Tézisek - összefoglalás




Helyzetértékelés

1.
A Valóságot nem közvetlenül éljük meg, hanem modellekben gondolkozunk. S modelljeink nem racionális alapon épülnek, hanem neveltetésünk, szocializációnk által. Megszerzett ún. racionális ismereteink is e modelljeink, értékrendszerünk mentén szerveződnek, használódnak. Ennek megfelelően szakmai döntéseinket is értékrendszerünk, motivációs környezetünk határozza meg. Tehát végül is nem szakmai, hanem világnézeti döntések mentén szervezzük életünket, valamint társadalmi és természeti környezetünket.

2.
Két valóság van – Van egyrészt a mindennapi valóságunk, gazdasági-társadalmi-politikai-kulturális rendszerünk, amit jelenleg általános realitásként fogad el gyakorlatilag mindenki, ehhez viszonyítva a jelenségeket, régi és újabb gondolatokat. De ha kilépünk ebből a környezetből (ha ki tudunk lépni a megszokott modellből), felsejlik egy másik, a modern Városi Valóságunktól gyökeresen különböző, más törvények szerint működő valóság, a Természet Valósága.
E két valóság modellértékűen elkülönül, a városi valóságból nem érthető, élhető és ismerhető meg a természeti valóság és a természeti valóságból abszurdnak, irreálisnak látszik a városi valóság többség által normálisnak és reálisnak szavazott világa.
Ma a Városi Valóság uralkodik a Természet Valóságán, egy olyan kiépült és működni látszó világnézeti modellen és infrastruktúrán keresztül, amit nem örök (természeti, vagy eredendő) törvények, hanem a közmegegyezés tesz dominánssá az eredendő (emberfeletti) Természeti valóság felett.

3.
A modern városi valóság viszont elérte határait, végül is azokat a határait, amik mindig is látszottak, ha a kutató egy kicsit is modellen kívülről, a befoglaló természeti törvények igazságát elfogadva vizsgálta; és ez az uralkodó, reálisnak hirdetett valóság megkezdte összeomlását, ha tetszik: átrendeződését. Ennek kapcsán kaotikus mélyrepülés kezdődött el, a virtuális városi valóság fokozatos lebomlása, a városi valóságban is érzékelhető válságok sorozata, és összeérése, ami folyamat a felgyorsulása és teljessége miatt mégis kipukkanásként fog hatni, még ha igyekeznek az erős központi tudati kontrollt fenntartani is. Bár ennek a folyamatnak a tartama, eseményei és vége hipotetikusak, valószínűleg a közmegegyezéses természettől elszakadt valóság visszarendeződése az eredendő keretek (f)elismeréséig fog tartani.



A megoldásról

1.
Olyan megoldás, amit szeretnénk, nem lehetséges. Vagyis nem lehetséges ennek a rendszernek, a városi valóságnak a fenntarthatóvá tétele. Egyrészt nem lehetséges elvi, rendszerelméleti szempontból sem (ti. egy nem-reális rendszert nem lehet hosszú távon reálisként megélni), másrészt nem lehetséges, azért sem, mert elkéstünk. 2009-ben kb. 20 évvel lekéstük annak a lehetőségét, hogy a megszokott, kényelmes világunkat fokozatosan (összeomlás nélkül) igazítsuk hozzá a valódi valósághoz. Ehhez a rioi, kyotói, stb. elvek azonnali, tízszeres és tényleges alkalmazása kellett volna. (Egy rendszer nem szünteti meg önmagát jószántából /bölcsességénél fogva.)

2.
Mégis most is megvan a két lehetséges út: vagy továbbhaladunk az eddigi úton, növeljük a növekedést, nyitjuk a gazdaságot, a természetet és a kultúrákat, újabb technológiai fejlesztésekkel igyekszünk fenntartani a fenntarthatatlant, folytatjuk az egyfunkciós iparszerű nyersanyagtermelő mezőgazdálkodást, az ehhez szükséges vízlevezető vízgazdálkodást, kár- és védekezésorientált árvízi szemléletet, és a hullámtér mechanikus kipucolásával, gátak emelésével, vízlépcsők építésével akarjuk megoldani a problémákat, amik éppen ezen szemlélet és eszközök a alkalmazása miatt keletkeztek.
Megjegyzem, hogy van olyan szakmai eredmény, miszerint ez lenne a jobb a fenntartható jövő szempontjából, ti. a pörgetés miatt hamarabb és teljesebben futunk így bele a katasztrófába, hamarabb kiderül a Természet, az eredendő valóság elleni harc további finanszírozhatatlansága és irracionalitása, és hamarabb elkezdődhet a fenntartható rendszerek kiépítése. Félő azonban, hogy ez a további gyarmatosítás csak a központi távirányítás további erősítésével, a  világkormány kiépítésével lehetséges (erről szociográfiát olvashatunk: A. Huxley: Szép új világ).
A másik vélemény szerint érdemes lenne nem elherdálni megmaradt erőforrásainkat, hanem mielőbb elkezdeni visszabontani elfogyasztói, az eredendő működéshez nem igazodó struktúráinkat, és megkezdeni az új, az eredendő működéshez igazodó rendszereket kiépítését.
Ez a kisközösségek önellátó-önfenntartó-önérdekérvényesítő struktúráinak (intézményeknek, szabályozásnak, infra- és termelő struktúráknak) a kiépítését jelenti, ill. ezen közösségek egymásba ágyazott, kölcsönös függőségi rendszerének létrehozását, a zárt, önfenntartó falvak-járások-régiók-ország-kontinens-bolygó rendszerben. Nagy beruházások helyett kis üzemek, malmok, feldolgozóipar, víz-, közlekedési-, információs- ellátási- stb. rendszerek létrehozását.

3.
A megoldás alapfeltétele, hogy általánosan, rendszerszerűen ki tudjunk lépni az eddigi közmegegyezéses modelljeinkből, hogy kritikus tömeg (a tömeg legyen kritikus:) ismerje (f)el, h. ez a világ NEM a lehető világok legjobbika, és hogy a Megoldás a jelenlegi rendszeren kívül VAN. Illusztrációképpen és konkrétan a vízgazdálkodási problémák megoldásához a vízügyi szakmának meg kell értenie, és el kell fogadnia, hogy e problémák megoldása kívül van a klasszikus vízügyi eszközökön és kompetencián – ahogy ezt az ENSZ 2009-es World Water Development Report-ja is szó szerint megfogalmazza. A vízügyi szakmának meg kell értenie, és el kell fogadnia, hogy a nem mérnöki, hanem ökológiai szemléletű környezettudományok ugyanolyan joggal tekintik magukénak a víz kérdését, sőt az eddigi mérnöki, iparszerű szemléletben létrehozott problémák miatt elértük, hogy a megoldáshoz szemléletet, értékrendszert (paradigmát) kell váltani.


A tökéletes síkság:
a Tisza Nagykörű környéki szakaszának tájszerkezete a jellemző szintek mozaikos hálózatával.
A különböző tájrészleteknek eredendő funkciójuk van, amit megfelelő tájhasználat tehet élővé, éltetővé.  
 
 
 
Tézisek
Ember és Tisza fenntartható kapcsolatáról,
avagy a Tisza-táj legfontosabb geográfiai jellemzői:
(Részlet a  Mocsárra épült sivatag c. tanulmányból in: ATTN konferenciakötet 2011. pp. 164-170.)


Általános értékelés, bevezetés

  1. A Tisza-vízgyűjtője a Kárpát-medence keleti felét foglalja magában, a fele hegyvidéki terület, a fele alföldi jellegű. Az alföldi terület, a jellemzőit tekintve 3 nagyobb részre osztható: Felső-, Közép- és Alsó-Tisza-vidékre. A Tisza-vízgyűjtőjén jelenleg 5 ország osztozik: hegyvidéki jellemzőkkel Szlovákia, Ukrajna, Románia; alföldi jellemzőkkel Magyarország és Szerbia.

  1. A Tiszai-alföld nemcsak társadalmi és gazdasági szempontból, hanem medence helyzetéből kifolyóan tektonikailag is süllyed. A tektonikai süllyedést eredendően a folyók – a tiszai vízrendszer – által idehordott és szétterített anyag ellensúlyozza, a Tiszai-alföldet ez az anyag építi fel.

  1. A Tiszai-alföld nemcsak felépítését, hanem felszíni adottságait is a Tiszának (Tiszai vízrendszernek) köszönheti: a formák, talajok, növényzet, a mikroklíma és egyéb származtatott ökológiai adottságok, melyekre az emberi élet is alapulhat, mind a Tiszához kötődően alakult ki és élhet együtt-működésben fenntartható életet.

  1. A Tiszai-alföld életét jól meghatározható eredendő működési rendszer jellemzi, amely jellemzőket és működést a modern iparszerű szabályozás nem vett figyelembe; a modern korban kiépített víz- és tájhasználati rendszert alapvetően ellen-működő rendszerként tartja fenn a társadalom. Ez magyarázza a jelenleg tapasztalható válságjelenségeket: a vízgazdálkodási problémákat (árvíz, belvíz, aszály), a területi problémákat (mezőgazdasági válságok, infrastrukturális problémák) és közvetve a kedvezőtlen demográfiai-társadalmi-kulturális jelenségeket is. Ezen ellenműködő rendszer, mint hadiállapot, nagyon drágán és nagy energiaigénnyel volt működésben tartható, de mára az olcsó pénz és energia korszakának a végén vagyunk.

  1. A régészeti leletek tanúsága szerint, a Tiszai-alföld a "történelem előtt" sűrűn lakott terület volt. A települések mindenhol a vízjárta árterek mentén, a magaspartok peremein eredendően ármentes térszínen helyezkedtek el. A feltárt kultúrák alapján a  történelem fejlődésében élenjáró területről van szó, a termelés megindulása és az ún. magaskultúrák kialakulása kapcsán.


Vízháztartási alapok

  1. A Tiszai-vízrendszer sajátossága, hogy nagy kiterjedésű lapos alföldön folyik, amit nagy kiterjedésű, nagy csapadékú, hirtelen lefolyású hegységek vesznek körbe. Ezért a különböző irányból érkező árhullámok egymásra torlódhatnak a nagyon lassú lefolyású alföldön, vagyis az árvízi víztöbbletnek hely kell.

  1. Ugyanakkor a Tiszai-alföld a medence helyzetéből kifolyóan rendszerszerűen csapadékhiányos terület, átlagosan majdnem másfélszer annyi csapadék (ill. csapadéknyi víztömeg) hiányzik a vízháztartási egyensúly kiegyensúlyozásához, mint amennyi esik.

  1. Miközben ez a vízmennyiség rendelkezésre áll, ugyanis a Tisza folyó árvize kegyeskedik szállítani ezt a vízmennyiséget – ráadásul tavasszal, a vegetációs időszak és a száraz évszak elején, amikor legnagyobb szükség van rá. Az árvízi víztöbblet eredendően tehát arra való, hogy pótolja a hiányzó csapadékot – az árvízi víztöbbletnek van helye a vízháztartási mérlegben.

  1. Ebben a rendszerben előnnyé válik a hiányzó csapadék is, ugyanis ennek köszönhetően magas a napsütéses órák száma. Az eredendő működésben tehát a víz (és a természetes tápanyag-ellátás) mellett a napsugárzás is rendelkezésre áll a magas bioprodukcióhoz – külső, mesterséges energia betáplálás igénye nélkül.

  1. A tiszai vízrendszer árvízi víztöbbletének mennyisége nagyságrendileg megegyezik annak a területnek a csapadékhiányával, amelyikre az árvíz a természetes adottságok folytán kivezethető. (Természetesen nem koncentrált mesterséges víztestekben mérve, hanem a természetes mélyvonulatok mozaikos hálózatában, az eredendően ártéri funkciójú szinteken.)

Morfológia, tájszerkezet, tájműködés, tájhasználat

  1. A Tisza-vidék nem asztallap simaságú terület, hanem különböző magasságú szintek mozaikos rendszere, ami természetes infrastruktúraként kínálkozik az árvízi víztöbblet szétterítéséhez és tározásához. Tehát a tiszai vízrendszer árvízi víztöbbletének van helye a fizikai tájban.

  1. A fentieknek megfelelően nem az a feladat, hogy megoldjuk az árvízi víztöbblet levezetését, hanem hogy megteremtsük a kivezetésének feltételeit. A vízgazdálkodási problémák megoldása (árvíz, belvíz, aszály) a megfelelő tájhasználat választásával lehetséges.

  1. Az árvízi víztöbblet helyét, a természetes medrek (erek) és ártéri (mélyfekvésű) szintek területét jelenleg szántóföldek foglalják el. Ezen szántóföldek gyakran vannak vízborítás alatt, ami a jelenlegi rendszerben belvízként értelmeződik, és kárt okoz; holott eredendően a víz van jó helyen, és az adottsághoz nem igazodó tájhasználat (művelés) miatt keletkezik a kár. Tehát a felszántott mederben megálló víz nem belvíz-veszély, hanem szántó-veszély.

  1. A túlzott arányú szántóföldi művelés (80-100 %) miatt nem érvényesül a táji víztározás, ezért ezek a szántók gyakran szorul(ná)nak vízpótlásra. Az árvízi vízpótlás lehetőségétől megfosztott táj, szükségszerűen kiszárad(t). Az így óriási munkával és költségekkel létrehozott és fenntartott mesterséges aszály évtizedes távlatban félsivatagos körülményeket teremt(ett). Számtalan kisebb folyó tűnt el a területről, és a megmaradtak krónikus készlethiánnyal jellemezhetők.

  1. Az öntözés, mint koncepció nem alkalmas a tájak vízpótlására, hanem ellenkezőleg: a tájak kiszáradásához vezet, mert a víz nem tud a területileg koncentrált mesterséges víztestekben tározódni és hasznosulni. Az öntözés arra alkalmas, hogy rövid távon növelje a tájak profitra váltható bioproduktivitását, ehhez viszont úgy kell alakítani a tájhasználatot, hogy a táj az eredendő kapacitásánál, produktivitásánál többet, illetve másként termeljen, ami viszont úgy változtatja meg az eredendő működését, hogy az rendszerszerű szárazodáshoz vezet.

  1. A Tiszai-alföld árvízi veszélyeztetettsége jóval nagyobb az árvízvédelmi töltések megépítése óta. A töltések előtt a határ jelentős részét elboríthatta a víz, de lehetett tudni, hogy mit borított és mit nem, és a területek használatát ehhez a vízjáráshoz igazították, tehát az árvízi kiöntés nem károkozást jelentett, hanem hasznot. Az állandó településeket a víz által már el nem ért szintre építették. Mai napig a települések túlnyomó része az eredendő árvízszint fölött van, ugyanakkor a legnagyobb víz 4-5 méterrel magasabbra van felduzzasztva oldalról az árvízvédelmi töltések által.


További összefüggések

  1. Az iparszerű szántóföldi művelés hatékonysága csak helytelen számítással mutatható ki: ha számos költségét nem vesszük számításba. Ezek leginkább a szerteágazó környezeti terhelései, a külső technológia- és energiafüggősége, a gyarmatosításra késztető üzemszervezeti feltételei és hogy az élelemtermelést háttérbe szorítja a profittermelés mögött.

  1. A túlzott termelésre késztetett táj külső tápanyag-, és vízbevitelre szorul, aminek az energiamérlege sem lehet pozitív (vagyis szükségszerűen más tájak kizsákmányolását is feltételezi), és a tájak túlhasználatához és összeomlásához vezet, ami az eredendő produktivitásának elvesztését is jelenti.

  1. A Tisza által szállított hordalék ellensúlyozza az Alföld tektonikai süllyedését: ez az anyag építi fel a vidéket, e nélkül az Alföld elsüllyed – nemcsak gazdasági és társadalmi értelemben). A hordalékra tehát szükség van a gátak mögött, ugyanakkor, ha nem engedjük szétterjedni, akkor a gátakon belül a hullámterek feltöltődését okozza.

  1. A „klímaváltozás” és a globális környezeti összeomlás elsősorban nem a károsanyag kibocsátás miatt van, hanem az eredendő felszínborítás túlzott megváltozása, vagyis a természet eredendő működését megerőszakoló iparszerű tájhasználat miatt. A megoldás ennek megfelelően a Természet eredendő működési mechanizmusainak visszaállítása, emberi igényeink e kerethez történő igazítása.

  1. A modern tájhasználat olyan környezeti változásokhoz vezetett, aminek következtében a szélsőségek növekednek: a hosszan tartó száraz időszakokat hirtelen nagy árvizek szakítják meg. Emiatt még az eredendőhöz képest is növelni kell a tájak víztározó képességét, vízpuffer kapacitását.

  1. A megfelelő tájhasználat az ártéri fekvésű területeken az ártéri gazdálkodást jelenti, ami a gazdálkodási módok ártériesítését, az ártéri viszonyokhoz történő igazítását jelenti.  Az ártéri gazdálkodás nyújthat alapot annak a komplex vidékgazdaságnak, ami a lakosság fenntartható életét tudja biztosítani.

  1. Ezzel szemben a globalizáció a vidék gyarmatosítását jelenti, amikoris a természeti valóságtól elszakadt új, virtuális valóság függésbe hozza a helyi erőforrásokat és közösségeket; és ami Magyarországon sajátosan egyfajta öngyarmatosításként jelenik meg, hiszen az állam és az ún. közszolgáltatások nem a tájban gyökeredző helyi érdeket, hanem a külső, gyarmatosító tőkeérdeket képviseli.

  1. A megoldás az lenne, ha az áradó vizet szabályozottan kivezetnénk a töltéseken túli meglévő árterekbe és mélyvonulatokba, amik infrastruktúráját és használatát előzőleg hozzáigazítjuk ehhez a régi-új funkcióhoz, és ezt a tájhasználathoz olyan gazdasági környezetet (szabályzókat, struktúrát) alakítunk ki, ami a tájban gyökeredző helyi érdeket támogatja a gyarmatosító idegen érdekkel szemben.


 

Feliratkozás: Bejegyzések (Atom)