Mandiner 22.10.13.


Válaszaim a Mandiner újságírójának kérdéseire október 8-án hajnalban, 

a feketetói vásár parkolójában ülve - írva, s küldve:

Mi az Ön által létrehívott „Vízválasztó” kezdeményezés célja és lényege? Nagy a baj?

A Vízválasztógazdálkodók és tudományos emberek magánkezdeményezése, aminek célja és lényege, hogy megjelenítse azt a felismerést, hogy a vízgazdálkodási problémák megoldása a tájhasználat által lehetséges: olyan tájhasználat által, amiben van helye a víznek. Innen jön, hogy a vizet választjuk, s nem a vízelvezetést. És persze ez egy vízválasztó is a hazai víz- és tájértelmezésben, hiszen eddig a vizeket levezetni igyekeztek, de az idei év végképp megmutatta, hogy mostantól másfelé kell folyjanak a vizek, mégpedig nem kifelé az Országból, hanem befelé a tájainkba. Ugyanis valóban nagy a baj: ez a levezető vízgazdálkodás és víztaszító /víz-nem-választótájhasználat aszályt csinál az aszályhajlamból. És nem csak a rendszerszerű vízhiány, de megnövekedett árvízveszély, ill. az árvízszintek folyamatos emelkedése is a modern vízgazdálkodás következménye. Tehát az emberi hozzáállásunkon, táj-működtetésünkön nagyban múlik, hogy a mennyire vagyunk kitéve a globális klímaromlásnak. A jelenlegi helytelen tájhasználatunk a szélsőségek növekedésének irányába hat, de van olyan víz-és tájhasználat, ami a kiegyensúlyozás felé vinne. 

 

Mi a különbség helyes és helytelen vízhasználat között?

A jelenleg megszokott tájhasználatban nincsen helye a víznek, helytelen a vízhasználat. Minden lehető területet felszántottak, és a lehetetleneket is. Jellemző, hogy még a vízvezető csatornák is partjukig szántva vannak, szűk-mély-meredek árkok vannak, hogy minél kevesebb helyet vegyenek el a műveléstől, minthogy a művelésis csak a szántást jelenti. Így a táj túl van használva, nem tud megújulni, az életfolyamatai leállnak, elveszíti munkaképességét is, tényleg mint az ember, akinek 20 órát kell dolgoznia naponta. A 80%-nyi szántóművelés ilyen, s ugyanúgy az összeomláshoz vezet, a szántóművelés is ellehetetlenedik, a túlzott használat önmagát elpusztítja. És persze bennünket is, ill. mi magunkat ez által.
A helyes vízhasználatban van helye a víznek, olyan művelési ágakat és módokat alkalmazunk, ami szereti vagy bírja vizet, és ez nagyjából bármi a szántón és a településen kívül. Több rét, legelő, erdő, vizes élőhely, s ezek vegyesen(!) kellenek, ill. forgatás nélküli talajművelés, ahol nem áll félévig csupaszon a talaj, ami ugyebár önmagában sivatag. Állandó növényborítottság kell és élő talaj, ezek tárolják, ill. tartják körforgásban a vizet. Így a táj életfolyamatai is tudnak működni, a táj ellátja vízzel a részeit, még a szántókat, pontosabban a gabonatermesztést is, megfelelő léptékben és mértékben. A víz helyét a táj eredendő struktúrája kijelöli: a medrek, erek, árterek megvannak, csak éppen rosszul vannak használva, hibás az értékrend, az egész táj-értelmezési rendszer.

 

Melyek az Ön felfogásának rendszerszemléleti, értékrendi alapjai?

A geográfusi megközelítés ökologikus: az egész rendszert tekinti, aminek tanulsága például, hogy a jelenségek nem önmagukban értelmezendők, hiszen ez csak a felszín. Ilyen az árvíz, az ún. belvíz és az aszály is, de a széndioxid növekedése a légkörben, vagy a jelenleg épp összeomlássá összeálló  válságok gazdasági és társadalmi szinten.  A jelenségek mindig egy rendszer működésének eredményei, ha javítani akarunk, az egész rendszert látnunk, ill. változtatnunk kell. A működést a struktúra határozza meg (pl. a vízhasználatot a csatornahálózat és a vízgazdálkodási üzemrendek), a struktúrát pedig az értékrendi szint, vagyis legegyszerűbben, hogy mit látunk szépnek. Ami a szántás a mezőgazdaságban – ringó búzatábla, ugyebár –, az a felületek túlzott burkolása a városokban, köz- és magánterületeken egyaránt, de ide tartoznak a steril pázsitok is a menőkertvárosokban, vagy a falevelek szemétként való értelmezése, akár a falvakban is! Minthogy a sterilitás a lényeg: a rendfogalom helyét átvette az élettelen. Az élet helyét átvette a pénz, ill. a több pénz, a profit. A modern ember nem élelmet akar termelni, pláne életet előállítani, hanem pénzt, profitot, növekedést, megint magán és állami szinten is.
Ugyanakkor a 21. század tanulsága, hogy az emberi civilizáció, de legalábbis a kultúra, a Természet része, alárendelt része, ahogy a bankároknak is nagyobb szüksége van az oxigénre, mint fordítva. A technológiai fejlesztés önmagában nem tud életet csinálni, hanem a falanszter felé visz. Az elmúlt évek eseményei jól mutatják ezt. Fennmaradásunkhoz nem a mesterséges intelligenciát kell fejlesztenünk, hanem a természetes intelligenciát észrevennünk és éltetnünk. A modern értelemben vett fejlődés felemészti az életünket.

 

„Édenkertből fejlesztett sivatag.” Mit jelent ez az erős kép, amit a mostani, vízügyi állapotaink leírására használ?

Az Édenkert és a sivatag e fenti kettős modell jelképei, a helyes és helytelen, természetszerű kontra iparszerű hozzáállás, ill. gyakorlatok eredményei. A megkettőződött valóság kezdő és végpontjai, a Teremtés és/vagy az evolúció által létrehozott eredendő, tehát létéből fakadó Édenkertből a nem megfelelő emberi működés és hozzáállás (vagyis értékrend), sivatagot képes fejleszteni. Konkrét tapasztalat, hogy a túlzott öntözés sivatagot csinál, a történelmi Mezopotámia, vagy napjainkban az Aral-tótól Spanyolországig, vagy az USÁ-ig sorban a példák. Ezen az úton van a Magyar Alföld is: ha csak az öntözésre hagyatkozunk, ha azt keressük, hogyan tudjuk fenntartani a jelenlegi hamis tájhasználatot, még mélyebb kutakkal, vagy a folyóink bevízlépcsőzésével, akkor elveszítjük vizeinket, a rétegvizeket, talajvizeket, felszíni vizeket és a növényekből is. Ezt mutattuk be a konferenciánkon, és azt hogy van megoldás, a víz választása, a tájhasználat igazítása az eredendő működéshez, hogy Magyarországot újra Európa híres kertjeként emlegessék.

 

-.-.-

Ebből húztam aztán, hogy a kért 6000 leütés legyen és hogy ne legyen annyira rendszerkritikus,
majd kicsit igazítottam a riporttá szerkesztett változaton, ami így jelent meg aztán.

VízVálasztó 2022

 

Felújítottuk a 2 évvel ezelőtti "Vízválasztó" Nyilatkozatot, 
ami kapcsán rendezvények és dokumentumok születtek, 
az általam csináltakról leginkább az alábbi oldal tudósít: 

 

"Félre vagyunk vezetve, mint a folyók"

Szombat éjszakai valóságsó, beszélgetés a világ folyásáról, hogy hogyan nem lehet megmenteni a világot az emberek akarata ellenére... Györkei Mátéval elmélkedünk ezen, a valóság sójáról, a félrevitt köztudásról és közértékrendről, szelíden-higgadtan egy három órás előadás+közönségtalálkozásom után. Nem ez lesz az internet legnézettebb beszélgetése, de együtt-értésünkről biztosíthatjuk egymást azokkal, akik másképp csinálnák.

Friss élményt csatolok: a mai nap folyamán ugyanis nagyon konkrét vizsgálaton vettem részt a jelenlegi tiszai valóságról, a Tiszai-alföld egyik falunapján szerepeltünk lovas csapatunkkal, ahol a falu vezetése által összerakott programban a sztárvendég a közreklámtévé valamelyik aktuális sztárcsináló mű-sorának aktuális kedvence volt, aki a kordagyörgy-zámbódzsimi univerzumban mutatta meg a nézését meg a hányását az aktuális közízléstelenségnek - tényleg érdekes illusztrációja volt a megmenthetetlenségnek, ahogy a vidéki középosztály középkorú háziasszonyai riszálták magukat az operettkultúra aktuális közegében. Intellektuálisan talán még fájóbb tapasztalás volt a gyerekdaloknak álcázott aljaszintű kocsmadalok műsorszáma, ami valóban a kulturális értelmiség minősített árulása, kb. mint a körömvirágnak álcázott körömgomba.

De a kínálatban ott volt a magyar népzene és tánc is, ami olyan ERŐS ALAP, amire valóban lehetne építeni a megmaradás valóságát, nem csak a fizikai megmaradásét, hanem az emberi minőség megmentődését is. Ehhez az kell, hogy a kisebbségi "szobadísz" /maximum "hobbi" kategóriából az élet kereteként és tartalmaként szervesüljön a tájban gyökeredző magyar hagyomány. Mindenesetre öröm volt megtapasztalni, hogy igenis jöttek a visszajelzések a közönségből is, hogy a mi hagyományérző lovas bemutatónk is segített tartani a hitet és mutatni a helyes irányt az emberi akaratok félrevezetett világában.

 

VÍZVÁLASZTÓ NYILATKOZAT

a táji vízvisszatartásért

 

 

Alulírottak megfelelő szakértelmünk, gazdálkodói érintettségünk, illetve állampolgári véleményünk alapján ezennel kijelentjük, hogy a kialakult vízgazdálkodási vészhelyzet hatékony kezelése érdekében át kell térni a vizeket a tájban megtartó vízgazdálkodásra és tájhasználatra.

 

víz visszatartása a jban gazdasági, kmavédelmi, fenntarthatósági, tehát nemzetstratégiai és biztonsági rdés. A feladat nem a vizek levezetése, hanem a vizek megtartása a tájban, történelmi alapokon a modern kihívásokhoz igazított fokgazdálkodás, ártéri tájgazdálkodás; az esővíz és a használt vizek visszaforgatása. A többletvizek befogadására alkalmas tájhasználat kialakítása a megoldás az elsivatagosodás és a kezdődő katasztrofális éghajlati események kivédésére.

 

A vizeknek helyet biztosító tájhasználathoz át kell értelmezni az árvíz és a belvíz fogalmakatigazítani a meglévő műtárgyak üzemeltetési szabályzatait, valamint az agrárszabályzókat és támogatásokat, hogy a vízpuffer hasznosítású területek (halastó, rét, fás legelő, rizsföld stb.) szerves részévé váljanak a mezőgazdasági kultúrának.

 

A fentieknek megfelelően kérjük az egyéb érintett szakmák képviselőit, természet- és társadalomtudósokat, rnököket, gazdasági és jogi szakembereket, a szakmaés politikai vezetőket, hogy segítsék a víz- és tájhasználat ilyen irán szemléletváltását és mielőbbi átalakítását!

 

 

 

Ópusztaszer, 2022. 08.07.

 

 

A „Vízválasztó” kezdeményezés képviseletében:
Balogh Péter
gazdálkodó geográfus,
helyesember@gmail.com

+3630/3822698

 

 

Mit kell (másképp) tudni az ASZÁLY kapcsán?

 

Balogh Péter geográfus

 

 

 

1. Nem pusztán esetleges természeti katasztrófa, vagy a globális klímaváltozás része,

hanem a helytelen emberi működés helyi következménye.

 

Az Alföld, a Kárpátok medencéjében, létéből fakadóan csapadékhiányos terület,

de eredendően a hegyek ide érkező vizei kiegyensúlyoznák a vízmérleget.

A  modernkori folyószabályozások és tájhasználat miatt a víztöbblet nem tud hasznosulni, hanem kárt okoz – akkor is ha jön a víz, s pláne, ha nem jön.

A tájléptékű helytelen használat hozzájárul az éghajlat kedvezőtlen változásához:

a globális klímaváltoztatás része az Alföld aszályosítása is.  

 

2. Nem alkalmazkodnunk kell hozzá,

hanem változtatni az eddigi emberi működést.  

 

Az emberi felelősség emberi lehetőséget is jelent. De nem lekövetni kell a kedvezőtlen változásokat, hanem az alkalmazkodás jelentsen igazodást:

az emberi működést a Természet eredendő működéséhez kell igazítani.
Ez a megbukott tudások lecserélését jelenti: új víz- és tájhasználati elveket és gyakorlatot. Hosszú időbe telik a rehabilitáció, de azonnal kell elkezdeni.

 

3. Nem kezelhető az eddigi vízgazdálkodás és tájhasználat által,

hanem új szemlélet és módszerek alkalmazása által.

 

A rendszerszerű aszály szerves eredménye az eddig követett víz- és tájhasználatnak. Az aszályhajlamból a vízlevezetés csinál rendszerszerű aszályt.
És a folyamat halad tovább, nem sivatagosodás, hanem sivatagosítás folyik.
Új víz- és tájértelmezésre van szükség, új hozzáállásra és új gyakorlatokra:

a vizes helygazdálkodás a helyes vízgazdálkodás. A vízzel feltöltött tájban nincs alap öntözési igény, van harmatcsapadék, lehet erdősíteni, hatékonyan és sokrétűen termelni.

 

4. Az árvíz nem arra való, hogy drága pénzen levezessük,

hanem, hogy pótoljuk vele a hiányzó csapadékot.

 

A feladat nem a vizek levezetése, hanem a relatíve többletvizek helyének megtalálása a tájban, vagyis a tájhasználatban. Az áradó víz szabályozott kivezetését kell megoldani a töltéseken keresztül, és a mentett oldali árterek reaktiválását.

Így az árvíz nem kárvíz, hanem haszon lesz: a tájban mozaikosan elhelyezkedő víz,

a hozzá kapcsolódó természetszerű növényzettel és a talajban élő vízzel helyben pótolja a kontinentálisan hiányzó csapadékot. Az áradás-apadás a folyó legfontosabb életjelensége, pulzáló szívverése.

 

5. A belvíz nem a szántóföldi termelést veszélyeztető káros víztöbblet,

hanem helyben keletkező vízkészlet (amit eddig helytelenül kezeltek).

 

A belvíz az a víz, aminek a helyét felszántották. Vagy a domborzat mélyvonulataiban jelenik meg, az eredendő árterekben, vagy az eketalp-tömörödés felett a szántókon.
Meg kell szüntetni a belvizek folyókba való szivattyúzását, és meg kell szüntetni a szántóveszélyt a vizek megtartására alkalmas területeken. A vízbő időszakok helyben keletkező vizeit össze kell gyűjteni a mélyfekvésű területekre, hogy onnan táplálhassa a kisvízkörforgásokat, ami vízzel látja el a szántókat is.

 

6. Az aszály nem egyszerűen az eső hosszantartó hiánya,

hanem az árvíz és a belvíz többletvizeinek rendszerszerű elvezetése,

a tájaink koncepcionális kiszárítása a minél teljesebb szántóművelés érdekében.

 

A többletvizek évszázados elvezetése annyira kiszárította a tájat, hogy napsugárzási jellemzők, vagyis a „párolgási kereslet” létrehozza az aszályt.
A jelenlegi rendszerben a tavaszi többletvizeket káros víznek tekintik és levezetik, mert nem állt össze az az összefüggés, hogy ami vizet levezetnek tavasszal,

az hiányzik nyáron. Az Alföldre jellemző napsugárzási jellemzők, tehát „párolgási kereslet” mellett nincsen káros víz, legfeljebb helytelen tájhasználat.
Ezt illusztrálja, amikor egyszerre van belvíz- és aszályvédelmi készültség, ugyanazon területen, mint pl. ahogy 2022 áprilisában a Dél-Alföldön.

 

7. Nem csak elszenvedője a szántóföld az aszálynak,
            hanem az oka is. A szántóföldi művelés megmentése érdekében

a vízvisszatartásra alkalmas területeken művelési ágat kell váltani. 

(Ártéri tájgazdálkodás)

 

A szántóföldi gazdálkodás miatt kellett kiszárítani az Alföldet, s most a szántóföldek megmentése miatt is kell visszavizesíteni. Ha sikerül a szántók harmadán vízpuffer-orientált tájhasználatot kialakítani, akkor a maradék 2/3-on megnő a termelés biztonsága. A vízzel átitatott mozaikos tájszerkezetben, az ártériesített gazdálkodás keretein belül, a mentett oldalon is megnyerhető a jelenlegi hullámterek bioprodukciós képessége. 

 

8. Nem kisajátítani kell a vízpufferként használandó területeket,

hanem a szabályzók és támogatások igazításával

beépíteni a mezőgazdasági tájhasználatba.

 

A víznek visszaadott területek haszon-termelő területek maradnak,

hiszen közvetlenül is élelmet és jövedelmet termelnek a vizes, gyepes, fás területek,

de a legfontosabb hasznuk, hogy vizet biztosítanak a tájnak, benne a szántóknak is. Az agrárszabályzók és -támogatások átírásával kell a vízmegtartó gazdálkodásra áttérni, hogy a gazdálkodóknak közvetlenül is megérje a vizet megtartani a területeiken.

 

9. Nem alkalmasak a csatornák az aszály ellen,

a csatornák kotrása kifejezetten az aszály növelésére jó.

A víz tájba juttatásához nem meredek-mély-egyenes csatornák kellenek,

hanem laposoldalú-sekély-kanyargós medrek.

 

A jelenlegi csatornarendszer a víz levezetésére és a szántás maximalizálására lett kitalálva. A vízpótláshoz nem mély csatorna, hanem magas vízszint szükséges. Az áteresztő képesség növelését szélesítéssel kell elérni, nem mélyítéssel. Így természetszerű medrek jönnek létre az iparszerű csatornák helyett.

 

10. Nem lehet a kisvizek duzzasztásával a vízpótláshoz elegendő vízhez jutni,
            hanem a nagyvizek táji visszatartásával (fokgazdálkodás),

a táj természetes víz-életének helyreállításával.

 

A vizet is akkor kell betárazni, amikor van belőle. És ott kell betárazni, ahol a természetes helye van, és úgy hatékony betárazni, ahogy a természetes működésében van. A medrek elgátolása, a folyók felduzzasztása tavak láncolatát csinál a folyóból, drága kiépítéssel és fenntartással lehetetleníti el az eredendő működést, számtalan káros és drága következménnyel. A 21. század tanulsága, hogy nem harcolni kell a Természettel, hanem igazodva segíteni az eredendő működését. A magyar hagyományban megvan a természetszerű vízgazdálkodás mikéntje,

ennek felújítása a megoldás: a korszerű fokgazdálkodás.

 

11. Nem iparszerű tározókban, mesterséges víztestekben kell a vizet elhelyezni,

            hanem az eredendő ártéri laposokban, egykori tó- és folyómedrekben.

 

A víz nem műszaki víztest, hanem élő. A víz negyedik halmazállapota maga az élet. Nem mesterséges tározókban kell őrizni, hanem az élő Természet körfolyamataiban. A tájban megvannak az eredendő természetes elemek a vizek tárolására,

illetve a víz működtetésére, hasznosulására. Az infrastruktúra alapja a domborzat, ami nem asztallap simaságú, hanem különböző szintek mozaikos hálózata.

A tájba juttatott, illetve megtartott víz kisvízkörforgásokban élteti a tájat a talaj-növényzet-alsó légkör közegében.

 

12. Nem alkalmas az öntözés az évszázados víztelenítés ellensúlyozására,

            hanem a természetes többletvizek táji visszatartása szükséges.

 

A haszonnövényeink tábla szintű vízpótlása nem tudja ellensúlyozni az aszályt.

A felszínalatti vízkészletek felszíni szétlocsolása csak fokozza és mélyíti a bajt.

1 hektár öntözése 5 hektár beszivárgását használja el, a tájat túlhasználatra késztetve az öntözés a tájak szikesedéséhez majd kiszáradásához vezet. Mezopotámia, a „termékeny félhold” sivatag lett, az Aral-tó eltűnt, stb.

Az aszályt az tudja kezelni, ha helyreállítjuk azokat a természetes folyamatokat,

amik által a Kárpát-medence a sivatag helyett elindul az Édenkert irányába.