Az élet templomában

 

A minap folyt a Duna WORLD csatornáján egy film, amiről megemlékezünk, a címe és tartalma:

Az élet temploma – tájgazdálkodás, ártéri gazdálkodás, öntözéses gazdálkodás. Tölgyesi Ágnes filmje, a kiírt dátum szerint 2009-2015-ből. Ahogy nézem a filmet, 2009-ben vették fel, és tavaly lett készen… Lám, nem csak én haladok lassan… Nem tudom, mit gondolt a szerző, de én azért is haladok lassan, mert úgy érzem, hogy a mai közönség már egy másik univerzumban él, ahhoz képest, amiben az ártéri gazdálkodás – és a fenntarthatóság – létezett és létezhet. És nehéz az univerzumok között közvetíteni, nehéz megértetni az evilági közönséggel azt a másik világot. Mást jelentenek a szavak (pl. halastó, enyém, stb.), mások a viszonyítási pontok, amikhez képest értelmezünk és értékelünk, mások a tapasztalatok, mások a célok.

Ha érthetetlenül hangzik mindez, had hozzak egy illusztrációt gyorsan: A múlt héten részt vettem egy budapesti rendezvényen, ahol a hivatalos fenntarthatósági előadó sikeresnek minősítette a Kyoto-i csúcsot (1997) is már, nemhogy ezt a mostani párizsit (2015). Nahát, ez csakis úgy lehetséges, ha nem látnak ki ebből az univerzumból.

 

Szóval nem az ismeret bonyolult, amit át kéne adni/venni, hanem a közeg nincs meg, amiben át lehet adni/venni. Az ártéri gazdálkodást – és általában a fenntarthatóságot – azért nem értik az emberek, mert ebben a jelenlegi értékrendben, közgondolkodásban nem értelmezhető-élhető. A két univerzum különbözőségét talán a tulajdon-értelmezésének különbözősége mutatja legjobban ebben a filmben, ezt a részt javasolnám leginkább még egyszer megnézni, Andrásfalvy professzor úr beszél erről a 25-28. perc között.

 

Egyébként is hasznos a film, elmond sok mindent az ártéri gazdálkodásról, és arról a közegről /univerzumról /ember-Természet viszonyról, amiben értelmezhető és élhető az ártéri gazdálkodás, és ami feltétele a fenntartható életnek.  

 

 

A film vázlatos tartalma:

00:00 – 03:40	Bevezetés – Dráva-mente, Ormányság /Kiss Géza idézve és Cholnoky Jenő; és élőben Wágner László.
03-40 – 12:50	A Nagykörűi Tájgazdálkodási Program néhány tanulsága, Balogh Péter: az ártéri gazdálkodás földrajzi alapjai, szükségszerűsége és lehetetlensége. /közben Ecker Tamás (a filmben helytelenül írva).
12:50 – 17:36	Gemenc /Felső Barnabás: értékrend és haszonvételek.
17:36 – 33:40	Andrásfalvy Bertalan professzor úr: kutatástörténet, életmód – kulturális háttér, működtetése, haszonvételek. A régi világ tájismeretet, tájszemlélete, tulajdon-értelmezése (ez nagyon fontos! 25-28. perc), A régi rend felbomlása, az ártéri gazdálkodás felszámolása (29-32. perc) /közben Omacht Zoltán.
33:40 – 48:00	Tóköz /Takács Károly: az Árpád-kori öntözéses gazdálkodás régészeti dokumentálása, műszaki bemutatása, korabeli tájműködtetés.
48:00 – 51:20	Balogh Péter: A jelenlegi modern rendszer fenntarthatatlansága; megoldás: visszatérés a régi Rendhez.

Felébredni a bűvöletből - TED

Újra megtalált egy TED előadás, ezúttal a MAG listán jött…

4:18-nál volt a gondolat, hogy az emberi erőforrás is válságban van, ahogy a klíma, és a két válság gyökere azonos – ekkor kimásoltam a címet, majd amikor mondja, hogy az emberi erőforrás válság fő oka az oktatás, mert letéríti a embert a normális életről, elkezdtem írni ezt a bejegyzést, mert nem mondta hozzá, hogy a „modern” oktatás. Nem mondja ki, pedig látszik, hogy erre gondol, és ez azért lényeg, mert – szerintem legalábbis (és ez az én honlapom:) – ez a lényeg.

Nem az oktatás, hanem a modern oktatással van baj, ahogy NEM az emberrel van baj, hanem a modern emberrel (ahogy ezt már néhányszor emlegettem), vagyis: a modernitással magával van a baj. A modern kor, és ezért mondhatjuk, hogy a modern kór, az ami eltérítette az embert a normális útról az élet útjáról.

Azért fontos ezt felismernünk és kimondanunk, hogy ne tévelyegjünk a megoldás keresése kapcsán. A valódi megoldás a modern rendszer, az egész rohadt modern világunk kidobása, ÉS az új normális antimodern világ kialakítása.

Lenne. Ugyanis a kényelme és a változástól való félelme az embert benne tartja ebben a hamis világban. S hogy a vezetőik nagyon jól élnek ebből, és az alvezetők is jól élnek ebből. Státuszuk van és fizetésük. És kulturálisan, világ-nézetileg is beágyazódtak ebbe a rendszerbe, igazság szerint el se tudják képzelni, hogy lehetne egy másik világ is. A média, ami vetíti (projektálja) ezt a hamis valóságot, nagyon vigyáz rá, hogy NE legyen kép a valódi valóságról

A mi feladatunk az, hogy legyen. Erről szól ez az előadás számomra, és ez a bejegyzés számotokra.
 

Sok szép-és-jó tartalmas gondolat van benne, és humorral, ahogy a TED-nél megszoktuk, igazán ajánlható nyári élmény. Néhány példa:

4:50 - NEM elég a rendszer javítgatása, ha a rendszer rendszerszerűen rossz. Nem evolúciós, hanem revolúciós, azaz rendszerszerű VÁLTOZÁSra van szükség. A „Felébredni a bűvöletből” (6:48) résztől a karórás példáig nagyon fontos szakasz, ahol elmondja, hogy a valóság a modelljeinken múlik, és hogy a mostani modelljeink megbuktak.

11:50 - „a hároméves, nem a hatéves fele”

14:20 - a relatív időről, majd

14:30-tól az oktatásra alkalmazza az én 2 valóság modellemet, úgy mondja, hogy a modern oktatás iparszerű, hogy az ÉLET nem mechanikus, hanem organikus (ez persze normális esetben nem lenne egy igazán eredendő gondolat, de a közgondolkodás, a jelenlegi világ-tudat (fogyasztói társadalom) siralmas állapotát jelzi, hogy ez a gondolat nem hogy nem kézenfekvő, de gyakorlatilag éretlmezhetetlen a jelenlegi modern világ, vagyis a követői, a rabszolga-alkatrészei számára. Sajnos ezzel kell szembesülnöm folyton, hogy az ecidenciákról kell vitatkozni, és persze hiába… Az embert folyton a normaltás ellenkezője alapján kialakított és működtetett rendszerekhez mérik és büntetgetik!!!

 

Egy jó – és amerikai – beszéd végén a megoldásnak is meg kell jelennie, mint közeli, elérhető lehetőségnek. Szerintem mondjuk nem a személyhez igazítás a lényeg (persze nekem az is jó, ha így érti meg végre valaki), ill. ez nem a végső lényeg, hanem a természetesítés, a valódi, eredendő, természeti, vidéki, antimodern valósághoz való igazítása az oktatásnak, végül is az értékrendünknek, ami alapján élünk, és amit továbbadogatunk a gyermekeinknek.

Föld napja – a növénytermesztésről

Felgyűlt számos bejegyzeni való, most a Föld napja alkalmából csokorban közzé teszem 2.

 

Nemcsak a növénytermesztésről, hanem a szemléletről, a hozzáállásról.

Talán már idéztem ezt a filmet, A jövő farmja, Angliából – arról, hogy ha a tudósok, szakemberek jobban hinnének az evolúcióban, mint a tudományukban, akkor észrevennék, hogy a Föld/föld hatékonyabb gazdaság, mint az ember erőlködése.   

További gondolkodtatónak Molnár V. József  Magyar kert c. előadása:
„A magyar kertben az erdő szerves folytatása volt a kertnek!”

A közösségi minőség a magyarországi fenntarthatósági kezdeményezésekben

Éppen a közösségek szerepéhez (is:) értünk a tananyagban, amikorra egy projektzáró megbeszélésre hívtak ugyanebben a témában.

Úgyhogy elmentünk, s nagyon tanulságos volt; a mostani vetített világban egy valóságos projektet ismerhettünk meg a jól koncepcionált kétnapos programon.

A közösségi minőség a magyarországi fenntarthatósági kezdeményezésekben – volt a címe és tartalma a projektnek és a programnak. A KÖZÖSSÉG az egyik megkerülhetetlen feltétele a fenntarthatóságnak, sokat megtudtunk a közösségek alapításáról, alakításáról, vezetéséről, ill. általában az itthon indult fenntarthatósági kezdeményezésekről.

A kutatás eredményei a szervezők honlapján közzétett tanulmányban is elérhetők.

Hogy ez a bejegyzés is két részből álljon,

ide teszem egy kiköltözés – fenntarthatósági kezdeményezés – történetének fellelhető dokumentumait.

„Smaragdfalva” - egy eset sok tanulsággal:

• A tervezgetés – illúziók (sok kis videó)
• A legutóbbi helyzetjelentés – a valóság.

 

Mérnök és Környezet

Tudománytörténeti jelentőségű előadássorozat részese lehettem,

hiszen az én előadásom zárta a MÉRNÖK ÉS KÖRNYEZET c. sorozatot,

a Budapesti Műszaki Egyetemen.  

Két nappal a víz világnapja előtt, 2014. 03. 20-án „Mit akar a Tisza, mint megrendelő a mérnöktől?” címmel a Tiszai-alföld eredendő működéséről és fenntartható működtetéséről beszéltem.

A sorozatban 2 mérnök és 3 környezeti szakember tartott előadást Koncsos László vízmérnök egyetemi tanár tanszékének vendégeként. Takács Sánta Andrással és Lányi Andrással egyetemben hallgatói kezdeményezésre jutottunk be a műegyetemre, hogy mutassunk olyan szempontokat és szemléletet, amik a fenntartható mérnöki munkához kellenének.  A kezdeményezés eredeti célja hivatalos kurzus beindítása lett volna, de egyelőre ennyire még nem igazi a műegyetem..

Nagyon fontos lenne a műszaki szakemberek szemléletváltása, hogy NE az életellenes-profitorientált modern civilizáció érveit fogadják el megrendelőként, HANEM a Természetet.

A modern civilizáció, a „felvilágosodás” óta, amikor az ember a Természettel szemben határozta meg önmagát, a Természet legyőzésére vagy tökéletesítésére kéri fel a mérnököt, akinek ezt a feladatot úgy sikerül „megoldania”, hogy egyre magasabb szinten termeli újra a „feladatot”. Ez a megoldás egy problémafenntartó problémakezelés[1], ellenkezik az életben maradás (más szóval fenntarthatóság) törvényeivel.

[1] Tóth Ferenc előadása szólt erről az ebben a bejegyzésben ajánlott konferencián.

A jelenlegi modell szerint két szembenálló szemléletről van szó. Meggyőződésem, hogy e szembenállásos modellben nincs megoldás, hiszen az ember éppen akkor veszít a legnagyobbat, ha sikerül nyernie. E szembenállásos modellben merül fel az a ROSSZ KÉRDÉS, hogy a Természetet vagy az embert kell-e védeni.  Eszembe jut tavalyi felhívásom… Közben elkészült a pályamunkám erre kérdésre, amit az alábbiakban idézek (100 sor, 1000 szó - részlet a készülő jegyzetemből):

Napjaink legfontosabb témája a fenntarthatóság[1], miközben nincs közmegegyezés arról, hogy mit is kutatunk egyáltalán a fenntarthatóság kapcsán; gyakorlatilag, hogy mit is akarunk fenntartani, vagyis hogy mit is értünk fenntarthatóság alatt.

Abban közmegegyezés van, hogy ez valami „zöld” téma, de hogy mit jelent pontosan, az sajnos értelmezhetetlen a jelenlegi valóság számára, ennek megfelelően nem is érti a „nagyközönség”, ill. rendre félrecsúszik az, aki a jelenlegi paradigma struktúráit, fogalmait használja. Ez az ellentmondás alapvető nehézsége a témának, elsőként ezt a csapdát kell kezelnünk, hogy igazi eredményre juthassunk akár általános tanulságok, akár konkrét feladat, pl. a Tisza tekintetében.

 

 

Először tehát tisztázzuk, hogy mit is kutatunk a fenntarthatóság kutatása során,

avagy mit is akarunk fenntartani?

 

Az egyik közkeletű válasz, hogy a „fejlődést” akarnánk fenntartani, ahogy ezt a „fenntartható fejlődés” fogalmunk is mutatja, s azt kutatjuk, hogy ez hogyan lehetséges. Gyakorlatilag a jelenlegi emberi civilizációnk, vagyis a folytonos gazdasági növekedésre épülő (el)fogyasztói társadalom fenntartásáról van szó, amit éppenhogy a Természet ellenében kell fenntartania a szegény embernek. Ezzel részletesen foglalkozunk még az alábbiakban, itt csak annyit jegyzek meg, hogy magukat környezeti szakembernek gondolók is gyakran vannak ezen az állásponton, amire jellemző, hogy megnyilvánulásában a fenntarthatóság fogalom helyett a „védelem” jelenik meg, kimondva, vagy kicserélhetően, kb. így: „nagyon fontos a természetet védeni, de mégiscsak fontosabb az ember védelme”.

 

A másik általában forgalomban lévő válasz, hogy a „természetet” akarjuk fenntartani, de ebbe „természetesen” a közgondolkodás nem érti bele az embert, hanem eleve az ember ellenében kell megvédeni a Természetet, és ennek mikéntjét keressük a fenntarthatóság kutatása során. Jellemző, hogy itt is a „védelem” fogalom jelenik meg, és ez szerepel a hivatalos struktúrában is „természetvédelem” és „környezetvédelem” címén, van erre való intézményrendszerünk, s hozzá szakembereink (ld. még alább rendszerek anatómiája és a fenntarthatóság fejezet). Ez által a feladat integrálva van a rendszerbe, s egyben intézményesítve a harc, aminek kimenetele nem kétséges, hiszen az intézményrendszer egésze, amibe a természetünk védelme be van építve, az a Természet elfogyasztására és elfogyasztatására épül. Ahogy nem juthatunk el a Szombathelyre menő vonaton Nyíregyházára, akkor sem, ha időnként hátrébb ülünk egy fülkével…

 

Mindkét értelmezés alapja a Természet és az Ember elkülönítése, az, hogy az ember eleve nem illeszkedik a Természet rendszerébe. Ez a „felvilágosodás” ötlete (mondjuk, hogy modellje), és a modern kór alap kórokozója: az ember azóta nem illeszkedik bele a Természetébe. Ez a gondolat biztosította az ember tényleges kiemelkedését, de ez az eltávolodás okozza a vesztét is, a mi olvasatunkban a fenntarthatatlanságot.

 

Ugyanakkor ez egyáltalán nem szükségszerű. Nem az emberrel van a baj, hanem a modern emberrel; s nem igaz, hogy az ember eredendően nem illeszkedik a Természetbe – a fenntarthatósági kutatás egyik célja éppen az, hogy feltárja, hol-hogyan tért le a fenntarthatóság útjáról a fejlődés útjára.

 

Ez az elkülönítő-szembenálló értelmezés a modern kor kapcsán még többször előkerül, most annyit jegyzünk meg, hogy a fenntarthatóság kutatásában egy jelentős csapda: ha belemegyünk ebbe az utcába, ott nem találjuk meg a megoldást. Legalábbis a fenntartható élet megoldását nem, csak a harc fenntartását. Ha az ember belemegy ebbe a harcba, akkor csak veszíthet, hiszen éppen akkor veszít a legnagyobbat, ha nyer. Ez akkor is így van, ha az ember kidolgozott olyan mutatószámokat, amik szerint ez megéri. A tanulság éppen az, hogy ezek a mutatók megbuknak a Természet, vagy mondhatjuk úgy, hogy a valóság vizsgáján.

 

Ugyanis valójában az embert a Természet élteti, az élet nem származhat máshonnan, csakis a Természetből, az anyag- és energiaáramlási folyamatok is azt mutatják, hogy az ember alrendszere a Természetnek, a Természet magasabb rendű mint az ember. Még a bankárok is a szén, oxigén, nitrogén, foszfor körforgások részei, és nem fordítva. Az oxigén tudja nélkülözni az embert, az ember nem tudja nélkülözni az oxigént.

 

A kutatás alapkérdésére tehát – elkerülve a fenti csapdát – azt válaszoljuk, hogy igenis magunkat, az emberi megélhetést, működést, az emberi rendszert akarjuk fenntartani (és van-e ennél fontosabb kérdés?), tehát emiatt a Természetet. A Természet működését, ha tetszik, fenntartó működését kell fenntartanunk, és nem azért mintha a Természet egészét vagy a működésének a logikáját elpusztíthatnánk, hanem mert ha nem ezt tesszük, azzal önmagunkat pusztítjuk el (persze néhány egyéb alrendszerrel együtt). Félreértelmezés tehát, hogy a kicsi ember úgysem árthat a hatalmas Természetnek. Természetesen nem a Teremtést és/vagy az evolúciót kell félteni, hanem, hogy az ember kiejti magát a játékból. Ahogy kiejti magát az az ember, aki a sokadik emeleten elrugaszkodik a valóságtól és repülni kezd. Mert a repülése a Természet törvényei által meghatározott pályán visz a becsapódásig. Vajon tényleg ez az ember küldetése?

 

Valójában a Természet azon működését kell akarnunk fenntartani, ami a keretet adja az emberi élethez (is); és azt kutatjuk – minthogy ez a fenntarthatóság kulcsa – , hogy milyen az az emberi működés, ami illeszkedve a Természet működéséhez lehetővé teszi a Természetnek, hogy fenntartsa az emberi alrendszerét.  

 

Ez a hierarchia-kérdés döntő a megoldás szempontjából. Egyrészt, amint láttuk, ha ez nincs a helyén, akkor szükségszerűen bukásra ítélt harcba bocsátkozik az ember, minthogy az alacsonyabb rendű rendszer nem győzheti le a magasabb rendűt, úgy hogy ő ne pusztuljon. A hierarchia[2] eltévesztése folytán rossz kérdéseket tesz fel az ember, amire annál rosszabb a válasz, minél hatékonyabb.

 

Másrészt ezzel magyarázható a fenntarthatóság fogalom félreértelmezése. Aki azt gondolja, hogy az embert fenntarthatja a Természet nélkül, az csak a saját szintjéig lát. Nem látja, hogy az ő rendszere mibe ágyazódik. Ez mondjuk normális az állat szintjén, de az állat beépített szoftverében szerepel az a modul, ami a magasabb rendű törvények betartását biztosítja. E modul helyén az embernél a „szabad akarat” szerepel, ebben különbözik az állatvilágtól, és emiatt nem mindegy, hogy mi tudatosul az embernél, avagy mi a modellje az ő szerepéről. A fenntarthatósági szemlélet alapja tehát horizont vagy lépték kérdése, azaz hogy ki meddig lát: képes-e meglátni a második lépcsőfokot, vagy csak az elsőig érzékel. Képes-e felfogni-elfogadni, hogy az ember a Természet része, tehát, hogy ha az embert akarom fenntartani, akkor a Természetet kell fenntartanom. S nem védenem kell, hanem éltetnem, minthogy nem szembenállók vagyunk, hanem társak, ami viszonyban az embernek az a szerepe, feladata és küldetése, hogy szabad akaratából jó gazda módjára sáfárkodjon a rábízott vagyonnal. Ez tehát a fenntarthatóság: olyan tevékenységek, amik illeszkednek a Természet működésébe.

 

---

[1] Ha – ill. aki számára – nem az, akkor ez éppen azt mutatja, hogy nem tudják /nem tudja, hogy miről is van szó: ti. az ÉLET fenntartásáról. (Erről szól ez a jegyzet:)

[2]  A görög szó eredeti jelentése: „szent uralom /rend”.

Szóval a mérnök (és az ember) feladata, nem a Természet legyőzése vagy tökéletesítése, hanem a Természet eredendő működésének segítése, a törvények (f)elismerése és az emberi működés és struktúra (épített környezet) igazítása a Természet eredendő működéséhez, struktúráihoz, mintázataihoz.

Hiszen csakis a Természet fenntartása tarthatja fenn az embert.

Ember és Természet viszonya

Ahogy ígértem, bejegyzés a módszertanról és a megismerésről...

http://vimeo.com/79964408 Felső Barnabás előadása az Ember – Természet viszony magyar- és nyugati típusának összehasonlításáról.

Túljólnevelt, a modernitásban túlzottan hívő elméknek persze csak tapasztalt rendszerenkívüli felügyelete mellett ajánlott, hiszen a mostani mércékhez képest furcsa, amit kap a hallgató. Ha valaki azt érezné, hogy ez számára valamiféle „magyarkodó” kategóriába tartozik, akkor tudnia kell, hogy hamis modelljeinek és mércéjének csapdájába esett, ami mércén a fenntarthatóság csak valami fejlesztési projektként értelmeződik; de minthogy a mi mércénk maga a fenntarthatóság, ezen különleges értékként jelenik meg, hogy az előadó azon kevesek egyike, aki a jelenlegi városi modern valóságunkon kívül sokat és értelmesen tartózkodik a másik, az eredendő, természeti valóságban. Felső Barnabás civilben a gemenci erdő legendás természetvédelmi őre, a tájat szervesen éli, pl. szemtanúja voltam, ahogy a többkilós pontyokat a vermelőhelyükről szabad kézzel hozta fel – novemberben.

Az előadásban rendre az ártéri gazdálkodást hozza példaként a magyar „környezetgazdálkodási” szemlélet szemléltetésére; így nem csak módszertani szempontból jó tananyag az előadás, hanem az ártéri gazdálkodás meghatározását is megkapjuk, talán nem a legtudományosabban, de talán a legszervesebb fellelhető forrásból. Tényleg, milyen jó lenne, ha a városi-műszaki paradigma embereinek átmenne az előadás tartalma, üzenete..!

És, ha már Ember és Természet, hát itt az „Ember és Természet konferencia” Magfalván, február 22-23-án. A részletes program, egyéb részletes ember-Természet programokkal az Élőfalu hálózat hírlevelében: http://www.elofaluhalozat.hu/gfx/EH_97-98_nyomtathato.pdf

És így nemcsak a kettősség teljesül a bejegyzésekben, hanem a keretes szerkezet is, hiszen a Barnabás előadása előtt én voltam, és ezen a konferencián is ott leszek:)

Hagyományos beszélgetés Sebő Ferenccel

A fenntarthatóság – és így az „Ember és Tisza” kurzus – fontos fogalma a HAGYOMÁNY.

S mindig jelentkezik a megismertetés nehézsége is, hiszen ez a fogalom (rendszer)idegen a mai rendszer számára: a mai közönség ezen a rendszeren belül /ezen rendszer által nyújtott tapasztalatokon belül, nem tud megismerkedni a HAGYOMÁNY valódi-igaz jelentésével, tartalmaival. (Hamarosan a kurzuskezdet másik fontos témájában, a megismerésről is lesz bejegyzésem..)

Most találtam egy beszélgetést – maga a műfaj is furcsa most ugyebár(!): a beszélgetés a modern médiában, a modern közönség számára nem elég izgalmas… –, mégis, éppen szűrésként is, ahogy szoktam, és egyébként is szokott módszertanomnak megfelelően ezt most ide illusztrálom, hátha segít ez a nagyszerű ember a szelíd rendszerkívüliség példájával megérteni-megérezni a frontálisan nehezen átadható tartalmakat is.
Érdekes és érdemes:

Csak néhány tanári közbeszólás, néhány részlet aláhúzása:

„Aranyos főnököm volt, minden héten be kellett számolnom..” (7. perc körül) – úgy tűnik ez a nagyszerű ember talán észre sem vette, hogy a kádárizmus sok szinten beépített szűrőjével találkozott: meglepődnék, ha a szegény (?) igazgatójának nem lennének ezekről titkos jelentései.

De az biztos, hogy nem akadt fenn ezen, hanem tette a dolgát.

Aztán a táncház történet kapcsán elmondja-elmeséli – sok élettanulság mellett! - , hogy mi az a hagyomány.

Nem valami avitt dolog, ahogy a Modernitás láttatja, hanem az Élet kérdéseire adott éltető válaszok rendszere; aminek az aktualitását csak aláhúzza, hogy ezek a válaszok évezredek vizsgaidőszakain átment hosszútávon működő, azaz fenntartó és fenntartható válaszok.

A fenntarthatósághoz szerintem vezető módszertan fontos elemeként szoktam említeni a „helyivé válás” szükségességét, erre példa az Ő tanulási folyamatuk, hogy el kellett jutniuk a helyiekhez, az adatközlőkhöz (ahogy a néprajz mondja) és a közeghez (ahogy a földrajz hangsúlyozza), mert csak így juthatunk helyes eredményre.

26. percnél, amikor nem a neve, hanem a tánca alapján találták meg az embert(!), kiderül, hogy a tánc, az nyelv, és hogy a hagyományos kultúra az egyéniség kifejezésének (is) tökéletes közege.

Az „úriember nem ugrál ezeknek” (27:30) történet példa a Tudomány akadémikusságára; hogy elidegenedik a valóságtól, az eredendő valóságtól, ami tkp. /eredendően /végülis a Tudomány tárgya és indoka (kellene legyen).

S pár perc múlva (31:30), hogy ezen elidegenedés forrása az intézményesültség, minthogy a hivatalos zárt színpadi néptáncegyüttesek sem jutottak el az Élet szintjéig, a tánc (hiszen a néptánc, az tkp. a magyar tánc) nem avitt, vitrinbe való hagyományos dísz a modern életünkön, hanem a modern világunkba az Élet lehetőségét vivő természetes közeg.

A beszélgetés második felében ugyancsak nagyon tanulságos a felszállott páva és a tévések története, ugyancsak a modernitás és a hagyomány találkozásáról, hogy hogyan gondolja a médium überelni a valóságot és e mesés esetben hogyan értünk el eredményeket. Mondom, nagyon pozitív e nagyszerű ember:)

Ráadásként,

akiket esetleg érdekel még a történelem, javaslom ebbe a Nádihegedűbe is belenézni – kedves illusztrációt ad ajánlott beszélgetésünk szocializmus/kádárizmus működéséről szóló információs horizontjához. Mégiscsak ez a korszak alapozta meg e mostani korunkat…

És - ezúttal akár a teljesség kedvéért - ide hivatkozom Andrásfalvy Bertalan munkásságát, aki ugyancsak el tudja mondani, hogy mi az a Hagyomány. (Pl. ebben a korábbi hivatkozásomban:)

Zöld illúzió - könyvben és egyébként is

Pontosítunk: a „zöld” technológia illúziója – vagyis, hogy idétlen/gyermeteg hiú ábránd abban hinni, hogy a technológia fejlődése, zöldítése megoldja, egyáltalán megoldhatná a „környezeti” válságot. (Hívhatjuk „energia”-válságnak is, vagy amelyik részt éppen látni akarjuk/ tudjuk, de nyilvánvaló, hogy a modernizmus, tehát egész jelen világunk általános összeomlásáról van szó.)

Ezen összefüggéseket többször érintettük már, pl. a „tananyag”5. tételében, „a fenntarthatóság értelmezései” fejezetben „Zöld technológiai”néven tárgyaljuk ezt a kérdést. (A téma magyarországi fő feltárója Hetesi Zsolt.)

Fontos megjegyezni, hogy NEM azt mondjuk, hogy a „zöld technológia” rossz. Hanem azt, hogy NEM oldhatja meg a „válságot”, viszont alkalmas arra, hogy kellően át nem gondolva azt hihessék, hogy meg tudja oldani. És most ez a kellően át nem gondolt helyzet van. A Tudomány és a Politika ezzel áltatja magát és minket. Az intézményesült tudomány ímmár jobban kötődik a Projektekhez, a projektált, azaz vetített valósághoz, mint a Valósághoz, az eredendő természeti valósághoz. A Politika és az azt üzemeltető "Gazdasági Elit" helyzete kézenfekvőbb, de sajnos a "Tudomány" is becsatornázódott. (de ez már egy másik bejegyzés/téma:)

Mindenesetre azért ide teszem a rendszerelméleti értelmezést: a technológiai megoldás a jelenlegi technokrata világnézetben, a moder valóság szintjén megoldásnak látszik, de ez a szükségesnél egyel alacsonyabb szint, hiszen a modern valóság is a Természet része, és ezen a szinten, erre a szintre emelkedve már látszik, hogy nem az. Hiszen a Természetbe nem illeszkedő Pénz és Technológia előállítása mindig nagyobb környezeti terheléssel jár, mint amitől mentesíteni tud - még akkor is, ha a "közgazdaságtan" nagyon ügyel arra, hogy ez ne látszódjon (ahogy az említett tételben szerepel).

Most egy nyugati forrást hozunk szemelvényként (könyv, cikkek, előadások):

http://www.greenillusions.org/

Itt is:

http://www.ereleases.com/pr/author/greenillusions-org

1 percben:

http://www.youtube.com/watch?v=Vnmj8Yp8szU&feature=youtu.be

Másfél órában:

http://www.youtube.com/watch?v=--OqCMP5nPI ea

Íme egy rövid ismertető /összefoglaló:

Green Illusions: The Dirty Secrets of Clean Energy and the Future of Environmentalism (Our Sustainable Future)

We don’t have an energy crisis. We have a consumption crisis. And this book, which takes aim at cherished assumptions regarding energy, offers refreshingly straight talk about what’s wrong with the way we think and talk about the problem. Though we generally believe we can solve environmental problems with more energy—more solar cells, wind turbines, and biofuels—alternative technologies come with their own side effects and limitations. How, for instance, do solar cells cause harm? Why can’t engineers solve wind power’s biggest obstacle? Why won’t contraception solve the problem of overpopulation lying at the heart of our concerns about energy, and what will?

This practical, environmentally informed, and lucid book persuasively argues for a change of perspective. If consumption is the problem, as Ozzie Zehner suggests, then we need to shift our focus from suspect alternative energies to improving social and political fundamentals: walkable communities, improved consumption, enlightened governance, and, most notably, women’s rights. The dozens of first steps he offers are surprisingly straightforward. For instance, he introduces a simple sticker that promises a greater impact than all of the nation’s solar cells. He uncovers why carbon taxes won’t solve our energy challenges (and presents two taxes that could). Finally, he explores how future environmentalists will focus on similarly fresh alternatives that are affordable, clean, and can actually improve our well-being.

Hogyan szerettem bele az ártéri gazdálkodásba? avagy amikor a hal nem ál, hanem igazi…

 

A közelgő vízvilágnap és az ártéri gazdálkodásról szóló órám emlékére a már többször ajánlott oldalról idézem egy vendégelőadó élményhúszpercét:

 

 

Megtévesztő a cím némileg; nemcsak egy szappanopera sztendapos utánérzését kapja a hallgató, hanem egy nagyon jó esettanulmányt is a fenntarthatóság kétféle értelmezéséről.

A hamis és a valóságos értelmezéséről.

Egy kérdést emelnék ki (9:30): Hallottak olyan farmról, ahol nem kell etetni az állatokat?

A válaszunk:

Igen, az egész Föld ilyen – eredendően.

Csakhogy az ember a modern korban az életet elkezdte profittá alakítani, ennek vetülete, hogy agri cultura helyett agrobizniszt csinál, élelem helyett élelmiszaripari nyersanyagot.  

 

(Megjegyzem, mégiscsak jók ezek a fenntarthatósági projektek, hiszen az egyik jóvoltából személyesen is láttam a pozitív példaként hozott Donána Nemzeti Parkot:)
 

Vízgazda avagy a fenntartható vízgazdálkodás

– Országh József előadása a Magyar Szociológiai Társaság Holisztikus ökológia szakosztálya, vagyis Antal Z. László szervezésében, aki a Klímabarát települések szövetségét is vezeti.

Időpont: 2013. február 27. szerda, 16 órától.

Helyszín: MTA Könyvtár Budapest V. ker. Arany J. u. 1. II.em.

Országh József Belgiumban élő vízügyi szakember, a monsi egyetem ny. tanára, a természet eredendő működésére alapuló komplex szemlélete miatt rendkívül hatékony, bár a jelenlegi rendszerrel gyakran ellentétes megoldásokat dolgozott ki a vízgazdálkodás számos területén. Most egy hónapig Magyarországon tartózkodik, így van lehetőség arra, hogy gondolatait és az ezekhez kapcsolódó konkrét megoldásait személyesen is megismerjük.

Országh József honlapja bőségesen tájékoztat munkásságáról, különösen javasoljuk közösségi vezetőknek, politikusoknak, a vízhasználat kapcsán érintett szakembereknek, de háztartási szinten, a magánember számára is hasznosítható szemlélete és javaslatai vannak: http://www.eautarcie.com/hu/ (az ajánlott honlapok között régóta szerepel).

Az előadásról tudósítást közöl a Klímabarát hírlevél.

A kurzus tananyagába az alomszéke, a szennyvíz kezelési és az esővíz-használati anyagai tartoznak szorosan, elsősorban a szemlélete miatt. (Megtalálhatók a honlapján és youtube kisfilmeken:)

Ártéri gazdálkodás Kaliforniából

A Kossuth rádió „Oxigén” c. műsorának első anyaga Jessica Ludy előadása kapcsán megintcsak az ártéri gazdálkodásról szólt, pontosabban „Floodplain Management”-ről, ami nyugaton elsősorban árvízvédelmi célú, ill. indíttatású.

A riport áttekintő képet ad az előadás tanulságairól, ill. a hazai helyzetről Molnár Géza és én beszélünk: itt letölthető, 12 perc,18,8 Mb.

A riportban emlegetett korábbi Science cikk és az akkori bejegyzésem az akkori műsor kapcsán, itt letölthető.

A fenntarthatóság határai

Most, hogy túl vagyunk a billenési ponton, és a Sötét napszak hosszabb, mint a Világos, ide jegyzetelem, hogy  tartottam egy előadást a "Magyarok Országos Gyűlésén" Bösztörpusztán, a fenntarthatóságról szóló napon és sátorban.
Az előadásokról videófelvételek készültek, amik megtekinthetők a különböző videószolgáltató oldalakon, pl. az enyém itt:


Balogh Péter előadása, MOGY 2012 from Gabor Kun on Vimeo.

Az előadás a bejegyzés címe szerint, A növekedés határaira utaló címmel került a programba, és a fenntarthatóság meghatározásával kapcsolatos gondolataimat igyekszem átadni, itt a honlap tananyag oldalán bővebben megtalálható jegyzetemből kivett diák segítségével.

Az előadás követhetőségét jelentősen javítja a diák gondos beszerkesztése, így talán, a szokásos kezdeti nehézségek ellenére is, a szokásosnál jobban érthetőek az átadni vágyott üzeneteim... Abban legalábbis bízhatunk, hogy a Világosság félév múltán újra túlnő a Sötétségen (s reméljük, hogy addig legalább rövidtávon pótlódik a nagyon leapadt vízkészlet a potenciálisan nedves félévünk által!-)

Köszönet a videó készítőinek, s a rendezvény szervezőinek (ugyanis pénzt, azt nem kaptak érte!-)