Mi is az, ami nem képes biztosítani a
belvízkezelés és a vízpótlás feltételeit?
- A vízgazdálkodás égető kérdéseiről egy gazdafórum és
egy államtitkári nyilatkozat kapcsán -
Jött egy tudósítás, amiről eszembe jutott megint ugyanaz mint eddig...
Persze csak vázlatosan, pl. nem terheltem az olvasóközönségességet azzal, hogy a táj vízzel való feltöltése beindítaná a kisléptékű vízkörforgásokat is, azaz lehetővé válna helyi csapadék keletkezése...
Tényleg nagyon ráférne az Alföld vízgazdálkodására, hogy
felismerjék és elismerjék végre, hogy "nem
képesek biztosítani a belvízkezelés és öntözés feltételeit", de ez nem a víztársulatok
tulajdonosi szerkezete miatt van, hanem a jelenlegi területhasználat miatt.
Tehát a mondat alanya helyesen a modernkori tájhasználat;
ez az, ami "nem képes biztosítani a belvízkezelés és öntözés
feltételeit", pontosabban úgy van kitalálva, hogy megszüntesse az élet
feltételeit és lehetőségét az Alföldön.
Ugyanis a modern ember az Alföldre búza-bányaként tekint,
emiatt kialakította azt a vízgazdálkodási rendszert, ami vízteleníti az
Alföldet. Ez persze nem sikerült könnyen, de hosszú koncepcionális munkával,
nagyon drágán és időnként nagy veszélyek mellett mégiscsak sikerült elérni,
hogy mára az Alföld erősen vízkészlethiányos lett, magyarul sivatagosodik.
A Kárpát-medence közepén ugyanis kevés a közvetlen csapadék az
élethez, de a csapadékhiányt eredendően az árvíz kegyeskedik
kiegyensúlyozni, ami épp a száraz félév, a vegetációs időszak kezdetén jelenik
meg a hegyvidéki területek víztöbbletével, hogy a természetes
infrastruktúra kihasználásával a tájba jutassa a vizet, mindenféle drága
külső energiaforrásnak való kiszolgáltatottság nélkül.
A természetes infrastruktúrát a táj domborzati
térképe mutatja (kivágat az Alföld középső területéből):
Ebben a rendszerben a táj többhasznú gazdaság üzemeltetésére
késztetne, ami kevésbé gyarmatosítható, ezért ezt a modernkori szabályozás
megszüntette, és a sokkal jobb profittermelési mutatókkal rendelkező iparszerű
szántóföldi monokultúrára tért át – amelyik rendszerben viszont nincs helye a
víznek. A legfontosabb feltétel, amihez igazodnia kell a modern
vízgazdálkodásnak, hogy minél kisebb területet vegyen el a víz a
"Termeléstől". Ez a területminimalizálás vezet ahhoz, hogy a
széles és lapos folyók helyett keskeny és mély csatornákban gondolták a víz
mozgatását megoldani, s az élő tájak, ún. vizes élőhelyek helyett mesterséges tározókban
a vízkészlet raktározását. Csakhogy kiderült, hogy ez a koncepció szakmailag
megbukott a Természet vizsgáján: helytelen az árvíz és a belvíz fogalmunk,
hiszen az árvíz nem a folyó lázas életjelensége (ahogy a szakkönyv írja), hanem
a legfontosabb éltető működése; s a belvíz pedig nem a szántóföldi termelést
veszélyeztető istencsapása, hanem a téli félév felhalmozódó vízkészlete, aminek
hasznosulását éppenhogy a mindent elborító szántóföldi művelés teszi
lehetetlenné. Hiszen a szántóföldi művelés kiszolgálása miatt alakult ki ez a
területminimalizált vízgazdálkodási rendszer, ami valóban nem képes a
vízháztartási problémák megoldására, hanem éppenhogy a létrehozásukra. A
vízügyi szakma most joggal hivatkozik a megrendelői igényre, bár a
szakmai felelősség az övék, amikor nem hívják fel nagyon határozottan a
társadalom és a politikusok figyelmét, hogy mára a modernkori táj- és
vízértelmezés csúfosan megbukott. Megjegyzendő, hogy a víz pótlását soha nem
sikerült az „öntözés” koncepciójával megoldani, és ideje lenne a drága, de nem
működő módszerről a normálisra, a táji vízvisszatartásra áttérni.
A két rendszer legfontosabb különbségeit az
alábbi táblázatban mutatjuk be:
Modern iparszerű vízgazdálkodás
|
Fenntartható természetszerű vízgazdálkodás
|
kis területigény
(szűk csatornák, medertározás, vízlevezetés;
elérhető szántóföldi művelés: 75-100 %)
általános vízkészlethiány - nagy öntözési igény
szántóföldi monokultúra
magas fenntartási költségek
– a víz mozgatása mesterségesen,
gépesítési szükséglet,
alapvető függés külső technológiától,
és külső, fosszilis energiahordozóktól
ezen rendszer tartalékai kifutottak (pénzügyi, energiai és
ökológiai téren egyaránt) – a továbbiakban nem fenntartható
központilag könnyen kontrollálható,
hivatkozni lehet a víz mint erőforrás veszélyességére és/v.
szűkösségére
mesterségesen felduzzasztott árvízszintek,
fenntartott nyári vízhiány
|
nagy területigény
(folyók, erek, tavak sűrű hálózata – a természetes domborzatnak
megfelelően;
elérhető szántóföldi művelés: 25-75 %)
többhasznú vidékgazdaság
alacsony fenntartási költségek
– a víz mozgatása gravitációsan,
alapvetően helyben elérhető technológiával és energiával
megoldható,
gépesíthetőség
amíg jön víztöbblet (árvíz) a hegyekből, addig fenntartható
a víz mint erőforrás helyi szereplők kezelésében,
a gazdálkodás központi koordinációja szükséges
a víz tudatos szétterítésével megszűnő árvízveszély és aszálykár
|
A teendő tehát nem a még nem központosított tulajdonok további
elszakítása a helyi szereplőktől, hanem a közgondolkodás és a szabályzók
olyan változtatása, hogy meg tudjon valósulni a táji vízvisszatartás, az
árvízi víztöbbletek tájba vezetése, az Alföld kiszárított vagy csatornává
züllesztett folyóinak újraélesztése (Hortobágy, Kösely, Zádor, Kakat, Mirhó,
Hék, Kórógy, Veker, stb!), a sok létező kiszárított tómeder feltöltése, hogy minden
alföldi településnek meglegyen a saját vízkészlete, ami évente befogadva a
téli víztöbbleteket ellensúlyozni tudja a nyári vízhiányokat.
Ez a program persze furcsa a jelenleg megszokott
rendszerünkből nézve – legalábbis, annak, aki tanulta a mezőgazdálkodást
vagy a vízgazdálkodást. Viszont a vizsgán mindannyian részt veszünk:
termeljük-e tovább a sivatagot, vagy nyitunk a tudati gátjainkon és teret
engedünk a víznek…
---
Nem tudom, ki mennyire ér(in)ti ezt a víz-ügyet,
talán a városi hivatalokban, intézetekben, "gazdaságban" dolgozók nem sértődnek meg, ha tele vízióval kapnak még egy ráadás ajándékot,
két illusztrációt:
http://index.indavideo.hu/video/Legalabb_mondja_ki_a_miniszter_hogy_aszaly_van
http://index.indavideo.hu/video/LMP_szemleletvaltast_a_belviz_ellen
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése