https://youtu.be/zCEaMELz6To
Kb. a 8. perctől: https://www.youtube.com/watch?v=mFE4Guy0_Xg&t=2112s
https://www.youtube.com/watch?v=2WUn6bQ_WfU&t=1303s
5 perc: A vízválasztás értékrendjéről
A váltás a válasz a válságra
- a vízgazdálkodási paradigmaváltás szükségességéről
A hivatalos vízügy nyilatkozatban
igazolta szakmai alkalmatlanságát, amikor a jelenlegi helyzetben, le merték írni, hogy
„Az
ország azon területein, ahol biztosítottak a megfelelő
eszközök (pl.
csatornahálózat), a vízügy
tevékenységének köszönhetően - az időjárástól
függően - a megfelelő
vízmennyiség a felszín alatt és a felszínen is
rendelkezésre áll, nem
csak a mezőgazdaság, hanem a vizet
igénylő
ökoszisztémák számára is. Ilyen terület
pl. a Tisza-völgyi vízgazdálkodási
rendszer.”
Az időjárástól függően. Rendelkezésre áll. A vizet igénylő
ökoszisztémák számára is.
Az is ciki szakmailag, hogy ezek szerint van vizet nem igénylő ökoszisztéma is,
de ez lehetne egy szerencsétlen fogalmazás is, azonban koncepciózus
szakmai-értékrendi tévedésre mutat, hogy a mezőgazdaságot nem tekintik az
ökoszisztéma részének. S hogy meri állítani, hogy van elég víz.
Mindezt egy cikkre válaszul, ami azt merte gondolni a kialakult vízügyi helyzet
kapcsán, hogy a vízügy felelős, illetve szakmailag kompetens. Egyébként a
vízügyi helyzet nem az újságíró kitalációja, hanem a szomorú valóság.
A hivatalos reagálásból kiderül,
hogy identitásukban érzik megtámadva magukat, pedig csak egy társadalmi,
szakmai visszajelzésről van szó, miszerint másképp van az Alföld és a víz
működése, és esetleg MÁSKÉPP kéne csinálni, mint ahogy eddig. Ehhez képest
nagyon ciki, hogy levetik magukról a kialakult helyzetért való felelősséget. Ha
a vízügy nem tehet a szárazodásról, akkor nem volt hatékony az évszázados
munkájuk?
Az még egy jobb válasz volt, hogy
„társadalmi megrendelésre” tették; illetve, hogy „kor szava” az (volt!), hogy
vízteleníteni kell a „mezőgazdasági termelés” miatt, amin persze a szántóföldi
nagyüzemi növénytermesztést értik, röviden búzabányát. Persze ez esetben is
megáll a szakmai hiba és felelősség: ugyanis nem szóltak a vízügyes kollégák,
hogy ez így nem lesz jó. (Illetve volt, aki szólt, de aztán a szakmai köztudás
benne ragadt a modernkori szabályozás védelmében, majd „továbbfejlesztésében”,
annyira, hogy az alternatív gondolatokat belülről üldözik, kívülről semmibe
veszik.)
Mindenesetre a „létező” vízügy
működésből, az eredményből és a kommunikációból is az látszik, hogy a szakmai
vezetés szintjén nem ismerték fel a vízháztartási féléveket, az árvíz szerepét,
a kisvízkörforgások jelentőségét, stb. A nyilatkozatokkal pedig aláhúzzák, hogy
tudatosan elkövetett szakmai hibákról van szó. (Nem felejtjük az ártéri öreg
erdő eltüntetése kapcsán az alternatív javaslat arrogáns elutasítását.)
„A szemléletváltás is nagyon
régen megtörtént, hosszú ideje
nincs
meggondolatlan vízelvezetés.” – írja a reakció.
Épp az a nagy bajunk, hogy meggondoltan vezetik el a vizet egy olyan tájból, ahol a többszörösen meghaladja a párolgási kereslet a leeső csapadékot a vegetációs időszakban. S a biztosíték, hogy koncepciózusan csinálják rosszul: hogy úgy tudják, hogy jól tudják, és csak ők tudják jól. A szemléletváltás már régen megtörtént - írják. „Nagyon régen”. Hát, igen.
Akkor jöjjön néhány példa, hogy
mi az a szemléletváltás, amivel a valóság kopogtat:
Megjegyzendő, hogy ezen tételek
elfogadása nem a bukását jelentené a vízügynek, hanem éppenséggel abból a
katasztrófahelyzetből való kimenekülési útvonal, amibe az eddigi szemlélet
vezette a vízügyet és a vízügy az Országot.
Tényleg szegény Kormányzatunkat
sajnálom, amikor a jelenlegi helyzetben okként csak a „természeti katasztrófát”
látja, s válaszként csak az öntözést és a kárenyhítést tudja kommunikálni – így
nem lesz meg a valódi megoldás. Miközben még az OVF Tudományos Tanácsának
anyagaiban is benne van, hogy az öntözés NEM ALKALMAS e koncepcionális
víztelenítés eredményeinek ellensúlyozására. A kárenyhítés vállalása nagyon
szép a Miniszter úrtól, de a pénzből nem lesz széna. Persze általános
értékrendi probléma, hogy a mezőgazdaság nem jószágot, terményt, élelmet akar
termelni, hanem pénzt. Ezzel együtt a
politikai vezetés gyengeségének jele, hogy ilyen szakértőket tart, s nem ismeri
fel, hogy már nemzetbiztonsági kockázatot jelent a jelenlegi vízgazdálkodási és
tájhasználati paradigma.
Három az igazság
Az "igazság" kapcsán
gyakran előjön a modern kor, illetve a tudomány egyik alap illúziója az
objektivitás, és ennek megfelelően az igazság egyetlensége, és így tovább a „megismerés”
filozófiai alapkérdéseiig.
A téma aktuális és gyakorlati,
hiszen jelen korunk egyik legeldugottabb és egyben leglátványosabb jellemzője a
valóság ellen való támadás.
E témában érintett fogalmak
kapcsán az igazság három szintjének megkülönböztetésére teszek javaslatot, az alábbiak
szerint:
Az Igazság három szintje:
1.
Az "abszolút igazság" a Természet. (Beleértve
a modern által leválasztott természetfeletti-t). Ez a Természet Eredendő
Működésén keresztül nyilvánul meg.
2.
A "valóság", amit TE (vagyis minden
ember saját maga) érzékel-értelmez belőle, de közvetlenül, ami
tehát a SAJÁT tudása (=tapasztalata) /valósága.
3.
A "hírek" v. vetítés, v. média, film,
videójáték, fb., oktatás, stb., amikor másvalaki valóságát neked közvetítik,
és azt te elhiszed igazságként.
Ennek minősített
esete a "reklám", amikor haszonszerzési szándék a közbevetődés -
ahogy ez mostanában általánossá vált, beleértve a hatalmi haszon szerzési
szándékot is (politika), s mint tudjuk az információ = hatalom, aki az információidat
adagolja (tehát a valóságodat vetíti), az bír hatalommal feletted.
Az első két szint
megkülönböztetésére a 20. század nagy megismerőjének ismert sorát hozom ide illusztrációként:
"Az igazat mond, ne csak a valódit" (József Attila), amit valljuk be,
sose értettünk igazán, de ez a modell
megoldást mutat az „igaz” magasabb rendűségére a „valódi” felett.
Alkalmazva a fenti modellt,
gyakorlati tanulság, hogy
már a „valóság” is illúzió, a
„Természethez” képest,
de a „hírek” szintje, amikor más
illúzióját teszed magadévá, az már emberalatti elcsúszás.
Jelenleg az ember és különösen a társadalomban az igazságmondó funkciót betöltő értelmiség többsége ezen a szinten áll. Az élete (intellektuális és egzisztenciális értelemben is) teljes egészében a „valósága”, nagyon elszakadt a Természettől („abszolút igazság”), és így nagyon könnyen megvezethető, illetve igényli, hogy meg legyen vezetve – a városi /modern valóság által. Az elszakadás a kulcs (a modernizmus lényege), minthogy a tudati és technikai fejlődése nyomán megsértheti a Természet eredendő törvényeit. Ez a sértés persze csak rövid távon „reális”: evolúciós értelemben az ember szárnyalása valójában zuhanás. Jelenkorunk éppen a becsapódás kora, a bukás fizikai szinten is láthatóvá vált az elmúlt években, és a folyamat folytatódik.
A felszínen lubickoló modern ember ugyanakkor jól él ebben a modern világában, ez a kölcsönös függés tartja fenn ezt a hamis valóságot: hazudott magának egy világot a modern ember, ami hazugság által biztosítja számára a jólétet (biztonságot és kényelmet), cserébe az értelmiség leplezi és fenntartja a hazugságot. Nyilván saját maga előtt is leplezi, ahogy a hamis /embertelen rendszerek úgy tudnak létezni, hogy az emberek azonosulnak vele. Ez működteti a mindenkori inkvizíciót, és ezért érzi magát sértve az ébresztgetéstől az értelmiségi.
A nem-értelmiség is kollaboráns, amikor fenntartja hitével ezt a hamis rendszert, mégis kicsit könnyebb helyzetben van, amennyiben egyrészt nekik nem szakmájuk az intellektus, tehát nem az a társadalmi funkció és elvárás, hogy szellemileg vezessen (utat mutasson), másrészt hamarabb /jobban tud kötődni valóság szintjéhez, amennyiben megélhetéséhez közvetlenebbül szükséges az eredendő valósághoz („abszolút igazság”) való kötődés. (Ide még visszatérek.)
A kulcsfogalom tehát az elszakadás, ez teszi lehetővé a hazug világ létrejöttét, és ezért tartja fenn és erősíti az elszakadást a hazug világ (s a megoldás ennek megfelelően, a visszatalálás). Az elszakadás több téren jelenik meg, egymásból következően és egymást feltételezően. Ezen elszakadott hamis világ működésének leírását nevezik összeesküvéselméleteknek – a hamis rendszerrel azonosulók.
Az elszakadás nem csak a
Természettől, azaz az igazságtól, de a saját tapasztalástól, azaz a valóságtól
is elszakadás, a valóság közvetítése és virtualizálása folyik egyre magasabb
szinten a modern korban. Ez gyakorlatilag támadás a valóság ellen, hamis a
pénz, hamis az egész gazdaság, és mostmár hamis a mérce, az eredendő értékrend
átprogramozva, így nem kell betiltani a kritikus gondolkodást, mert úgysem érti
a többség, illetve kiveti-elárulja a másként gondolkodókat, minthogy
identitásában azonosul a modern kórral a modern ember és a biztonsága ellen
való támadásnak érzi a rendszer kritikáját.
Ez technokratikus kényelem és
hamis gazdaság nehezíti a nem-értelmiség igazság-hoz jutását is. Amíg a
gazdaság a valódi valóság szintjén volt, addig a nem-értelmiség valósághoz való
kötődése még egész jól megvalósult. Ma, 50 év múltán, már a mezőgazdaság is
kiszakadt a valódi valóságból, és jobban /inkább kötődik a virtuális (hamis)
struktúrákhoz (szabályozások, támogatások, technológia, ipari inputok és
tőzsdei outputok), mint a Természet eredendő folyamataihoz (víz, talaj,
biológikum, Nap, munka).
Az eredendő igazságtól való
eltávolodás az „Új Világrend” néven meghirdetett programban folytatódik. E program
alternatívájaként a Természethez való visszatérés a megoldás, és értékrendi
szinten szükséges a fentiek (f)elismerése, és a modern meghaladása, elutasítása.
Az új anti-modern értékrend megtalálásában a Hagyomány segít.