Vasárnapi tízórai – Istentisztelet


Eső esett. Igazi félnapos eső, 8,1 mm, 1 heti adag, nem sok, s nem elég, de 10 hét óta az első normális eső. (Március 6. – május 16. = 17,3 mm.)

Úgyhogy a mai istentisztelet az eső iránti hálaadás. Esőtől vizes akácvirágot hoztam be a tegnapi sajtkészítés ordájához, a kenyér és az egyebek is mind „saját” (amennyire bármi saját lehet), mindenesetre nem bolti termékként került ide, hanem az Úr asztaláról:) A teában bodzavirág, menta, útifű, kamilla, kakkukfű – szóval terem a karantén, isteni tiszteletből.


De az Isten legnagyobb tisztelete az eső. Hogy még mindig kegyeskedik néha esni, pedig az esendő emberek mindent megtesznek, hogy ne essen.  Az időjárás-jelentésben az eső még mindig a napsütés megzavarása, a hivatalos szakemberek fejében még mindig nem állt össze, hogy az eső az élő tájban forgó víz mozgásának egy szakasza csak, és a vízpusztító víz- és mezőgazdálkodási gyakorlatban még mindig fel nem merül, hogy helyet kellene találni az élő víznek.

Persze sokan már másképp tekintenek az esőre. Várják, mint isteni kegyelmet. Az eső, mint a Kegyelem, ingyen jön, de pénzért megy. Az emberek nem élnek és nem jól élnek vele. Az eső csak egy szakasza az élő tájban forgó víz életének, s az ember feladata az, hogy segítse ezt az életet. Az életet. Ennek jele az eső. S azért nincs eső, mert nincs a körforgás többi része. Nincs a tájban víz, ami forogjon. Nincs eső.

Ha jöttek a felhők, lógott a lábuk, de nem értek el a talajig. Felszippantja a levegő a vizet. Annyira sikerült kiszárítani a rendszert. Csak az eső széle van, a szél, ami szárít. A szél vizet keres, hogy esőként visszaadhassa. De a vizet a modern ember kivezette a rendszerből, levezeti a tájból. Minden vizet. Nincs kegyelem.

A Könyvben a jelzés Péter közönséges II. levelénél nyílt ki ma, innen az ima, a Történet vége felé, ezt mutatja a jelzés a képen, a képpen is, hogy a hamis tanítások ellenére kell megtalálnunk és megmaradnunk az igazságnál, hogy eljussunk az új ég és föld megéléséhez, melynek legbiztosabb forrása mégiscsak a Teremtés Eredendő Működése, például az eső, vagyis a víz forgása, az élet maga, az isteni tisztelet tette.



Itt további képek a karanténomról.





Árvízhiányveszély


 – a Föld Napja nem az Alföld napja…

Mert a föld víz nélkül sivatag.

Április van, a tavaszi vízpótlás ideje. Ilyenkor érkezik meg a hegyvidéki területek téli félévének víztöbblete a síkvidékre, ahol a nyári félév a vegetációs időszakot és a vízigényes /csapadékhiányos időszakot egyszerre jelenti.

E víztöbblet-érkezés hivatott arra, hogy ne sivatagosodjon el az Alföld, ugyanis itt csak feleannyi csapadék esik, mint amennyi a beérkező napsütés miatti párolgás kiegyenlítéséhez kell. Ez a külső vízpótlás, a víz forrása az Alföldön.

E víztöbblet-érkezés a modern korban nem tud hasznosulni, mert nagyondrágán kiépült-és-működik az a rendszer, ami megakadályozza, hogy ez a víz a tájba jusson és ott működtesse az életfolyamatokat. Amiből a gazdaság és a mezőgazdaság is él(ősködik).

E víztöbblet-érkezés félelmetessé vált a Modern Kórban. Gátak mögé duzzasztották a vizeket (oldalirányból is), a gazdaságot a szárazsághoz alakították, így a víz áldás helyett átokká vált. Ahhoz, h. a víz pusztítson az kell, h. a víz helyére telepedjen az ember.

E víztöbblet-érkezés viszont az esélyét adja, hogy a sivatagosítást megállítsuk, ha sikerül egyszer megfelelő szakértelemmel intézni a víz-ügyet.  Ha sikerül kiépíteni azt a rendszert, amiben van helye a víznek, ahol a táj használata igazodik ezen eredendő működéshez.

E víztöbblet-érkezés megfelelő kezelés mellett áldás-áradás. Az érkező víztöbbletet oldalirányú kifakadásokon (FOKokon) át kell vezetni a gátak alatt a mélyfekvésű területekre (medrek, erek, árterek), és ezek használatát, művelését (működtetését) hozzá kell igazítani a vízjáráshoz (FOKgazdálkodás).

E víztöbblet-érkezés tájba vezetése és a kisvízkörforgások felélesztése tudja vissza-mérsékelni az éghajlat szélsőségesedését. A víztöbbletek érkeztetését intéző vízgazdálkodás tudja biztosítani az élet- és élelemtermelés biztonságát.

E víztöbblet-érkezés körül egyre nagyobb gondok jelentkeznek: az utóbbi években ugyanis gyakran elmarad! Ez a rendszer vészes kiszáradását jelzi, a vízigény növekszik, a víz érkezése elmaradozik. Nagyon komoly baj – kellene vele sokat foglalkozni a szakmai- és a köztudatnak egyaránt.

E víztöbblet-érkezés rövid neve: ÁRVÍZ, illetve mondom így: árVÍZ, a táj pulzáló szívverése, az Alföld legfontosabb éltető jelensége. Nem önmagában veszély, hanem a nem megfelelő értelmezése, ami a veszélyes.
Nagyon sürget az idő, hogy változtassunk, mert óriási az ÁRVÍZHIÁNYVESZÉLY!

Mínusz 100-as vízállás áprilisban: 




Megkoronázott érték-válság, avagy vírusos ®eset



Azt írják a szaklapok, hogy 9 ezer milliárd dollárnyi „érték vált semmivé” a „piacokon” (Ez 50 évnyi magyarországi GDP, 9 nap alatt ennyivel lett kevesebb az „érték”papírok ára a tőzsdéken.) Hogy ez a hír megfogalmazódhat, önmagában mutatja, hogy az érték fogalma van válságban – és emiatt a gazdaság és a világ. Ez a világ. Ez a hamis válság-világ. Fején a koronázóvírussal.  
Mert milyen érték az, ami semmivé válik, mikor a valóságban nem is történt vele semmi? Semmilyen. A modern pénz nem anyagi valóság, hanem egy hit. Ha a hit megroggyan, akkor a „pénz” semmivé válik. Hamis a szóhasználat. A tőzsdéken nem értékek vannak, hanem árak. Az értékektől elszakadt árak.
És mivel a modern világgazdaság elszakadt a Természet Eredendő Valóságától, időnként újra kell indítani. A modern világgazdaság folytonos növekedése úgy tud megfelelni a végtelen körforgás törvényének, ha véges szakaszokra oszlik. Az átmeneteket nevezik válságnak, pedig az egész működés maga a válság. Igen, a szereplőknek adott fizetésekkel együtt – de itt-most nem bontunk ki minden tanulságot...
Szóval ez a vírus, illetve a baj, amit csinálnak rá hivatkozva, a világgazdasági "reset" miatt kell. A közzétett statisztikák szerint van egy jól terjedő, de gyenge vírus. Önmagában nem halálos, de a legyengült immunrendszerűekből elvisz. A gócpont adataiból az látszik, hogy 2-3 hónap alatt lecsendesíthető. Ideális eszköz a gazdasági válság menedzseléséhez. Ez a vírus önmagában nem ok, hanem hivatkozás. Az igazi bajt nem ez a vírus okozza, hanem a rá való központosított reagálás. Ennek következménye a kiesett hasznok, a társadalmivá (köz)vetített szenvedés, és a felhalmozódott készletek sikeres eladása, ez kell a „gazdaság” újraindításához. Önzővé tett világunkban egy vírusra mégiscsak hatékonyabb hivatkozni, mint a klímára – bár a klímaberendezések eladása is növekszik:/ Mindenesetre az igazi vírus, ami megbetegítette a történelmet háttérben marad: a kamatos kamat intézménye, a végtelen növekedés, a Természet törvényeitől való elszakadás – maga a modern kor /kór.
A végtelen növekedés menedzselésére – azért mégiscsak ciki, hogy modern körben ezt nevezik „gazdaságnak” – szóval erre eddig a háborúkat használták. A modern kór gyarmatosítása nagyjából körbe ért a 20. század elejére: kellett a világháború, majd a második kiadása. Ami annyira hatékonyra sikerült, hogy a 3. részt inkább nem tartották meg csak hidegen, inkább az aranyról levették a dollárt, a valóságról a pénzt. Ez sokat segített, majd a szocializmus bukásával az újragyarmatosítható területek, aztán az árnyháború a „terrorizmus” ellen. De a végtelen növekedésre épülő rendszer kapacitása időnként szükségszerűen megtelik, mint egy levelesláda. Úgyhogy időnként üríteni kell. A múltkor az ingatlanlufikból pukkantottak ki néhányat, most ezzel a vírussal koronázzák meg a történetet. Hogy ez már a Modern Történelem megkoronázása-e, az még kérdés.
Félreértés ne essék: amikor azt mondom, hogy ez a vírus-történet beleillik a rendszer működésébe (tehát "tudatos"), akkor az lehet bolygószintű tudatosság is, vagyis nem csak a Társadalom rendszerműködésébe illik bele, de a Természetébe is. Mindenesetre erről beszélünk évtizedek óta: a növekedésnek határai vannak, amiket elértünk, tehát az összeomlás szükségszerű, ezért gyermetegség meglepődni. Nagyon látványos polgári-félelmi gyakorlatot kerekítettek belőle, de jó lenne, ha arra is kihasználnánk, amire való: hogy állítsuk helyre a helyes hierarchiát, azaz értékrendet, a Természet magasabbrendű valóságának fel- és elismerését, s ennek kapcsán pl. hogy a „klímaváltozás” és a vírusfertőzések nem a baj, hanem a baj tünetei. A kérdés, hogy kihasználódik-e a katarzisra alkalmas pillanat, és a gazdaság újraindítása mennyire lesz a természetszerű paradigma szerinti, vagy a NWO vírusos értékrendje pusztít tovább...

Természet és ember vírusos viszonya
Természet és ember fenntartható viszonya






Vízzel feltöltött táj

avagy a fenntarthatóság képe(ssége)…

 
„Vízzel feltöltött táj” – egy szakmai fórumon való felszólalásom során használtam ezt a képet, amikoris kiderült, hogy e 3 szó nyomán mást lát a modern és mást a természeti közegben élő ember. Pontos példa, hogy mennyire a belső modelljeinktől (képeinktől) függ, amit a külvilágban látunk. Elsősorban nem a fizikai közegre gondolunk, hanem az ember szocializációs-motivációs közegére, ami nyomán az orientációja, értékrendje kialakul(t), amihez aztán minden új bejövő információt viszonyít: így kapja meg a belső képét, ami persze belülről objektívnek, sőt kizárólagosnak látszik.

A modern szemüvegen keresztül a „zúgva-bőgve törte át a gátot” kép látszik, derékig vízben álló házak között az utcán csónakázó emberekkel, és a posvánnyá váló bűzös mocsár képe.
Ehhez a képhez, e kép létrejöttéhez, az kell, hogy a víz normális működése-élete meg legyen gátolva. Gátakkal. És az, hogy ezt a helyzetet normálisnak fogadja el az ember.
Valójában a Természet eredendő működésében a víz folyására épített gátak, akár hosszirányban, akár keresztben, gátolják a folyó(víz) normális működését, és amik a hatás-ellenhatás törvényének megfelelően támadva vannak a folyó normális működése által. (Megjegyzendő, hogy egy gátszakadás legalapvetőbb feltétele mégiscsak a gát…)
 
Fontos kiemelni, hogy nem a folyó támadja, mert agresszív, emberellenes, el akarja venni a másét, stb., hanem a gátoló ember az agresszív és veszi el a másét, és gátolja a folyó működését. A folyó működését az legitimálja, hogy beleilleszkedik a TÁJ magasabb rendű működésébe, ami nem mellesleg eredendően arra hivatott, hogy az ÉLETet létrehozza, fenntartsa, szolgálja. És ez olyan legitimáció, amit az embernek is el kell fogadni - hiszen ez az ő élete is. A fenntarthatóság ott kezdődik, hogy nincs külön „természeti”, pláne természetvédelmi érdek és gazdasági érdek, hanem az Élet érdeke van, vagy a pusztulás. Történelmi szerencsétlenség, hogy egyszercsak egy olyan emberi rendszer vált általánossá, aminek lényege, hogy az Életből Profitot csinál. Ez a modernizmus: a modern kór, a modern kor.
Egy-egy jelenség
a rendszer működésének
felszínen megjelenő eredménye.
A problémák megoldásához mélyebbre kell ásni.
E rendszernek az értékrendje, az értékrend által létrehozott struktúrái és a struktúráinak működése szembemegy az Élet eredendő működésével, struktúráival és értékrendjével, és mostanra olyan jelenségeket produkál, amik már megütik a modern ember ingerküszöbét is. Ennek üzenete van: le kellene vonni a tanulságokat: kimondani, hogy ez a rendszer hamis, és elkezdeni kiépíteni a normális rendszer struktúráját. Ennek feltétele, hogy értékrendet kell váltani, és következménye a normális működés (lenne).

Hivatalosan egyelőre a helyzet félremagyarázása folyik, a rendszer védi magát, és egyre nagyobb erőlködéssel fenntartja a fenntarthatatlan ellenműködését. Ja, és persze amit nem akar /nem képes megoldani a világ, annak adnak egy világnapot – amikor lehet képzelődni. Minden nap rossz irányba megyünk, de van egy nap, amikor gondolhatunk erre…
 

A táj normális működésének meggátolására a táj válaszol: jelzi, hogy ez így nem fenntartható, aztán elpusztul. Persze a „táj” szintje egy átlagos mai ember számára már nem értelmezhető. Sajnos akkor sem, ha „szak”ember, sőt: a mai modern rendszer lényege, hogy NE lásson elegendően messzire az ember. A táj alkotórészei, alacsonyabb szintjei esetleg értelmezhetőek: ugyanígy viselkedik egy folyó, vagy bármilyen művelésbe fogott földdarab, fű, fa, bokor, vagy a teknős, cica, lovacska is. Ha nem a normál működésük szerint vannak működtetve, elkezdenek „rosszul” működni, majd elpusztulnak. 
 

Ehhez a modern képhez képest mit is jelent valójában/eredendően a „vízzel feltöltött táj”?!

Két szinten is érdemes válaszolni:

Felszíni, tájképi szinten a táj mélyvonulatainak, vagyis a víz szállítására és tárolására való részeinek a feltöltéséről van szó: tehát a medrek és árterek feltöltéséről, és nem az utcák és a házak feltöltéséről; ahogy a „vízzel feltöltött” egész(séges) ember is a tápcsatornájában, ereiben és a sejtjeiben mozgatja és tározza azt a 70 %-nyi vizet, nem a tüdejében vagy az agyában…

A táj természetes infrastruktúrájához (ami az Alföld esetében is a domborzat), eredendő működés tartozik, tehát a talajok feltöltöttsége, maga a növényzet, és a levegő(!) feltöltése. Itt ugyancsak meg kell jegyezni, hogy a talaj nem egyszerűen mint térfogat tározza a vizet, hanem az élő humusz által, és a növényzet nem az 50 cm magas aranyló (tehát száraz) búzatáblát jelenti, hanem a 30 méter magas többszintű zöld erdőket, és hogy az alsó légkörben forgó víz, vagyis a naponta kétszer kicsapódó és visszapárolgó harmat a legfontosabb vízforrása a nyárnak.

Megjegyzendő, hogy azért „kell ugyancsak megjegyezni”, mert a modern, Természettől elszakadt ember nemhogy nem tudja ezeket, hanem fordítva tudja: ennek eredménye az a másik kép a gátakról és gátszakadásokról. További sajátos bizonyíték, hogy minél inkább a mai modern szakmák szakembere, annál inkább és annál nagyobb meggyőződéssel tudja fordítva. És itt bejön egy újabb szint: a szakmai meggyőződés már értékrendi alapú. A helytelen szakmai tudások helytelen, tehát a hely eredendő képességeit figyelmen kívül hagyó értékrendet feltételeznek.

Az éltető folyadékot szállító részeket
ereknek hívják az emberben
és az Alföldön is...


 


A „vízzel feltöltött táj” képnek tehát a felszíni jellemzőkön túlmutató funkcionális jelentése és jelentősége is van. Alapvető földrajzi összefüggés, hogy a nedves táj mérsékelt, a száraz táj szélsőséges éghajlatú. A víz a táj pufferoló, mérséklő-szabályzó szereplője, vagyis még többet tud, mint a klímaváltozás kezelése kapcsán óhajtott mitigáció. A másik mostani mágikus fogalmat kell idehozni: az alföldi táj rezilienciája a vízpuffer kapacitásától, azaz vízfelvevő és -leadó képességétől függ, azzal egyenesen arányos.
Az ide mutató ismert mondás, miszerint víz az élet, nem üres frázis, hanem abból ered, hogy élet tulajdonképpen vízszerű. A holt anyag száraz, az élő anyag nedves. A víz szállítja az életet a szervezetben, legyen az ember vagy a táj szervezete. A víz kivonásával az élet vonódik ki az anyagból: ezt használjuk a tartósításkor, vagy az élő anyag olyan felhasználásakor, amikor útban van, ha túlzottan élő; pl. a fa bútorként nem jó, ha nedvedzik, vagy a tűzifa legfontosabb tulajdonsága is a víztelenség, minthogy gázneművé átlényegíteni a fát az élet által belékerült víz kivonásával lehet.

Hogy a víz, vagyis az élet kivonásával mennyi energia távozik a rendszerből – legyen az egy fa, vagy egy táj: az mutatja, hogy a víz kivonása által fűtjük fatüzelésű kályháinkat, illetve a víztelenített tájból építették fel a modern civilizációt az Alföldön.
De csak egyszer.
Ahogy egyszer lehet elégetni a fát, úgy egyszer lehet kiszárítani a tájat is:
az élő fából hőt és hamut,
az élő tájból pénzt és port csinálni, egyszer lehet.

Nem mindegy tehát, hogy mit látunk a képeinken /szóképeinken: a gátak és a pusztítás vagy az élet és a fenntarthatóság képét, képességét.  Szakmai és emberi felelősségünk felismerni és elismerni, hogy az Élet működtetéséhez víz kell: vízzel feltöltött táj. A víztelenítés eredménye a globális felmelegedés és a lokális meggazdagodás – az előző szép képet használva:
hő és pénz, tehát por és hamu.



 

2016. március 22-én, a víz világnapján,

Balogh Péter

 

A kétféle értékrendről


 

Íme egy másik hiteles tanító tanítása 10 percben. Egy másik földműves, ezúttal Uruguayból: José Mujica. A Rendszer tévedése folytán jelenleg az ország elnöke.

Néhány olyan összefüggést is érint, amik az alapjai ennek a fenntarthatósági értékrendnek, rendkívül egyszerű-kézenfekvő tételek, mégis ezek meg nem értése – el nem fogadása miatt nem sikerül a tananyagot elsajátítani, vagyis fenntartható működést produkáló struktúrát építeni a mai közönséges közönségnek.

Néhány tételt kiemelek, hátha segít:

 

·         „Nem a szegénységet dicsőítem,

hanem a mértékletességet.”

 

·         Nem azt mondom, hogy barlangba kellene lakni,

hanem, hogy a fogyasztói társadalom értékrendje tévút:
 
a luxus hajszolása miatt az életünket pocsékoljuk el.

 

·         „A probléma nem az erőforrások hiánya,

hanem a kormányzás (politika) válsága.”

A politika hamis célokat /értékrendet követ.

 

·         Tanulni kell a múltból, de nem nyalogatni a sebeket:
 
       álmodni kell és tenni a jövőért.