek, de az idei év végképp megmutatta, hogy mostantól másfelé kell folyjanak a vizek, mégpedig nem kifelé az Országból, hanem befelé a tájainkba. Ugyanis valóban nagy a baj: ez a levezető vízgazdálkodás és „víztaszító” /„víz-nem-választó”tájhasználat aszályt csinál az aszályhajlamból. És nem csak a rendszerszerű vízhiány, de megnövekedett árvízveszély, ill. az árvízszintek folyamatos emelkedése is a modern vízgazdálkodás következménye. Tehát az emberi hozzáállásunkon, táj-működtetésünkön nagyban múlik, hogy a mennyire vagyunk kitéve a globális klímaromlásnak. A jelenlegi helytelen tájhasználatunk a szélsőségek növekedésének irányába hat, de van olyan víz-és tájhasználat, ami a kiegyensúlyozás felé vinne. 

 

Mi a különbség helyes és helytelen vízhasználat között?

A jelenleg megszokott tájhasználatban nincsen helye a víznek, helytelen a vízhasználat. Minden lehető területet felszántottak, és a lehetetleneket is. Jellemző, hogy még a vízvezető csatornák is partjukig szántva vannak, szűk-mély-meredek árkok vannak, hogy minél kevesebb helyet vegyenek el a „műveléstől”, minthogy a „művelés”is csak a szántást jelenti. Így a táj túl van használva, nem tud megújulni, az életfolyamatai leállnak, elveszíti munkaképességét is, tényleg mint az ember, akinek 20 órát kell dolgoznia naponta. A 80%-nyi szántóművelés ilyen, s ugyanúgy az összeomláshoz vezet, a szántóművelés is ellehetetlenedik, a túlzott használat önmagát elpusztítja. És persze bennünket is, ill. mi magunkat ez által.
A helyes vízhasználatban van helye a víznek, olyan művelési ágakat és módokat alkalmazunk, ami szereti vagy bírja vizet, és ez nagyjából bármi a szántón és a településen kívül. Több rét, legelő, erdő, vizes élőhely, s ezek vegyesen(!) kellenek, ill. forgatás nélküli talajművelés, ahol nem áll félévig csupaszon a talaj, ami ugyebár önmagában sivatag. Állandó növényborítottság kell és élő talaj, ezek tárolják, ill. tartják körforgásban a vizet. Így a táj életfolyamatai is tudnak működni, a táj ellátja vízzel a részeit, még a szántókat, pontosabban a gabonatermesztést is, megfelelő léptékben és mértékben. A víz helyét a táj eredendő struktúrája kijelöli: a medrek, erek, árterek megvannak, csak éppen rosszul vannak használva, hibás az értékrend, az egész táj-értelmezési rendszer.

 

Melyek az Ön felfogásának rendszerszemléleti, értékrendi alapjai?

A geográfusi megközelítés ökologikus: az egész rendszert tekinti, aminek tanulsága például, hogy a jelenségek nem önmagukban értelmezendők, hiszen ez csak a felszín. Ilyen az árvíz, az ún. belvíz és az aszály is, de a széndioxid növekedése a légkörben, vagy a jelenleg épp összeomlássá összeálló  válságok gazdasági és társadalmi szinten.  A jelenségek mindig egy rendszer működésének eredményei, ha javítani akarunk, az egész rendszert látnunk, ill. változtatnunk kell. A működést a struktúra határozza meg (pl. a vízhasználatot a csatornahálózat és a vízgazdálkodási üzemrendek), a struktúrát pedig az értékrendi szint, vagyis legegyszerűbben, hogy mit látunk szépnek. Ami a szántás a mezőgazdaságban – ringó búzatábla, ugyebár –, az a felületek túlzott burkolása a városokban, köz- és magánterületeken egyaránt, de ide tartoznak a steril pázsitok is a „menő”kertvárosokban, vagy a falevelek szemétként való értelmezése, akár a falvakban is! Minthogy a sterilitás a lényeg: a „rend”fogalom helyét átvette az „élettelen”. Az élet helyét átvette a pénz, ill. a „több pénz”, a profit. A modern ember nem élelmet akar termelni, pláne életet előállítani, hanem pénzt, profitot, növekedést, megint magán és állami szinten is.
Ugyanakkor a 21. század tanulsága, hogy az emberi civilizáció, de legalábbis a kultúra, a Természet része, alárendelt része, ahogy a bankároknak is nagyobb szüksége van az oxigénre, mint fordítva. A technológiai fejlesztés önmagában nem tud életet csinálni, hanem a falanszter felé visz. Az elmúlt évek eseményei jól mutatják ezt. Fennmaradásunkhoz nem a mesterséges intelligenciát kell fejlesztenünk, hanem a természetes intelligenciát észrevennünk és éltetnünk. A modern értelemben vett fejlődés felemészti az életünket.

 

„Édenkertből fejlesztett sivatag.” Mit jelent ez az erős kép, amit a mostani, vízügyi állapotaink leírására használ?

Az Édenkert és a sivatag e fenti kettős modell jelképei, a helyes és helytelen, természetszerű kontra iparszerű hozzáállás, ill. gyakorlatok eredményei. A megkettőződött valóság kezdő és végpontjai, a Teremtés és/vagy az evolúció által létrehozott eredendő, tehát létéből fakadó Édenkertből a nem megfelelő emberi működés és hozzáállás (vagyis értékrend), sivatagot képes fejleszteni. Konkrét tapasztalat, hogy a túlzott öntözés sivatagot csinál, a történelmi Mezopotámia, vagy napjainkban az Aral-tótól Spanyolországig, vagy az USÁ-ig sorban a példák. Ezen az úton van a Magyar Alföld is: ha csak az öntözésre hagyatkozunk, ha azt keressük, hogyan tudjuk fenntartani a jelenlegi hamis tájhasználatot, még mélyebb kutakkal, vagy a folyóink bevízlépcsőzésével, akkor elveszítjük vizeinket, a rétegvizeket, talajvizeket, felszíni vizeket és a növényekből is. Ezt mutattuk be a konferenciánkon, és azt hogy van megoldás, a víz választása, a tájhasználat igazítása az eredendő működéshez, hogy Magyarországot újra „Európa híres kertjeként” emlegessék.

 

-.-.-

Ebből húztam aztán, hogy a kért 6000 leütés legyen és hogy ne legyen annyira rendszerkritikus,
majd kicsit igazítottam a riporttá szerkesztett változaton, ami így jelent meg aztán.

VízVálasztó 2022

 

Felújítottuk a 2 évvel ezelőtti "Vízválasztó" Nyilatkozatot, 
ami kapcsán rendezvények és dokumentumok születtek, 
az általam csináltakról leginkább az alábbi oldal tudósít: 

http://elotiszaert.hu/vizvalaszto-hatteranyagok/

 

"Félre vagyunk vezetve, mint a folyók"

Szombat éjszakai valóságsó, beszélgetés a világ folyásáról, hogy hogyan nem lehet megmenteni a világot az emberek akarata ellenére... Györkei Mátéval elmélkedünk ezen, a valóság sójáról, a félrevitt köztudásról és közértékrendről, szelíden-higgadtan egy három órás előadás+közönségtalálkozásom után. Nem ez lesz az internet legnézettebb beszélgetése, de együtt-értésünkről biztosíthatjuk egymást azokkal, akik másképp csinálnák.

Friss élményt csatolok: a mai nap folyamán ugyanis nagyon konkrét vizsgálaton vettem részt a jelenlegi tiszai valóságról, a Tiszai-alföld egyik falunapján szerepeltünk lovas csapatunkkal, ahol a falu vezetése által összerakott programban a sztárvendég a közreklámtévé valamelyik aktuális sztárcsináló mű-sorának aktuális kedvence volt, aki a kordagyörgy-zámbódzsimi univerzumban mutatta meg a nézését meg a hányását az aktuális közízléstelenségnek - tényleg érdekes illusztrációja volt a megmenthetetlenségnek, ahogy a vidéki középosztály középkorú háziasszonyai riszálták magukat az operettkultúra aktuális közegében. Intellektuálisan talán még fájóbb tapasztalás volt a gyerekdaloknak álcázott aljaszintű kocsmadalok műsorszáma, ami valóban a kulturális értelmiség minősített árulása, kb. mint a körömvirágnak álcázott körömgomba.

De a kínálatban ott volt a magyar népzene és tánc is, ami olyan ERŐS ALAP, amire valóban lehetne építeni a megmaradás valóságát, nem csak a fizikai megmaradásét, hanem az emberi minőség megmentődését is. Ehhez az kell, hogy a kisebbségi "szobadísz" /maximum "hobbi" kategóriából az élet kereteként és tartalmaként szervesüljön a tájban gyökeredző magyar hagyomány. Mindenesetre öröm volt megtapasztalni, hogy igenis jöttek a visszajelzések a közönségből is, hogy a mi hagyományérző lovas bemutatónk is segített tartani a hitet és mutatni a helyes irányt az emberi akaratok félrevezetett világában.

https://youtu.be/J0cer1TIQXc

 

VÍZVÁLASZTÓ NYILATKOZAT

a táji vízvisszatartásért

 

 

Alulírottak megfelelő szakértelmünk, gazdálkodói érintettségünk, illetve állampolgári véleményünk alapján ezennel kijelentjük, hogy a kialakult vízgazdálkodási vészhelyzet hatékony kezelése érdekében át kell térni a vizeket a tájban megtartó vízgazdálkodásra és tájhasználatra.

 

A víz visszatartása a tájban gazdasági, klímavédelmi, fenntarthatósági, tehát nemzetstratégiai és biztonsági kérdés. A feladat nem a vizek levezetése, hanem a vizek megtartása a tájban, történelmi alapokon a modern kihívásokhoz igazított fokgazdálkodás, ártéri tájgazdálkodás; az esővíz és a használt vizek visszaforgatása. A többletvizek befogadására alkalmas tájhasználat kialakítása a megoldás az elsivatagosodás és a kezdődő katasztrofális éghajlati események kivédésére.

 

A vizeknek helyet biztosító tájhasználathoz át kell értelmezni az árvíz és a belvíz fogalmakat, igazítani a meglévő műtárgyak üzemeltetési szabályzatait, valamint az agrárszabályzókat és támogatásokat, hogy a vízpuffer hasznosítású területek (halastó, rét, fás legelő, rizsföld stb.) szerves részévé váljanak a mezőgazdasági kultúrának.

 

A fentieknek megfelelően kérjük az egyéb érintett szakmák képviselőit, természet- és társadalomtudósokat, mérnököket, gazdasági és jogi szakembereket, a szakmai és politikai vezetőket, hogy segítsék a víz- és tájhasználat ilyen irányú szemléletváltását és mielőbbi átalakítását!

 

 

 

Ópusztaszer, 2022. 08.07.

 

 

A „Vízválasztó” kezdeményezés képviseletében:
Balogh Péter
gazdálkodó geográfus,
helyesember@gmail.com

+3630/3822698