Mit kell (másképp)
tudni az ASZÁLY kapcsán?
Balogh Péter geográfus
1. Nem pusztán esetleges természeti
katasztrófa, vagy a globális klímaváltozás része,
hanem a helytelen emberi működés helyi következménye.
Az Alföld, a Kárpátok
medencéjében, létéből fakadóan csapadékhiányos terület,
de eredendően a hegyek
ide érkező vizei kiegyensúlyoznák a vízmérleget.
A modernkori folyószabályozások és tájhasználat
miatt a víztöbblet nem tud hasznosulni, hanem kárt okoz – akkor is ha jön a
víz, s pláne, ha nem jön.
A tájléptékű helytelen
használat hozzájárul az éghajlat kedvezőtlen változásához:
a globális klímaváltoztatás
része az Alföld aszályosítása is.
2. Nem alkalmazkodnunk kell hozzá,
hanem változtatni az eddigi emberi működést.
Az emberi felelősség
emberi lehetőséget is jelent. De nem lekövetni kell a kedvezőtlen változásokat,
hanem az alkalmazkodás jelentsen igazodást:
az emberi működést a
Természet eredendő működéséhez kell igazítani.
Ez a megbukott tudások lecserélését jelenti: új víz- és tájhasználati elveket
és gyakorlatot. Hosszú időbe telik a rehabilitáció, de azonnal kell elkezdeni.
3. Nem kezelhető az eddigi
vízgazdálkodás és tájhasználat által,
hanem új szemlélet és
módszerek alkalmazása által.
A rendszerszerű aszály
szerves eredménye az eddig követett víz- és tájhasználatnak. Az aszályhajlamból
a vízlevezetés csinál rendszerszerű aszályt.
És a folyamat halad tovább, nem sivatagosodás, hanem sivatagosítás folyik.
Új víz- és tájértelmezésre van szükség, új hozzáállásra és új gyakorlatokra:
a vizes
helygazdálkodás a helyes vízgazdálkodás. A vízzel feltöltött tájban nincs alap öntözési
igény, van harmatcsapadék, lehet erdősíteni, hatékonyan és sokrétűen termelni.
4. Az árvíz nem arra való, hogy drága pénzen levezessük,
hanem, hogy pótoljuk
vele a hiányzó csapadékot.
A feladat nem a vizek
levezetése, hanem a relatíve többletvizek helyének megtalálása a tájban, vagyis
a tájhasználatban. Az áradó víz szabályozott kivezetését kell megoldani a
töltéseken keresztül, és a mentett oldali árterek reaktiválását.
Így az árvíz nem
kárvíz, hanem haszon lesz: a tájban mozaikosan elhelyezkedő víz,
a hozzá kapcsolódó
természetszerű növényzettel és a talajban élő vízzel helyben pótolja a
kontinentálisan hiányzó csapadékot. Az áradás-apadás a folyó legfontosabb
életjelensége, pulzáló szívverése.
5. A belvíz nem a szántóföldi termelést veszélyeztető káros víztöbblet,
hanem helyben
keletkező vízkészlet (amit eddig helytelenül kezeltek).
A belvíz az a víz,
aminek a helyét felszántották. Vagy a domborzat mélyvonulataiban jelenik meg,
az eredendő árterekben, vagy az eketalp-tömörödés felett a szántókon.
Meg kell szüntetni a belvizek folyókba való szivattyúzását, és meg kell
szüntetni a szántóveszélyt a vizek megtartására alkalmas területeken. A vízbő
időszakok helyben keletkező vizeit össze kell gyűjteni a mélyfekvésű
területekre, hogy onnan táplálhassa a kisvízkörforgásokat, ami vízzel látja el
a szántókat is.
6. Az aszály nem egyszerűen az eső hosszantartó hiánya,
hanem az árvíz és a
belvíz többletvizeinek rendszerszerű elvezetése,
a tájaink
koncepcionális kiszárítása a minél teljesebb szántóművelés érdekében.
A többletvizek
évszázados elvezetése annyira kiszárította a tájat, hogy napsugárzási
jellemzők, vagyis a „párolgási kereslet” létrehozza az aszályt.
A jelenlegi rendszerben a tavaszi többletvizeket káros víznek tekintik és levezetik,
mert nem állt össze az az összefüggés, hogy ami vizet levezetnek tavasszal,
az hiányzik nyáron. Az
Alföldre jellemző napsugárzási jellemzők, tehát „párolgási kereslet” mellett
nincsen káros víz, legfeljebb helytelen tájhasználat.
Ezt illusztrálja, amikor egyszerre van belvíz- és aszályvédelmi készültség,
ugyanazon területen, mint pl. ahogy 2022 áprilisában a Dél-Alföldön.
7. Nem csak elszenvedője a szántóföld
az aszálynak,
hanem az oka is. A szántóföldi
művelés megmentése érdekében
a vízvisszatartásra alkalmas területeken művelési ágat kell
váltani.
(Ártéri
tájgazdálkodás)
A szántóföldi
gazdálkodás miatt kellett kiszárítani az Alföldet, s most a szántóföldek
megmentése miatt is kell visszavizesíteni. Ha sikerül a szántók harmadán vízpuffer-orientált
tájhasználatot kialakítani, akkor a maradék 2/3-on megnő a termelés biztonsága.
A vízzel átitatott mozaikos tájszerkezetben, az ártériesített gazdálkodás
keretein belül, a mentett oldalon is megnyerhető a jelenlegi hullámterek
bioprodukciós képessége.
8. Nem kisajátítani kell a vízpufferként használandó területeket,
hanem a szabályzók és
támogatások igazításával
beépíteni a
mezőgazdasági tájhasználatba.
A víznek visszaadott területek haszon-termelő területek
maradnak,
hiszen közvetlenül is élelmet és jövedelmet termelnek a
vizes, gyepes, fás területek,
de a legfontosabb hasznuk, hogy vizet biztosítanak a
tájnak, benne a szántóknak is. Az agrárszabályzók és -támogatások átírásával
kell a vízmegtartó gazdálkodásra áttérni, hogy a gazdálkodóknak közvetlenül is
megérje a vizet megtartani a területeiken.
9. Nem alkalmasak a csatornák
az aszály ellen,
a csatornák kotrása
kifejezetten az aszály növelésére jó.
A víz tájba
juttatásához nem meredek-mély-egyenes csatornák kellenek,
hanem laposoldalú-sekély-kanyargós
medrek.
A jelenlegi
csatornarendszer a víz levezetésére és a szántás maximalizálására lett
kitalálva. A vízpótláshoz nem mély csatorna, hanem magas vízszint szükséges. Az
áteresztő képesség növelését szélesítéssel kell elérni, nem mélyítéssel. Így
természetszerű medrek jönnek létre az iparszerű csatornák helyett.
10. Nem lehet a kisvizek duzzasztásával a vízpótláshoz elegendő
vízhez jutni,
hanem a nagyvizek táji
visszatartásával (fokgazdálkodás),
a táj természetes
víz-életének helyreállításával.
A vizet is akkor kell
betárazni, amikor van belőle. És ott kell betárazni, ahol a természetes helye
van, és úgy hatékony betárazni, ahogy a természetes működésében van. A medrek
elgátolása, a folyók felduzzasztása tavak láncolatát csinál a folyóból, drága
kiépítéssel és fenntartással lehetetleníti el az eredendő működést, számtalan
káros és drága következménnyel. A 21. század tanulsága, hogy nem harcolni kell
a Természettel, hanem igazodva segíteni az eredendő működését. A magyar
hagyományban megvan a természetszerű vízgazdálkodás mikéntje,
ennek felújítása a
megoldás: a korszerű fokgazdálkodás.
11. Nem iparszerű tározókban,
mesterséges víztestekben kell a vizet elhelyezni,
hanem
az eredendő ártéri laposokban, egykori tó- és folyómedrekben.
A víz nem műszaki
víztest, hanem élő. A víz negyedik halmazállapota maga az élet. Nem mesterséges
tározókban kell őrizni, hanem az élő Természet körfolyamataiban. A tájban
megvannak az eredendő természetes elemek a vizek tárolására,
illetve a víz
működtetésére, hasznosulására. Az infrastruktúra alapja a domborzat, ami nem
asztallap simaságú, hanem különböző szintek mozaikos hálózata.
A tájba juttatott,
illetve megtartott víz kisvízkörforgásokban élteti a tájat a
talaj-növényzet-alsó légkör közegében.
12. Nem alkalmas az öntözés
az évszázados víztelenítés ellensúlyozására,
hanem
a természetes többletvizek táji visszatartása szükséges.
A haszonnövényeink
tábla szintű vízpótlása nem tudja ellensúlyozni az aszályt.
A felszínalatti
vízkészletek felszíni szétlocsolása csak fokozza és mélyíti a bajt.
1 hektár öntözése 5
hektár beszivárgását használja el, a tájat túlhasználatra késztetve az öntözés
a tájak szikesedéséhez majd kiszáradásához vezet. Mezopotámia, a „termékeny
félhold” sivatag lett, az Aral-tó eltűnt, stb.
Az aszályt az tudja
kezelni, ha helyreállítjuk azokat a természetes folyamatokat,
amik által a
Kárpát-medence a sivatag helyett elindul az Édenkert irányába.
