A következő címkéjű bejegyzések mutatása: filmek. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: filmek. Összes bejegyzés megjelenítése

Az élet templomában

 

A minap folyt a Duna WORLD csatornáján egy film, amiről megemlékezünk, a címe és tartalma:
Az élet temploma – tájgazdálkodás, ártéri gazdálkodás, öntözéses gazdálkodás. Tölgyesi Ágnes filmje, a kiírt dátum szerint 2009-2015-ből. Ahogy nézem a filmet, 2009-ben vették fel, és tavaly lett készen… Lám, nem csak én haladok lassan… Nem tudom, mit gondolt a szerző, de én azért is haladok lassan, mert úgy érzem, hogy a mai közönség már egy másik univerzumban él, ahhoz képest, amiben az ártéri gazdálkodás – és a fenntarthatóság – létezett és létezhet. És nehéz az univerzumok között közvetíteni, nehéz megértetni az evilági közönséggel azt a másik világot. Mást jelentenek a szavak (pl. halastó, enyém, stb.), mások a viszonyítási pontok, amikhez képest értelmezünk és értékelünk, mások a tapasztalatok, mások a célok.
Ha érthetetlenül hangzik mindez, had hozzak egy illusztrációt gyorsan: A múlt héten részt vettem egy budapesti rendezvényen, ahol a hivatalos fenntarthatósági előadó sikeresnek minősítette a Kyoto-i csúcsot (1997) is már, nemhogy ezt a mostani párizsit (2015). Nahát, ez csakis úgy lehetséges, ha nem látnak ki ebből az univerzumból.
 
Szóval nem az ismeret bonyolult, amit át kéne adni/venni, hanem a közeg nincs meg, amiben át lehet adni/venni. Az ártéri gazdálkodást – és általában a fenntarthatóságot – azért nem értik az emberek, mert ebben a jelenlegi értékrendben, közgondolkodásban nem értelmezhető-élhető. A két univerzum különbözőségét talán a tulajdon-értelmezésének különbözősége mutatja legjobban ebben a filmben, ezt a részt javasolnám leginkább még egyszer megnézni, Andrásfalvy professzor úr beszél erről a 25-28. perc között.
 
Egyébként is hasznos a film, elmond sok mindent az ártéri gazdálkodásról, és arról a közegről /univerzumról /ember-Természet viszonyról, amiben értelmezhető és élhető az ártéri gazdálkodás, és ami feltétele a fenntartható életnek.  


 

 

A film vázlatos tartalma:

00:00 – 03:40
Bevezetés – Dráva-mente, Ormányság /Kiss Géza idézve és Cholnoky Jenő; és élőben Wágner László.
03-40 – 12:50
A Nagykörűi Tájgazdálkodási Program néhány tanulsága, Balogh Péter: az ártéri gazdálkodás földrajzi alapjai, szükségszerűsége és lehetetlensége. /közben Ecker Tamás (a filmben helytelenül írva).
12:50 – 17:36
Gemenc /Felső Barnabás: értékrend és haszonvételek.
17:36 – 33:40
Andrásfalvy Bertalan professzor úr: kutatástörténet, életmód – kulturális háttér, működtetése, haszonvételek. A régi világ tájismeretet, tájszemlélete, tulajdon-értelmezése (ez nagyon fontos! 25-28. perc), A régi rend felbomlása, az ártéri gazdálkodás felszámolása (29-32. perc) /közben Omacht Zoltán.
33:40 – 48:00
Tóköz /Takács Károly: az Árpád-kori öntözéses gazdálkodás régészeti dokumentálása, műszaki bemutatása, korabeli tájműködtetés.
48:00 – 51:20
Balogh Péter: A jelenlegi modern rendszer fenntarthatatlansága; megoldás: visszatérés a régi Rendhez.


Tisza-szabályozás az Egyenlítőben

 
Megjöttek a legfrissebb adatok: februárban több mint kétszeres csapadék hullott az átlagosnál, és több mint 2500-an nyitották meg a belvízről szóló bejegyzést. A felmerült kérdések szakmai alapjairól és néhány pozitív kezdeményezésről, íme a nyári vizes beszélgetésünk felvétele: Jó volt-e a Tisza szabályozás, s miért nem, s hogy mit kellene csinálni.

 
A 15. perctől látható egy 4 perces összefoglaló animáció, majd utána elhangzik a kérdés: Mik a legsúlyosabb problémák a Tisza-szabályozással és mit kellett volna másképp csinálni? A következő 15 percben be van mutatva a helyzet a problémától a megoldásig; tehát hogy a Tisza szabályozása és a modernkori gazdálkodás koncepcionálisan hibás, és hogy milyen lenne a fenntartható víz- és tájhasználat.
Érdekes momentum a 34. percnél a migráns probléma értelmezése, vagyis, hogy ez a hamis fejlődés tünete, a globalizáció régóta előre jelzett hozadéka. Ehhez megjegyzendő, hogy a felvétel 2015 július végén készült, amikor méginkább félre volt értve hivatalosan e jelenség – bár a Vén Európa véleményformáló „elitje” azóta is masszívan mutatja az öregkori elbutulás kórképét, ami ugyancsak magyarázható azzal, hogy a Természet valódi valóságától való elszakadt tévképzetekhez igazodik a mércéjük.
Ezekről az értékrendi kérdésekről van szó a beszélgetésünk végén, ebből a szempontból is érdemes végig nézni:)
 
Minthogy ezen a blogon szeretünk bejegyzésenként 2 forrást is hivatkozni -  ha tetszik 2 oldalról lőni ugyanarra a témára -, ezúttal Kassai Lajost hozzuk erősítésnek, aki a Barbi-univerzum és a valódi valóság viszonyáról nagyon jókat mond ide kattintva (is:).
 
 
 
 
 
 
 
 

Fenntarthatósági Filmklub 1.



 
A világot az uralja, aki a képzeletünket uralja
– a demokráciában a média a legfontosabb hatalom, ill. a Hatalom legfontosabb eszköze.
A média, azaz a "valóság" KÖZVETÍTÉSE. 
 
Kiépült a szép új világ, ami lényegileg hamis, felmerül a kérdés, hogy mégis miért látszik úgy, mintha működne?
A résztvevők hite tartja fenn, ez kelti a működés látszatát.
A hamis világot a hamis tudása, értékrendje tartja fenn.
Egyik kézenfekvő példa az élelmiszaripar, már eddig is sokat példálóztam vele, most ide gyűjtöttem néhány alapfilmet, amik magyarul is megvannak a rengeteg kínálatból, hogy igazítsuk a hamis tudásokat.
Nézzük meg, mivel etetnek bennünket!
 
Ha nincs időd, nézd meg az első 3 percet: Meat-rix
 
És ráadásként beszélgetések egy velünk együtt élő élelmiszeripari mérnökkel a magyarországi mindennapi élelmiszerűinkről: https://www.youtube.com/user/ResidentialTube/videos

Nem arról van szó, hogy némely termékben előfordulnak esetleg problémás alkotórészek,
hanem hogy amit az IPAR gyárt, szépen becsomagol és kamion-tételben szállít,
az NEM élelem, hanem kényelem. 
Valami anyag, ami az emberek beetetése által alkalmas a gyarmatosításuk fenntartására. 

 
 

Kisértő múlt - kis értő jövő



Március 15-e alkalmából forradalmi anyag a régi világ elsöprésére - 2 perc az egész!
Zseniális oktató-anyagokról érkezett hír a tengeren túlról, megintcsak a Bárka-listán;
az embernek már tényleg az az érzése, hogy mindenki tudja, hogy a KIRÁLY MEZTELEN, hogy ez az ipari-modern világ HAMIS, és hogy merre van a megoldás:
 


Itt a háttér: http://newmacdonald.onlyorganic.org/
(Gondolom meg lesz hamarosan magyarul is.)
 
És persze maradunk a honlapunk hagyományainál
– minthogy mi NEM keverjük össze a hagyományost a megszokottal, illetve tudjuk, hogy a pártízéve újonnan kitalált ördögi világ nem régi, hanem új, s hogy a most újdonságként felfedezett irány a NOrmális Életbe, tkp. az eredendő törvény szerinti élet, amit a modernizmus forradalma előtt tudtak és követtek a régiek
– szóval maradva a hagyományainknál, ezúttal is ide illesztek még egy hasonlóan nagyon-jó példát a modern és a normális összehasonlítására, illetve arra, hogy LEHET a mostani nem-normális modern világ szörnyszüleményeit átépíteni a normális élet-orientált világba:
 
És a szerző: http://treechangedolls.tumblr.com/?og=1-- 
Azért is jegyzem ide e forrást, mert a képeit fogom használni a tananyagomban – HÁTHA sikerülne végre átvinni az információt a tanult szakembereknek is, hogy a mostani modern iparszerű világ helyett a normális hagyományos természetszerű világot éljék és építsék!
 
 
 

Az alapokról



Itt a tavasz, az ébredés ideje.

Sokan el vagyunk maradva.

Ki a mezőgazdasági munkákkal, ki a mezőgazdasági szemléletével…

Itt egy öt perces rövidfilm a mezőgazdaság alapjairól. Ez az öt perc több mint három évtizedes tapasztalat eszenciája egy svájci tudós farmertől, aki Brazíliában segíti a táj rehabilitációját.


Fundamentos 1 from Agenda Gotsch on Vimeo.

Fontos letisztult mondatok hangzanak el, amikből ide jegyzetelek néhányat:

Agriculture is not just crop rotation and consortium. It’s much more than that. We have to work the ecosystem as a whole. Everything, every actor in every level follows the same princeples. Everything is part of a macro-organism. All inter and intra specific relationships are based on unconditional love and cooperation, never competition. The system is intelligent, it follows this logic. After millions of years of processes developed it makes no sense to believe that we can modify this system. We cannot reinvent it. As a farmer, that’ s the way I act. When I plant, I do the same thing that Nature does. I consider myself not as an owner, but as a part of this forest.



A fordítás a tananyagomban megtalálható:)





Mit aratunk jövőre?


 

Több ébresztő anyagot tettem már be illusztrációképpen a földdel kapcsolatban, hiszen a föld áll legközvetlenebb kapcsolatban a Földdel.

A földhöz való viszonyunk mutatja legközvetlenebbül a Földhöz való iszonyunkat. A modern rendszer legalapvetőbb tévedése (hamis modellje), hogy a termő talajra nem mint az ÉLET forrására, a Föld legfontosabb élőlényére tekint, hanem mint termelési tényezőre, tőkejószágra. Ennek megfelelően a földdel való gazdálkodásban a korszerű: a gyarmatosítottságának hatékonyabbá tétele, erről szólnak a mezőgazdasági szaklapok és kiállítások, ezt így tudják, akarják a szakemberek, szakpolitikusok: élet helyett profit előállítása a cél. Így tudják, így akarják, mondhatjuk, hogy a legjobb szándékkal, de azért jó fizetésekért nem veszik észre, hogy ez az út a pusztulásba, ti., az Élet pusztulásába vezet nyilvánvalóan. Hamis út, hamis tudás.

 

E helyzet felszíni megjelenése, hogy élelem helyett mérgeket termelünk, s nem az emberek, hanem az élelmiszaripar számára, nem tájban élő gazdák termelnek, hanem a virtuális valóságban élő – a fentieknek megfelelően ámokfutó – gépész vegyész közgazdászok; nem parasztok, hanem mérnökök, akik hiába mérnek, ha nem érnek fel addig, hogy a modernitás mechanikus modellje NEM alkalmas az Élet modellezésére. És ahogy az emberek eltévedtek, úgy a föld pusztul, vagyis az Édenkertből pusztaság lesz, csupasz föld, azaz szántó. És ahogy a föld, úgy a Föld: a szabályzó rendszerek összeomlanak, a talaj élettelen testté válik (a mechanikus szemléletből nyilvánvalóan), a vizek élettelen víztestté, az erdők fatömeget adó ültetvénnyé, stb. És ahogy a természetszerű vegetáció és a hozzá kapcsolódó állatvilág eltűnik, úgy az emberi élet lehetősége is megszűnik. Minthogy például a felszínborításon múlik a klímaszabályozás, tehát a felszínborítás megváltozásán a klíma megváltozása. Ebben a helyzetben a modern tudomány és politika egy felszíni tényezőt kiemel, és közellenségnek kikiáltja CO2 növekedését, ami csak jelenség szintű következmény, amin rágódni arra alkalmas, hogy ne kelljen kimondani, hogy a komplett modern világ hamis. Ez a modern tudomány és politika szégyene, és a hivatalos fenntarthatósági intézmények, konferenciák, projektek szánalmas megalázó kollaborációja, ha/amikor nem mondják ki, hogy a komplett modern világ hamis, és hogy új értékrend, és új struktúra kell: a „modernen” való túllépés, a természetes rendszerek újraélesztése.

 

Ehhez esettanulmány az alábbi film: Mit aratunk jövőre? Másfél órában az alábbiak szerint szól a fentiekről (vázlatos „tartalomjegyzék”, kiemelések az érintett témákról, példákról a beágyazott film alatt):


 

00:00 -                Bevezető /problémafelvetés: iparszerű VAGY természetszerű mezőgazdálkodás?

03:30 -                A természetszerű és az iparszerű kukoricatermesztés összevetése.

 

12:00 -                Mezőgazdaság és szabadkereskedelem, ill. a modern gazdasági elvek.

14:00-                  A vegyszerezés költségei – a Természet gyarmatosítása.

17:00-                  A szabadkereskedelem, ill. a modern gazdasági elvek hatása az emberekre / Élelmiszer önrendelkezés vagy éhezés Mexikóban.

 

24:00-                  Sikeres agrárerdészeti kukoricatermesztés: a műtrágya tönkreteszi a talaj vízgazdálkodását – a zöldtrágya /lombtrágya helyreállítja /Esettanulmány Afrikából.

34:00-                  Az egyfunkciós mezőgazdasági modell pusztulásba vezet.

 

38:30-                  A hibridkukorica csődje, a szántás nélküli szántóföldi növénytermesztés /Zöld mulcs Németországban

44:00-                  Az ipari és a biogazdálkodás mutatóinak összehasonlítása. Terhelések – hozamok.

50:00-                   Mi a fő oka, hogy nem térnek át tömegesen a biogazdálkodásra?

51:00-                  EU szabályozás: Váltani kell.

 

53:30-                  Növényvédelem növénytársításokkal: a kártevők taszítása-vonzása /Kenyai push-pull technológia.

63:00-                  Az önellátás értelmezése: az Élet harca a Profit ellen.

65:00-                  Helyi termelés kontra szabadkereskedelem - /Hagymatermesztők Szenegáli példája

76:00-                  Az érdekellentét NEM a fogyasztók és a termelők között van, hanem a helyiek és a gyarmatosító külső érdek között.

 

77:00-                  Élelem- és energiaönellátó gazdaság 3 hektáron 10 család család élelme /Japán tanya példája.

88:00-                  AMAP - közösség által támogatott mezőgazdaság.

 

Egy fontos megjegyzés a film szövegéhez:

A filmben a „hagyományos” fogalmat a jelenleg általános félrevezető módon használják - franciául is a "traditionell" hallatszik. E fogalom használata pontatlan az utóbbi évtizedekben eluralkodott modern gazdálkodásra, még akkor is ha ez most régebbinek látszik az "új", "bio" módszerekhez képest. A „hagyományos” /„tradícionális”,  jelentése ugyanis valójában ősi, szakrális-alapú, vagyis premodern, sőt anti-modern, pontosabban a modern az anti-hagyományos. A mostani gazdálkodás cimkézésére pontosabb, az ugyancsak használatos „konvencionális” kifejezés (minthogy a most megszokott, általánosan jellemzőről van szó), de igazán pontos, és a jelenség lényegét leíró az iparszerű – természetszerű fogalompár használata, amit helyesen helyettesíthetünk a modern - hagyományos ellentétpárral.  

 

Ugyancsak terminológiai alapról indul, de tartalmi tanulsággal bír, sőt akár összegzésként is megáll annak kiemelése, hogy az „új”, „bio”, „agrárökológiai”, mellesleg valójában /lényegileg „hagyományos”, tehát pre- vagy antimodern (és még számos címkével leírható) agri cultura, ami a valójában „intenzív” és „tudás alapú”, míg a mostani iparszerű, monokultúrás agro-biznisz, az aljas barbár pusztítás, szűklátókörű, hamis tudás és gyakorlat, a Természet teljes félreértése.

A „fejlett” és a „korszerű” címkékkel óvatosabban kell bánni, mert a jelenlegi – modern – korhoz, igenis ez a barbár-pusztító, Természet- és életellenes, gyarmatosító gazdálkodás tartozik, tehát ez a kor-szerű, de ez nem azt jelenti, hogy „jó”; mint ahogy a „fejlett” fogalom is valójában-tartalmilag annyit jelent, hogy „kényelmesebb”, mélyebbre nézve, hogy anti-természetes, vagyis modern. Tehát ne keverjük azzal, hogy „jó”, de még azzal se, hogy „hatékony”, hiszen az csak számolás kérdése, és abban nagyon buta (azaz szűklátókörű) a modernitás.



Föld napja – VidÉKességek

Felgyűlt számos bejegyzeni való, most a Föld napja alkalmából csokorban közzé teszem 3.

 

Egy meglepő filmecskére bukkantam, a vízgazdálkodásról szól, példákat mutat, hogy lehetne normálisabban is csinálni, mint ahogy most általában van.



Főbb szereplői-helyszínei a Provértes, Nagyberek, Bihari Tájvédelmi Körzet (Földes). Vízvisszatartás, töltéslegeltetés marhával (!) az Alsó-Szigetközben a 21. perctől, de ha csak belenézni van idő, akkor a 25. perctől az utolsó néhány perccel lehet kezdeni.

Állami szervezet több részes filmsorozata; még a gyepgazdálkodás – legeltetés részt néztem meg, ezek alapján ajánlom az egészet.

Személyes, gyakorlati példák, a realitás annyiban sérül ugyan, hogy a kincstári optimizmus fő szerkesztési szempont volt, de az egységes, pontos kérdések nyomán összességében tartalmas, hasznos (tan)anyagot kapunk. Értékrend a helyén, legalábbis lehet azt mondani, hogy a jelenlegi eredendően hamis, fenntarthatatlan rendszeren belül, mindig kiderül, hogy annak szélén, és persze csakis külső pénzekből, de mégiscsak fenntartható struktúra létrehozásáról van szó.

A rendszerhibákat jelzi, hogy a tájazonos fajtákat egyértelműen kiszorították a modernebbek, vagyis a szürkemarhának nevezett magyar marhák helyett még a Hortobágyon is limuzin, és charolais állományokat tartanak a gazdaságok. Jellemző, hogy ahol megmaradt a szürkemarha (ProVértes), ott nincsen szó az értékesítésről, ami egyébként minden helyszínen megjelenő szempont.

 

Föld napja – a növénytermesztésről

Felgyűlt számos bejegyzeni való, most a Föld napja alkalmából csokorban közzé teszem 2.
 

Nemcsak a növénytermesztésről, hanem a szemléletről, a hozzáállásról.

Talán már idéztem ezt a filmet, A jövő farmja, Angliából – arról, hogy ha a tudósok, szakemberek jobban hinnének az evolúcióban, mint a tudományukban, akkor észrevennék, hogy a Föld/föld hatékonyabb gazdaság, mint az ember erőlködése.   

További gondolkodtatónak Molnár V. József  Magyar kert c. előadása:
„A magyar kertben az erdő szerves folytatása volt a kertnek!”

Zöld tea a Tiszából


A Zöld tea műsor vendégeként – ahogy elhangzik a MŰsorban – elmondhattam néhány dolgot a Nagyközönségnek.
A felvétel nyár végén készült, október 5-én ment adásba, most tél végén annyiban aktuális, hogy kezdődik a vegetációs időszak, annak minden szépségével - és vízhányával. Normálisan most árvíznek kellene lennie, de sajnos egyelőre elmarad, ahogy a téli csapadék is fele-harmada a tavalyinak(!), és sajnos a hegyekben is alig van hókészlet. Mondtam, h. lesz még baj az árvízzel - amikor nem lesz...
 
De nézzük milyen Zöld teát tudtak kihozni a Tiszából. Az egész film érdekes, amennyire egy ilyen MŰsor érdekes lehet a valósághoz képest. Láthatunk elöntés alatt is burjánzó ártéri erdőt, nagyszerű képeket az ártéri gyümölcsösből, sulymot és varsát szakszerűen, valamint ízelítőt (szó szerint:) a vidékgazdaságból – eredeti, hiteles emberek által.


 

A saját részeimet segítségképpen ide jegyzetelem:

  • 03:50-től – a hullámtér legeltetéséről, a rendszerszerű kezelés példájaként, hogy egy természetazonos tevékenységgel három ágazatban keletkezik haszon, nyilván környezeti terhelés nélkül,
  • 5:40-től a hullámtér és az ártér megkülönböztető meghatározása,
  • 6:40-től, hogy nem a Tisza a hibás, hanem az ember helytelen tájhasználata – ami a károkat okozza,
  • 7:50-től a táji víztározásról.
  • 21:30-tól a mederalakulásról, ennek okairól és következményeiről, s aztán a táj fenntartó működéséről és az ember szerepéről ebben.
Csak, hogy a világ milyen fordított – én úgy éreztem, hogy ők az én vendégeim…


Harrison Bergeron


Első bejegyzés. Internetes tevékenységem egyik első bejegyzése volt a Harrison Bergeron c. film ajánlása. Most megtudtam, hogy tavaly óta elérhető a jutyúbon, és minthogy az aktualitása csak növekedett, első, ünnepi bejegyzésként beillesztem a tananyagba, íme:


 

A film Kurt Vonnegut 1961-ben íródott azonos című pároldalas novellája nyomán készült ’94-ban. A másfél órás film nagyon pontosan tárja fel a modern valóságunk működésének néhány lényeges elemét. Kötelező olvasmány, megfáradt hallgatóknak és lelkes választópolgároknak is kiváló, minthogy olvasni se kell… Használati utasításként csak annyit, hogy nem sci-fi, hanem szociográfia – számomra a "Szép új világ" párja. 
Felmérésnek is jó. Ha tehetetlen dühöt érzel utána, jó, mert benne vagy az 1,3 %-ban…


 

Vetített Karácsony





Milyen megható. Karácsony. A csoda megvalósulása.

Innentől jön a nevelés: azonnal írja a filmecske alatti ismertető, hogy a csoda a CÉGnek és a Technológiának köszönhetően valósulhat meg. (Thanks to a team of merry WestJetters and the power of technology, we've learned that miracles really do happen.)

A "Technológia" kapcsán rögtön itt az előző bejegyzés...
A "Cég" kapcsán (West, mint veszteség:) - a nagy cégek nagy pénzeket szánnak reklámokra. Sok utastól beszedett többletbevétel adja a hátteret ahhoz, hogy 1 gép utasainak visszaajándékozzanak belőle. És ezt nem én mondom, hanem a cég marketing osztályában beszélik épp most ezt. S még ráadásul nagyon hatékonyak is voltak, mert több mint 12 millió megnyitás kevesebb mint 4 nap alatt, az nagyon magas siker mutató (hozzám a negyedik nap jutott el:), - dec.20.-án idedokumentálom, hogy a 12. napon 31 millió feletti megnyitásnál tartottunk).

Szerencséjük, h. mindenki csak anyagiakban megvalósulót kért...
Legalábbis ebben a vetített valóságban az nincs benne, aki nem.

De mi van, ha valaki nem vetítetten akarná magát megajándékozva érezni?

A történet nem a csodát helyezi a valóságba, hanem a valóságot, a valódi valóságot, helyezi a vetített valóság mögé.
S tényleg csodálatos, (a)hogy az embereknek ez elég, sőt ezt szeretik, akarják. Látszólag…
 

Szelídvízország - ember és Tisza fenntartható kapcsolatáról



Ma 1 hónapja, hogy megjelent végre a film a jutyúbon - most azt írja, hogy 2468 megtekintéssel.
Nem könnyű összerakni tömör ismeretterjesztő anyagot a témánkban,
de ez különösen sokáig tartott, és ahhoz képest nem lett hibátlan...
Én itt, legalább a saját oldalamon külön megjegyzem, hogy idétlen, zavaró és nem helyénvaló az éles-bántó "kereskedelmi" hangeffektek és a szokásos semmilyen-típusú "zene" alkalmazása, ami azért került alá, mert a többiek szerint így a közízléshez igazodva eladhatóbb, érthetőbb. Hát szerintem nem közízlésről van szó, hanem közízléstelenségről, ami szerves tartozéka annak a modern kórnak, ami tönkre tette a Tiszát és a normális élet lehetőségét Ember és a Természet(e) között. Minden ilyen iparszerű háttérzaj arra való, hogy az ember ne találkozzon a valósággal. Ez ugyancsak fokmérő tehát: ha érzed, hogy zavar a csomagolás, az jelzi, hogy az értekrend szintjéig érted /érzed /éled, hogy miről van szó...
Azért jó lenne persze, ha a köztudatban és a vezetői tudatokban ez a 18 percnyi ismeret így összeállna..:)
A film rövid ismertetője az Élő Tiszáért honlapon.




Még a waterisk pályázatunkból volt a film fizetve, de a költségvetéséhez képest sokszoros munka van benne - külön köszönet a kivitelező Rbl Marketingnek!


Síkföldi megismerésünk aluldimenzionált korlátairól


Legutóbbi előadásaim tanulsága volt, hogy milyen nehezen ismeri be az ember a modelljeinek korlátosságát. Még az elitegyetemista is. A „Beavatás” oldalon található tanmesék mellé a „Megismerés” témakörhöz ajánlom ezt a pár perces gondolatkísérletet:

A tanulság: modell által homályosan látunk, nem színről színre. Vagyis a megismerésünk a szocializációs és motivációs közegünknek megfelelően (ki)alakult modelljeink által vezérelt és korlátozott.

(Megjegyzem, én elnézem, hogy a 2 dimenziós világot némi vastagsággal ábrázolják, hiszen nemcsak a 3. dimenziót nehéz elképzelni a kétdimenziós világból, hanem a kétdimenziós világot is a háromdimenziósból…
Ráadásul az ALföldünk esetében éppen ez a szakmai zavar: hogy nem fogadják be a 3. dimenziót, vagyis a domborzati szintkülönbségeket:)

Az új embernek és az új tudománynak meg kell látnia, hogy az eddigi modelljei hamisak, mert megbuktak a Természet vizsgáján. És a fenntartható élet, az a jelenlegi modelljeinken kívül van.

Vízgazda avagy a fenntartható vízgazdálkodás


Országh József előadása a Magyar Szociológiai Társaság Holisztikus ökológia szakosztálya, vagyis Antal Z. László szervezésében, aki a Klímabarát települések szövetségét is vezeti.

Időpont: 2013. február 27. szerda, 16 órától.
Helyszín: MTA Könyvtár Budapest V. ker. Arany J. u. 1. II.em.
Országh József Belgiumban élő vízügyi szakember, a monsi egyetem ny. tanára, a természet eredendő működésére alapuló komplex szemlélete miatt rendkívül hatékony, bár a jelenlegi rendszerrel gyakran ellentétes megoldásokat dolgozott ki a vízgazdálkodás számos területén. Most egy hónapig Magyarországon tartózkodik, így van lehetőség arra, hogy gondolatait és az ezekhez kapcsolódó konkrét megoldásait személyesen is megismerjük.

Országh József honlapja bőségesen tájékoztat munkásságáról, különösen javasoljuk közösségi vezetőknek, politikusoknak, a vízhasználat kapcsán érintett szakembereknek, de háztartási szinten, a magánember számára is hasznosítható szemlélete és javaslatai vannak: http://www.eautarcie.com/hu/ (az ajánlott honlapok között régóta szerepel).

Az előadásról tudósítást közöl a Klímabarát hírlevél.

A kurzus tananyagába az alomszéke, a szennyvíz kezelési és az esővíz-használati anyagai tartoznak szorosan, elsősorban a szemlélete miatt. (Megtalálhatók a honlapján és youtube kisfilmeken:)

Ökofalvak - életképek



 
A Magyar Élőfalu Hálózat hirleveléből megtudtuk, hogy a Természetes Életmód Alapítvány szakmai irányításával készült egy film, ami a 4 évszak szerint 4 részletben mutat életet és képeket magyarországi ökofalvakból (GYŰRŰFŰ, DRÁVAFOK- MARKÓC, AGOSTYÁN - ÁGOSTON-LIGET, VISNYESZÉPLAK,).




Tájgazdálkodási oktatófilm


Molnár Géza szakmai vezetésével és az Ökotárs Alapítvány támogatásával elkészült egy rövid videófilm, ami közérthetően bemutatja, hogy miről van szó a tájhasználat és vízgazdálkodás kapcsán: élni, vagy felélni?




Álomkor


 
  
Jön a nyár, a kikapcsolódások időszaka. Nem mindegy persze, hogy miből kapcsolódunk ki, és mi kapcsol be minket. A társadalom nagy része annyira ki van kapcsolva, hogy nem veszi észre, hogy mi történik. Különösen veszélyes ez a gyermekeink között, akiket hagytunk beleszocializálódni egy velejéig hamis világba, amihez máris nagyon ragaszkodnak - s nem értik, hogy miért péntek estétől vasárnap délig élnek. Amikor a bulik által ki tudnak kapcsolódni ebből a hamis világból. Csakhogy a bulik is hamisak.

  
A minap megkértek, hogy helyettesítsek órát nyolcadik osztályosoknak.
Történelem.
És állampolgári ismeretek.
Nem sikerült. Ismeretlenül maradtunk.

 
Íme néhány beavató-ébresztő előadás: a nagy amerikai álomból fel kellene ébredni, hogy legalább a katarzis meglegyen. Az Álomkorban az álomkór végzett az emberiséggel, akik elfogadták, mert elfoglalták őket. Mézesmadzaggal, cukormázzal, gumicsontokkal és szabályokkal és óriásira engedett mini adminisztrátorokkal.



http://www.youtube.com/watch?v=wbhqn7mBmbo&feature=related 3 pörgős percben az amerikai álomkór diagnózisa. (Érdemes még belehallgatni George Carlin egyéb előadásaiba is pl. a dolgokról, a „cuccainkról”, amiket szolgálunk - vö. „tárgyaink története”).



http://www.youtube.com/watch?v=iWz0-DznwSE&feature=player_embedded – Egy öregasszony a permakultúrán keresztül az élethez szükséges szemléletről, hogy nem mindegy melyik ablakon nézel ki. (23 perc)



http://www.youtube.com/watch?v=7nGYnmx8v4I&feature=player_embedded Tanmese, arról, hogy mennyire az elménkben lévő modelljeink által látjuk a világot, nem színről színre. És a megoldás a jelenlegi modelljeinken kívül van. (6 perc)


http://www.ted.com/talks/ken_robinson_says_schools_kill_creativity.html - előadás arról, hogy a modern oktatás rendszer hogyan konzerválja a hamis világot. (20 perc)

és a folytatása: http://www.ted.com/talks/sir_ken_robinson_bring_on_the_revolution.html , nem javítgatni kell, hanem megváltoztatni (nem elég re-formálni, hanem transz-formálni kell) 18 perc.
(A már régebben is ajánlott TED előadásokból, bekapcsolható magyar feliratozással.)


"Villanykörte összeesküvés" - az ideje felébredni mozgalom csatornáján – Egy hosszabb film, ami a „tervezett elavulás” jelenségén keresztül mutatja be, hogyan fogyasztja el a „fogyasztói társadalom” a való(di)ságot. (53 perc)


 

Ladak tanulsága - frissítve


Körben száraz, középen zöld.
Miért? Az „árvíz” miatt. A szétterített, tájba juttatott-áramoltatott víz miatt.

Nem gondolnánk, hogy ezen messzi himalájai királyságnak sok köze lenne hozzánk, de a sokszintű tanulságokból kettő:
  1. A medence helyzetből kifolyóan, kevés a csapadék, s a befolyó folyóvizekkel való megfelelő gazdálkodás biztosíthatja, hogy a környező sivatagban legyen egy zöld sziget.
  2. Ez a zöld sziget is elsüllyedt a globalizáció/gyarmatosítás mocskos árjában, ahogy Magyarország; csak mi 500, ill. 150 év alatt, míg ők az utóbbi évtizedekben (ezt a folyamatot mutatja be a film).
Régóta használom e filmet s Ladak tanulságait, hivatkozom, mint fontos tananyagra, legépeltük a magyar szöveget, a film alapján készült táblázattal illusztrálom a fenntartható és a nem fenntartható rendszerek jellemzőit;
s most a könyv megjelenéséről számolok be, mások áldozatos munkájáról, aminek köszönhetően a fenti kép is fenn van az interneten: http://www.osijovendok.org/

További linkek Ladak tanulságával kapcsolatban:
A film készítőinek honlapja.
A film a youtube-on.
A magyar változat szövege.
A Fenntartható VAGY Fejlődés? füzetem, az emlegetett táblázattal.
S a korábbi bejegyzéseim:

    Gazdag erdők - oktatóanyag


    Kiváló oktatóanyag az erdőről és MŰvelésről – látványos és tartalmas; interaktívnak is mondanák, de sztem ahhoz az kellene, hogy szabadon válaszoljon, ne azt, amit beleraktak…

    E nagyonproFINN megcsinált oktatóanyag a tajgát és a fejlett erdőművelését mutatja be. Bár az adott természeti viszonyok között és a gazdasági célokat figyelembe véve „csúcsmodellről” van szó – jól látható, hogy ez egy technokrata irány, semmiképpen sem a fenntartható kategória, sem a háttéripar-igénye, sem az eredménye miatt. Tarvágás ún. harvesterekkel (aki nem látott még ilyen gépszörnyet, tényleg nézze meg az oktatócsomagot), mesterséges felújítás, egyforma fák felnevelése, majd újra tarvágás. A természetvédelem pedig ettől térben elkülönítve, vagy egy-két elemével becsempészve szerepel a koncepcióban. Az eredmény: mozaikszerűen széttöredezett táj, fiatal fákból álló kvázi-monokultúrák, csökkenő biodiverzitás; és a hit, hogy környezetorientáltak voltunk.

    Közép-Európa más erdőkkel rendelkezik, más hagyományokra építkezik. Bár itt is sok probléma akad (mindenekelőtt a tarvágás dominanciája), abban valamennyi haladó szellemű erdész és ökológus egyetért, hogy a természetvédelmi szempontból is fenntartható erdőgazdálkodást a természetes felújulás, és a vegyes-korúság jelenti. Ehhez nem illik sem a harvester, sem az ültetőcső.

    Dr. Gálhidy László (WWF Magyarország) nyomán

    Film a földről

    Film a földről. A filmről a Földön. Arról a rétegről, ami Életet jelenti, annak a rétegnek, aki az életet keresi...
    A címe, eredeti-angolul: Dirt, amit első jelentésében „kosz”nak fordítunk…
    Magyarul a föld, a bolygó nevét adja: Föld.
    Az életről szól a film, amerikai ízű persze, de hát úgyis ezzel az ízzel szennyezték el a gondolkodásunkat.

    S ide tartozik, amit a gombákról mondtak a TED zseniális negyedórás előadásában – a múltkor ajánlottam.