Három az igazság

 

Az "igazság" kapcsán gyakran előjön a modern kor, illetve a tudomány egyik alap illúziója az objektivitás, és ennek megfelelően az igazság egyetlensége, és így tovább a „megismerés” filozófiai alapkérdéseiig.

A téma aktuális és gyakorlati, hiszen jelen korunk egyik legeldugottabb és egyben leglátványosabb jellemzője a valóság ellen való támadás.

E témában érintett fogalmak kapcsán az igazság három szintjének megkülönböztetésére teszek javaslatot, az alábbiak szerint:

 

Az Igazság három szintje:

1.       Az "abszolút igazság" a Természet. (Beleértve a modern által leválasztott természetfeletti-t). Ez a Természet Eredendő Működésén keresztül nyilvánul meg.

2.       A "valóság", amit TE (vagyis minden ember saját maga) érzékel-értelmez belőle, de közvetlenül, ami tehát a SAJÁT tudása (=tapasztalata) /valósága.

3.      A "hírek" v. vetítés, v. média, film, videójáték, fb., oktatás, stb., amikor másvalaki valóságát neked közvetítik, és azt te elhiszed igazságként.

Ennek minősített esete a "reklám", amikor haszonszerzési szándék a közbevetődés - ahogy ez mostanában általánossá vált, beleértve a hatalmi haszon szerzési szándékot is (politika), s mint tudjuk az információ = hatalom, aki az információidat adagolja (tehát a valóságodat vetíti), az bír hatalommal feletted.

 

Az első két szint megkülönböztetésére a 20. század nagy megismerőjének ismert sorát hozom ide illusztrációként: "Az igazat mond, ne csak a valódit" (József Attila), amit valljuk be, sose értettünk igazán, de ez a modell megoldást mutat az „igaz” magasabb rendűségére a „valódi” felett.

 

Alkalmazva a fenti modellt, gyakorlati tanulság, hogy

már a „valóság” is illúzió, a „Természethez” képest,

de a „hírek” szintje, amikor más illúzióját teszed magadévá, az már emberalatti elcsúszás.

 

Jelenleg az ember és különösen a társadalomban az igazságmondó funkciót betöltő értelmiség többsége ezen a szinten áll. Az élete (intellektuális és egzisztenciális értelemben is) teljes egészében a „valósága”, nagyon elszakadt a Természettől („abszolút igazság”), és így nagyon könnyen megvezethető, illetve igényli, hogy meg legyen vezetve – a városi /modern valóság által. Az elszakadás a kulcs (a modernizmus lényege), minthogy a tudati és technikai fejlődése nyomán megsértheti a Természet eredendő törvényeit. Ez a sértés persze csak rövid távon „reális”: evolúciós értelemben az ember szárnyalása valójában zuhanás. Jelenkorunk éppen a becsapódás kora, a bukás fizikai szinten is láthatóvá vált az elmúlt években, és a folyamat folytatódik.

A felszínen lubickoló modern ember ugyanakkor jól él ebben a modern világában, ez a kölcsönös függés tartja fenn ezt a hamis valóságot: hazudott magának egy világot a modern ember, ami hazugság által biztosítja számára a jólétet (biztonságot és kényelmet), cserébe az értelmiség leplezi és fenntartja a hazugságot. Nyilván saját maga előtt is leplezi, ahogy a hamis /embertelen rendszerek úgy tudnak létezni, hogy az emberek azonosulnak vele. Ez működteti a mindenkori inkvizíciót, és ezért érzi magát sértve az ébresztgetéstől az értelmiségi.

A nem-értelmiség is kollaboráns, amikor fenntartja hitével ezt a hamis rendszert, mégis kicsit könnyebb helyzetben van, amennyiben egyrészt nekik nem szakmájuk az intellektus, tehát nem az a társadalmi funkció és elvárás, hogy szellemileg vezessen (utat mutasson), másrészt hamarabb /jobban tud kötődni valóság szintjéhez, amennyiben megélhetéséhez közvetlenebbül szükséges az eredendő valósághoz („abszolút igazság”) való kötődés. (Ide még visszatérek.)

A kulcsfogalom tehát az elszakadás, ez teszi lehetővé a hazug világ létrejöttét, és ezért tartja fenn és erősíti az elszakadást a hazug világ (s a megoldás ennek megfelelően, a visszatalálás). Az elszakadás több téren jelenik meg, egymásból következően és egymást feltételezően. Ezen elszakadott hamis világ működésének leírását nevezik összeesküvéselméleteknek – a hamis rendszerrel azonosulók.

Az elszakadás nem csak a Természettől, azaz az igazságtól, de a saját tapasztalástól, azaz a valóságtól is elszakadás, a valóság közvetítése és virtualizálása folyik egyre magasabb szinten a modern korban. Ez gyakorlatilag támadás a valóság ellen, hamis a pénz, hamis az egész gazdaság, és mostmár hamis a mérce, az eredendő értékrend átprogramozva, így nem kell betiltani a kritikus gondolkodást, mert úgysem érti a többség, illetve kiveti-elárulja a másként gondolkodókat, minthogy identitásában azonosul a modern kórral a modern ember és a biztonsága ellen való támadásnak érzi a rendszer kritikáját.

Ez technokratikus kényelem és hamis gazdaság nehezíti a nem-értelmiség igazság-hoz jutását is. Amíg a gazdaság a valódi valóság szintjén volt, addig a nem-értelmiség valósághoz való kötődése még egész jól megvalósult. Ma, 50 év múltán, már a mezőgazdaság is kiszakadt a valódi valóságból, és jobban /inkább kötődik a virtuális (hamis) struktúrákhoz (szabályozások, támogatások, technológia, ipari inputok és tőzsdei outputok), mint a Természet eredendő folyamataihoz (víz, talaj, biológikum, Nap, munka).

Az eredendő igazságtól való eltávolodás az „Új Világrend” néven meghirdetett programban folytatódik. E program alternatívájaként a Természethez való visszatérés a megoldás, és értékrendi szinten szükséges a fentiek (f)elismerése, és a modern meghaladása, elutasítása. Az új anti-modern értékrend megtalálásában a Hagyomány segít.  

 

 

Megkoronázott érték-válság, avagy vírusos ®eset

Azt írják a szaklapok, hogy 9 ezer milliárd dollárnyi „érték vált semmivé” a „piacokon” (Ez 50 évnyi magyarországi GDP, 9 nap alatt ennyivel lett kevesebb az „érték”papírok ára a tőzsdéken.) Hogy ez a hír megfogalmazódhat, önmagában mutatja, hogy az érték fogalma van válságban – és emiatt a gazdaság és a világ. Ez a világ. Ez a hamis válság-világ. Fején a koronázóvírussal.  

Mert milyen érték az, ami semmivé válik, mikor a valóságban nem is történt vele semmi? Semmilyen. A modern pénz nem anyagi valóság, hanem egy hit. Ha a hit megroggyan, akkor a „pénz” semmivé válik. Hamis a szóhasználat. A tőzsdéken nem értékek vannak, hanem árak. Az értékektől elszakadt árak.

És mivel a modern világgazdaság elszakadt a Természet Eredendő Valóságától, időnként újra kell indítani. A modern világgazdaság folytonos növekedése úgy tud megfelelni a végtelen körforgás törvényének, ha véges szakaszokra oszlik. Az átmeneteket nevezik válságnak, pedig az egész működés maga a válság. Igen, a szereplőknek adott fizetésekkel együtt – de itt-most nem bontunk ki minden tanulságot...

Szóval ez a vírus, illetve a baj, amit csinálnak rá hivatkozva, a világgazdasági "reset" miatt kell. A közzétett statisztikák szerint van egy jól terjedő, de gyenge vírus. Önmagában nem halálos, de a legyengült immunrendszerűekből elvisz. A gócpont adataiból az látszik, hogy 2-3 hónap alatt lecsendesíthető. Ideális eszköz a gazdasági válság menedzseléséhez. Ez a vírus önmagában nem ok, hanem hivatkozás. Az igazi bajt nem ez a vírus okozza, hanem a rá való központosított reagálás. Ennek következménye a kiesett hasznok, a társadalmivá (köz)vetített szenvedés, és a felhalmozódott készletek sikeres eladása, ez kell a „gazdaság” újraindításához. Önzővé tett világunkban egy vírusra mégiscsak hatékonyabb hivatkozni, mint a klímára – bár a klímaberendezések eladása is növekszik:/ Mindenesetre az igazi vírus, ami megbetegítette a történelmet háttérben marad: a kamatos kamat intézménye, a végtelen növekedés, a Természet törvényeitől való elszakadás – maga a modern kor /kór.

A végtelen növekedés menedzselésére – azért mégiscsak ciki, hogy modern körben ezt nevezik „gazdaságnak” – szóval erre eddig a háborúkat használták. A modern kór gyarmatosítása nagyjából körbe ért a 20. század elejére: kellett a világháború, majd a második kiadása. Ami annyira hatékonyra sikerült, hogy a 3. részt inkább nem tartották meg csak hidegen, inkább az aranyról levették a dollárt, a valóságról a pénzt. Ez sokat segített, majd a szocializmus bukásával az újragyarmatosítható területek, aztán az árnyháború a „terrorizmus” ellen. De a végtelen növekedésre épülő rendszer kapacitása időnként szükségszerűen megtelik, mint egy levelesláda. Úgyhogy időnként üríteni kell. A múltkor az ingatlanlufikból pukkantottak ki néhányat, most ezzel a vírussal koronázzák meg a történetet. Hogy ez már a Modern Történelem megkoronázása-e, az még kérdés.

Félreértés ne essék: amikor azt mondom, hogy ez a vírus-történet beleillik a rendszer működésébe (tehát "tudatos"), akkor az lehet bolygószintű tudatosság is, vagyis nem csak a Társadalom rendszerműködésébe illik bele, de a Természetébe is. Mindenesetre erről beszélünk évtizedek óta: a növekedésnek határai vannak, amiket elértünk, tehát az összeomlás szükségszerű, ezért gyermetegség meglepődni. Nagyon látványos polgári-félelmi gyakorlatot kerekítettek belőle, de jó lenne, ha arra is kihasználnánk, amire való: hogy állítsuk helyre a helyes hierarchiát, azaz értékrendet, a Természet magasabbrendű valóságának fel- és elismerését, s ennek kapcsán pl. hogy a „klímaváltozás” és a vírusfertőzések nem a baj, hanem a baj tünetei. A kérdés, hogy kihasználódik-e a katarzisra alkalmas pillanat, és a gazdaság újraindítása mennyire lesz a természetszerű paradigma szerinti, vagy a NWO vírusos értékrendje pusztít tovább...

Természet és ember vírusos viszonya

Természet és ember fenntartható viszonya

Vízzel feltöltött táj

avagy a fenntarthatóság képe(ssége)…

 

„Vízzel feltöltött táj” – egy szakmai fórumon való felszólalásom során használtam ezt a képet, amikoris kiderült, hogy e 3 szó nyomán mást lát a modern és mást a természeti közegben élő ember. Pontos példa, hogy mennyire a belső modelljeinktől (képeinktől) függ, amit a külvilágban látunk. Elsősorban nem a fizikai közegre gondolunk, hanem az ember szocializációs-motivációs közegére, ami nyomán az orientációja, értékrendje kialakul(t), amihez aztán minden új bejövő információt viszonyít: így kapja meg a belső képét, ami persze belülről objektívnek, sőt kizárólagosnak látszik.

A modern szemüvegen keresztül a „zúgva-bőgve törte át a gátot” kép látszik, derékig vízben álló házak között az utcán csónakázó emberekkel, és a posvánnyá váló bűzös mocsár képe.

Ehhez a képhez, e kép létrejöttéhez, az kell, hogy a víz normális működése-élete meg legyen gátolva. Gátakkal. És az, hogy ezt a helyzetet normálisnak fogadja el az ember.

Valójában a Természet eredendő működésében a víz folyására épített gátak, akár hosszirányban, akár keresztben, gátolják a folyó(víz) normális működését, és amik a hatás-ellenhatás törvényének megfelelően támadva vannak a folyó normális működése által. (Megjegyzendő, hogy egy gátszakadás legalapvetőbb feltétele mégiscsak a gát…)

 

Fontos kiemelni, hogy nem a folyó támadja, mert agresszív, emberellenes, el akarja venni a másét, stb., hanem a gátoló ember az agresszív és veszi el a másét, és gátolja a folyó működését. A folyó működését az legitimálja, hogy beleilleszkedik a TÁJ magasabb rendű működésébe, ami nem mellesleg eredendően arra hivatott, hogy az ÉLETet létrehozza, fenntartsa, szolgálja. És ez olyan legitimáció, amit az embernek is el kell fogadni - hiszen ez az ő élete is. A fenntarthatóság ott kezdődik, hogy nincs külön „természeti”, pláne természetvédelmi érdek és gazdasági érdek, hanem az Élet érdeke van, vagy a pusztulás. Történelmi szerencsétlenség, hogy egyszercsak egy olyan emberi rendszer vált általánossá, aminek lényege, hogy az Életből Profitot csinál. Ez a modernizmus: a modern kór, a modern kor.

Egy-egy jelenség

a rendszer működésének

felszínen megjelenő eredménye.

A problémák megoldásához mélyebbre kell ásni.

E rendszernek az értékrendje, az értékrend által létrehozott struktúrái és a struktúráinak működése szembemegy az Élet eredendő működésével, struktúráival és értékrendjével, és mostanra olyan jelenségeket produkál, amik már megütik a modern ember ingerküszöbét is. Ennek üzenete van: le kellene vonni a tanulságokat: kimondani, hogy ez a rendszer hamis, és elkezdeni kiépíteni a normális rendszer struktúráját. Ennek feltétele, hogy értékrendet kell váltani, és következménye a normális működés (lenne).

Hivatalosan egyelőre a helyzet félremagyarázása folyik, a rendszer védi magát, és egyre nagyobb erőlködéssel fenntartja a fenntarthatatlan ellenműködését. Ja, és persze amit nem akar /nem képes megoldani a világ, annak adnak egy világnapot – amikor lehet képzelődni. Minden nap rossz irányba megyünk, de van egy nap, amikor gondolhatunk erre…

 

A táj normális működésének meggátolására a táj válaszol: jelzi, hogy ez így nem fenntartható, aztán elpusztul. Persze a „táj” szintje egy átlagos mai ember számára már nem értelmezhető. Sajnos akkor sem, ha „szak”ember, sőt: a mai modern rendszer lényege, hogy NE lásson elegendően messzire az ember. A táj alkotórészei, alacsonyabb szintjei esetleg értelmezhetőek: ugyanígy viselkedik egy folyó, vagy bármilyen művelésbe fogott földdarab, fű, fa, bokor, vagy a teknős, cica, lovacska is. Ha nem a normál működésük szerint vannak működtetve, elkezdenek „rosszul” működni, majd elpusztulnak. 

 

Ehhez a modern képhez képest mit is jelent valójában/eredendően a „vízzel feltöltött táj”?!

Két szinten is érdemes válaszolni:

Felszíni, tájképi szinten a táj mélyvonulatainak, vagyis a víz szállítására és tárolására való részeinek a feltöltéséről van szó: tehát a medrek és árterek feltöltéséről, és nem az utcák és a házak feltöltéséről; ahogy a „vízzel feltöltött” egész(séges) ember is a tápcsatornájában, ereiben és a sejtjeiben mozgatja és tározza azt a 70 %-nyi vizet, nem a tüdejében vagy az agyában…

A táj természetes infrastruktúrájához (ami az Alföld esetében is a domborzat), eredendő működés tartozik, tehát a talajok feltöltöttsége, maga a növényzet, és a levegő(!) feltöltése. Itt ugyancsak meg kell jegyezni, hogy a talaj nem egyszerűen mint térfogat tározza a vizet, hanem az élő humusz által, és a növényzet nem az 50 cm magas aranyló (tehát száraz) búzatáblát jelenti, hanem a 30 méter magas többszintű zöld erdőket, és hogy az alsó légkörben forgó víz, vagyis a naponta kétszer kicsapódó és visszapárolgó harmat a legfontosabb vízforrása a nyárnak.

Megjegyzendő, hogy azért „kell ugyancsak megjegyezni”, mert a modern, Természettől elszakadt ember nemhogy nem tudja ezeket, hanem fordítva tudja: ennek eredménye az a másik kép a gátakról és gátszakadásokról. További sajátos bizonyíték, hogy minél inkább a mai modern szakmák szakembere, annál inkább és annál nagyobb meggyőződéssel tudja fordítva. És itt bejön egy újabb szint: a szakmai meggyőződés már értékrendi alapú. A helytelen szakmai tudások helytelen, tehát a hely eredendő képességeit figyelmen kívül hagyó értékrendet feltételeznek.



Az éltető folyadékot szállító részeket

ereknek hívják az emberben

és az Alföldön is...



 



A „vízzel feltöltött táj” képnek tehát a felszíni jellemzőkön túlmutató funkcionális jelentése és jelentősége is van. Alapvető földrajzi összefüggés, hogy a nedves táj mérsékelt, a száraz táj szélsőséges éghajlatú. A víz a táj pufferoló, mérséklő-szabályzó szereplője, vagyis még többet tud, mint a klímaváltozás kezelése kapcsán óhajtott mitigáció. A másik mostani mágikus fogalmat kell idehozni: az alföldi táj rezilienciája a vízpuffer kapacitásától, azaz vízfelvevő és -leadó képességétől függ, azzal egyenesen arányos.

Az ide mutató ismert mondás, miszerint víz az élet, nem üres frázis, hanem abból ered, hogy élet tulajdonképpen vízszerű. A holt anyag száraz, az élő anyag nedves. A víz szállítja az életet a szervezetben, legyen az ember vagy a táj szervezete. A víz kivonásával az élet vonódik ki az anyagból: ezt használjuk a tartósításkor, vagy az élő anyag olyan felhasználásakor, amikor útban van, ha túlzottan élő; pl. a fa bútorként nem jó, ha nedvedzik, vagy a tűzifa legfontosabb tulajdonsága is a víztelenség, minthogy gázneművé átlényegíteni a fát az élet által belékerült víz kivonásával lehet.

Hogy a víz, vagyis az élet kivonásával mennyi energia távozik a rendszerből – legyen az egy fa, vagy egy táj: az mutatja, hogy a víz kivonása által fűtjük fatüzelésű kályháinkat, illetve a víztelenített tájból építették fel a modern civilizációt az Alföldön.

De csak egyszer.

Ahogy egyszer lehet elégetni a fát, úgy egyszer lehet kiszárítani a tájat is:

az élő fából hőt és hamut,

az élő tájból pénzt és port csinálni, egyszer lehet.

Nem mindegy tehát, hogy mit látunk a képeinken /szóképeinken: a gátak és a pusztítás vagy az élet és a fenntarthatóság képét, képességét.  Szakmai és emberi felelősségünk felismerni és elismerni, hogy az Élet működtetéséhez víz kell: vízzel feltöltött táj. A víztelenítés eredménye a globális felmelegedés és a lokális meggazdagodás – az előző szép képet használva:

hő és pénz, tehát por és hamu.

 

2016. március 22-én, a víz világnapján,

Balogh Péter

 

Tisza-szabályozás az Egyenlítőben

 

Megjöttek a legfrissebb adatok: februárban több mint kétszeres csapadék hullott az átlagosnál, és több mint 2500-an nyitották meg a belvízről szóló bejegyzést. A felmerült kérdések szakmai alapjairól és néhány pozitív kezdeményezésről, íme a nyári vizes beszélgetésünk felvétele: Jó volt-e a Tisza szabályozás, s miért nem, s hogy mit kellene csinálni.

 

A 15. perctől látható egy 4 perces összefoglaló animáció, majd utána elhangzik a kérdés: Mik a legsúlyosabb problémák a Tisza-szabályozással és mit kellett volna másképp csinálni? A következő 15 percben be van mutatva a helyzet a problémától a megoldásig; tehát hogy a Tisza szabályozása és a modernkori gazdálkodás koncepcionálisan hibás, és hogy milyen lenne a fenntartható víz- és tájhasználat.

Érdekes momentum a 34. percnél a migráns probléma értelmezése, vagyis, hogy ez a hamis fejlődés tünete, a globalizáció régóta előre jelzett hozadéka. Ehhez megjegyzendő, hogy a felvétel 2015 július végén készült, amikor méginkább félre volt értve hivatalosan e jelenség – bár a Vén Európa véleményformáló „elitje” azóta is masszívan mutatja az öregkori elbutulás kórképét, ami ugyancsak magyarázható azzal, hogy a Természet valódi valóságától való elszakadt tévképzetekhez igazodik a mércéjük.

Ezekről az értékrendi kérdésekről van szó a beszélgetésünk végén, ebből a szempontból is érdemes végig nézni:)

 

Minthogy ezen a blogon szeretünk bejegyzésenként 2 forrást is hivatkozni -  ha tetszik 2 oldalról lőni ugyanarra a témára -, ezúttal Kassai Lajost hozzuk erősítésnek, aki a Barbi-univerzum és a valódi valóság viszonyáról nagyon jókat mond ide kattintva (is:).

 

 

 

 

 

 

 

 

Kisértő múlt - kis értő jövő

Március 15-e alkalmából forradalmi anyag a régi világ elsöprésére - 2 perc az egész!

Zseniális oktató-anyagokról érkezett hír a tengeren túlról, megintcsak a Bárka-listán;

az embernek már tényleg az az érzése, hogy mindenki tudja, hogy a KIRÁLY MEZTELEN, hogy ez az ipari-modern világ HAMIS, és hogy merre van a megoldás:
 

Itt a háttér: http://newmacdonald.onlyorganic.org/
(Gondolom meg lesz hamarosan magyarul is.)

 

És persze maradunk a honlapunk hagyományainál

– minthogy mi NEM keverjük össze a hagyományost a megszokottal, illetve tudjuk, hogy a pártízéve újonnan kitalált ördögi világ nem régi, hanem új, s hogy a most újdonságként felfedezett irány a NOrmális Életbe, tkp. az eredendő törvény szerinti élet, amit a modernizmus forradalma előtt tudtak és követtek a régiek

– szóval maradva a hagyományainknál, ezúttal is ide illesztek még egy hasonlóan nagyon-jó példát a modern és a normális összehasonlítására, illetve arra, hogy LEHET a mostani nem-normális modern világ szörnyszüleményeit átépíteni a normális élet-orientált világba:

http://www.today.com/parents/bratz-dolls-transformed-australian-artists-radical-make-unders-2D80438894

 

És a szerző: http://treechangedolls.tumblr.com/?og=1-- 
Azért is jegyzem ide e forrást, mert a képeit fogom használni a tananyagomban – HÁTHA sikerülne végre átvinni az információt a tanult szakembereknek is, hogy a mostani modern iparszerű világ helyett a normális hagyományos természetszerű világot éljék és építsék!

 

 

 

Hamis étel - hamis élet

Mindig megkapom, hogy túl erősen fogalmazok, ha azt mondom, hogy hamis ez a világ, ez a modern városi világ, amiben reptetnek bennünket.

Lám, most itt egy illusztráció: nem én mondom, hanem ez cikk, a lakosság pénzeire vigyázó honlapról, felhívja a figyelmet a hamis élelmiszerekre. Nem arról van ám szó, hogy időnként feltűnik egy-két élelemnek látszó tárgy, hanem, hogy ez a jelenség rendszerszerűvé vált az elmúlt évtizedben magyarországon (a jelenlegi állapotában nem lenne pontos, ha nagy betűvel írnám..)

http://www.penzcentrum.hu/vasarlas/kamu_elelmiszerektol_roskadoznak_a_magyar_boltok_polcai.1039619.html - gyakorlati jótanácsokkal.

 

Nem is idézném ide, hiszen azért komoly munkák megjelentek e témában, klasszikussá vált (persze nem a nagyközönségnél, szóval hiába – a vonat megy velünk a másik irányba…) A LEVES HAZUDIK cím, és én is idéztem már itt az élelmiszariparvalóságát feltáró anyagokat,

szóval nem is mondanám most, ha személyes életembe is (ha már blog:) nem jött volna szembe egy tanulság. Anyám ugyanis, aki a múlt század rendíthetetlen híve, csinált volna kókusztekercset, de nála kakaó helyett „nes”kakaó van, vaj helyett margarin, s a valóság helyett a modernitás... Csakhogy ezekből nem lehet kókusztekercset csinálni. Mint kiderült.

 

De vajon kiderül-e eléggé? Vajon a hamis élelmet gyártók és azokat reklámozók, forgalmazók számára kiderül-e, hogy hamis életet csinálnak és csináltatnak.  

Ha egy ember felmegy a sokadik emeletre és ott elrugaszkodik a valóságtól, akkor ő bolond és öngyilkos. Még akkor is, ha ő mindezt repülésként éli is meg.  

Ha ugyanezt csinálja az emberiség, akkor az miért fejlődés? Van aki ugrik, s van aki ugrat. De mindenki pusztul. A modernitás megbukik a Természet vizsgáján.

 

Bukás

Bukik a gyerek, bukik az iskola

– a megismerés virtualizálódása, avagy a valóság válsága:

Megint csak 2 hivatkozás, 2 nagyon aktuális adat, az egyik mai, a másik 2 éves.

És egy személyes: az ELTE középiskolai tanárokat alkalmaz, mert az első félév alapvizsgáin a felvett hallgatók fele megbukott.

Mai hír, hogy „a középiskolában lehetetlen bepótolni azt, amit az általános iskolában nemtanítanak meg.”

(Érdemes elolvasni a cikket!)

 

A két éves hír ugyancsak kötődik az ELTÉhez, egy konferenciáról tudósít, generációk és iskolák a szakadék szélén.

 

Számomra ezek a hírek, egyértelműen a modernizmus bukásáról szólnak, de most érdekes illusztrációkként tekintem a „megismerés” témájához. A fenntarthatóság vizsgálatunk alapvető kérdése, hogy hogyan értetjük meg a fenntarthatóság problematikáját a lényegileg fenntarthatatlan világba szocializálódott közönséggel. Nyilvánvaló, hogy honlapunk legalapvetőbb feladatáról és legalapvetőbb nehézségéről van szó, és ezen tudósítás kapcsán eszembe jutott néhány gondolat a valóság válságáról.  

Hosszú a cikk (és a néhány gondolatom is:), úgyhogy röviden idemásolok egy a részt, ami (be)indításnak elegendő:

 

Az ősi közösségek szóbeli kultúrájához képest igencsak nagy változást hozott az írásbeliség kialakulása. – Ennek a változásnak is voltak igen nagy nevű ellenzői, gondoljunk csak például Szókratészre, aki meg volt győződve az írás káros hatásairól, arról, hogy tanulni csak személyes kapcsolat által lehet, olvasással nem. Tudjuk azt is, hogy ő maga nem volt hajlandó írni, gondolatait Platón jegyezte le, és néha felolvastatott magának. Azt is tudjuk, hogy az írásbeliség elterjedésével romlott az emberiség memóriája: már nem kellett megjegyezni kívülről Homérosz rövidke eposzait, mert el lehetett őket olvasni. Ma is hasonló kulturális változásnak vagyunk részesei.

Gyarmathy Éva kitért arra, hogy a környezet és a kultúra megváltozása igenis maga után vonja az agyműködés megváltozását is. Pszichológiai szemszögből nézve: az olvasáshoz elemző, logikai gondolkodás szükséges. Ennek kialakításában nagyon nagy szerepe van annak, hogy a gyereknek kisebb korában felolvasnak. Az olvasott szöveg megértése ugyanis pontosan ezt az elemző gondolkodást fejleszti – szemben a mozgóképpel, ami készen adja, megjeleníti számunkra az összefüggéseket. Ebből adódik a fő agyműködésbeli különbség az úgynevezett digitális bevándorlók és a digitális bennszülöttek között. A mai felnőtt generáció inkább képes a módszeres, elemző gondolkodásra, pontosabban képes feldolgozni az információkat, és a hosszabb távú memóriája jobb. Míg az alapvetően nem a könyveken felnövő digitális bennszülött generáció könnyebben és gyorsabban dolgozza fel az információdömpinget, fejlettebb a rövid távú memóriája, gyorsabb döntéshozatalra képes. Ezeknek a gyerekeknek az iskola, el kell fogadnunk, igenis ingerszegény környezet.

 

E szövegrészt kijegyzetelve az elemző gondolkodásom által az alábbi táblázatba tudom rendezni a tartalmait:

Gutenberg-galaxis		BillGates-galaxis
szöveg (olvasás)	inf. bevitel	(mozgó)kép
módszeres, elemző, mélyrehat(ol)ó	gondolkodás	központosított, felszínes
pontosabb	inf. feldolgozás	gyorsabb
hosszabb a fejlett	memória	rövidebb a fejlett

 

Ahogy a modern ember látja
- illusztráció egy gyermekeknek szóló
ismeretterjesztő könyvből...

És van ugyebár a korábbi korszak, a szóbeliség kultúrája, amikor a tudást fejben – vagy testben(?), mindenesetre emberen belül – kellett tartani; hiszen az írás az adathordozók és sokszorosítás technológiája miatt nem volt elég hatékony tudás-közvetítő közeg. Azt hiszem nem is értjük mi ezt innen, emiatt hisszük, hogy kevesebbet tudtak az ős-emberek, az írásbeliség előtt. Nem tudjuk azt sem, hogy a  közösségi (szintű) tudás hogyan tárolódott és használódott – pedig úgy tűnik sok tudás nem egyénen, hanem közösségen belüli volt, így az „ember” fogalom is más értelmű. (Tudjuk, pl. – és ez érdekes bizonyítékul szolgál –, hogy a jogképesség nem egyéni, hanem családi, ill. közösségi szinten jelent meg; vö. közösségi társadalmak).

A „megismerés” témához lám, jön a „fejlődés” fogalom tartalmasodása is: hogyan veszik el, persze mondhatjuk, hogy alakul át, az amit „emberi”-nek gondoltunk; illetve a „modernizmus” kritikájához is illusztrációt kapunk.

 

Ugyanis itt a tudományos magyarázat /leírás arról, hogy  miért nem érzem magam otthonosan a mai világban. És persze általánosítsunk: miért nem érzi magát egy „régi” ember magát jól e lehető világok legjobbikában. Vegyük példaként a modern világ székesegyházait, a plázákat, ahol amit én látok, az sok felesleges, de önmagát kellető, viszont hamar tönkremenő vagy elavuló áru, nemvalódi árakon, amikre egyébként sincs pénzem, rengeteg tömeg-emberrel, akikre mint prédákra vadásznak a predátor termékek, miközben szól az elviselhetetlen „kereskedelmi zene”, hogy nehogy gondolkozni tudjon az ember (ahogy a Harrison Bergeron c. filmben a pánt). Ez így látszik innen, a „modernen túlról”, és tessék elhinni, ezidáig ez így volt reális, sőt normális, és csak a valóság virtualizálódása nyomán alakul ez új „valóság”.

Pláza: tényleges belépés a virtuális valóságba

Más univerzumokban élünk, ahogy mondják, az X, és a Z generáció (ld. a cikkben). Én hozzáteszem, hogy létezik a preX generáció is, akik jellemzően képtelenek elsajátítani a legalapvetőbb digitális kommunikációs ismereteket. És nem azért mert 60-70 év felettiek, hanem mert máshogy szocializálódott az agyuk. Mások a modellek, más kommunikációs univerzumokban élünk, ennek megfelelően nem hatékony a kommunikációnk egymással, ami persze a társadalmi kohéziót igenis veszélyezteti – ez  így rendkívül gyakorlati vetülete a „megismerés” témának.

Szólnak az írások, hogy lám az iskola ingerszegény a mai fiataloknak (Z generáció), de azt is megjegyzem, hogy ugyanígy a fiatalok tudás-, és ami fontosabb, gondolkodásszegények a mai iskolának, vagyis a szöveg, és elemző, önálló(!) gondolkodás alapú univerzumnak.

A „mai fiataloknak”, a digitálisba beleszületett Z generációnak is meg kell értenie, hogy a preX generációnak, sőt az A, mint Aranykor, az írásbeliség előtti univerzumnak is vannak előnyei, azaz igenis veszít az emberségéből az ember a valóság ilyen szintű virtualizálódásával.
Hogy „objektíve” melyik a jobb, az nem ízlés vagy „nyitottság” kérdése, hanem a mérce csakis a Természet, a Természet valósága lehet. A premodern valóság élet-orientált (volt), a modern, mostani, önmaga szerint is virtuális világ pedig profitorientált. Ugyanakkor a fenntarthatóság az élet fenntartását jelenti, nem a profitét – de ha már ezt magyarázni kell, az önmagában mutatja a modern civilizáció öngyilkos (élet-ellenes) jellegét. (S ha hiába a magyarázat, az pláne:)
A fogalmak, és így a megismerés, zűrzavarára jellemző, hogy a „virtual” szó, az angolban, vagyis a modernitás nyelvében egyaránt jelenti a „látszólagos”, magyarán nemvalóságos, és a „tényleges”, „tulajdonképpeni”, „gyakorlati” tartalmat...

(Ebben az irányban a „fejlődés” fogalom értelmezése van, ami valójában az elszakadás folyamata a Természettől, mint eredendő valóságtól, de most maradjunk a „megismerés” témánál.)

És térjünk inkább vissza az adathordozók kérdésére. Úgy látszik, az írás után most újra a kép vált az információk elsődleges hordozójává.  Mi a különbség?

Ma a konzerv-kultúrában eredendően eltekintünk attól, hogy a szóbeliség univerzuma a képi adatátvitelt elsősorban a mindenkori „itt és most” szintjén használta, tehát a valóság azon szintjén, amit mint a valódi boldogság közegét, mostanában annyira áhítunk megtalálni-megtapasztalni, különböző misztikus jelen-levés technikákkal. A „hallgassunk zenét” mondat régebben azt jelentette, hogy élő ember(ek) (élő) zenét játszanak hangszereken, ma pedig, hogy egy hanglejátszó gépből szóljon a korábban felvett, „konzerv” zene. (Az igazi modern zenéhez persze se élő ember, se élő hangszer nem kell, mint tudjuk.)

 

A kép rögzítése, vagyis a rajzolás adatátviteli lehetőségei korlátozottak voltak, bár nyilván nagyságrendekkel nagyobb jelentőséggel voltak jelen, mint ha csak a megmaradt barlangrajzokat, kőbe-agyagba vésett-formázott ábrázolásokat tekintjük.

 

Mindenesetre a szóbeliség kommunikációja az eredendő (természeti) valóságon belül, azzal szerves egységben használta a képeket, addig most a képírásunk, az el-kép-zel(g)éseink elszakadtak a természeti valóságtól. És ez a kommunikációs mód lett dominánssá, és a belénk kódolt törvény miatt, miszerint a többségi a normális, a valóság leváltódik a virtualitással. Ez a valóság válsága, ami a többi válságjelenséggel (klíma, élelem, energia, stb.) együtt összeomlássá áll össze.

 

Erre jó példa a „mozgóképek” esete, hiszen a régebben, a kép, ha mozgott, az biztosan élő, tehát abszolút jelen valóságos volt, míg most a virtualitás legbiztosabb jele: mint tudjuk a filmek, mint vetített (projektált) valóságok már nem is a valóságos (fizikai) közegben születnek, hanem (sz)ámítógépekben, sőt nem csak a természeti, de a történeti valóságtól[1] is elszakadottak a mostani kalandfilmek. Nem olyan régen még – és az nagyon sokáig így volt –  az ember úgy lovagolt, hogy felült egy lóra (úgy értem, a fizikai valóságban is élő testtel rendelkező lényre), míg most a lovaglás élményét csak a mindenkori filmsztárjaink által közvetítve éljük át. És bár tudjuk, hogy az agy nem tud különbséget tenni a vetített valóság és a tényleges között, de a test és a lélek, igen. Nem mindegy, hogy fizikailag, mondhatnám testileg is végzünk testmozgást, vagy csak virtuálisan „éljük át”. Az ember fejlődésére, és cselekedeteire igenis hatással van, hogy valóságosan ölelik vagy simogatják, vagy csak virtuálisan kapja meg ezt az „élményt”…

 

A folyamatra jellemző, hogy ebben a virtuális kommunikációban a klasszikus értelemben vett gondolkodásra „képtelenné” válik a gyermek, akinek nem olvasnak mesét, azaz nem kell a szövegből képet /mozgóképet, alkotnia saját magának(!). Ha a képeket készen kapják (ti. a mesefilmekben) akkor nem alakul ki a kép-alkotás képessége, csak a kép-felismerés képessége: nemcsak az olvasás, tehát írott szövegből információ dekódolása, azaz kép alkotása nem megy, de absztrakció nélkül önálló gondolkodásra is képtelen lesz az ember. Gyorsan fel tudja fogni a képet, amit lát(tatnak vele), ahogy a gondolatmenet elején hivatkozott tudósításban is olvassuk, de csak mint egy gép, s nem mint egy ember. Ez elég a fogyaszt(at)áshoz, hogy az „ember” a reklámokban felmutatott terméket megismerje a boltokban, de nem elég a ember eredendő természetének megéléséhez, a teremtéshez.

A modernizmus nagy tévedése, hogy nem a gépei lettek emberivé, hanem az emberei gépivé.

EZ egy nehéz írás. Bocsánat érte, de ez egy igazán nehéz helyzet, nehéz feldolgozni a bukást…

Ugyanakkor az új eljöveteléhez szükséges a régi elbukása.

De hogy az új jobb legyen, mint a régi, ahhoz (f)el kell ismerni a tanulságokat!

S bár a kommunikáció (oktatás, stb.) hatékonysága egyre romlik, mégis egyre többen vagyunk, akiket ébresztget az Élet. Az élet valósága ebből a hamis megbukott hamis valóságból.

---

[1]Vagyis amit a „történettudomány” által valóságnak, vagyis az elmúlt időkre, korszakokra reálisan jellemzőnek gondolunk. A jelenlegi „történelmi”, de mondjuk inkább, hogy „kosztümös” filmek bevallottan a „fantázia” valóságában „játszódnak”, még egy szinttel virtualizálva a „valóságot”, vagyis elszakítva a „nézőt” a valóságtól, a tapasztalástól.

Hagyományos beszélgetés Sebő Ferenccel

A fenntarthatóság – és így az „Ember és Tisza” kurzus – fontos fogalma a HAGYOMÁNY.

S mindig jelentkezik a megismertetés nehézsége is, hiszen ez a fogalom (rendszer)idegen a mai rendszer számára: a mai közönség ezen a rendszeren belül /ezen rendszer által nyújtott tapasztalatokon belül, nem tud megismerkedni a HAGYOMÁNY valódi-igaz jelentésével, tartalmaival. (Hamarosan a kurzuskezdet másik fontos témájában, a megismerésről is lesz bejegyzésem..)

Most találtam egy beszélgetést – maga a műfaj is furcsa most ugyebár(!): a beszélgetés a modern médiában, a modern közönség számára nem elég izgalmas… –, mégis, éppen szűrésként is, ahogy szoktam, és egyébként is szokott módszertanomnak megfelelően ezt most ide illusztrálom, hátha segít ez a nagyszerű ember a szelíd rendszerkívüliség példájával megérteni-megérezni a frontálisan nehezen átadható tartalmakat is.
Érdekes és érdemes:

Csak néhány tanári közbeszólás, néhány részlet aláhúzása:

„Aranyos főnököm volt, minden héten be kellett számolnom..” (7. perc körül) – úgy tűnik ez a nagyszerű ember talán észre sem vette, hogy a kádárizmus sok szinten beépített szűrőjével találkozott: meglepődnék, ha a szegény (?) igazgatójának nem lennének ezekről titkos jelentései.

De az biztos, hogy nem akadt fenn ezen, hanem tette a dolgát.

Aztán a táncház történet kapcsán elmondja-elmeséli – sok élettanulság mellett! - , hogy mi az a hagyomány.

Nem valami avitt dolog, ahogy a Modernitás láttatja, hanem az Élet kérdéseire adott éltető válaszok rendszere; aminek az aktualitását csak aláhúzza, hogy ezek a válaszok évezredek vizsgaidőszakain átment hosszútávon működő, azaz fenntartó és fenntartható válaszok.

A fenntarthatósághoz szerintem vezető módszertan fontos elemeként szoktam említeni a „helyivé válás” szükségességét, erre példa az Ő tanulási folyamatuk, hogy el kellett jutniuk a helyiekhez, az adatközlőkhöz (ahogy a néprajz mondja) és a közeghez (ahogy a földrajz hangsúlyozza), mert csak így juthatunk helyes eredményre.

26. percnél, amikor nem a neve, hanem a tánca alapján találták meg az embert(!), kiderül, hogy a tánc, az nyelv, és hogy a hagyományos kultúra az egyéniség kifejezésének (is) tökéletes közege.

Az „úriember nem ugrál ezeknek” (27:30) történet példa a Tudomány akadémikusságára; hogy elidegenedik a valóságtól, az eredendő valóságtól, ami tkp. /eredendően /végülis a Tudomány tárgya és indoka (kellene legyen).

S pár perc múlva (31:30), hogy ezen elidegenedés forrása az intézményesültség, minthogy a hivatalos zárt színpadi néptáncegyüttesek sem jutottak el az Élet szintjéig, a tánc (hiszen a néptánc, az tkp. a magyar tánc) nem avitt, vitrinbe való hagyományos dísz a modern életünkön, hanem a modern világunkba az Élet lehetőségét vivő természetes közeg.

A beszélgetés második felében ugyancsak nagyon tanulságos a felszállott páva és a tévések története, ugyancsak a modernitás és a hagyomány találkozásáról, hogy hogyan gondolja a médium überelni a valóságot és e mesés esetben hogyan értünk el eredményeket. Mondom, nagyon pozitív e nagyszerű ember:)

Ráadásként,

akiket esetleg érdekel még a történelem, javaslom ebbe a Nádihegedűbe is belenézni – kedves illusztrációt ad ajánlott beszélgetésünk szocializmus/kádárizmus működéséről szóló információs horizontjához. Mégiscsak ez a korszak alapozta meg e mostani korunkat…

És - ezúttal akár a teljesség kedvéért - ide hivatkozom Andrásfalvy Bertalan munkásságát, aki ugyancsak el tudja mondani, hogy mi az a Hagyomány. (Pl. ebben a korábbi hivatkozásomban:)

Harrison Bergeron

Első bejegyzés. Internetes tevékenységem egyik első bejegyzése volt a Harrison Bergeron c. film ajánlása. Most megtudtam, hogy tavaly óta elérhető a jutyúbon, és minthogy az aktualitása csak növekedett, első, ünnepi bejegyzésként beillesztem a tananyagba, íme:

 

A film Kurt Vonnegut 1961-ben íródott azonos című pároldalas novellája nyomán készült ’94-ban. A másfél órás film nagyon pontosan tárja fel a modern valóságunk működésének néhány lényeges elemét. Kötelező olvasmány, megfáradt hallgatóknak és lelkes választópolgároknak is kiváló, minthogy olvasni se kell… Használati utasításként csak annyit, hogy nem sci-fi, hanem szociográfia – számomra a "Szép új világ" párja. 
Felmérésnek is jó. Ha tehetetlen dühöt érzel utána, jó, mert benne vagy az 1,3 %-ban…


 

Zöld illúzió - könyvben és egyébként is

Pontosítunk: a „zöld” technológia illúziója – vagyis, hogy idétlen/gyermeteg hiú ábránd abban hinni, hogy a technológia fejlődése, zöldítése megoldja, egyáltalán megoldhatná a „környezeti” válságot. (Hívhatjuk „energia”-válságnak is, vagy amelyik részt éppen látni akarjuk/ tudjuk, de nyilvánvaló, hogy a modernizmus, tehát egész jelen világunk általános összeomlásáról van szó.)

Ezen összefüggéseket többször érintettük már, pl. a „tananyag”5. tételében, „a fenntarthatóság értelmezései” fejezetben „Zöld technológiai”néven tárgyaljuk ezt a kérdést. (A téma magyarországi fő feltárója Hetesi Zsolt.)

Fontos megjegyezni, hogy NEM azt mondjuk, hogy a „zöld technológia” rossz. Hanem azt, hogy NEM oldhatja meg a „válságot”, viszont alkalmas arra, hogy kellően át nem gondolva azt hihessék, hogy meg tudja oldani. És most ez a kellően át nem gondolt helyzet van. A Tudomány és a Politika ezzel áltatja magát és minket. Az intézményesült tudomány ímmár jobban kötődik a Projektekhez, a projektált, azaz vetített valósághoz, mint a Valósághoz, az eredendő természeti valósághoz. A Politika és az azt üzemeltető "Gazdasági Elit" helyzete kézenfekvőbb, de sajnos a "Tudomány" is becsatornázódott. (de ez már egy másik bejegyzés/téma:)

Mindenesetre azért ide teszem a rendszerelméleti értelmezést: a technológiai megoldás a jelenlegi technokrata világnézetben, a moder valóság szintjén megoldásnak látszik, de ez a szükségesnél egyel alacsonyabb szint, hiszen a modern valóság is a Természet része, és ezen a szinten, erre a szintre emelkedve már látszik, hogy nem az. Hiszen a Természetbe nem illeszkedő Pénz és Technológia előállítása mindig nagyobb környezeti terheléssel jár, mint amitől mentesíteni tud - még akkor is, ha a "közgazdaságtan" nagyon ügyel arra, hogy ez ne látszódjon (ahogy az említett tételben szerepel).

Most egy nyugati forrást hozunk szemelvényként (könyv, cikkek, előadások):

http://www.greenillusions.org/

Itt is:

http://www.ereleases.com/pr/author/greenillusions-org

1 percben:

http://www.youtube.com/watch?v=Vnmj8Yp8szU&feature=youtu.be

Másfél órában:

http://www.youtube.com/watch?v=--OqCMP5nPI ea

Íme egy rövid ismertető /összefoglaló:

Green Illusions: The Dirty Secrets of Clean Energy and the Future of Environmentalism (Our Sustainable Future)

We don’t have an energy crisis. We have a consumption crisis. And this book, which takes aim at cherished assumptions regarding energy, offers refreshingly straight talk about what’s wrong with the way we think and talk about the problem. Though we generally believe we can solve environmental problems with more energy—more solar cells, wind turbines, and biofuels—alternative technologies come with their own side effects and limitations. How, for instance, do solar cells cause harm? Why can’t engineers solve wind power’s biggest obstacle? Why won’t contraception solve the problem of overpopulation lying at the heart of our concerns about energy, and what will?

This practical, environmentally informed, and lucid book persuasively argues for a change of perspective. If consumption is the problem, as Ozzie Zehner suggests, then we need to shift our focus from suspect alternative energies to improving social and political fundamentals: walkable communities, improved consumption, enlightened governance, and, most notably, women’s rights. The dozens of first steps he offers are surprisingly straightforward. For instance, he introduces a simple sticker that promises a greater impact than all of the nation’s solar cells. He uncovers why carbon taxes won’t solve our energy challenges (and presents two taxes that could). Finally, he explores how future environmentalists will focus on similarly fresh alternatives that are affordable, clean, and can actually improve our well-being.