Jövőképtelenség - kisegítőként egy hotelban

Az Álomkor folytatódik, az Ország elpusztul(t).
Azért hozom e tudósítást ide, mert szerintem is őrült baj van,
amit a státuszban levők, éppen a státuszban levésük miatt, nem hajlandók (f)elismerni.

Budapesti érettségiző diákok véleményt mondanak az elmúlt évtizedek nemzetelpusztító politikájáról.

A látlelet fontos része, hogy a ködösített felszínt láttatja a cikk, és a fiatalok azt látják, és a megadott program szerint gondolkodnak és cselekszenek: (h)alvajárók lesznek, kisegítők egy hotelban.

Csak a éppen csak az nincs kiemelve, hogy a leginkább kirekesztett legnagyobb kisebbség ebben az országban a magyar gondolat, magyar program, magyar érdek.
És azért nem találják a helyüket, mert sikerült őket gyökértelenné nevelni.

Merthogy a modern, gyarmatosításra épülő, közösség-ellenes program, a jelenlegi főáramlati ideológia, amit a fiatalok egyetlen lehetséges értékrendként megkaptak és képviselnek, az viszi pusztulásba a népességet.

Hamis a világ, mert hamis a világkép. Értéktelen és rendetlen az értékrend. Ezt kell kimondani, s nem nyugatra költözni csicskának, hanem visszafoglalni a valóságot és az Országot. A megoldás a modern városias kulturán kívül van.

És mégiscsak ide kívánkozik a tudósítás, miszerint Ángyán József antigyarmatosítási munkája nem tetszik a Helytartótanácsnak.

A Rozgonyi-csata a Képes Krónikában

Ma 54 éve, hogy a hazaáruló kommunisták kivégezték Nagy Imre kommunista miniszterelnököt hazaárulásért, s tegnap volt éppen 700 esztendeje, hogy a Rozgonyi csatában magyar belháborúban  győztek le magyarokat külföldiek  Magyarország érdekében - úgyhogy a múlt is képtelen.
Csak a krónika képes.
De az mindenre.
Látszólag.
(Látszik ugye a háttérben uralkodó amerikai zászló?-)

Álomkor

 

  

Jön a nyár, a kikapcsolódások időszaka. Nem mindegy persze, hogy miből kapcsolódunk ki, és mi kapcsol be minket. A társadalom nagy része annyira ki van kapcsolva, hogy nem veszi észre, hogy mi történik. Különösen veszélyes ez a gyermekeink között, akiket hagytunk beleszocializálódni egy velejéig hamis világba, amihez máris nagyon ragaszkodnak - s nem értik, hogy miért péntek estétől vasárnap délig élnek. Amikor a bulik által ki tudnak kapcsolódni ebből a hamis világból. Csakhogy a bulik is hamisak.

  

A minap megkértek, hogy helyettesítsek órát nyolcadik osztályosoknak.

Történelem.

És állampolgári ismeretek.

Nem sikerült. Ismeretlenül maradtunk.

 

Íme néhány beavató-ébresztő előadás: a nagy amerikai álomból fel kellene ébredni, hogy legalább a katarzis meglegyen. Az Álomkorban az álomkór végzett az emberiséggel, akik elfogadták, mert elfoglalták őket. Mézesmadzaggal, cukormázzal, gumicsontokkal és szabályokkal és óriásira engedett mini adminisztrátorokkal.

http://www.youtube.com/watch?v=wbhqn7mBmbo&feature=related 3 pörgős percben az amerikai álomkór diagnózisa. (Érdemes még belehallgatni George Carlin egyéb előadásaiba is pl. a dolgokról, a „cuccainkról”, amiket szolgálunk - vö. „tárgyaink története”).

http://www.youtube.com/watch?v=iWz0-DznwSE&feature=player_embedded – Egy öregasszony a permakultúrán keresztül az élethez szükséges szemléletről, hogy nem mindegy melyik ablakon nézel ki. (23 perc)



http://www.youtube.com/watch?v=7nGYnmx8v4I&feature=player_embedded Tanmese, arról, hogy mennyire az elménkben lévő modelljeink által látjuk a világot, nem színről színre. És a megoldás a jelenlegi modelljeinken kívül van. (6 perc)

http://www.ted.com/talks/ken_robinson_says_schools_kill_creativity.html - előadás arról, hogy a modern oktatás rendszer hogyan konzerválja a hamis világot. (20 perc)

és a folytatása: http://www.ted.com/talks/sir_ken_robinson_bring_on_the_revolution.html , nem javítgatni kell, hanem megváltoztatni (nem elég re-formálni, hanem transz-formálni kell) 18 perc.
(A már régebben is ajánlott TED előadásokból, bekapcsolható magyar feliratozással.)

"Villanykörte összeesküvés" - az ideje felébredni mozgalom csatornáján – Egy hosszabb film, ami a „tervezett elavulás” jelenségén keresztül mutatja be, hogyan fogyasztja el a „fogyasztói társadalom” a való(di)ságot. (53 perc)

 

Terepgyakorlat

Ember és Tisza fenntartható kapcsolatának vizsgálata kapcsán a terepbejárásunk legfontosabb tanulságait tömörítő beszámoló itt olvasható.

Ízelítő a nedvességpótlás és talajjavítás iparszerű eszközeiből.

Ízelítő a nedvességpótlás és talajjavítás természetszerű eszközeiből.

A bűnös kocka - tájidegen tájhasználat a kubikok[1] példáján

Egy hír:

http://www.greenfo.hu/hirek/2012/05/05/felemas-halmentes-a-tiszai-kubikbol

A tudósítás halálosan pontos látleletet ad a mai helyzetről: hogy egy nemnormális rendszerszerben nem találja a helyét, ami normális.

És ha nem vigyázunk, úgy látszik, mintha a normális dolog lenne nemnormális, csak azért, mert a rendszer, amihez képest mérjük, amiben megjelenik, többségileg, rendszerszerűen nemnormális.

Tételszerűen az eset tanulságai:

• A Tisza-táj eredendő működésének egyik csodája, (a)hogy a hidrológia, a morfológia, és a biológia együtt-működik. Az árvíz pont akkor jön, amikor a halak szaporodni szeretnek (ti., tavasszal), és pont oda folyik, ahol a legjobb körülmények vannak a szaporodásukhoz (ti., az ártér mélyfekvésű területeiben a víz hamar felmelegszik, a szaporodásra és ivadéknevelésre ideális körülmények vannak: tápanyag, növényzet, ikrázó- és búvóhelyek). Természetesen mindenféle külső energiaigény, és bürökratikus teendők nélkül, a víz is és a halak is teszik a dolgukat, az embernek csak az lenne a dolga, hogy igazodik ehhez a rendszerhez, és él(vez)i az életet.
• A töltésépítésekkor keletkező kubikgödrök viszonylag illeszkednek ebbe a rendszerbe: mint ártéri tómedrek értelmeződnek. Sérülékenységüket a kicsi kapacitás (térfogat, víztest) és a hirtelen vízjárás jelenti (a kishalak kikelése előtt, vagy túl gyorsan tűnik el a víz, nem hagyva elegendő menekülési időt). Ebben a helyzetben az ember feladata, hogy zárható módon megteremtse a víz leürülésnek lehetőségét, illetve hogy megoldja a kiszáradásra ítélt kubikokban a halak lehalászását. Ezeket a helyi tájhasználó lakosság tudta és tudná végezni, de a jelenlegi modernkori értékrendben ezen módszerek társadalmilag a szégyellnivaló, jogilag pedig a tiltott kategóriába kerültek.
• A halászati jogot a helyi közösségek elől bitorló profitorientált külső érdekű tőkés társaságok – az adott szakaszon a hivatkozott cég – nem képesek ezen feladatok ellátására (az üzemrend, érdekeltség, hatékonyság miatt). Így ezek a területek és tevékenységek gazdátlanul maradtak, s a Természet életadó működése nem hasznot hoz, hanem terhelést – pénzügyi és környezeti értelemben egyaránt.
• A jelenlegi rendszer idétlenségét, öngyarmatosító mivoltát mutatja, hogy eközben a helyi közösségek, a Tisza menti falvak óriási munkanélküliséggel küzdenek, jelentős rétegek nem képesek a saját élelmezésük biztosítására (már-már az ún. élvezeti, valójában függőségi cikkek fogyasztása is alább hagy hó végére).  Pedig a tevékenységekhez szükséges tudás még megvan, és az eszközállomány is könnyedén előteremthető lenne. (Vannak már vidékek, ahol a hatóságok már nem tudnak megfelelő hatékonysággal működni, ott a cigány lakosság mai napig használja ezen a módszerek közül a közvetlen hasznot hozókat, pl. a tapogatózást.)
• Eredendően persze jóval lassabb volt a víz járásának intenzitása, ezt a rendszert is felborította az emberi szabályozás. A modernizáció annyira szeretett koncentrációs és terület-minimalizálási elveinek megfelelően, nincs helye-tere a víznek, hamar kiürül a rendszerből, ezért hirtelen jelennek meg az árvizek, viszont mivel nem töltődik fel a táj vízzel, hamar ki is ürül a rendszer: a hosszan tartó kisvízi, vízhiányos időszakokat hirtelen-hatalmas árvizek szakítják meg. (A rendszer működése szélsőségesedik, kilengései nőnek.)
• Az eredendő működésben az ember felismerte azt a szerepét, hogy a víz áramlását kell segítenie a főmeder és az árterek között, e célból fenntartotta a medrek és az árterek közti kommunikációt biztosító medreket, csatornákat, vagyis a fokokat. Ilyen csatornák a kubikok esetében kicsi zsilippel ellátva szabályozhatóan meg tudnák oldani a gödrök leürülését[2]. (Az ártéri rendszer működéséhez igazodó tevékenységek és haszonvételek rendszere volt (és lenne) az ártéri gazdálkodás; a vízgazdálkodási módszertana a fokgazdálkodás.)

• A történet másik része, hogy mára a halállomány kicserélődött, és valóban az ártéri élőhelyeket eluralta az ezüstkárász és a törpeharcsa. „Ekkor derült ki” – írja a tudósítás, mintha legalábbis nem lenne teljesen normális ebben a nemnormális rendszerben, hogy ezek a fajok maradtak meg az elposványosodó vízben. Ez a folyamat természet(ellen)esen ugyancsak a modern emberi beavatkozásoknak köszönhető. Egyrészt általában a táj eredendő működését szétziláló modern iparszerű működtetés csinálja a helyet az invazív, tájidegen fajoknak; másrészt az aktív, jószándékú, természetjobbító, azaz hatékonyságnövelőnek gondolt betelepítések, „biológiai fejlesztések” is szerves részei a modern tájszemléletnek és tájhasználatnak. (Külön tanulság, hogy a mai napig nem vonta le a szakmai- és a köztudat a tanulságokat, és még mindig meg lehet jelenni olyan gondolatokkal, hogy majd a kínai császárfa milyen jó lesz a Duna-Tisza-közi sivatagképző projektben…)
• A rossz beavatkozás mégrosszabb beavatkozást szül elve alapján, persze az eset pontosan bemutatja, hogy milyen idétlen válaszok jönnek ki ebből a rendszerből. Ez a bioprodukció ugyanis ugyanazon működési elvek megnyilvánulása, ami a tiszai árterek sokat emlegetett halgazdagságát létrehozták, mégse az mondatik ki, hogy kezdjük el hát kialakítani azt az emberi működést, szabályozást, amiben hasznosulni tud ez az áldás, hanem hogy függesszék fel a „mentést”. Hát valóban nem menteni kellene ezeket a halakat, hanem hagyni hasznosulni őket: nem betiltani, hanem szabályozottan támogatni az ártéri kisszerszámos halászatot, és megteremteni a lehetőségét, hogy a helyi közösségek megteremthessék azt az infrastruktúrát, ami által a tiszai halgazdagság nem ilyen felemás halmentésekbe torkollana, hanem mondjuk jólétbe, de legalábbis a halfogyasztás jelentős megnövekedésébe…
• Ezeknek a halaknak persze nagy bűne, hogy az iparszerű kereskedelemben nem jól értékesíthetők, és hogy nincs kiépülve a feldolgozásuk. Felrémlik egy újabb tanulság:  a vidékfejlesztésre szánt értelmetlen, pocsékló, látszat, vagy éppen ellenműködő beruházások helyett helyi kisléptékű vidékgazdaságokat kellene teremteni és támogatni, amiknek fontos szintje az ilyesmi feldolgozó kisüzemek (a hal mellett a táj többi szolgáltatásához is kapcsolódóan: hús, tej, gyümölcs, s az egyéb növényekre, malmok, olajütők, stb.). Ez lenne a valódi, a tájban gyökeredző helyi érdek, így lehetne biztosítani a vidék – és így a városok – fenntartását. 
• Végül a teljesség kedvéért megjegyezzük, hogy nem csak a fizikai tájban lenne meg a helye a víznek (az ártéri laposokban), hanem a vízháztartási mérlegben is. Az áradások víztöbblete eredendően alkalmas lenne a Tiszai-alföld rendszerszerű, de erősödő csapadékhiányának pótlására is, hiszen a tavasszal, a vegetációs időszak elején ingyen megjelenő vízkészlet, a téli félév víztöbblete pont ki tudná egyensúlyozni a nyári félév vízhiányát – ha a modern iparszerű emberi tájhasználat biztosítaná a teret a víznek. Ehhez a mindent elborító szántók helyett, a mélyfekvésű, eredetileg ártéri területeken olyan víztartó használatokat kellene bevezetni, mint vizes élőhely, gyep, erdő. És akkor lenne helye a víznek is, a halnak is – hogy ne ez legyen a tudósítás vége: „újabb halpusztulásokra lehet számítani”. Mert ahogy a nemnormális rendszerben a halak pusztulnak, úgy pusztulnak az emberek is – legalábbis a normális emberi élet.

---

[1] A „kubik”, teljes nevén kubikgödör, kifejezés a latin alapú „kubikméter”, mint köbméter, szóból származik, minthogy 1 méter élhosszúságú kocka köbéről, térfogatáról van szó. A folyószabályozások földmunkásai, „kubikusok” számára, a kitermelendő föld térfogata volt a legfontosabb mutató, ez alapján kapták a munkabérüket is, innen maradtak az elnevezések.

[2] A Nagykörűi Tájgazdálkodási Programban a 2000-es évek elején kiépültek ilyen rendszerek, de fenntartásuk, működtetésük a rendszeridegenségük miatt nem megoldott.

Gazdasági Riadó

A Földgömb magazinnak van egy kis műsorideje a GazdaságiRádióban, ahová meghívtak beszélgetni pénteken.

Persze mindig nyomaszt az érzés, hogy kevés az időnk, s hogy szeretnék riadót fújni, különösen a gazdasági vezetőknek, akik a leginkább megvezetettek a modern kór mátrixa által.

Ezúttal bruttó 18 perc a hangzó műfaj kedvelőinek, itt meghallgatható.
Vagy itt a youtube-on.

A sok befejezetlen gondolatot, és ki nem bontott összefüggést ezen bejegyzésben sem tudom pótolni, inkább csak véletlenszerűen (és akár ízelítőként) néhány kiegészítés:

• talán nem hangsúlyos eléggé, hogy gazdálkodás számomra a geográfusi módszertan része; s amit-ahogy csinálok, az nem illeszkedik a mai átlagos gazdálkodói képbe…
• a beszélgetésben inkább a múltra hivatkozunk, pedig fontos, hogy az ártéri gazdálkodás éppen a jelenkor problémáira tudná a megfelelő választ adni… Nem valami régi tájhasználat idealizálása a lényeg, hanem hogy a jelenlegi bizonyítja, hogy rossz, s hogy lehetne jobban csinálni.
• a Természet megtámadása, az a játszma, amiben az ember amikor győz, akkor veszít. Mert az embernek, és a gazdaságának is, a magasabb rendű kerete a Természet – a bankárok is szén, oxigén, nitrogénből vannak…. (:-?)
• nagyállattartó legeltetés és a nagytáblás szántóföldi gazdálkodás között a sok hasonlóság mellett (árutermelés, kiszolgáltatottság növekedése, az eredendő közösségek háttérbe szorulása, mozaikosság visszaszorulása, a tájműködés sérülése), döntő különbség egyrészt, hogy a negatív hatások léptéke és a mértéke más, másrészt a vízhez való viszony: a legeltetéses „monokultúra” tájhasználata alapvetően magas vízpuffer kapacitású tájat eredményez, míg a szántó monokultúrában nincs helye/tere a víznek.

A homályosan maradt vagy hiányzó témák az egyéb bejegyzésekben vagy a tanulmányokban tárgyalva vannak/lesznek – ill. tessék kérdezni!