Mit kell (másképp) tudni az ASZÁLY kapcsán?

 

Balogh Péter geográfus

 

 

 

1. Nem pusztán esetleges természeti katasztrófa, vagy a globális klímaváltozás része,

hanem a helytelen emberi működés helyi következménye.

 

Az Alföld, a Kárpátok medencéjében, létéből fakadóan csapadékhiányos terület,

de eredendően a hegyek ide érkező vizei kiegyensúlyoznák a vízmérleget.

A  modernkori folyószabályozások és tájhasználat miatt a víztöbblet nem tud hasznosulni, hanem kárt okoz – akkor is ha jön a víz, s pláne, ha nem jön.

A tájléptékű helytelen használat hozzájárul az éghajlat kedvezőtlen változásához:

a globális klímaváltoztatás része az Alföld aszályosítása is.  

 

2. Nem alkalmazkodnunk kell hozzá,

hanem változtatni az eddigi emberi működést.  

 

Az emberi felelősség emberi lehetőséget is jelent. De nem lekövetni kell a kedvezőtlen változásokat, hanem az alkalmazkodás jelentsen igazodást:

az emberi működést a Természet eredendő működéséhez kell igazítani.
Ez a megbukott tudások lecserélését jelenti: új víz- és tájhasználati elveket és gyakorlatot. Hosszú időbe telik a rehabilitáció, de azonnal kell elkezdeni.

 

3. Nem kezelhető az eddigi vízgazdálkodás és tájhasználat által,

hanem új szemlélet és módszerek alkalmazása által.

 

A rendszerszerű aszály szerves eredménye az eddig követett víz- és tájhasználatnak. Az aszályhajlamból a vízlevezetés csinál rendszerszerű aszályt.
És a folyamat halad tovább, nem sivatagosodás, hanem sivatagosítás folyik.
Új víz- és tájértelmezésre van szükség, új hozzáállásra és új gyakorlatokra:

a vizes helygazdálkodás a helyes vízgazdálkodás. A vízzel feltöltött tájban nincs alap öntözési igény, van harmatcsapadék, lehet erdősíteni, hatékonyan és sokrétűen termelni.

 

4. Az árvíz nem arra való, hogy drága pénzen levezessük,

hanem, hogy pótoljuk vele a hiányzó csapadékot.

 

A feladat nem a vizek levezetése, hanem a relatíve többletvizek helyének megtalálása a tájban, vagyis a tájhasználatban. Az áradó víz szabályozott kivezetését kell megoldani a töltéseken keresztül, és a mentett oldali árterek reaktiválását.

Így az árvíz nem kárvíz, hanem haszon lesz: a tájban mozaikosan elhelyezkedő víz,

a hozzá kapcsolódó természetszerű növényzettel és a talajban élő vízzel helyben pótolja a kontinentálisan hiányzó csapadékot. Az áradás-apadás a folyó legfontosabb életjelensége, pulzáló szívverése.

 

5. A belvíz nem a szántóföldi termelést veszélyeztető káros víztöbblet,

hanem helyben keletkező vízkészlet (amit eddig helytelenül kezeltek).

 

A belvíz az a víz, aminek a helyét felszántották. Vagy a domborzat mélyvonulataiban jelenik meg, az eredendő árterekben, vagy az eketalp-tömörödés felett a szántókon.
Meg kell szüntetni a belvizek folyókba való szivattyúzását, és meg kell szüntetni a szántóveszélyt a vizek megtartására alkalmas területeken. A vízbő időszakok helyben keletkező vizeit össze kell gyűjteni a mélyfekvésű területekre, hogy onnan táplálhassa a kisvízkörforgásokat, ami vízzel látja el a szántókat is.

 

6. Az aszály nem egyszerűen az eső hosszantartó hiánya,

hanem az árvíz és a belvíz többletvizeinek rendszerszerű elvezetése,

a tájaink koncepcionális kiszárítása a minél teljesebb szántóművelés érdekében.

 

A többletvizek évszázados elvezetése annyira kiszárította a tájat, hogy napsugárzási jellemzők, vagyis a „párolgási kereslet” létrehozza az aszályt.
A jelenlegi rendszerben a tavaszi többletvizeket káros víznek tekintik és levezetik, mert nem állt össze az az összefüggés, hogy ami vizet levezetnek tavasszal,

az hiányzik nyáron. Az Alföldre jellemző napsugárzási jellemzők, tehát „párolgási kereslet” mellett nincsen káros víz, legfeljebb helytelen tájhasználat.
Ezt illusztrálja, amikor egyszerre van belvíz- és aszályvédelmi készültség, ugyanazon területen, mint pl. ahogy 2022 áprilisában a Dél-Alföldön.

 

7. Nem csak elszenvedője a szántóföld az aszálynak,
            hanem az oka is. A szántóföldi művelés megmentése érdekében

a vízvisszatartásra alkalmas területeken művelési ágat kell váltani. 

(Ártéri tájgazdálkodás)

 

A szántóföldi gazdálkodás miatt kellett kiszárítani az Alföldet, s most a szántóföldek megmentése miatt is kell visszavizesíteni. Ha sikerül a szántók harmadán vízpuffer-orientált tájhasználatot kialakítani, akkor a maradék 2/3-on megnő a termelés biztonsága. A vízzel átitatott mozaikos tájszerkezetben, az ártériesített gazdálkodás keretein belül, a mentett oldalon is megnyerhető a jelenlegi hullámterek bioprodukciós képessége. 

 

8. Nem kisajátítani kell a vízpufferként használandó területeket,

hanem a szabályzók és támogatások igazításával

beépíteni a mezőgazdasági tájhasználatba.

 

A víznek visszaadott területek haszon-termelő területek maradnak,

hiszen közvetlenül is élelmet és jövedelmet termelnek a vizes, gyepes, fás területek,

de a legfontosabb hasznuk, hogy vizet biztosítanak a tájnak, benne a szántóknak is. Az agrárszabályzók és -támogatások átírásával kell a vízmegtartó gazdálkodásra áttérni, hogy a gazdálkodóknak közvetlenül is megérje a vizet megtartani a területeiken.

 

9. Nem alkalmasak a csatornák az aszály ellen,

a csatornák kotrása kifejezetten az aszály növelésére jó.

A víz tájba juttatásához nem meredek-mély-egyenes csatornák kellenek,

hanem laposoldalú-sekély-kanyargós medrek.

 

A jelenlegi csatornarendszer a víz levezetésére és a szántás maximalizálására lett kitalálva. A vízpótláshoz nem mély csatorna, hanem magas vízszint szükséges. Az áteresztő képesség növelését szélesítéssel kell elérni, nem mélyítéssel. Így természetszerű medrek jönnek létre az iparszerű csatornák helyett.

 

10. Nem lehet a kisvizek duzzasztásával a vízpótláshoz elegendő vízhez jutni,
            hanem a nagyvizek táji visszatartásával (fokgazdálkodás),

a táj természetes víz-életének helyreállításával.

 

A vizet is akkor kell betárazni, amikor van belőle. És ott kell betárazni, ahol a természetes helye van, és úgy hatékony betárazni, ahogy a természetes működésében van. A medrek elgátolása, a folyók felduzzasztása tavak láncolatát csinál a folyóból, drága kiépítéssel és fenntartással lehetetleníti el az eredendő működést, számtalan káros és drága következménnyel. A 21. század tanulsága, hogy nem harcolni kell a Természettel, hanem igazodva segíteni az eredendő működését. A magyar hagyományban megvan a természetszerű vízgazdálkodás mikéntje,

ennek felújítása a megoldás: a korszerű fokgazdálkodás.

 

11. Nem iparszerű tározókban, mesterséges víztestekben kell a vizet elhelyezni,

            hanem az eredendő ártéri laposokban, egykori tó- és folyómedrekben.

 

A víz nem műszaki víztest, hanem élő. A víz negyedik halmazállapota maga az élet. Nem mesterséges tározókban kell őrizni, hanem az élő Természet körfolyamataiban. A tájban megvannak az eredendő természetes elemek a vizek tárolására,

illetve a víz működtetésére, hasznosulására. Az infrastruktúra alapja a domborzat, ami nem asztallap simaságú, hanem különböző szintek mozaikos hálózata.

A tájba juttatott, illetve megtartott víz kisvízkörforgásokban élteti a tájat a talaj-növényzet-alsó légkör közegében.

 

12. Nem alkalmas az öntözés az évszázados víztelenítés ellensúlyozására,

            hanem a természetes többletvizek táji visszatartása szükséges.

 

A haszonnövényeink tábla szintű vízpótlása nem tudja ellensúlyozni az aszályt.

A felszínalatti vízkészletek felszíni szétlocsolása csak fokozza és mélyíti a bajt.

1 hektár öntözése 5 hektár beszivárgását használja el, a tájat túlhasználatra késztetve az öntözés a tájak szikesedéséhez majd kiszáradásához vezet. Mezopotámia, a „termékeny félhold” sivatag lett, az Aral-tó eltűnt, stb.

Az aszályt az tudja kezelni, ha helyreállítjuk azokat a természetes folyamatokat,

amik által a Kárpát-medence a sivatag helyett elindul az Édenkert irányába.