Az élet templomában

 

A minap folyt a Duna WORLD csatornáján egy film, amiről megemlékezünk, a címe és tartalma:

Az élet temploma – tájgazdálkodás, ártéri gazdálkodás, öntözéses gazdálkodás. Tölgyesi Ágnes filmje, a kiírt dátum szerint 2009-2015-ből. Ahogy nézem a filmet, 2009-ben vették fel, és tavaly lett készen… Lám, nem csak én haladok lassan… Nem tudom, mit gondolt a szerző, de én azért is haladok lassan, mert úgy érzem, hogy a mai közönség már egy másik univerzumban él, ahhoz képest, amiben az ártéri gazdálkodás – és a fenntarthatóság – létezett és létezhet. És nehéz az univerzumok között közvetíteni, nehéz megértetni az evilági közönséggel azt a másik világot. Mást jelentenek a szavak (pl. halastó, enyém, stb.), mások a viszonyítási pontok, amikhez képest értelmezünk és értékelünk, mások a tapasztalatok, mások a célok.

Ha érthetetlenül hangzik mindez, had hozzak egy illusztrációt gyorsan: A múlt héten részt vettem egy budapesti rendezvényen, ahol a hivatalos fenntarthatósági előadó sikeresnek minősítette a Kyoto-i csúcsot (1997) is már, nemhogy ezt a mostani párizsit (2015). Nahát, ez csakis úgy lehetséges, ha nem látnak ki ebből az univerzumból.

 

Szóval nem az ismeret bonyolult, amit át kéne adni/venni, hanem a közeg nincs meg, amiben át lehet adni/venni. Az ártéri gazdálkodást – és általában a fenntarthatóságot – azért nem értik az emberek, mert ebben a jelenlegi értékrendben, közgondolkodásban nem értelmezhető-élhető. A két univerzum különbözőségét talán a tulajdon-értelmezésének különbözősége mutatja legjobban ebben a filmben, ezt a részt javasolnám leginkább még egyszer megnézni, Andrásfalvy professzor úr beszél erről a 25-28. perc között.

 

Egyébként is hasznos a film, elmond sok mindent az ártéri gazdálkodásról, és arról a közegről /univerzumról /ember-Természet viszonyról, amiben értelmezhető és élhető az ártéri gazdálkodás, és ami feltétele a fenntartható életnek.  

 

 

A film vázlatos tartalma:

00:00 – 03:40	Bevezetés – Dráva-mente, Ormányság /Kiss Géza idézve és Cholnoky Jenő; és élőben Wágner László.
03-40 – 12:50	A Nagykörűi Tájgazdálkodási Program néhány tanulsága, Balogh Péter: az ártéri gazdálkodás földrajzi alapjai, szükségszerűsége és lehetetlensége. /közben Ecker Tamás (a filmben helytelenül írva).
12:50 – 17:36	Gemenc /Felső Barnabás: értékrend és haszonvételek.
17:36 – 33:40	Andrásfalvy Bertalan professzor úr: kutatástörténet, életmód – kulturális háttér, működtetése, haszonvételek. A régi világ tájismeretet, tájszemlélete, tulajdon-értelmezése (ez nagyon fontos! 25-28. perc), A régi rend felbomlása, az ártéri gazdálkodás felszámolása (29-32. perc) /közben Omacht Zoltán.
33:40 – 48:00	Tóköz /Takács Károly: az Árpád-kori öntözéses gazdálkodás régészeti dokumentálása, műszaki bemutatása, korabeli tájműködtetés.
48:00 – 51:20	Balogh Péter: A jelenlegi modern rendszer fenntarthatatlansága; megoldás: visszatérés a régi Rendhez.

Tisza-szabályozás az Egyenlítőben

 

Megjöttek a legfrissebb adatok: februárban több mint kétszeres csapadék hullott az átlagosnál, és több mint 2500-an nyitották meg a belvízről szóló bejegyzést. A felmerült kérdések szakmai alapjairól és néhány pozitív kezdeményezésről, íme a nyári vizes beszélgetésünk felvétele: Jó volt-e a Tisza szabályozás, s miért nem, s hogy mit kellene csinálni.

 

A 15. perctől látható egy 4 perces összefoglaló animáció, majd utána elhangzik a kérdés: Mik a legsúlyosabb problémák a Tisza-szabályozással és mit kellett volna másképp csinálni? A következő 15 percben be van mutatva a helyzet a problémától a megoldásig; tehát hogy a Tisza szabályozása és a modernkori gazdálkodás koncepcionálisan hibás, és hogy milyen lenne a fenntartható víz- és tájhasználat.

Érdekes momentum a 34. percnél a migráns probléma értelmezése, vagyis, hogy ez a hamis fejlődés tünete, a globalizáció régóta előre jelzett hozadéka. Ehhez megjegyzendő, hogy a felvétel 2015 július végén készült, amikor méginkább félre volt értve hivatalosan e jelenség – bár a Vén Európa véleményformáló „elitje” azóta is masszívan mutatja az öregkori elbutulás kórképét, ami ugyancsak magyarázható azzal, hogy a Természet valódi valóságától való elszakadt tévképzetekhez igazodik a mércéjük.

Ezekről az értékrendi kérdésekről van szó a beszélgetésünk végén, ebből a szempontból is érdemes végig nézni:)

 

Minthogy ezen a blogon szeretünk bejegyzésenként 2 forrást is hivatkozni -  ha tetszik 2 oldalról lőni ugyanarra a témára -, ezúttal Kassai Lajost hozzuk erősítésnek, aki a Barbi-univerzum és a valódi valóság viszonyáról nagyon jókat mond ide kattintva (is:).

 

 

 

 

 

 

 

 

Újra elborítja a belvíz a médiát

 

Szokás szerint, az éves vízjárásnak megfelelően, a téli félév relatív víztöbblete megjelent a tájban, és a hírekben. A hírek is a vízügy hivatalos jelentésére hivatkoznak többnyire, például a Híradó, de az értelmezés szokás szerint szűk, képesen szólva helytelen: azaz a hely létező földrajzi adottságaival ellentétes.

A vízügy MAI hivatalos jelentése szerint 39 ezer ha szántó van víz alatt,  és 75 ezer ha összesen.

Az előző, pénteki (19.) jelentésben 32 ezer ha szántó, és 60 ezer ha összes elöntésről írtak.

Kérdés, hogy mennyi ez a víz, s mennyi a terület?

Szántott meder, a mederben víz.

Kérdés, hogy melyik van rossz helyen:

a víz vagy a szántó?

Ha közelről nézzük, soknak látszik. Csakhogy feljebb kell emelni a tekintetünket, hogy jobban lássunk. A 39 ezer hektár szántó, az kevesebb, mint 1 %-a a szántott területeknek. (Az országterület 47 %-a, összesen 4,4 millió hektár szántó van. Nyilván ez nagyobbrészt a síkvidéki területeinket érinti.)

Ennek 1 %-a került most víz alá, az elmúlt ötven évben nyolcszor érte el a 3 %-ot, s a valaha tapasztalt legnagyobb elöntés sem érte el a szántóterületek 7 %-át (1999-ben felfelé kerekítve 300 ezer hektár volt belvíz alatt).

Megjegyzendő, hogy az 1 %-nál azért nagyobb az érintettség, mert át vannak ázva a talajok, eltűnik a 3 fázisú zóna, stb. De ez a lényeget nem érinti: az aszály 100 %-on hat, legalábbis az alföldi területek egészén – és ennek nagy részét foglalják el a szántók, még azt is, ahol víznek kellene lennie. Ahogy elmondom az előadásaimban: ezeken a területeken nem belvízveszély van, hanem szántóveszély. Hiszen az adatok mutatják, hogy a vízből kevés van. Ez a kevés víz, időnként, amikor egy kicsit kevésbé van kevés belőle, néhány százaléknyira zavarja a szántót. Tehát szántóból van sok. Legalábbis ott is az van, ahol nem annak kéne lennie. Hanem víznek. Azaz tónak, nádasnak, gyepnek, erdőnek, csupa hasznos és még pénzbevételt is hozó területnek, amik ráadásul még fel is tudják venni a viszonylagos többletvizet.

Nem a belvíz okozza tehát a rengeteg kárt, hanem a helytelen területhasználat, a káros művelési mód és gyakorlat – de ez duplán: egyszer télen, aztán nyáron végig.

Ugyanis a víznek lenne helye a vízháztartási mérlegben, és lenne helye a tájban is. Hanem a modernkori tájhasználatban nincsen helye. (E honlapon sokszor szóltam már a domborzati jellemzőkről és a táj eredendő-fenntartó működéséről, most menjünk tovább a belvizet létrehozó értékrend irányába.)

Abban a rendszerben, ahol csak a szántó az érték, csak az a „művelt”. Jó lenne a szakemberek műveltségét kiterjeszteni az egyéb művelési ágakra is. Ugyanis az összes többi művelési mód bírja vagy szereti a vizet, legalábbis az itt jelentkező kis relatív többletvizet. Ráadásul a szántók vízellátását is az tudná biztosítani, ha a szántók között mozaikos víztartó tájak lennének, sőt fordítva: a víztartó tájak között csak az igazán megfelelő térszíneket művelnénk szántóként. Ha táji szinten/léptékben pótolnánk a vizet, akkor megszűnne a vízhiány, vagyis szükségtelenné válna a szántók öntözése – amit ugyanúgy nem sikerült érdemben megoldani, mint a belvíz kérdését.

Pedig a harc folyik, pénzek és gépek számolatlanul a fronton. Ahogy a pénz folyik, úgy a víz marad: műegyetemi tanulmány mutat rá, hogy a belvíz eltűnése 80 %-ban természetes okokkal magyarázható. Az emberi beavatkozás 20 %-ban „segít”.

Forrás: Kozma Zsolt /BME

Tehát nem csak a táj és a művelt geográfus, hanem már vízmérnökök is mondják. Másik példa, rövid hír, és a tavalyi fórumok tanulsága is, hogy egyre többen meglátják az évet a hónapok mögött, a tájat a táblák mögött. Csakhogy 2011-es az írás, ahogy én 2001 óta mondom. Annyit elértem, hogy a tavalyi vízgazdálkodási fórumokon már megkaptam, hogy „nyitott kapukat döngetek”.

Nem döngetném, ha látnám, hogy legalább próbálnának átmenni a kapukon. De az látszik, hogy a „szakma” vezetői nem bírják átlépni határaikat.

A terület mellett nézzünk rá a mennyiségekre is.

Azt is írja a jelentés, hogy naponta 11,5 millió m³  vizet emelnek át. (Hangsúlyozzuk, hogy legnagyobb vízborítás töredéke van víz alatt, tehát ez a teljesítmény nem a teljes kapacitás.)

Ebben a helyzetben is, ez a mennyiség 2-3 napnyi teljes vízhozam kisvízkor Szolnoknál. Vagyis az egy napi mostani átemeléssel, hősies munkával és drágán megszabadítanak egy nyári hónap teljes vízhozamának egytizedétől. Legalábbis a tavalyi júliusban vagy augusztusban 3 nap alatt sem érkezett ennyi víz a Közép-Tiszára. Most naponta szivattyúznak ki ennyit a tájból, vagyis 10 nap alatt egy szokásosan vízhiányos nyári hónap teljes érkező vízkészletét.

E hibás vízkészlet-gazdálkodás folyománya, hogy nem marad víz a tájban: ez látszik a vegetációs időszakban és a szakmai helyzetjelentések is súlyos vízkészlethiányokról számolnak be. És őrült fontos, hogy a víz nem a kibiceknek vagy a bíbiceknek kell, hanem abszolút gazdasági és a teljes lakosságot érintő érdek, hiszen a víz teszi élhetővé a tájat. A tájban NEM maradó víz viszont NEM tudja mérsékelni a hőmérsékleti szélsőségeket. Pedig ahogy az óceán víztömege mérsékli, úgy az édesvíz is mérsékelné. A vízzel feltöltött táj lenne az ellenszere a globális szárazodási hatásoknak, míg a víztelenítés „klímaváltozást” okoz (ha ezzel a közismertté vált fogalommal tompítjuk a környezeti összeomlás éghajlati tartalmait).

Érdekes. Álljunk meg ennél az utóbbi félmondatnál: a víztelenítés klímaváltozást okoz. Ezt a mondatot a jelenlegi „szakmai” közgondolkodás megmosolyogja. Méghogy az Alföld 170 éve folyó koncepcionális víztelenítése okozná a terület klímájának a megváltozását?!

Valószínűleg nem azt az összefüggést nem ismerik (f)el, hogy a víztelenítés szárazodást okoz, hanem, hogy egy terület kiszárítása szárazabbá teszi a területet. A klímáját is. És hogy a víz kivonása növeli a szélsőségeket. A vizes táj mérsékelt, a száraz táj szélsőséges. Az általános iskolában megvan ez az összefüggés, a szakmai egyetemeken, az igazgatásban, a víz- és tájhasználati gyakorlatban nincs. És a média nem kiált fel, hogy a király meztelen.

Minthogy az OzoneNetwork televíziós csatornán megkérdeztek, ha nem is kiabáltunk, de legalábbis beszélgettünk erről: szerdán 23 órától megy az adás /24-én, a 24. órában:/. Persze egy ilyen beszélgetés nem alkalmas a teljes szakmai háttér pontos bemutatásához, de a tanulmányok elérhetőek, és állunk az érdeklődők rendelkezésére. Segítsen, aki tud, mert a meztelen király süket és buta is…

 

 

Helyes vízgazdálkodás

 

A kékek négyzetet látnak, a zöldek kört.

én úgy látom, hogy a henger a helyes megoldás.

Akkor is, ha a megszokott vetített valóságokon felül,

egy újabb dimenziót kell hozzá (f)elismerni.

Erről szól e honlap.

Jelenleg zárul a vízgazdálkodási stratégiai tervezések egy újabb szakasza: Vízgyűjtőgazdálkodási terv (VGT2), Árvíz-kockázat kezelési tervezés (ÁKK), Kvassay Jenő Terv (KJT). 

Az egyeztetési folyamat során igyekeztünk bejuttatni az új szemléletet, de összességében a tervezés a jelenlegi vízügyi paradigmán belül marad, így továbbra sem lesznek képesek megoldani a vízgazdálkodási problémákat,

hiszen azokat a jelenlegi rendszer normális működtetése hozta létre és termeli újra.

Az új szemlélet gyakorlati megvalósítása a Helyes vízgazdálkodás.

Azért helyes, mert

- a helyi viszonyokhoz, táji adottságokhoz igazított,

- helyet biztosít a víznek a tájhasználatban,

- a helyes választ adja a vízgazdálkodási kihívásokra.

A Helyes vízgazdálkodás a Tiszai-alföldön a mentett oldali ártéri tájgazdálkodás, vagyis a többletvizek táji tározása és hasznosítása, az árvizek oldalirányú kivezetése (fokgazdálkodás) és a belvízek helyi tározása a tájhasználat igazítása által.

Ezt és a szükséges fenntarthatósági közeget mutatja be ez a honlap, a tananyagok és az illusztrációk (blogbejegyzések) által.

Ide most külön kigyűjtöm az általam írt legfontosabb anyagokat, amik ismertetik a Helyes vízgazdálkodás koncepcióját:

• A Tiszai-alföld eredendő működése és fenntartható működtetése (34 oldal)
• A modernkori Tisza-szabályozás értékelése (3 oldal)
• A víz- és tájhasználati problémák és megoldási javaslatuk összegzése (4 oldal)
• Az ártéri tájgazdálkodás koncepciója és a VTT   (22 oldal)  http://www.agr.unideb.hu/~nyrita/cucc/balogh_arteri_gazd.pdf
• Javaslat a hullámterekre (12 oldal)
• Vízlépcsőlátás - az iparszerű megoldások értékelése a Csongrádi vízlépcső példáján (9 oldal)
• Tételek a Duna-Tisza-közének problémája kapcsán (3 oldal)
• A Helyes vízgazdálkodás összefoglalója (5 oldal)
• A helyes szemlélet módszertanáról (1-2 oldal)
• A Tiszai-alföld legfontosabb geográfiai jellemzői (24 pontban)