A váltás a válasz a válságra
- a vízgazdálkodási paradigmaváltás szükségességéről

A hivatalos vízügy nyilatkozatban igazolta szakmai alkalmatlanságát, amikor a jelenlegi helyzetben, le merték írni, hogy

„Az  ország  azon  területein,  ahol biztosítottak a megfelelő eszközök (pl.
csatornahálózat),  a  vízügy  tevékenységének köszönhetően - az időjárástól
függően  -  a  megfelelő  vízmennyiség  a  felszín  alatt és a felszínen is
rendelkezésre   áll,  nem  csak  a  mezőgazdaság,  hanem  a  vizet  igénylő
ökoszisztémák  számára is. Ilyen terület pl. a Tisza-völgyi vízgazdálkodási
rendszer.” 
Az időjárástól függően. Rendelkezésre áll. A vizet igénylő ökoszisztémák számára is.

 
Az is ciki szakmailag, hogy ezek szerint van vizet nem igénylő ökoszisztéma is, de ez lehetne egy szerencsétlen fogalmazás is, azonban koncepciózus szakmai-értékrendi tévedésre mutat, hogy a mezőgazdaságot nem tekintik az ökoszisztéma részének. S hogy meri állítani, hogy van elég víz.

Mindezt egy cikkre válaszul, ami azt merte gondolni a kialakult vízügyi helyzet kapcsán, hogy a vízügy felelős, illetve szakmailag kompetens. Egyébként a vízügyi helyzet nem az újságíró kitalációja, hanem a szomorú valóság.

 

A hivatalos reagálásból kiderül, hogy identitásukban érzik megtámadva magukat, pedig csak egy társadalmi, szakmai visszajelzésről van szó, miszerint másképp van az Alföld és a víz működése, és esetleg MÁSKÉPP kéne csinálni, mint ahogy eddig. Ehhez képest nagyon ciki, hogy levetik magukról a kialakult helyzetért való felelősséget. Ha a vízügy nem tehet a szárazodásról, akkor nem volt hatékony az évszázados munkájuk?

 

Az még egy jobb válasz volt, hogy „társadalmi megrendelésre” tették; illetve, hogy „kor szava” az (volt!), hogy vízteleníteni kell a „mezőgazdasági termelés” miatt, amin persze a szántóföldi nagyüzemi növénytermesztést értik, röviden búzabányát. Persze ez esetben is megáll a szakmai hiba és felelősség: ugyanis nem szóltak a vízügyes kollégák, hogy ez így nem lesz jó. (Illetve volt, aki szólt, de aztán a szakmai köztudás benne ragadt a modernkori szabályozás védelmében, majd „továbbfejlesztésében”, annyira, hogy az alternatív gondolatokat belülről üldözik, kívülről semmibe veszik.)

 

Mindenesetre a „létező” vízügy működésből, az eredményből és a kommunikációból is az látszik, hogy a szakmai vezetés szintjén nem ismerték fel a vízháztartási féléveket, az árvíz szerepét, a kisvízkörforgások jelentőségét, stb. A nyilatkozatokkal pedig aláhúzzák, hogy tudatosan elkövetett szakmai hibákról van szó. (Nem felejtjük az ártéri öreg erdő eltüntetése kapcsán az alternatív javaslat arrogáns elutasítását.)

 

„A szemléletváltás   is   nagyon   régen   megtörtént,   hosszú   ideje  nincs
meggondolatlan vízelvezetés.” – írja a reakció.

Épp az a nagy bajunk, hogy meggondoltan vezetik el a vizet egy olyan tájból, ahol a többszörösen meghaladja a párolgási kereslet a leeső csapadékot a vegetációs időszakban. S a biztosíték, hogy koncepciózusan csinálják rosszul: hogy úgy tudják, hogy jól tudják, és csak ők tudják jól. A szemléletváltás már régen megtörtént - írják. „Nagyon régen”. Hát, igen.

Akkor jöjjön néhány példa, hogy mi az a szemléletváltás, amivel a valóság kopogtat:

• Káros víz nincs, csak olyan, aminek nincs meg a helye. (Vagyis helytelen a vízhasználat, illetve víztelen a helyhasználat.)
• A feladat nem az, hogy levezessük a vizeket, hanem hogy találjuk meg a helyüket a tájhasználatban.
• A vízpuffer-orientált tájhasználat tudná megmenteni a szántóföldi gazdálkodás feltételeit is.
• A víznek adott területek nem az ördögnek adott területek, hanem a mezőgazdasági művelés részeiként közvetlenül és közvetve is hasznos területek (különböző gyepek, erdők, vizes élőhelyek, akár rizsföldek, halas tavak, stb.).
• Az árvíz nem "lázas életjelenség" vagy a Természet támadása, hanem a táj legfontosabb életjelensége, a pulzáló szívverés, ami vízzel és tápanyaggal látja el az Ország testét. 
• A "belvíz" helyben keletkező vízkészlet, ami ugyancsak nem arra való, hogy hősiesen levezessük, hanem hogy betározzuk a tájban, a később hiányzó csapadék pótlására.
• A párolgás és az elszivárgás nem veszteség, hanem a táji vízkészlet feltöltődése, a kisvízkörforgás részfolyamatai, a táj hűtésére és vízellátására. 
• Nem mesterséges víztestekben, vonalas csatornákban és folyóelgátolások (duzzasztás) által kell tározni a vizet, hanem a táj élő rendszereiben, a talajban, a növényzetben és az alsó légkörben.
• Nem egyenes, meredek, mély csatornák kellenek, hanem kanyargós, lapos, sekély medrek. 
• A víz szétosztása a tájban közösségi feladat és érdek, nem pénzért adott árú. A víz mesterséges kivételének jogáért lehet kérni pénzt, minthogy az a közös természeti elem magáncélú használata.
• A rétegvizek nem arra valók, hogy elöntözzük őket a felszínen. A felszíni vizek tájba forgatásával kell a tájpotenciált növelni, s a tájak használatát ehhez igazítani. 
• A kisvízfolyásoknak is hely kell, és természetszerű meder és táji kapcsolatok, mert kibetonozott kiegyenesített csatornaként még a csapadékelvezetés szempontjából sem hatékonyak, nemhogy egyéb funkcióikat tekintve. A gyors vízelvezetés csinálja a villámárvizet.
• A vízgazdálkodás problémáit nem lehet megoldani a vízgazdálkodás klasszikus eszközeivel, hanem területi, tájhasználati változtatásokkal.
• A haszonnövények tábla szintű vízpótlása (öntözés) nem lehet hatékony az évszázados táji szintű kiszárítás közben. 
• A víz évszázados koncepcionális levezetése bizony levezette a vizet a tájból. A klímaváltozás tehát klímaváltoztatás, a sivatagosodás sivatagosítás, és buta hárítás „természeti katasztrófára” hivatkozni.
• A víz ügye nem műszaki /mérnöki probléma. Hanem a természeti működés része, amihez illik természeti szakemberek érdemi bevonása. (A paradigmaváltás része, hogy az eredendő hierarchiához igazítjuk a szakigazgatást, és a TÁJ keretei alatt intézzük a víz-, agrár-, klíma-, területfejlesztési, természetvédelmi (stb.) ügyeket.)
• A vízügy nem háríthatja az agrobizniszre a felelősséget, se a „társadalomra”. Ahogy az árvízveszély kártyát kijátssza a politika és a társadalom ellen, úgy a valós természeti működésre is hivatkozhatna, amikor szakvéleményével a társadalmat neveli, vagy szolgálja a gazdálkodókat.

 

Megjegyzendő, hogy ezen tételek elfogadása nem a bukását jelentené a vízügynek, hanem éppenséggel abból a katasztrófahelyzetből való kimenekülési útvonal, amibe az eddigi szemlélet vezette a vízügyet és a vízügy az Országot.

 

Tényleg szegény Kormányzatunkat sajnálom, amikor a jelenlegi helyzetben okként csak a „természeti katasztrófát” látja, s válaszként csak az öntözést és a kárenyhítést tudja kommunikálni – így nem lesz meg a valódi megoldás. Miközben még az OVF Tudományos Tanácsának anyagaiban is benne van, hogy az öntözés NEM ALKALMAS e koncepcionális víztelenítés eredményeinek ellensúlyozására. A kárenyhítés vállalása nagyon szép a Miniszter úrtól, de a pénzből nem lesz széna. Persze általános értékrendi probléma, hogy a mezőgazdaság nem jószágot, terményt, élelmet akar termelni, hanem pénzt.  Ezzel együtt a politikai vezetés gyengeségének jele, hogy ilyen szakértőket tart, s nem ismeri fel, hogy már nemzetbiztonsági kockázatot jelent a jelenlegi vízgazdálkodási és tájhasználati paradigma.

Fontos szakmai megjegyzés, hogy a felelősség három részre oszlik ebben az évszázados folyamatban:

A vízügy mint a víz-szakmai szervezet, és mint szakma is felelős, amiért NEM mondta, h. a búzabánya-mezőgazdaság kiszárítási igénye bizony kiszáradáshoz vezet. A vízügy a legutóbbi időkig elzárkózik ettől a tételtől, miközben a legkorábbi időktől voltak vízügyesek, akik látták és átlátják ezt.

A modern mezőgazdaság igenis felelős, amikor ugyancsak nem ismerte fel és el, hogy az ő agrobizniszük bizony be van ágyazva a Természet magasabb rendű működésébe, és a csúcsra járatott és teljesen iparszerűsített profittermelésük bizony környezeti összeomláshoz is vezet - a társadalmi problémák mellett.

A mindenkori politika pedig abban felelős, hogy nem tartott külső kontrollt ezen irányon, és nem ismerte fel, hogy ez a "fejlődés", bizony egy olyan belső gyarmatosítás, ami a Természet működésének szétzilálása mellett mezőgazdasági bányatársaságok prédájáva teszi az Alföldet és ez által az Országot.

 

Három az igazság

 

Az "igazság" kapcsán gyakran előjön a modern kor, illetve a tudomány egyik alap illúziója az objektivitás, és ennek megfelelően az igazság egyetlensége, és így tovább a „megismerés” filozófiai alapkérdéseiig.

A téma aktuális és gyakorlati, hiszen jelen korunk egyik legeldugottabb és egyben leglátványosabb jellemzője a valóság ellen való támadás.

E témában érintett fogalmak kapcsán az igazság három szintjének megkülönböztetésére teszek javaslatot, az alábbiak szerint:

 

Az Igazság három szintje:

1.       Az "abszolút igazság" a Természet. (Beleértve a modern által leválasztott természetfeletti-t). Ez a Természet Eredendő Működésén keresztül nyilvánul meg.

2.       A "valóság", amit TE (vagyis minden ember saját maga) érzékel-értelmez belőle, de közvetlenül, ami tehát a SAJÁT tudása (=tapasztalata) /valósága.

3.      A "hírek" v. vetítés, v. média, film, videójáték, fb., oktatás, stb., amikor másvalaki valóságát neked közvetítik, és azt te elhiszed igazságként.

Ennek minősített esete a "reklám", amikor haszonszerzési szándék a közbevetődés - ahogy ez mostanában általánossá vált, beleértve a hatalmi haszon szerzési szándékot is (politika), s mint tudjuk az információ = hatalom, aki az információidat adagolja (tehát a valóságodat vetíti), az bír hatalommal feletted.

 

Az első két szint megkülönböztetésére a 20. század nagy megismerőjének ismert sorát hozom ide illusztrációként: "Az igazat mond, ne csak a valódit" (József Attila), amit valljuk be, sose értettünk igazán, de ez a modell megoldást mutat az „igaz” magasabb rendűségére a „valódi” felett.

 

Alkalmazva a fenti modellt, gyakorlati tanulság, hogy

már a „valóság” is illúzió, a „Természethez” képest,

de a „hírek” szintje, amikor más illúzióját teszed magadévá, az már emberalatti elcsúszás.

 

Jelenleg az ember és különösen a társadalomban az igazságmondó funkciót betöltő értelmiség többsége ezen a szinten áll. Az élete (intellektuális és egzisztenciális értelemben is) teljes egészében a „valósága”, nagyon elszakadt a Természettől („abszolút igazság”), és így nagyon könnyen megvezethető, illetve igényli, hogy meg legyen vezetve – a városi /modern valóság által. Az elszakadás a kulcs (a modernizmus lényege), minthogy a tudati és technikai fejlődése nyomán megsértheti a Természet eredendő törvényeit. Ez a sértés persze csak rövid távon „reális”: evolúciós értelemben az ember szárnyalása valójában zuhanás. Jelenkorunk éppen a becsapódás kora, a bukás fizikai szinten is láthatóvá vált az elmúlt években, és a folyamat folytatódik.

A felszínen lubickoló modern ember ugyanakkor jól él ebben a modern világában, ez a kölcsönös függés tartja fenn ezt a hamis valóságot: hazudott magának egy világot a modern ember, ami hazugság által biztosítja számára a jólétet (biztonságot és kényelmet), cserébe az értelmiség leplezi és fenntartja a hazugságot. Nyilván saját maga előtt is leplezi, ahogy a hamis /embertelen rendszerek úgy tudnak létezni, hogy az emberek azonosulnak vele. Ez működteti a mindenkori inkvizíciót, és ezért érzi magát sértve az ébresztgetéstől az értelmiségi.

A nem-értelmiség is kollaboráns, amikor fenntartja hitével ezt a hamis rendszert, mégis kicsit könnyebb helyzetben van, amennyiben egyrészt nekik nem szakmájuk az intellektus, tehát nem az a társadalmi funkció és elvárás, hogy szellemileg vezessen (utat mutasson), másrészt hamarabb /jobban tud kötődni valóság szintjéhez, amennyiben megélhetéséhez közvetlenebbül szükséges az eredendő valósághoz („abszolút igazság”) való kötődés. (Ide még visszatérek.)

A kulcsfogalom tehát az elszakadás, ez teszi lehetővé a hazug világ létrejöttét, és ezért tartja fenn és erősíti az elszakadást a hazug világ (s a megoldás ennek megfelelően, a visszatalálás). Az elszakadás több téren jelenik meg, egymásból következően és egymást feltételezően. Ezen elszakadott hamis világ működésének leírását nevezik összeesküvéselméleteknek – a hamis rendszerrel azonosulók.

Az elszakadás nem csak a Természettől, azaz az igazságtól, de a saját tapasztalástól, azaz a valóságtól is elszakadás, a valóság közvetítése és virtualizálása folyik egyre magasabb szinten a modern korban. Ez gyakorlatilag támadás a valóság ellen, hamis a pénz, hamis az egész gazdaság, és mostmár hamis a mérce, az eredendő értékrend átprogramozva, így nem kell betiltani a kritikus gondolkodást, mert úgysem érti a többség, illetve kiveti-elárulja a másként gondolkodókat, minthogy identitásában azonosul a modern kórral a modern ember és a biztonsága ellen való támadásnak érzi a rendszer kritikáját.

Ez technokratikus kényelem és hamis gazdaság nehezíti a nem-értelmiség igazság-hoz jutását is. Amíg a gazdaság a valódi valóság szintjén volt, addig a nem-értelmiség valósághoz való kötődése még egész jól megvalósult. Ma, 50 év múltán, már a mezőgazdaság is kiszakadt a valódi valóságból, és jobban /inkább kötődik a virtuális (hamis) struktúrákhoz (szabályozások, támogatások, technológia, ipari inputok és tőzsdei outputok), mint a Természet eredendő folyamataihoz (víz, talaj, biológikum, Nap, munka).

Az eredendő igazságtól való eltávolodás az „Új Világrend” néven meghirdetett programban folytatódik. E program alternatívájaként a Természethez való visszatérés a megoldás, és értékrendi szinten szükséges a fentiek (f)elismerése, és a modern meghaladása, elutasítása. Az új anti-modern értékrend megtalálásában a Hagyomány segít.  

 

 

Vasárnapi tízórai – Istentisztelet

Eső esett. Igazi félnapos eső, 8,1 mm, 1 heti adag, nem sok, s nem elég, de 10 hét óta az első normális eső. (Március 6. – május 16. = 17,3 mm.)

Úgyhogy a mai istentisztelet az eső iránti hálaadás. Esőtől vizes akácvirágot hoztam be a tegnapi sajtkészítés ordájához, a kenyér és az egyebek is mind „saját” (amennyire bármi saját lehet), mindenesetre nem bolti termékként került ide, hanem az Úr asztaláról:) A teában bodzavirág, menta, útifű, kamilla, kakkukfű – szóval terem a karantén, isteni tiszteletből.

De az Isten legnagyobb tisztelete az eső. Hogy még mindig kegyeskedik néha esni, pedig az esendő emberek mindent megtesznek, hogy ne essen.  Az időjárás-jelentésben az eső még mindig a napsütés megzavarása, a hivatalos szakemberek fejében még mindig nem állt össze, hogy az eső az élő tájban forgó víz mozgásának egy szakasza csak, és a vízpusztító víz- és mezőgazdálkodási gyakorlatban még mindig fel nem merül, hogy helyet kellene találni az élő víznek.

Persze sokan már másképp tekintenek az esőre. Várják, mint isteni kegyelmet. Az eső, mint a Kegyelem, ingyen jön, de pénzért megy. Az emberek nem élnek és nem jól élnek vele. Az eső csak egy szakasza az élő tájban forgó víz életének, s az ember feladata az, hogy segítse ezt az életet. Az életet. Ennek jele az eső. S azért nincs eső, mert nincs a körforgás többi része. Nincs a tájban víz, ami forogjon. Nincs eső.

Ha jöttek a felhők, lógott a lábuk, de nem értek el a talajig. Felszippantja a levegő a vizet. Annyira sikerült kiszárítani a rendszert. Csak az eső széle van, a szél, ami szárít. A szél vizet keres, hogy esőként visszaadhassa. De a vizet a modern ember kivezette a rendszerből, levezeti a tájból. Minden vizet. Nincs kegyelem.

A Könyvben a jelzés Péter közönséges II. levelénél nyílt ki ma, innen az ima, a Történet vége felé, ezt mutatja a jelzés a képen, a képpen is, hogy a hamis tanítások ellenére kell megtalálnunk és megmaradnunk az igazságnál, hogy eljussunk az új ég és föld megéléséhez, melynek legbiztosabb forrása mégiscsak a Teremtés Eredendő Működése, például az eső, vagyis a víz forgása, az élet maga, az isteni tisztelet tette.

Itt további képek a karanténomról.

Árvízhiányveszély

 – a Föld Napja nem az Alföld napja…

Mert a föld víz nélkül sivatag.

Április van, a tavaszi vízpótlás ideje. Ilyenkor érkezik meg a hegyvidéki területek téli félévének víztöbblete a síkvidékre, ahol a nyári félév a vegetációs időszakot és a vízigényes /csapadékhiányos időszakot egyszerre jelenti.

E víztöbblet-érkezés hivatott arra, hogy ne sivatagosodjon el az Alföld, ugyanis itt csak feleannyi csapadék esik, mint amennyi a beérkező napsütés miatti párolgás kiegyenlítéséhez kell. Ez a külső vízpótlás, a víz forrása az Alföldön.

E víztöbblet-érkezés a modern korban nem tud hasznosulni, mert nagyondrágán kiépült-és-működik az a rendszer, ami megakadályozza, hogy ez a víz a tájba jusson és ott működtesse az életfolyamatokat. Amiből a gazdaság és a mezőgazdaság is él(ősködik).

E víztöbblet-érkezés félelmetessé vált a Modern Kórban. Gátak mögé duzzasztották a vizeket (oldalirányból is), a gazdaságot a szárazsághoz alakították, így a víz áldás helyett átokká vált. Ahhoz, h. a víz pusztítson az kell, h. a víz helyére telepedjen az ember.

E víztöbblet-érkezés viszont az esélyét adja, hogy a sivatagosítást megállítsuk, ha sikerül egyszer megfelelő szakértelemmel intézni a víz-ügyet.  Ha sikerül kiépíteni azt a rendszert, amiben van helye a víznek, ahol a táj használata igazodik ezen eredendő működéshez.

E víztöbblet-érkezés megfelelő kezelés mellett áldás-áradás. Az érkező víztöbbletet oldalirányú kifakadásokon (FOKokon) át kell vezetni a gátak alatt a mélyfekvésű területekre (medrek, erek, árterek), és ezek használatát, művelését (működtetését) hozzá kell igazítani a vízjáráshoz (FOKgazdálkodás).

E víztöbblet-érkezés tájba vezetése és a kisvízkörforgások felélesztése tudja vissza-mérsékelni az éghajlat szélsőségesedését. A víztöbbletek érkeztetését intéző vízgazdálkodás tudja biztosítani az élet- és élelemtermelés biztonságát.

E víztöbblet-érkezés körül egyre nagyobb gondok jelentkeznek: az utóbbi években ugyanis gyakran elmarad! Ez a rendszer vészes kiszáradását jelzi, a vízigény növekszik, a víz érkezése elmaradozik. Nagyon komoly baj – kellene vele sokat foglalkozni a szakmai- és a köztudatnak egyaránt.

E víztöbblet-érkezés rövid neve: ÁRVÍZ, illetve mondom így: árVÍZ, a táj pulzáló szívverése, az Alföld legfontosabb éltető jelensége. Nem önmagában veszély, hanem a nem megfelelő értelmezése, ami a veszélyes.

Nagyon sürget az idő, hogy változtassunk, mert óriási az ÁRVÍZHIÁNYVESZÉLY!

Mínusz 100-as vízállás áprilisban: 

Megkoronázott érték-válság, avagy vírusos ®eset

Azt írják a szaklapok, hogy 9 ezer milliárd dollárnyi „érték vált semmivé” a „piacokon” (Ez 50 évnyi magyarországi GDP, 9 nap alatt ennyivel lett kevesebb az „érték”papírok ára a tőzsdéken.) Hogy ez a hír megfogalmazódhat, önmagában mutatja, hogy az érték fogalma van válságban – és emiatt a gazdaság és a világ. Ez a világ. Ez a hamis válság-világ. Fején a koronázóvírussal.  

Mert milyen érték az, ami semmivé válik, mikor a valóságban nem is történt vele semmi? Semmilyen. A modern pénz nem anyagi valóság, hanem egy hit. Ha a hit megroggyan, akkor a „pénz” semmivé válik. Hamis a szóhasználat. A tőzsdéken nem értékek vannak, hanem árak. Az értékektől elszakadt árak.

És mivel a modern világgazdaság elszakadt a Természet Eredendő Valóságától, időnként újra kell indítani. A modern világgazdaság folytonos növekedése úgy tud megfelelni a végtelen körforgás törvényének, ha véges szakaszokra oszlik. Az átmeneteket nevezik válságnak, pedig az egész működés maga a válság. Igen, a szereplőknek adott fizetésekkel együtt – de itt-most nem bontunk ki minden tanulságot...

Szóval ez a vírus, illetve a baj, amit csinálnak rá hivatkozva, a világgazdasági "reset" miatt kell. A közzétett statisztikák szerint van egy jól terjedő, de gyenge vírus. Önmagában nem halálos, de a legyengült immunrendszerűekből elvisz. A gócpont adataiból az látszik, hogy 2-3 hónap alatt lecsendesíthető. Ideális eszköz a gazdasági válság menedzseléséhez. Ez a vírus önmagában nem ok, hanem hivatkozás. Az igazi bajt nem ez a vírus okozza, hanem a rá való központosított reagálás. Ennek következménye a kiesett hasznok, a társadalmivá (köz)vetített szenvedés, és a felhalmozódott készletek sikeres eladása, ez kell a „gazdaság” újraindításához. Önzővé tett világunkban egy vírusra mégiscsak hatékonyabb hivatkozni, mint a klímára – bár a klímaberendezések eladása is növekszik:/ Mindenesetre az igazi vírus, ami megbetegítette a történelmet háttérben marad: a kamatos kamat intézménye, a végtelen növekedés, a Természet törvényeitől való elszakadás – maga a modern kor /kór.

A végtelen növekedés menedzselésére – azért mégiscsak ciki, hogy modern körben ezt nevezik „gazdaságnak” – szóval erre eddig a háborúkat használták. A modern kór gyarmatosítása nagyjából körbe ért a 20. század elejére: kellett a világháború, majd a második kiadása. Ami annyira hatékonyra sikerült, hogy a 3. részt inkább nem tartották meg csak hidegen, inkább az aranyról levették a dollárt, a valóságról a pénzt. Ez sokat segített, majd a szocializmus bukásával az újragyarmatosítható területek, aztán az árnyháború a „terrorizmus” ellen. De a végtelen növekedésre épülő rendszer kapacitása időnként szükségszerűen megtelik, mint egy levelesláda. Úgyhogy időnként üríteni kell. A múltkor az ingatlanlufikból pukkantottak ki néhányat, most ezzel a vírussal koronázzák meg a történetet. Hogy ez már a Modern Történelem megkoronázása-e, az még kérdés.

Félreértés ne essék: amikor azt mondom, hogy ez a vírus-történet beleillik a rendszer működésébe (tehát "tudatos"), akkor az lehet bolygószintű tudatosság is, vagyis nem csak a Társadalom rendszerműködésébe illik bele, de a Természetébe is. Mindenesetre erről beszélünk évtizedek óta: a növekedésnek határai vannak, amiket elértünk, tehát az összeomlás szükségszerű, ezért gyermetegség meglepődni. Nagyon látványos polgári-félelmi gyakorlatot kerekítettek belőle, de jó lenne, ha arra is kihasználnánk, amire való: hogy állítsuk helyre a helyes hierarchiát, azaz értékrendet, a Természet magasabbrendű valóságának fel- és elismerését, s ennek kapcsán pl. hogy a „klímaváltozás” és a vírusfertőzések nem a baj, hanem a baj tünetei. A kérdés, hogy kihasználódik-e a katarzisra alkalmas pillanat, és a gazdaság újraindítása mennyire lesz a természetszerű paradigma szerinti, vagy a NWO vírusos értékrendje pusztít tovább...

Természet és ember vírusos viszonya

Természet és ember fenntartható viszonya