Föld napja – az állattartásról

Felgyűlt számos bejegyzeni való, most a Föld napja alkalmából csokorban közzé teszem 1.



 

 

Megtalált egy fénykép, s bár már sokat szörnyülködtettem a modern állattartásról, e kép önmagában is megéri, hogy ide idézzem, de azért ez a b(a)log(h) nem ilyen egyszerű.

 

Azon se lepődnék meg, ha hamis lenne a kép, hiszen az ámítástechnika csodákra képes,

A kép megjelent a "Fenntartható VAGY Fejlődés?"
c. füzetben, 2006-ban.

de ha konkrétan nem is lenne valós a kép, általában sajnos igaz. A modern állattartás embertelen, erről számos tudósítás található a neten, ezt tanítják az egyetemeken, stb. Én magam is voltam modern sertéstelep átadásánál, ahol nemhogy napfényt, de fényt sem, s nemhogy talajt, de almot sem kaptak az állatok – a mellékelt képet, ahol a sterilitást biztosító védőruhákban vonul a rács mögé a közönség, e koncentrációs tábor-avatón készítettem.

 

Egyébként ilyesmi borjúzárkákat hazai nagyüzem udvarán is láttam, de azért ők még nem voltak olyan fejlettek, kicsi udvar rontotta a hatékonyságot:

 

Azonban az USA-beli fényképet közzétevő megjegyzését, értelmezését pontosítanom kell, amennyiben a modern iparszerű állattartás gyakorlatából nem következik, hogy rendes ember nem eszik borjú húst, v. húst általában. Ugyanis NEM az állattartás az embertelen, HANEM a modern állattartás – ismerős kell legyen a gondolat, számos bejegyzésben emlegetem. Nem az ember fáj a Földnek, hanem a modern ember.

 

Ha már saját fényképeket mutogatok, had tegyem ide, hogyan van ez a nagykörűi szürkemarhákkal – mégiscsak had ünnepeljen a Föld!

Tolvajkergetők

Itt a Húsvét - a Feltámadás valóságáról tudósítunk!

A közösségről volt szó az előző két bejegyzésben is, hát most had jöjjön egy igazán üdítő, pozitív hír! Régóta nem találtam ilyen pozitív példát, ami ilyen ügyesen, erősen mutatná, hogy lehetne még esély a normálisabb életre.

A tananyagban benne van, hogy a fenntarthatósághoz azért szükséges a KÖZÖSSÉG, mert az életet megtermelni, él(vez)ni és megvédeni csakis közösségben lehet.

Ez utóbbiról szólnak városi modern fiatalok egy sajátos közösségének tudósításai. Ezen idézett részben a céltévesztett állam beteg, felfordult működése ellenében is megtalálják a megoldást a Tolvajkergetők - hála és köszönet érte!:

Kötélverés

Régebben még beszámoltam egy-egy érdekesebb tevékenységemről, eseményről, amik az eredendő valósággal tartják a kapcsolatomat; de mostanában már mindig csak a keserű okoskodásaimról hagyok bejegyzést.
Viszonylag ritkán hivatkoznak meg nem írt bejegyzésre, de emlékszem, valamelyik tavasszal nem írtam meg a metszés, veteményezés, virágzás, s a „kihajtás”[1] tavaszi állomásait, míg végül egy nagy tavaszi összefoglalót sem írtam meg „A tavasz dicsérete” címmel, amiben a körmölés, nyírás is benne lett volna, amit én csak májusban szoktam a fagyosszentek után.

Szóval most, hogy ezeket mind nem hivatkozom meg az előzményekből, az aktuálisból idetudósítom, hogy kötelet csináltunk a minap a gyermekeimmel. Az említett tavaszi bajok miatt megnövekedett a kötélszükséglet, minthogy a lovakat bizony pányváznom kell, mert a télen tűzifának begyűjtötték a megroggyant oszlopaim megtámogatására szolgáló segédfákat, s a böjti szelek több helyen bedöntötték a kerítést. S a lovaknak jó az emlékezetük… 

A bolti köteleket drágállottam, de egy sorsfordulat szerencsés hatásaként a kezem ügyébe került az a hagyományos kötélverő gép, amit régebben vásároltam a szomszéd faluból – mint most kiderült minden járulékos alkatrészével együtt, nemdrágáért.

A tartalékoló programom miatt sokszázméter bálamadzag is rendelkezésemre állt, és a tér a portán, így ki se kellett mennem az udvarról, hogy hozzá jussak a hiányzó kötelékeimhez. 10+20 méter kötelet sodortunk, amihez 600 méter bálamadzagot kellett kibogozni, de szép volt idő (nem csak mennyiségre, de minőségre is).

A képek mutatják a folyamatot, ez a 10 méteres első próbamunka (a képre kattintva megnyitja nagyobban).  

 

 

Az eszközt, a sokéves álomból bőséges olajozással ébresztettem, majd beütöttem a lexikonba, hogy támpontot tanuljak, és egyébként pedig a eszköz és a feladat megmutatta, hogy mit kell csinálni. Igazából a 4x4 szál előkészítése és felvetetése tartott sokáig, az összesodrás, tulajdonképpen a szálak összeverése hamar megy e „gép” által.
Ez még a valódibb valóság korszakából való, nincs, ami elromoljon rajta, nem kell hozzá fosszilis hajtóanyag, nem hangos, nem növeli hatékonyan a GDP-t.
Persze nem gondolom, hogy ez a csúcsa lenne az önellátásnak, hiszen az alapanyag a modern gépi valóságból származott, s mint ilyen hamarosan szemétként fog megjelenni a gyepen, hiszen a nap és a fagy mérgező porrá zúzza ezeket a mű-, azaz élettelen anyagokat...
A lehetőséget azért mégiscsak felvillantotta ez az esemény; valamit a valódi élet lehetőségéből.

S még néhány adat az internetről, ha pénzügyi mérleget is akar valaki számolni:

bálamadzag (PP - polipropilén): 2 Ft/m  (5 kg-os tekercsben, 350 m/kg)   (16 szál a kötélben: 40 Ft/m)

gyári kötél (PP - polipropilén, fonatolt 10 mm): 170 Ft/m

gyári kötél (PE - poliészter, fonatolt): 2-300 Ft/m

Itt egy jó ajánlat, természetes anyagokból is: http://kotelbolt.addel.hu/

A szolnoki mezőgazdasági boltban a 10 mm-es sordott juta kötél 130 Ft/m, PP-ból 124 Ft/m, fonatolva 230 Ft/m.

---

[1] Azért indokolt az idézőjel, mert nálam ez inkább behajtás – hiszen ilyenkor megnő a szabadságvágya a jószágoknak, jellemzően április elseje környékén szoktak tréfálkozni, már érzik az új füvet, de még nincs, úgyhogy ilyenkor elindulnak megkeresni. S nekem mennem kell megkeresni, s behajtani őket a bekerített 10 hektárba, ami ilyenkor bizony szűk a néhány lónak is.

A közösségi minőség a magyarországi fenntarthatósági kezdeményezésekben

Éppen a közösségek szerepéhez (is:) értünk a tananyagban, amikorra egy projektzáró megbeszélésre hívtak ugyanebben a témában.

Úgyhogy elmentünk, s nagyon tanulságos volt; a mostani vetített világban egy valóságos projektet ismerhettünk meg a jól koncepcionált kétnapos programon.

A közösségi minőség a magyarországi fenntarthatósági kezdeményezésekben – volt a címe és tartalma a projektnek és a programnak. A KÖZÖSSÉG az egyik megkerülhetetlen feltétele a fenntarthatóságnak, sokat megtudtunk a közösségek alapításáról, alakításáról, vezetéséről, ill. általában az itthon indult fenntarthatósági kezdeményezésekről.

A kutatás eredményei a szervezők honlapján közzétett tanulmányban is elérhetők.

Hogy ez a bejegyzés is két részből álljon,

ide teszem egy kiköltözés – fenntarthatósági kezdeményezés – történetének fellelhető dokumentumait.

„Smaragdfalva” - egy eset sok tanulsággal:

• A tervezgetés – illúziók (sok kis videó)
• A legutóbbi helyzetjelentés – a valóság.

 

Hamis étel - hamis élet

Mindig megkapom, hogy túl erősen fogalmazok, ha azt mondom, hogy hamis ez a világ, ez a modern városi világ, amiben reptetnek bennünket.

Lám, most itt egy illusztráció: nem én mondom, hanem ez cikk, a lakosság pénzeire vigyázó honlapról, felhívja a figyelmet a hamis élelmiszerekre. Nem arról van ám szó, hogy időnként feltűnik egy-két élelemnek látszó tárgy, hanem, hogy ez a jelenség rendszerszerűvé vált az elmúlt évtizedben magyarországon (a jelenlegi állapotában nem lenne pontos, ha nagy betűvel írnám..)

http://www.penzcentrum.hu/vasarlas/kamu_elelmiszerektol_roskadoznak_a_magyar_boltok_polcai.1039619.html - gyakorlati jótanácsokkal.

 

Nem is idézném ide, hiszen azért komoly munkák megjelentek e témában, klasszikussá vált (persze nem a nagyközönségnél, szóval hiába – a vonat megy velünk a másik irányba…) A LEVES HAZUDIK cím, és én is idéztem már itt az élelmiszariparvalóságát feltáró anyagokat,

szóval nem is mondanám most, ha személyes életembe is (ha már blog:) nem jött volna szembe egy tanulság. Anyám ugyanis, aki a múlt század rendíthetetlen híve, csinált volna kókusztekercset, de nála kakaó helyett „nes”kakaó van, vaj helyett margarin, s a valóság helyett a modernitás... Csakhogy ezekből nem lehet kókusztekercset csinálni. Mint kiderült.

 

De vajon kiderül-e eléggé? Vajon a hamis élelmet gyártók és azokat reklámozók, forgalmazók számára kiderül-e, hogy hamis életet csinálnak és csináltatnak.  

Ha egy ember felmegy a sokadik emeletre és ott elrugaszkodik a valóságtól, akkor ő bolond és öngyilkos. Még akkor is, ha ő mindezt repülésként éli is meg.  

Ha ugyanezt csinálja az emberiség, akkor az miért fejlődés? Van aki ugrik, s van aki ugrat. De mindenki pusztul. A modernitás megbukik a Természet vizsgáján.