Régebben még beszámoltam egy-egy
érdekesebb tevékenységemről, eseményről, amik az eredendő valósággal tartják a kapcsolatomat; de mostanában már
mindig csak a keserű okoskodásaimról hagyok bejegyzést.
Viszonylag ritkán hivatkoznak meg nem írt bejegyzésre, de emlékszem, valamelyik tavasszal nem írtam meg a metszés, veteményezés, virágzás, s a „kihajtás”[1] tavaszi állomásait, míg végül egy nagy tavaszi összefoglalót sem írtam meg „A tavasz dicsérete” címmel, amiben a körmölés, nyírás is benne lett volna, amit én csak májusban szoktam a fagyosszentek után.

Szóval most, hogy ezeket mind nem
hivatkozom meg az előzményekből, az aktuálisból idetudósítom, hogy kötelet
csináltunk a minap a gyermekeimmel. Az említett tavaszi bajok miatt
megnövekedett a kötélszükséglet, minthogy a lovakat bizony pányváznom kell,
mert a télen tűzifának begyűjtötték a megroggyant oszlopaim megtámogatására
szolgáló segédfákat, s a böjti szelek több helyen bedöntötték a kerítést. S a
lovaknak jó az emlékezetük…
A bolti köteleket drágállottam, de egy sorsfordulat szerencsés hatásaként a kezem
ügyébe került az a hagyományos kötélverő gép, amit régebben vásároltam a
szomszéd faluból – mint most kiderült minden járulékos alkatrészével együtt,
nemdrágáért.
A tartalékoló programom miatt
sokszázméter bálamadzag is rendelkezésemre állt, és a tér a portán, így ki se
kellett mennem az udvarról, hogy hozzá jussak a hiányzó kötelékeimhez. 10+20
méter kötelet sodortunk, amihez 600 méter bálamadzagot kellett kibogozni, de
szép volt idő (nem csak mennyiségre, de minőségre is).
A képek mutatják a folyamatot, ez
a 10 méteres első próbamunka (a képre kattintva megnyitja nagyobban).
Az eszközt, a sokéves álomból
bőséges olajozással ébresztettem, majd beütöttem a lexikonba, hogy támpontot
tanuljak, és egyébként pedig a eszköz és a feladat megmutatta, hogy mit kell
csinálni. Igazából a 4x4 szál előkészítése és felvetetése tartott sokáig, az
összesodrás, tulajdonképpen a szálak összeverése hamar megy e „gép” által.
Ez még a valódibb valóság korszakából való, nincs, ami elromoljon rajta, nem kell hozzá fosszilis hajtóanyag, nem hangos, nem növeli hatékonyan a GDP-t.
Persze nem gondolom, hogy ez a csúcsa lenne az önellátásnak, hiszen az alapanyag a modern gépi valóságból származott, s mint ilyen hamarosan szemétként fog megjelenni a gyepen, hiszen a nap és a fagy mérgező porrá zúzza ezeket a mű-, azaz élettelen anyagokat...
A lehetőséget azért mégiscsak felvillantotta ez az esemény; valamit a valódi élet lehetőségéből.

S még néhány adat az internetről, ha pénzügyi
mérleget is akar valaki számolni:
bálamadzag (PP - polipropilén): 2 Ft/m (5 kg-os tekercsben, 350 m/kg) (16 szál a kötélben: 40 Ft/m)
gyári kötél (PP - polipropilén, fonatolt 10 mm): 170 Ft/m
gyári kötél (PE - poliészter, fonatolt): 2-300 Ft/m
Itt egy jó ajánlat, természetes anyagokból is: http://kotelbolt.addel.hu/
A szolnoki mezőgazdasági boltban a 10 mm-es sordott juta kötél 130 Ft/m, PP-ból 124 Ft/m, fonatolva 230 Ft/m.
[1] Azért indokolt az
idézőjel, mert nálam ez inkább behajtás – hiszen ilyenkor megnő a
szabadságvágya a jószágoknak, jellemzően április elseje környékén szoktak
tréfálkozni, már érzik az új füvet, de még nincs, úgyhogy ilyenkor elindulnak
megkeresni. S nekem mennem kell megkeresni, s behajtani őket a bekerített 10
hektárba, ami ilyenkor bizony szűk a néhány lónak is.
Jó is bejegyzés! Élettel teli!
VálaszTörlés