Mit kell (másképp) tudni az ASZÁLY kapcsán?

 

Balogh Péter geográfus

 

 

 

1. Nem pusztán esetleges természeti katasztrófa, vagy a globális klímaváltozás része,

hanem a helytelen emberi működés helyi következménye.

 

Az Alföld, a Kárpátok medencéjében, létéből fakadóan csapadékhiányos terület,

de eredendően a hegyek ide érkező vizei kiegyensúlyoznák a vízmérleget.

A  modernkori folyószabályozások és tájhasználat miatt a víztöbblet nem tud hasznosulni, hanem kárt okoz – akkor is ha jön a víz, s pláne, ha nem jön.

A tájléptékű helytelen használat hozzájárul az éghajlat kedvezőtlen változásához:

a globális klímaváltoztatás része az Alföld aszályosítása is.  

 

2. Nem alkalmazkodnunk kell hozzá,

hanem változtatni az eddigi emberi működést.  

 

Az emberi felelősség emberi lehetőséget is jelent. De nem lekövetni kell a kedvezőtlen változásokat, hanem az alkalmazkodás jelentsen igazodást:

az emberi működést a Természet eredendő működéséhez kell igazítani.
Ez a megbukott tudások lecserélését jelenti: új víz- és tájhasználati elveket és gyakorlatot. Hosszú időbe telik a rehabilitáció, de azonnal kell elkezdeni.

 

3. Nem kezelhető az eddigi vízgazdálkodás és tájhasználat által,

hanem új szemlélet és módszerek alkalmazása által.

 

A rendszerszerű aszály szerves eredménye az eddig követett víz- és tájhasználatnak. Az aszályhajlamból a vízlevezetés csinál rendszerszerű aszályt.
És a folyamat halad tovább, nem sivatagosodás, hanem sivatagosítás folyik.
Új víz- és tájértelmezésre van szükség, új hozzáállásra és új gyakorlatokra:

a vizes helygazdálkodás a helyes vízgazdálkodás. A vízzel feltöltött tájban nincs alap öntözési igény, van harmatcsapadék, lehet erdősíteni, hatékonyan és sokrétűen termelni.

 

4. Az árvíz nem arra való, hogy drága pénzen levezessük,

hanem, hogy pótoljuk vele a hiányzó csapadékot.

 

A feladat nem a vizek levezetése, hanem a relatíve többletvizek helyének megtalálása a tájban, vagyis a tájhasználatban. Az áradó víz szabályozott kivezetését kell megoldani a töltéseken keresztül, és a mentett oldali árterek reaktiválását.

Így az árvíz nem kárvíz, hanem haszon lesz: a tájban mozaikosan elhelyezkedő víz,

a hozzá kapcsolódó természetszerű növényzettel és a talajban élő vízzel helyben pótolja a kontinentálisan hiányzó csapadékot. Az áradás-apadás a folyó legfontosabb életjelensége, pulzáló szívverése.

 

5. A belvíz nem a szántóföldi termelést veszélyeztető káros víztöbblet,

hanem helyben keletkező vízkészlet (amit eddig helytelenül kezeltek).

 

A belvíz az a víz, aminek a helyét felszántották. Vagy a domborzat mélyvonulataiban jelenik meg, az eredendő árterekben, vagy az eketalp-tömörödés felett a szántókon.
Meg kell szüntetni a belvizek folyókba való szivattyúzását, és meg kell szüntetni a szántóveszélyt a vizek megtartására alkalmas területeken. A vízbő időszakok helyben keletkező vizeit össze kell gyűjteni a mélyfekvésű területekre, hogy onnan táplálhassa a kisvízkörforgásokat, ami vízzel látja el a szántókat is.

 

6. Az aszály nem egyszerűen az eső hosszantartó hiánya,

hanem az árvíz és a belvíz többletvizeinek rendszerszerű elvezetése,

a tájaink koncepcionális kiszárítása a minél teljesebb szántóművelés érdekében.

 

A többletvizek évszázados elvezetése annyira kiszárította a tájat, hogy napsugárzási jellemzők, vagyis a „párolgási kereslet” létrehozza az aszályt.
A jelenlegi rendszerben a tavaszi többletvizeket káros víznek tekintik és levezetik, mert nem állt össze az az összefüggés, hogy ami vizet levezetnek tavasszal,

az hiányzik nyáron. Az Alföldre jellemző napsugárzási jellemzők, tehát „párolgási kereslet” mellett nincsen káros víz, legfeljebb helytelen tájhasználat.
Ezt illusztrálja, amikor egyszerre van belvíz- és aszályvédelmi készültség, ugyanazon területen, mint pl. ahogy 2022 áprilisában a Dél-Alföldön.

 

7. Nem csak elszenvedője a szántóföld az aszálynak,
            hanem az oka is. A szántóföldi művelés megmentése érdekében

a vízvisszatartásra alkalmas területeken művelési ágat kell váltani. 

(Ártéri tájgazdálkodás)

 

A szántóföldi gazdálkodás miatt kellett kiszárítani az Alföldet, s most a szántóföldek megmentése miatt is kell visszavizesíteni. Ha sikerül a szántók harmadán vízpuffer-orientált tájhasználatot kialakítani, akkor a maradék 2/3-on megnő a termelés biztonsága. A vízzel átitatott mozaikos tájszerkezetben, az ártériesített gazdálkodás keretein belül, a mentett oldalon is megnyerhető a jelenlegi hullámterek bioprodukciós képessége. 

 

8. Nem kisajátítani kell a vízpufferként használandó területeket,

hanem a szabályzók és támogatások igazításával

beépíteni a mezőgazdasági tájhasználatba.

 

A víznek visszaadott területek haszon-termelő területek maradnak,

hiszen közvetlenül is élelmet és jövedelmet termelnek a vizes, gyepes, fás területek,

de a legfontosabb hasznuk, hogy vizet biztosítanak a tájnak, benne a szántóknak is. Az agrárszabályzók és -támogatások átírásával kell a vízmegtartó gazdálkodásra áttérni, hogy a gazdálkodóknak közvetlenül is megérje a vizet megtartani a területeiken.

 

9. Nem alkalmasak a csatornák az aszály ellen,

a csatornák kotrása kifejezetten az aszály növelésére jó.

A víz tájba juttatásához nem meredek-mély-egyenes csatornák kellenek,

hanem laposoldalú-sekély-kanyargós medrek.

 

A jelenlegi csatornarendszer a víz levezetésére és a szántás maximalizálására lett kitalálva. A vízpótláshoz nem mély csatorna, hanem magas vízszint szükséges. Az áteresztő képesség növelését szélesítéssel kell elérni, nem mélyítéssel. Így természetszerű medrek jönnek létre az iparszerű csatornák helyett.

 

10. Nem lehet a kisvizek duzzasztásával a vízpótláshoz elegendő vízhez jutni,
            hanem a nagyvizek táji visszatartásával (fokgazdálkodás),

a táj természetes víz-életének helyreállításával.

 

A vizet is akkor kell betárazni, amikor van belőle. És ott kell betárazni, ahol a természetes helye van, és úgy hatékony betárazni, ahogy a természetes működésében van. A medrek elgátolása, a folyók felduzzasztása tavak láncolatát csinál a folyóból, drága kiépítéssel és fenntartással lehetetleníti el az eredendő működést, számtalan káros és drága következménnyel. A 21. század tanulsága, hogy nem harcolni kell a Természettel, hanem igazodva segíteni az eredendő működését. A magyar hagyományban megvan a természetszerű vízgazdálkodás mikéntje,

ennek felújítása a megoldás: a korszerű fokgazdálkodás.

 

11. Nem iparszerű tározókban, mesterséges víztestekben kell a vizet elhelyezni,

            hanem az eredendő ártéri laposokban, egykori tó- és folyómedrekben.

 

A víz nem műszaki víztest, hanem élő. A víz negyedik halmazállapota maga az élet. Nem mesterséges tározókban kell őrizni, hanem az élő Természet körfolyamataiban. A tájban megvannak az eredendő természetes elemek a vizek tárolására,

illetve a víz működtetésére, hasznosulására. Az infrastruktúra alapja a domborzat, ami nem asztallap simaságú, hanem különböző szintek mozaikos hálózata.

A tájba juttatott, illetve megtartott víz kisvízkörforgásokban élteti a tájat a talaj-növényzet-alsó légkör közegében.

 

12. Nem alkalmas az öntözés az évszázados víztelenítés ellensúlyozására,

            hanem a természetes többletvizek táji visszatartása szükséges.

 

A haszonnövényeink tábla szintű vízpótlása nem tudja ellensúlyozni az aszályt.

A felszínalatti vízkészletek felszíni szétlocsolása csak fokozza és mélyíti a bajt.

1 hektár öntözése 5 hektár beszivárgását használja el, a tájat túlhasználatra késztetve az öntözés a tájak szikesedéséhez majd kiszáradásához vezet. Mezopotámia, a „termékeny félhold” sivatag lett, az Aral-tó eltűnt, stb.

Az aszályt az tudja kezelni, ha helyreállítjuk azokat a természetes folyamatokat,

amik által a Kárpát-medence a sivatag helyett elindul az Édenkert irányába.

 

 

„Azonnali cselekvési terv az aszály elleni harcban”

1. A takarmánypótlás megsegítése

a.) Kártérítési átalány vagy silózási kompenzáció a kukoricára, hogy ne kelljen megvárni a biztosítási kárfelmérést, hanem menthető legyen takarmányként.

b.) A fuvarozási útdíj eltörlése a szálas takarmány szállításakor a Dunántúl – Alföld viszonylatában.

c.) A szántók legeltetésének támogatása betakarítás után tarlóhántás helyett, de akár előtte is a takarmánykészítési költségek megtakarítása végett.

2. A táji vízvisszatartásra alkalmas helyek kijelölése, hogy ha még egyszer kegyeskedik megjelenni többletvíz, akkor legyen hol megtartani. A meglévő tudományos munkák és modellezés használata. Az „árvíz” és a „belvíz” fogalmak igazítása: az árvíz a hegyvidéki területek víztöbblete a síkvidéki csapadék rendszerszerű hiányának pótlására, a „belvíz” helyben keletkező vízkészlet.

3. A tájhasználat /művelési ág kötelező igazítása a víztározásra alkalmas helyeken. A belvízkárt kapott részek vízpuffer-orientált használatának előírása (rét, fás legelő, tó, nádas, rizs, erdő); a potenciális vizes élőhelyeken a szántóveszélyeztetés megszüntetése.

4. Az agrárszabályzó és támogatási rendszer igazítása a vízpuffer-orientált felszínborításhoz, tájhasználathoz: a területi (táji) vízvisszatartás terület és térfogat alapú pénzbeni támogatása; a regeneratív mezőgazdaság (talajművelés, szántóföldi legeltetés, agrárerdészet, egyéb agroökológiai módszerek) támogatása, elterjesztése.

5. A táji vízvisszatartáshoz szükséges vízgazdálkodási infrastruktúra vészhelyzet jellegű kiépítése. A meglévő művek átépítése, a vízgazdálkodási üzemrendek átírása. A prioritási sorrend megváltoztatása az egyéb infrastruktúra-hálózatok esetén is: a táji vízvisszatartás előre helyezése.

6. Az egyéb vízhasználatok becsatornázása a vízpótlásba. A belterületi esővíz háztartási és településszintű visszaforgatásának támogatása, a lakossági és városi zöldfelület kezelés vízpuffer-orientált átprogramozása; a szennyvízkezelés újraértelmezése, komposztálás, területi és felszínborítási módszerek elterjesztése, víz és vegetáció kapcsolatának erősítése.

7. Oktatás és ismeretterjesztés: Az eddigi vízgazdálkodási és tájhasználati elvek és gyakorlat kritikája, az új víz- és tájgazdálkodási elvek és gyakorlat megismertetése, népszerűsítése az államigazgatás, a gazdálkodók és a lakosság számára.

 

2022.07.27.

Előadásaim a Youtube Egyetemen

 

Egy 2,5 órás előadásom, 2 részletben - ez a legteljesebb anyagom a yt-on: 
https://youtu.be/zCEaMELz6To

https://youtu.be/yKmFAMZJHeo

25 percben a tájműködésről, ábrák nélkül, de hallgatni jó: 
Kb. a 8. perctől: https://www.youtube.com/watch?v=mFE4Guy0_Xg&t=2112s

40 perc, hanganyag+ppt, az ártéri gazdálkodás kapcsán:
https://www.youtube.com/watch?v=2WUn6bQ_WfU&t=1303s

Vízválasztó kisfilmek:
 5 perc:  A vízválasztás értékrendjéről

10 perc: A Tisza-táj eredendő működéséről

15 perc: Ember és Tisza kapcsolatának korszakairól

 A váltás a válasz a válságra
- a vízgazdálkodási paradigmaváltás szükségességéről

A hivatalos vízügy nyilatkozatban igazolta szakmai alkalmatlanságát, amikor a jelenlegi helyzetben, le merték írni, hogy

„Az  ország  azon  területein,  ahol biztosítottak a megfelelő eszközök (pl.
csatornahálózat),  a  vízügy  tevékenységének köszönhetően - az időjárástól
függően  -  a  megfelelő  vízmennyiség  a  felszín  alatt és a felszínen is
rendelkezésre   áll,  nem  csak  a  mezőgazdaság,  hanem  a  vizet  igénylő
ökoszisztémák  számára is. Ilyen terület pl. a Tisza-völgyi vízgazdálkodási
rendszer.” 
Az időjárástól függően. Rendelkezésre áll. A vizet igénylő ökoszisztémák számára is.

 
Az is ciki szakmailag, hogy ezek szerint van vizet nem igénylő ökoszisztéma is, de ez lehetne egy szerencsétlen fogalmazás is, azonban koncepciózus szakmai-értékrendi tévedésre mutat, hogy a mezőgazdaságot nem tekintik az ökoszisztéma részének. S hogy meri állítani, hogy van elég víz.

Mindezt egy cikkre válaszul, ami azt merte gondolni a kialakult vízügyi helyzet kapcsán, hogy a vízügy felelős, illetve szakmailag kompetens. Egyébként a vízügyi helyzet nem az újságíró kitalációja, hanem a szomorú valóság.

 

A hivatalos reagálásból kiderül, hogy identitásukban érzik megtámadva magukat, pedig csak egy társadalmi, szakmai visszajelzésről van szó, miszerint másképp van az Alföld és a víz működése, és esetleg MÁSKÉPP kéne csinálni, mint ahogy eddig. Ehhez képest nagyon ciki, hogy levetik magukról a kialakult helyzetért való felelősséget. Ha a vízügy nem tehet a szárazodásról, akkor nem volt hatékony az évszázados munkájuk?

 

Az még egy jobb válasz volt, hogy „társadalmi megrendelésre” tették; illetve, hogy „kor szava” az (volt!), hogy vízteleníteni kell a „mezőgazdasági termelés” miatt, amin persze a szántóföldi nagyüzemi növénytermesztést értik, röviden búzabányát. Persze ez esetben is megáll a szakmai hiba és felelősség: ugyanis nem szóltak a vízügyes kollégák, hogy ez így nem lesz jó. (Illetve volt, aki szólt, de aztán a szakmai köztudás benne ragadt a modernkori szabályozás védelmében, majd „továbbfejlesztésében”, annyira, hogy az alternatív gondolatokat belülről üldözik, kívülről semmibe veszik.)

 

Mindenesetre a „létező” vízügy működésből, az eredményből és a kommunikációból is az látszik, hogy a szakmai vezetés szintjén nem ismerték fel a vízháztartási féléveket, az árvíz szerepét, a kisvízkörforgások jelentőségét, stb. A nyilatkozatokkal pedig aláhúzzák, hogy tudatosan elkövetett szakmai hibákról van szó. (Nem felejtjük az ártéri öreg erdő eltüntetése kapcsán az alternatív javaslat arrogáns elutasítását.)

 

„A szemléletváltás   is   nagyon   régen   megtörtént,   hosszú   ideje  nincs
meggondolatlan vízelvezetés.” – írja a reakció.

Épp az a nagy bajunk, hogy meggondoltan vezetik el a vizet egy olyan tájból, ahol a többszörösen meghaladja a párolgási kereslet a leeső csapadékot a vegetációs időszakban. S a biztosíték, hogy koncepciózusan csinálják rosszul: hogy úgy tudják, hogy jól tudják, és csak ők tudják jól. A szemléletváltás már régen megtörtént - írják. „Nagyon régen”. Hát, igen.

Akkor jöjjön néhány példa, hogy mi az a szemléletváltás, amivel a valóság kopogtat:

• Káros víz nincs, csak olyan, aminek nincs meg a helye. (Vagyis helytelen a vízhasználat, illetve víztelen a helyhasználat.)
• A feladat nem az, hogy levezessük a vizeket, hanem hogy találjuk meg a helyüket a tájhasználatban.
• A vízpuffer-orientált tájhasználat tudná megmenteni a szántóföldi gazdálkodás feltételeit is.
• A víznek adott területek nem az ördögnek adott területek, hanem a mezőgazdasági művelés részeiként közvetlenül és közvetve is hasznos területek (különböző gyepek, erdők, vizes élőhelyek, akár rizsföldek, halas tavak, stb.).
• Az árvíz nem "lázas életjelenség" vagy a Természet támadása, hanem a táj legfontosabb életjelensége, a pulzáló szívverés, ami vízzel és tápanyaggal látja el az Ország testét. 
• A "belvíz" helyben keletkező vízkészlet, ami ugyancsak nem arra való, hogy hősiesen levezessük, hanem hogy betározzuk a tájban, a később hiányzó csapadék pótlására.
• A párolgás és az elszivárgás nem veszteség, hanem a táji vízkészlet feltöltődése, a kisvízkörforgás részfolyamatai, a táj hűtésére és vízellátására. 
• Nem mesterséges víztestekben, vonalas csatornákban és folyóelgátolások (duzzasztás) által kell tározni a vizet, hanem a táj élő rendszereiben, a talajban, a növényzetben és az alsó légkörben.
• Nem egyenes, meredek, mély csatornák kellenek, hanem kanyargós, lapos, sekély medrek. 
• A víz szétosztása a tájban közösségi feladat és érdek, nem pénzért adott árú. A víz mesterséges kivételének jogáért lehet kérni pénzt, minthogy az a közös természeti elem magáncélú használata.
• A rétegvizek nem arra valók, hogy elöntözzük őket a felszínen. A felszíni vizek tájba forgatásával kell a tájpotenciált növelni, s a tájak használatát ehhez igazítani. 
• A kisvízfolyásoknak is hely kell, és természetszerű meder és táji kapcsolatok, mert kibetonozott kiegyenesített csatornaként még a csapadékelvezetés szempontjából sem hatékonyak, nemhogy egyéb funkcióikat tekintve. A gyors vízelvezetés csinálja a villámárvizet.
• A vízgazdálkodás problémáit nem lehet megoldani a vízgazdálkodás klasszikus eszközeivel, hanem területi, tájhasználati változtatásokkal.
• A haszonnövények tábla szintű vízpótlása (öntözés) nem lehet hatékony az évszázados táji szintű kiszárítás közben. 
• A víz évszázados koncepcionális levezetése bizony levezette a vizet a tájból. A klímaváltozás tehát klímaváltoztatás, a sivatagosodás sivatagosítás, és buta hárítás „természeti katasztrófára” hivatkozni.
• A víz ügye nem műszaki /mérnöki probléma. Hanem a természeti működés része, amihez illik természeti szakemberek érdemi bevonása. (A paradigmaváltás része, hogy az eredendő hierarchiához igazítjuk a szakigazgatást, és a TÁJ keretei alatt intézzük a víz-, agrár-, klíma-, területfejlesztési, természetvédelmi (stb.) ügyeket.)
• A vízügy nem háríthatja az agrobizniszre a felelősséget, se a „társadalomra”. Ahogy az árvízveszély kártyát kijátssza a politika és a társadalom ellen, úgy a valós természeti működésre is hivatkozhatna, amikor szakvéleményével a társadalmat neveli, vagy szolgálja a gazdálkodókat.

 

Megjegyzendő, hogy ezen tételek elfogadása nem a bukását jelentené a vízügynek, hanem éppenséggel abból a katasztrófahelyzetből való kimenekülési útvonal, amibe az eddigi szemlélet vezette a vízügyet és a vízügy az Országot.

 

Tényleg szegény Kormányzatunkat sajnálom, amikor a jelenlegi helyzetben okként csak a „természeti katasztrófát” látja, s válaszként csak az öntözést és a kárenyhítést tudja kommunikálni – így nem lesz meg a valódi megoldás. Miközben még az OVF Tudományos Tanácsának anyagaiban is benne van, hogy az öntözés NEM ALKALMAS e koncepcionális víztelenítés eredményeinek ellensúlyozására. A kárenyhítés vállalása nagyon szép a Miniszter úrtól, de a pénzből nem lesz széna. Persze általános értékrendi probléma, hogy a mezőgazdaság nem jószágot, terményt, élelmet akar termelni, hanem pénzt.  Ezzel együtt a politikai vezetés gyengeségének jele, hogy ilyen szakértőket tart, s nem ismeri fel, hogy már nemzetbiztonsági kockázatot jelent a jelenlegi vízgazdálkodási és tájhasználati paradigma.

Fontos szakmai megjegyzés, hogy a felelősség három részre oszlik ebben az évszázados folyamatban:

A vízügy mint a víz-szakmai szervezet, és mint szakma is felelős, amiért NEM mondta, h. a búzabánya-mezőgazdaság kiszárítási igénye bizony kiszáradáshoz vezet. A vízügy a legutóbbi időkig elzárkózik ettől a tételtől, miközben a legkorábbi időktől voltak vízügyesek, akik látták és átlátják ezt.

A modern mezőgazdaság igenis felelős, amikor ugyancsak nem ismerte fel és el, hogy az ő agrobizniszük bizony be van ágyazva a Természet magasabb rendű működésébe, és a csúcsra járatott és teljesen iparszerűsített profittermelésük bizony környezeti összeomláshoz is vezet - a társadalmi problémák mellett.

A mindenkori politika pedig abban felelős, hogy nem tartott külső kontrollt ezen irányon, és nem ismerte fel, hogy ez a "fejlődés", bizony egy olyan belső gyarmatosítás, ami a Természet működésének szétzilálása mellett mezőgazdasági bányatársaságok prédájáva teszi az Alföldet és ez által az Országot.

 

Három az igazság

 

Az "igazság" kapcsán gyakran előjön a modern kor, illetve a tudomány egyik alap illúziója az objektivitás, és ennek megfelelően az igazság egyetlensége, és így tovább a „megismerés” filozófiai alapkérdéseiig.

A téma aktuális és gyakorlati, hiszen jelen korunk egyik legeldugottabb és egyben leglátványosabb jellemzője a valóság ellen való támadás.

E témában érintett fogalmak kapcsán az igazság három szintjének megkülönböztetésére teszek javaslatot, az alábbiak szerint:

 

Az Igazság három szintje:

1.       Az "abszolút igazság" a Természet. (Beleértve a modern által leválasztott természetfeletti-t). Ez a Természet Eredendő Működésén keresztül nyilvánul meg.

2.       A "valóság", amit TE (vagyis minden ember saját maga) érzékel-értelmez belőle, de közvetlenül, ami tehát a SAJÁT tudása (=tapasztalata) /valósága.

3.      A "hírek" v. vetítés, v. média, film, videójáték, fb., oktatás, stb., amikor másvalaki valóságát neked közvetítik, és azt te elhiszed igazságként.

Ennek minősített esete a "reklám", amikor haszonszerzési szándék a közbevetődés - ahogy ez mostanában általánossá vált, beleértve a hatalmi haszon szerzési szándékot is (politika), s mint tudjuk az információ = hatalom, aki az információidat adagolja (tehát a valóságodat vetíti), az bír hatalommal feletted.

 

Az első két szint megkülönböztetésére a 20. század nagy megismerőjének ismert sorát hozom ide illusztrációként: "Az igazat mond, ne csak a valódit" (József Attila), amit valljuk be, sose értettünk igazán, de ez a modell megoldást mutat az „igaz” magasabb rendűségére a „valódi” felett.

 

Alkalmazva a fenti modellt, gyakorlati tanulság, hogy

már a „valóság” is illúzió, a „Természethez” képest,

de a „hírek” szintje, amikor más illúzióját teszed magadévá, az már emberalatti elcsúszás.

 

Jelenleg az ember és különösen a társadalomban az igazságmondó funkciót betöltő értelmiség többsége ezen a szinten áll. Az élete (intellektuális és egzisztenciális értelemben is) teljes egészében a „valósága”, nagyon elszakadt a Természettől („abszolút igazság”), és így nagyon könnyen megvezethető, illetve igényli, hogy meg legyen vezetve – a városi /modern valóság által. Az elszakadás a kulcs (a modernizmus lényege), minthogy a tudati és technikai fejlődése nyomán megsértheti a Természet eredendő törvényeit. Ez a sértés persze csak rövid távon „reális”: evolúciós értelemben az ember szárnyalása valójában zuhanás. Jelenkorunk éppen a becsapódás kora, a bukás fizikai szinten is láthatóvá vált az elmúlt években, és a folyamat folytatódik.

A felszínen lubickoló modern ember ugyanakkor jól él ebben a modern világában, ez a kölcsönös függés tartja fenn ezt a hamis valóságot: hazudott magának egy világot a modern ember, ami hazugság által biztosítja számára a jólétet (biztonságot és kényelmet), cserébe az értelmiség leplezi és fenntartja a hazugságot. Nyilván saját maga előtt is leplezi, ahogy a hamis /embertelen rendszerek úgy tudnak létezni, hogy az emberek azonosulnak vele. Ez működteti a mindenkori inkvizíciót, és ezért érzi magát sértve az ébresztgetéstől az értelmiségi.

A nem-értelmiség is kollaboráns, amikor fenntartja hitével ezt a hamis rendszert, mégis kicsit könnyebb helyzetben van, amennyiben egyrészt nekik nem szakmájuk az intellektus, tehát nem az a társadalmi funkció és elvárás, hogy szellemileg vezessen (utat mutasson), másrészt hamarabb /jobban tud kötődni valóság szintjéhez, amennyiben megélhetéséhez közvetlenebbül szükséges az eredendő valósághoz („abszolút igazság”) való kötődés. (Ide még visszatérek.)

A kulcsfogalom tehát az elszakadás, ez teszi lehetővé a hazug világ létrejöttét, és ezért tartja fenn és erősíti az elszakadást a hazug világ (s a megoldás ennek megfelelően, a visszatalálás). Az elszakadás több téren jelenik meg, egymásból következően és egymást feltételezően. Ezen elszakadott hamis világ működésének leírását nevezik összeesküvéselméleteknek – a hamis rendszerrel azonosulók.

Az elszakadás nem csak a Természettől, azaz az igazságtól, de a saját tapasztalástól, azaz a valóságtól is elszakadás, a valóság közvetítése és virtualizálása folyik egyre magasabb szinten a modern korban. Ez gyakorlatilag támadás a valóság ellen, hamis a pénz, hamis az egész gazdaság, és mostmár hamis a mérce, az eredendő értékrend átprogramozva, így nem kell betiltani a kritikus gondolkodást, mert úgysem érti a többség, illetve kiveti-elárulja a másként gondolkodókat, minthogy identitásában azonosul a modern kórral a modern ember és a biztonsága ellen való támadásnak érzi a rendszer kritikáját.

Ez technokratikus kényelem és hamis gazdaság nehezíti a nem-értelmiség igazság-hoz jutását is. Amíg a gazdaság a valódi valóság szintjén volt, addig a nem-értelmiség valósághoz való kötődése még egész jól megvalósult. Ma, 50 év múltán, már a mezőgazdaság is kiszakadt a valódi valóságból, és jobban /inkább kötődik a virtuális (hamis) struktúrákhoz (szabályozások, támogatások, technológia, ipari inputok és tőzsdei outputok), mint a Természet eredendő folyamataihoz (víz, talaj, biológikum, Nap, munka).

Az eredendő igazságtól való eltávolodás az „Új Világrend” néven meghirdetett programban folytatódik. E program alternatívájaként a Természethez való visszatérés a megoldás, és értékrendi szinten szükséges a fentiek (f)elismerése, és a modern meghaladása, elutasítása. Az új anti-modern értékrend megtalálásában a Hagyomány segít.