Tározók - kiemelve

Az év vízgazdálkodási tanulságaira a "Kormány" is reagál, kiemelt program lett 19 tározóból…

A hivatkozott hír kapcsán nagyon tartalmas, lényegre tapintó megállapításokat közöl Ungvári Gábor. Az alapvető helyzetértékeléssel, miszerint lehetne itt elég víz, ha megfelelően bánnánk vele, egyetértek (még), és különösen azzal, hogy a felhasználható víz nálunk „árvíz” formájában áll rendelkezésre /jelenik meg – a feladat az ezzel való helyes gazdálkodás megteremtése.

De minthogy nem gondolom, hogy a pénz alkalmas lenne az értékek mérésére[1], szerintem nem az ingyenességgel van a baj, hanem a struktúrával, amibe bele van töltve az ingyenesség.

Felmerült a jelenlegi rendszerünkre jellemző állami túlterjeszkedés idétlensége is. Ez esetben látnunk kell, hogy a modern-kor túlburjánzásának szerves jelenségéről van szó (nb. gyarmatosítás, és az ebbe bekapcsolódó helyi "elit", az ezt át nem látó rabszolga államapparátus általi öngyarmatosítása), amire nem helyes "kommunista" jelző használata, és/de nem érvényes az a kép sem, amivel a széles köztudat még mindig "kapitalizmus" néven számol.
Jelenleg az államot is bekebelező "tőkés társaságok világuralma" az, ami az életet egyébként biztosító Természetet is gyarmatosítja, korlátozva az eredendő közösségek hozzájutását a Természethez (javak, élet, stb. – különböző kifejezésekkel díszíthetjük).  

(A "baloldal" - s nyilván a "jobb-" szintén - kifejezés használata pedig régen tökéletesen történelmietlen, szakmailag ciki, olyan mint mikor régen lejárt konzervvel etetjük a családunkat, mert az van otthon.)

A „Kormány” tervezete és a helyszíneknek a tervezetből látható ismerete elég ahhoz, h. lássuk, hogy

ez NEM az a koncepció, ami strukturálisan meg tudja-akarja oldani az ország vízgazdálkodását.

A tározók "beemelése" a köztudatba jó lépés lenne persze,

DE döntő fontosságú, hogy

nem egyszerűen tározókat kell csinálni,

hanem a meglévő/természetes domborzati mintázat alapján kell kialakítani a tájhasználatot, ahol nem művelési ágnak van prioritása (szántó), hanem a funkcionális illeszkedésnek (természeti adottságnak és emberi tájhasználatnak).

Egyszerűbben /Másképpen:

nem csinálni kell a tározókat (amiken ma mesterséges medencéket értenek..),

hanem a létező, tározónak való, ártéri szinteket kell ártérként használni

- a feladat tehát az ehhez szükséges jogi-tudati-infratsrukturális átalakítások véghez vitele.

A tervezetből egyelőre nem látszik ez, nem ez látszik (a totális félreértés annál inkább: 150 ezer köbméternyi tározótér 650 millió forintért??!).

Persze tudom, hogy tartalmilag nem hoz újat e bejegyzés, de amíg a tározókat – fizikailag és működtetésükben is - kiemelik a Tájból, addig ez nem az én gyengeségem…Nekem ennyi lehetőség maradt: falra hányni a borsot. (Minthogy néhányunk szemét csípi:)

 

---

[1] A megoldás a tulajdon fogalmunk teljes átértékelése, a modern kór komplett revíziója, amikről egyebütt már megemlékeztünk, most ezzel nem töltjük az esetleges olvasó idejét.

Fenntarthatósági kezdeményezések

2 tudósítás a médiából, 2 magyar példa.

Somogyi falvakban a közmunka programokat sikerült úgy alakítani, hogy a jó irányba haladjanak:



Kászonban egy néprajzos városi kiköltöző mutat példát arra, hogy a hagyomány a fenntartható:

Modern hagyományos

 

Az előző bejegyzésben hivatkozott előadásban éppen a technológia és az energia szerepét emeltem ki a fenntarthatóság meghatározása kapcsán - a minap kaptam néhány honlapot, ami ló-hajtású mezőgazdasági technológiákat mutat be (sajnos egyenként linkesítés után is hozzátesz vmi kódot, úgyhogy be kell másolni egyenként a címsorba):

 
• www.modern-horse-power.org
• www.pioneerfarmequipment.com
• www.farmingwithhorses.com
• www.workinghorsetack.com
• www.highfallsgorgefarm.com
• www.squidoo.com/draft-mules
• www.drivehorses.com
• www.russellsworkhorsefarm.com
• www.draftanimalpowernetwork.org
• www.ruralheritage.com
• www.pferdestark.org
• www.pferdestark.de
• www.strarke-pferde.de
• http://www.pferdekutscher.de/

 

Bámulatos, hogy nyugaton milyen mozgalma van ennek... Megjegyzendő, hogy a technológia fenntarthatósága nem csak a működtetéséhez szükséges energiaforrástól függ, hanem a létrehozásának feltételeiről is. De ezen eszközök legyárthatóak egy kisvárosi kisüzemben is - Magyarországon a termelési hagyomány, az ügyes-okos emberek meglennének hozzá, márcsak az üzemek és az energiagazdaság kiépítése hiányzik...

 

 

A fenntarthatóság határai

Most, hogy túl vagyunk a billenési ponton, és a Sötét napszak hosszabb, mint a Világos, ide jegyzetelem, hogy  tartottam egy előadást a "Magyarok Országos Gyűlésén" Bösztörpusztán, a fenntarthatóságról szóló napon és sátorban.
Az előadásokról videófelvételek készültek, amik megtekinthetők a különböző videószolgáltató oldalakon, pl. az enyém itt:


Balogh Péter előadása, MOGY 2012 from Gabor Kun on Vimeo.

Az előadás a bejegyzés címe szerint, A növekedés határaira utaló címmel került a programba, és a fenntarthatóság meghatározásával kapcsolatos gondolataimat igyekszem átadni, itt a honlap tananyag oldalán bővebben megtalálható jegyzetemből kivett diák segítségével.

Az előadás követhetőségét jelentősen javítja a diák gondos beszerkesztése, így talán, a szokásos kezdeti nehézségek ellenére is, a szokásosnál jobban érthetőek az átadni vágyott üzeneteim... Abban legalábbis bízhatunk, hogy a Világosság félév múltán újra túlnő a Sötétségen (s reméljük, hogy addig legalább rövidtávon pótlódik a nagyon leapadt vízkészlet a potenciálisan nedves félévünk által!-)

Köszönet a videó készítőinek, s a rendezvény szervezőinek (ugyanis pénzt, azt nem kaptak érte!-)

Víz helyett...

Mi is az, ami nem képes biztosítani a belvízkezelés és a vízpótlás feltételeit?

 

- A vízgazdálkodás égető kérdéseiről egy gazdafórum és egy államtitkári nyilatkozat kapcsán -

 

 

A nyár utolsó napja van, esik az eső - a Dunántúlon. Itt az egész augusztus 1 mm alatt marad már, az elmúlt egy évben esett 270 mm, elpárolgott 800.  A kukorica betakarítását gyakorlatilag befejezték, de nem azért mert hamarabb beérett a szokásosnál: a betakarítás ezúttal betakarást is jelent, hiszen a teljesen elszáradt csőmentes szárakat silótakarmányként próbálják hasznosítani. A 10 hektár bekerített gyepterületem nem tartja el a 4 lovat, ki kellett pányváznom őket a kerítésen kívülre. A faluban kiapadtak kutak, a Tiszához közelebbiek hamarabb, hiszen az egykori Tisza folyó mélyre vágódott medre dréncsatornaként leszívja megmaradt talajvizet. "Jó a part" - mondják, s valóban tele a strand, de valójában a meder alján fürdünk: a part meredeken zuhan le, s a széles homokpad a meder zátonyai a kanyar belső ívén. A vízállást alig tudja a vízügy LKV felett tartani - mindenestre gyorsan átúsztam a Tiszát a lovakkal, amíg megvan...

Jött egy tudósítás, amiről eszembe jutott megint ugyanaz mint eddig... 

Persze csak vázlatosan, pl. nem terheltem az olvasóközönségességet azzal, hogy a táj vízzel való feltöltése beindítaná a kisléptékű vízkörforgásokat is, azaz lehetővé válna helyi csapadék keletkezése...

 

 

Tényleg nagyon ráférne az Alföld vízgazdálkodására, hogy felismerjék és elismerjék végre, hogy "nem képesek biztosítani a belvízkezelés és öntözés feltételeit", de ez nem a víztársulatok tulajdonosi szerkezete miatt van, hanem a jelenlegi területhasználat miatt.

Tehát a mondat alanya helyesen a modernkori tájhasználat; ez az, ami "nem képes biztosítani a belvízkezelés és öntözés feltételeit", pontosabban úgy van kitalálva, hogy megszüntesse az élet feltételeit és lehetőségét az Alföldön.

 

Ugyanis a modern ember az Alföldre búza-bányaként tekint, emiatt kialakította azt a vízgazdálkodási rendszert, ami vízteleníti az Alföldet. Ez persze nem sikerült könnyen, de hosszú koncepcionális munkával, nagyon drágán és időnként nagy veszélyek mellett mégiscsak sikerült elérni, hogy mára az Alföld erősen vízkészlethiányos lett, magyarul sivatagosodik.

 

A Kárpát-medence közepén ugyanis kevés a közvetlen csapadék az élethez, de a csapadékhiányt eredendően az árvíz kegyeskedik kiegyensúlyozni, ami épp a száraz félév, a vegetációs időszak kezdetén jelenik meg a hegyvidéki területek víztöbbletével, hogy a természetes infrastruktúra kihasználásával a tájba jutassa a vizet, mindenféle drága külső energiaforrásnak való kiszolgáltatottság nélkül.

 

A természetes infrastruktúrát a táj domborzati térképe mutatja (kivágat az Alföld középső területéből):

 

Ebben a rendszerben a táj többhasznú gazdaság üzemeltetésére késztetne, ami kevésbé gyarmatosítható, ezért ezt a modernkori szabályozás megszüntette, és a sokkal jobb profittermelési mutatókkal rendelkező iparszerű szántóföldi monokultúrára tért át – amelyik rendszerben viszont nincs helye a víznek. A legfontosabb feltétel, amihez igazodnia kell a modern vízgazdálkodásnak, hogy minél kisebb területet vegyen el a víz a "Termeléstől". Ez a területminimalizálás vezet ahhoz, hogy a széles és lapos folyók helyett keskeny és mély csatornákban gondolták a víz mozgatását megoldani, s az élő tájak, ún. vizes élőhelyek helyett mesterséges tározókban a vízkészlet raktározását. Csakhogy kiderült, hogy ez a koncepció szakmailag megbukott a Természet vizsgáján: helytelen az árvíz és a belvíz fogalmunk, hiszen az árvíz nem a folyó lázas életjelensége (ahogy a szakkönyv írja), hanem a legfontosabb éltető működése; s a belvíz pedig nem a szántóföldi termelést veszélyeztető istencsapása, hanem a téli félév felhalmozódó vízkészlete, aminek hasznosulását éppenhogy a mindent elborító szántóföldi művelés teszi lehetetlenné. Hiszen a szántóföldi művelés kiszolgálása miatt alakult ki ez a területminimalizált vízgazdálkodási rendszer, ami valóban nem képes a vízháztartási problémák megoldására, hanem éppenhogy a létrehozásukra. A vízügyi szakma most joggal hivatkozik a megrendelői igényre, bár a szakmai felelősség az övék, amikor nem hívják fel nagyon határozottan a társadalom és a politikusok figyelmét, hogy mára a modernkori táj- és vízértelmezés csúfosan megbukott. Megjegyzendő, hogy a víz pótlását soha nem sikerült az „öntözés” koncepciójával megoldani, és ideje lenne a drága, de nem működő módszerről a normálisra, a táji vízvisszatartásra áttérni.

A két rendszer legfontosabb különbségeit az alábbi táblázatban mutatjuk be:

Modern iparszerű vízgazdálkodás

Fenntartható természetszerű vízgazdálkodás

kis területigény (szűk csatornák, medertározás, vízlevezetés; elérhető szántóföldi művelés: 75-100 %) általános vízkészlethiány - nagy öntözési igény   szántóföldi monokultúra   magas fenntartási költségek – a víz mozgatása mesterségesen, gépesítési szükséglet, alapvető függés külső technológiától, és külső, fosszilis energiahordozóktól   ezen rendszer tartalékai kifutottak (pénzügyi, energiai és ökológiai téren egyaránt) – a továbbiakban nem fenntartható   központilag könnyen kontrollálható, hivatkozni lehet a víz mint erőforrás veszélyességére és/v. szűkösségére   mesterségesen felduzzasztott árvízszintek, fenntartott nyári vízhiány

nagy területigény (folyók, erek, tavak sűrű hálózata – a természetes domborzatnak megfelelően; elérhető szántóföldi művelés: 25-75 %)   többhasznú vidékgazdaság   alacsony fenntartási költségek – a víz mozgatása gravitációsan, alapvetően helyben elérhető technológiával és energiával megoldható, gépesíthetőség   amíg jön víztöbblet (árvíz) a hegyekből, addig fenntartható   a víz mint erőforrás helyi szereplők kezelésében, a gazdálkodás központi koordinációja szükséges   a víz tudatos szétterítésével megszűnő árvízveszély és aszálykár

 

Nagyon örvendetes, hogy az idézett szöveg már "belvízkezelésről" beszél, de a megoldáshoz az kell, hogy (f)elismerjük, hogy a belvízveszély helyett a szántóveszély a probléma az Alföldön, hiszen szántók foglalják el azokat a mélyfekvésű területeket, eredendően ártereket is, amiknek vizes élőhelyként való hasznosítása adhat egyedül esélyt, hogy megállítsuk a Tisza-sivatag létrehozását.

A teendő tehát nem a még nem központosított tulajdonok további elszakítása a helyi szereplőktől, hanem a közgondolkodás és a szabályzók olyan változtatása, hogy meg tudjon valósulni a táji vízvisszatartás, az árvízi víztöbbletek tájba vezetése, az Alföld kiszárított vagy csatornává züllesztett folyóinak újraélesztése (Hortobágy, Kösely, Zádor, Kakat, Mirhó, Hék, Kórógy, Veker, stb!), a sok létező kiszárított tómeder feltöltése, hogy minden alföldi településnek meglegyen a saját vízkészlete, ami évente befogadva a téli víztöbbleteket ellensúlyozni tudja a nyári vízhiányokat.

Ez a program persze furcsa a jelenleg megszokott rendszerünkből nézve – legalábbis, annak, aki tanulta a mezőgazdálkodást vagy a vízgazdálkodást. Viszont a vizsgán mindannyian részt veszünk: termeljük-e tovább a sivatagot, vagy nyitunk a tudati gátjainkon és teret engedünk a víznek…

---
Nem tudom, ki mennyire ér(in)ti ezt a víz-ügyet,
talán a városi hivatalokban, intézetekben, "gazdaságban" dolgozók nem sértődnek meg, ha tele vízióval kapnak még egy ráadás ajándékot,
két illusztrációt:
http://index.indavideo.hu/video/Legalabb_mondja_ki_a_miniszter_hogy_aszaly_van

http://index.indavideo.hu/video/LMP_szemleletvaltast_a_belviz_ellen

Jövőképtelenség - kisegítőként egy hotelban

Az Álomkor folytatódik, az Ország elpusztul(t).
Azért hozom e tudósítást ide, mert szerintem is őrült baj van,
amit a státuszban levők, éppen a státuszban levésük miatt, nem hajlandók (f)elismerni.

Budapesti érettségiző diákok véleményt mondanak az elmúlt évtizedek nemzetelpusztító politikájáról.

A látlelet fontos része, hogy a ködösített felszínt láttatja a cikk, és a fiatalok azt látják, és a megadott program szerint gondolkodnak és cselekszenek: (h)alvajárók lesznek, kisegítők egy hotelban.

Csak a éppen csak az nincs kiemelve, hogy a leginkább kirekesztett legnagyobb kisebbség ebben az országban a magyar gondolat, magyar program, magyar érdek.
És azért nem találják a helyüket, mert sikerült őket gyökértelenné nevelni.

Merthogy a modern, gyarmatosításra épülő, közösség-ellenes program, a jelenlegi főáramlati ideológia, amit a fiatalok egyetlen lehetséges értékrendként megkaptak és képviselnek, az viszi pusztulásba a népességet.

Hamis a világ, mert hamis a világkép. Értéktelen és rendetlen az értékrend. Ezt kell kimondani, s nem nyugatra költözni csicskának, hanem visszafoglalni a valóságot és az Országot. A megoldás a modern városias kulturán kívül van.

És mégiscsak ide kívánkozik a tudósítás, miszerint Ángyán József antigyarmatosítási munkája nem tetszik a Helytartótanácsnak.

A Rozgonyi-csata a Képes Krónikában

Ma 54 éve, hogy a hazaáruló kommunisták kivégezték Nagy Imre kommunista miniszterelnököt hazaárulásért, s tegnap volt éppen 700 esztendeje, hogy a Rozgonyi csatában magyar belháborúban  győztek le magyarokat külföldiek  Magyarország érdekében - úgyhogy a múlt is képtelen.
Csak a krónika képes.
De az mindenre.
Látszólag.
(Látszik ugye a háttérben uralkodó amerikai zászló?-)

Álomkor

 

  

Jön a nyár, a kikapcsolódások időszaka. Nem mindegy persze, hogy miből kapcsolódunk ki, és mi kapcsol be minket. A társadalom nagy része annyira ki van kapcsolva, hogy nem veszi észre, hogy mi történik. Különösen veszélyes ez a gyermekeink között, akiket hagytunk beleszocializálódni egy velejéig hamis világba, amihez máris nagyon ragaszkodnak - s nem értik, hogy miért péntek estétől vasárnap délig élnek. Amikor a bulik által ki tudnak kapcsolódni ebből a hamis világból. Csakhogy a bulik is hamisak.

  

A minap megkértek, hogy helyettesítsek órát nyolcadik osztályosoknak.

Történelem.

És állampolgári ismeretek.

Nem sikerült. Ismeretlenül maradtunk.

 

Íme néhány beavató-ébresztő előadás: a nagy amerikai álomból fel kellene ébredni, hogy legalább a katarzis meglegyen. Az Álomkorban az álomkór végzett az emberiséggel, akik elfogadták, mert elfoglalták őket. Mézesmadzaggal, cukormázzal, gumicsontokkal és szabályokkal és óriásira engedett mini adminisztrátorokkal.

http://www.youtube.com/watch?v=wbhqn7mBmbo&feature=related 3 pörgős percben az amerikai álomkór diagnózisa. (Érdemes még belehallgatni George Carlin egyéb előadásaiba is pl. a dolgokról, a „cuccainkról”, amiket szolgálunk - vö. „tárgyaink története”).

http://www.youtube.com/watch?v=iWz0-DznwSE&feature=player_embedded – Egy öregasszony a permakultúrán keresztül az élethez szükséges szemléletről, hogy nem mindegy melyik ablakon nézel ki. (23 perc)



http://www.youtube.com/watch?v=7nGYnmx8v4I&feature=player_embedded Tanmese, arról, hogy mennyire az elménkben lévő modelljeink által látjuk a világot, nem színről színre. És a megoldás a jelenlegi modelljeinken kívül van. (6 perc)

http://www.ted.com/talks/ken_robinson_says_schools_kill_creativity.html - előadás arról, hogy a modern oktatás rendszer hogyan konzerválja a hamis világot. (20 perc)

és a folytatása: http://www.ted.com/talks/sir_ken_robinson_bring_on_the_revolution.html , nem javítgatni kell, hanem megváltoztatni (nem elég re-formálni, hanem transz-formálni kell) 18 perc.
(A már régebben is ajánlott TED előadásokból, bekapcsolható magyar feliratozással.)

"Villanykörte összeesküvés" - az ideje felébredni mozgalom csatornáján – Egy hosszabb film, ami a „tervezett elavulás” jelenségén keresztül mutatja be, hogyan fogyasztja el a „fogyasztói társadalom” a való(di)ságot. (53 perc)

 

Terepgyakorlat

Ember és Tisza fenntartható kapcsolatának vizsgálata kapcsán a terepbejárásunk legfontosabb tanulságait tömörítő beszámoló itt olvasható.

Ízelítő a nedvességpótlás és talajjavítás iparszerű eszközeiből.

Ízelítő a nedvességpótlás és talajjavítás természetszerű eszközeiből.

A bűnös kocka - tájidegen tájhasználat a kubikok[1] példáján

Egy hír:

http://www.greenfo.hu/hirek/2012/05/05/felemas-halmentes-a-tiszai-kubikbol

A tudósítás halálosan pontos látleletet ad a mai helyzetről: hogy egy nemnormális rendszerszerben nem találja a helyét, ami normális.

És ha nem vigyázunk, úgy látszik, mintha a normális dolog lenne nemnormális, csak azért, mert a rendszer, amihez képest mérjük, amiben megjelenik, többségileg, rendszerszerűen nemnormális.

Tételszerűen az eset tanulságai:

• A Tisza-táj eredendő működésének egyik csodája, (a)hogy a hidrológia, a morfológia, és a biológia együtt-működik. Az árvíz pont akkor jön, amikor a halak szaporodni szeretnek (ti., tavasszal), és pont oda folyik, ahol a legjobb körülmények vannak a szaporodásukhoz (ti., az ártér mélyfekvésű területeiben a víz hamar felmelegszik, a szaporodásra és ivadéknevelésre ideális körülmények vannak: tápanyag, növényzet, ikrázó- és búvóhelyek). Természetesen mindenféle külső energiaigény, és bürökratikus teendők nélkül, a víz is és a halak is teszik a dolgukat, az embernek csak az lenne a dolga, hogy igazodik ehhez a rendszerhez, és él(vez)i az életet.
• A töltésépítésekkor keletkező kubikgödrök viszonylag illeszkednek ebbe a rendszerbe: mint ártéri tómedrek értelmeződnek. Sérülékenységüket a kicsi kapacitás (térfogat, víztest) és a hirtelen vízjárás jelenti (a kishalak kikelése előtt, vagy túl gyorsan tűnik el a víz, nem hagyva elegendő menekülési időt). Ebben a helyzetben az ember feladata, hogy zárható módon megteremtse a víz leürülésnek lehetőségét, illetve hogy megoldja a kiszáradásra ítélt kubikokban a halak lehalászását. Ezeket a helyi tájhasználó lakosság tudta és tudná végezni, de a jelenlegi modernkori értékrendben ezen módszerek társadalmilag a szégyellnivaló, jogilag pedig a tiltott kategóriába kerültek.
• A halászati jogot a helyi közösségek elől bitorló profitorientált külső érdekű tőkés társaságok – az adott szakaszon a hivatkozott cég – nem képesek ezen feladatok ellátására (az üzemrend, érdekeltség, hatékonyság miatt). Így ezek a területek és tevékenységek gazdátlanul maradtak, s a Természet életadó működése nem hasznot hoz, hanem terhelést – pénzügyi és környezeti értelemben egyaránt.
• A jelenlegi rendszer idétlenségét, öngyarmatosító mivoltát mutatja, hogy eközben a helyi közösségek, a Tisza menti falvak óriási munkanélküliséggel küzdenek, jelentős rétegek nem képesek a saját élelmezésük biztosítására (már-már az ún. élvezeti, valójában függőségi cikkek fogyasztása is alább hagy hó végére).  Pedig a tevékenységekhez szükséges tudás még megvan, és az eszközállomány is könnyedén előteremthető lenne. (Vannak már vidékek, ahol a hatóságok már nem tudnak megfelelő hatékonysággal működni, ott a cigány lakosság mai napig használja ezen a módszerek közül a közvetlen hasznot hozókat, pl. a tapogatózást.)
• Eredendően persze jóval lassabb volt a víz járásának intenzitása, ezt a rendszert is felborította az emberi szabályozás. A modernizáció annyira szeretett koncentrációs és terület-minimalizálási elveinek megfelelően, nincs helye-tere a víznek, hamar kiürül a rendszerből, ezért hirtelen jelennek meg az árvizek, viszont mivel nem töltődik fel a táj vízzel, hamar ki is ürül a rendszer: a hosszan tartó kisvízi, vízhiányos időszakokat hirtelen-hatalmas árvizek szakítják meg. (A rendszer működése szélsőségesedik, kilengései nőnek.)
• Az eredendő működésben az ember felismerte azt a szerepét, hogy a víz áramlását kell segítenie a főmeder és az árterek között, e célból fenntartotta a medrek és az árterek közti kommunikációt biztosító medreket, csatornákat, vagyis a fokokat. Ilyen csatornák a kubikok esetében kicsi zsilippel ellátva szabályozhatóan meg tudnák oldani a gödrök leürülését[2]. (Az ártéri rendszer működéséhez igazodó tevékenységek és haszonvételek rendszere volt (és lenne) az ártéri gazdálkodás; a vízgazdálkodási módszertana a fokgazdálkodás.)

• A történet másik része, hogy mára a halállomány kicserélődött, és valóban az ártéri élőhelyeket eluralta az ezüstkárász és a törpeharcsa. „Ekkor derült ki” – írja a tudósítás, mintha legalábbis nem lenne teljesen normális ebben a nemnormális rendszerben, hogy ezek a fajok maradtak meg az elposványosodó vízben. Ez a folyamat természet(ellen)esen ugyancsak a modern emberi beavatkozásoknak köszönhető. Egyrészt általában a táj eredendő működését szétziláló modern iparszerű működtetés csinálja a helyet az invazív, tájidegen fajoknak; másrészt az aktív, jószándékú, természetjobbító, azaz hatékonyságnövelőnek gondolt betelepítések, „biológiai fejlesztések” is szerves részei a modern tájszemléletnek és tájhasználatnak. (Külön tanulság, hogy a mai napig nem vonta le a szakmai- és a köztudat a tanulságokat, és még mindig meg lehet jelenni olyan gondolatokkal, hogy majd a kínai császárfa milyen jó lesz a Duna-Tisza-közi sivatagképző projektben…)
• A rossz beavatkozás mégrosszabb beavatkozást szül elve alapján, persze az eset pontosan bemutatja, hogy milyen idétlen válaszok jönnek ki ebből a rendszerből. Ez a bioprodukció ugyanis ugyanazon működési elvek megnyilvánulása, ami a tiszai árterek sokat emlegetett halgazdagságát létrehozták, mégse az mondatik ki, hogy kezdjük el hát kialakítani azt az emberi működést, szabályozást, amiben hasznosulni tud ez az áldás, hanem hogy függesszék fel a „mentést”. Hát valóban nem menteni kellene ezeket a halakat, hanem hagyni hasznosulni őket: nem betiltani, hanem szabályozottan támogatni az ártéri kisszerszámos halászatot, és megteremteni a lehetőségét, hogy a helyi közösségek megteremthessék azt az infrastruktúrát, ami által a tiszai halgazdagság nem ilyen felemás halmentésekbe torkollana, hanem mondjuk jólétbe, de legalábbis a halfogyasztás jelentős megnövekedésébe…
• Ezeknek a halaknak persze nagy bűne, hogy az iparszerű kereskedelemben nem jól értékesíthetők, és hogy nincs kiépülve a feldolgozásuk. Felrémlik egy újabb tanulság:  a vidékfejlesztésre szánt értelmetlen, pocsékló, látszat, vagy éppen ellenműködő beruházások helyett helyi kisléptékű vidékgazdaságokat kellene teremteni és támogatni, amiknek fontos szintje az ilyesmi feldolgozó kisüzemek (a hal mellett a táj többi szolgáltatásához is kapcsolódóan: hús, tej, gyümölcs, s az egyéb növényekre, malmok, olajütők, stb.). Ez lenne a valódi, a tájban gyökeredző helyi érdek, így lehetne biztosítani a vidék – és így a városok – fenntartását. 
• Végül a teljesség kedvéért megjegyezzük, hogy nem csak a fizikai tájban lenne meg a helye a víznek (az ártéri laposokban), hanem a vízháztartási mérlegben is. Az áradások víztöbblete eredendően alkalmas lenne a Tiszai-alföld rendszerszerű, de erősödő csapadékhiányának pótlására is, hiszen a tavasszal, a vegetációs időszak elején ingyen megjelenő vízkészlet, a téli félév víztöbblete pont ki tudná egyensúlyozni a nyári félév vízhiányát – ha a modern iparszerű emberi tájhasználat biztosítaná a teret a víznek. Ehhez a mindent elborító szántók helyett, a mélyfekvésű, eredetileg ártéri területeken olyan víztartó használatokat kellene bevezetni, mint vizes élőhely, gyep, erdő. És akkor lenne helye a víznek is, a halnak is – hogy ne ez legyen a tudósítás vége: „újabb halpusztulásokra lehet számítani”. Mert ahogy a nemnormális rendszerben a halak pusztulnak, úgy pusztulnak az emberek is – legalábbis a normális emberi élet.

---

[1] A „kubik”, teljes nevén kubikgödör, kifejezés a latin alapú „kubikméter”, mint köbméter, szóból származik, minthogy 1 méter élhosszúságú kocka köbéről, térfogatáról van szó. A folyószabályozások földmunkásai, „kubikusok” számára, a kitermelendő föld térfogata volt a legfontosabb mutató, ez alapján kapták a munkabérüket is, innen maradtak az elnevezések.

[2] A Nagykörűi Tájgazdálkodási Programban a 2000-es évek elején kiépültek ilyen rendszerek, de fenntartásuk, működtetésük a rendszeridegenségük miatt nem megoldott.

Gazdasági Riadó

A Földgömb magazinnak van egy kis műsorideje a GazdaságiRádióban, ahová meghívtak beszélgetni pénteken.

Persze mindig nyomaszt az érzés, hogy kevés az időnk, s hogy szeretnék riadót fújni, különösen a gazdasági vezetőknek, akik a leginkább megvezetettek a modern kór mátrixa által.

Ezúttal bruttó 18 perc a hangzó műfaj kedvelőinek, itt meghallgatható.
Vagy itt a youtube-on.

A sok befejezetlen gondolatot, és ki nem bontott összefüggést ezen bejegyzésben sem tudom pótolni, inkább csak véletlenszerűen (és akár ízelítőként) néhány kiegészítés:

• talán nem hangsúlyos eléggé, hogy gazdálkodás számomra a geográfusi módszertan része; s amit-ahogy csinálok, az nem illeszkedik a mai átlagos gazdálkodói képbe…
• a beszélgetésben inkább a múltra hivatkozunk, pedig fontos, hogy az ártéri gazdálkodás éppen a jelenkor problémáira tudná a megfelelő választ adni… Nem valami régi tájhasználat idealizálása a lényeg, hanem hogy a jelenlegi bizonyítja, hogy rossz, s hogy lehetne jobban csinálni.
• a Természet megtámadása, az a játszma, amiben az ember amikor győz, akkor veszít. Mert az embernek, és a gazdaságának is, a magasabb rendű kerete a Természet – a bankárok is szén, oxigén, nitrogénből vannak…. (:-?)
• nagyállattartó legeltetés és a nagytáblás szántóföldi gazdálkodás között a sok hasonlóság mellett (árutermelés, kiszolgáltatottság növekedése, az eredendő közösségek háttérbe szorulása, mozaikosság visszaszorulása, a tájműködés sérülése), döntő különbség egyrészt, hogy a negatív hatások léptéke és a mértéke más, másrészt a vízhez való viszony: a legeltetéses „monokultúra” tájhasználata alapvetően magas vízpuffer kapacitású tájat eredményez, míg a szántó monokultúrában nincs helye/tere a víznek.

A homályosan maradt vagy hiányzó témák az egyéb bejegyzésekben vagy a tanulmányokban tárgyalva vannak/lesznek – ill. tessék kérdezni!

Ángyán József - az őrültnek láttatott hős

Fontos tudósítás Ember és Tisza lehetőségeiről a mai magyarországon.

Ebben a helyzetben, ami kirajzolódik az Ángyán professzorral készült beszélgetésből, csak az egyes emberek hite és tettei menthetik át az Országot. Csak, ha ezekből a gondolatokból új struktúra épül ki. Túl vagyunk a vízválasztón: manapság aki normális, az őrültnek látszó hős. Ebből lehet választani. A többi öngyarmatosítás.

Rendhagyó interjú egy rendes emberrel egy rendetlen rendszerben:
...
"Már ott sem működik, ugyanis tönkreverte a társadalmat. Annak idején megjelent az észak-amerikai tőke, felvásárolt mindent, a falvak népéből kiválogatott magának néhány főt, akit éhbérért alkalmaz, a többieket a városok körüli gettókba üldözte, borzalmas szociális, egészségügyi, bűnözési problémát gerjesztve. A befektető számára ez így hatékony, hiszen olcsón jut erőforráshoz, extraprofithoz, a kisemmizettek ellátását pedig az államra tolja. Ugye ezt mi nem akarjuk?"
...

Egy blogbejegyzés, emlékeztetőül:
http://greenr.blog.hu/2012/02/01/a_felnottekrol_angyan_tavozasanak_margojara

És egy honlap, a további tájékozódáshoz:
http://www.kielegyenafold.hu/

FRISS HÍR 05.05.:
http://greenr.blog.hu/2012/05/05/elolanc_szimpatiatuntetes_angyan_jozsef_mellett

Kéktérkép – a modernkori szabályozás víziszonya a Kárpát-medencében

A "Föld napján" egy vizes térképpel köszöntöm az esőket, amik végre élővé tehetik a földet.

Ez a híres "Kék térkép", vagy "Pocsolya térkép", amit 1938-ban – a „verítékes honfoglalás”[1] sok évtizedes őrült harcai után - azért állítottak össze, hogy mutassa a modernkori víz"rendezés" indokoltságát.

Ennek megfelelően a térképen az látszik, hogy a modernkori iparszerű szabályozások előtt a Tisza-tájon csak úszógumival lehetett elengedni az óvodásokat az óvodájukba, az emberek meg ezer évekig vártak, míg végre megjelentek a mérnökök, és élhetővé tették a tájat.  

Ezzel szemben az az igazság, hogy a modern szabályozás előtt évezredekig virágzó gazdaság volt a Tisza-vidéken, Európa első neolitikus magasműveltsége innen származik (Körös-kultúra), ami nemhivatalos értelmezések szerint megelőzi a "Termékeny félhold" civilizációs bölcsőjét is, és később "már az ókori görögök" is innen tanultak volna a görögök által szkítának, a kínaiak által hunoknak nevezett magyar kultúrából (a táltosoktól). (Ennek forrásait, bizonyítékait most Grandpierre Atilla mutatja be leginkább, de régi hagyománya van, ami hamar kiszorult a hivatalos tudományból.) Ennek a virágzó gazdaságnak illusztrációja még, hogy a középkorban "Európa híres kertjeként" említették Magyarországot, ill. a nürnbergi szürkemarha szobor, ami ezen vizes táj által előállított szilaj marha[2] jelentőségét mutatja (bár ma lennének ilyesmi termékeink az európai piacon…)

A fenti célnak megfelelően a térkép pontatlan és hamis,

• egyrészt a léptéke által (pl. a nagykörűi szigetet is időszakosan borítottnak mutatja, ami még most is, a szabályozások által 5 méterrel megemelt árvízszint fölé nyúlik),
• másrészt a módszertana miatt, hiszen a statikusság és a színezés elfedi a jelenség mögötti rendszerszerű működést, ti. térben és időben nem összevissza-kiszámíthatatlanul volt vizes ez a táj eredendően, hanem a különböző tájrészletek (relatív szintek) jól meghatározható működését hangolta össze a víz, amit ez az ábrázolás nem tud-akar bemutatni.

A széles körben elterjedt „kéktérképpel” szemben ajánlom a kevéssé ismert, de szintén vízügyi és szintén elég régen készült térképet, ami feketén-fehéren mutatja a rendszer dinamikus mivoltát, érzékelteti a működést:

Megjelent: Károlyi Zs. – Nemes G.: A Közép-Tiszavidék vízügyi múltja I. Vízügyi Történeti Füzetek 8. VÍZDOK, Bp., 1975.

Az ábrán jól látszik a fokok szerepe: hogy a víz a főmederből meghatározott helyeken lép ki az ártérre és látja el vízzel a tájat, s hogy vannak rendszerszerűen ármentes szintek, melyek szélére – vízközelbe – települtek a települések. Az eredendő tájműködés egyéb jelenségeit is ismerve rá kell jönnünk, hogy nem indokolt az a víziszony, amit a fenti vízviszony térkép sugall.

---

[1] Ezzel a címmel jelent meg a Tisza-szabályozást bemutató vízügyi munka az ünnepi 150 éves évfordulón.

[2] Megjegyzendő, hogy a külterjes árutermelő marhatartás már a „bekerítés” folyamatának jelensége, amikoris az árutermelésbe bekapcsolódó rétegek megszerzik a földek használatát a helyi közösségektől. (Ez jelenség a 16. századi Angliából vált ismertté, magyarországi értelmezését Andrásfalvy Bertalan mutatja be.)  Tehát a modernkori szabályozás előtti kor nem kezelhető egységesen, a klasszikus önfenntartó helyi érdekű ártéri gazdálkodás és a kisközösségek hálózata a 14. századtól átadja a helyét az árutermelésnek, ami kapcsán először a nagyállattartó legeltetés tarol (ehhez kötődik a pusztásodás folyamata), majd a nagyüzemi szántóföldi gazdálkodás, ami a modernkori energia-forradalom támogatásával vezet a teljes tájgyarmatosításhoz (búza bánya), és a sivatagosításhoz.

Mindkét folyamatot erősítik korabeli külső tényezők: a pusztásodást a török-kort váltó Habsburg felszabadítónak mondott gyarmatosító háborúk kapcsán a népességfogyás és -csere, a sivatagosítást a globális elfogyasztói kultúra, a Természettől való elszakadás és a makroklimatikus tényezők.

Science Friction

A tudományos játékszabály egyik fontos eleme a tapasztalatiság.

A megtapasztalt jelenségekre keresünk magyarázatokat, más szóval elméleteket.

Ilyen jelenség, pl. hogy az alma lefelé esik a fáról.

Erre a mindennap, mindenki által megtapasztalható jelenségre a magyarázatot gravitációs-elméletnek nevezik.

Vagyis, hogy egy test a nagyobb test felé esik.

Vagyis az alma a Föld felé.

Egy másik ilyen jelenség, hogy az egyén és az eredendő közösségek ki vannak szolgáltatva általuk nem befolyásolható hálózatoknak. Ilyen láthatatlan hálózatok nagyon is látható erőterei határozzák meg az emberek életét minden területen, pl. élelmezés, közös ügyek (politika), információ, világnézet, stb.

Erre a mindennap, mindenki által megtapasztalható jelenségre a magyarázatot összeesküvés-elméletnek nevezik.

Vagyis, hogy a látható korlátokat létező erők hozzák létre.

Vagyis a szabályokat, szokásokat, ízléseket és igényeket, amik az öngyarmatosításhoz vezetnek egy eszme/ koncepció irányítja.
Vagyis a közgazdaságtan, a politika, a média, a Tudomány és minden egyéb intézmény a gyarmatosítási cél érdekében működik, működteti a résztvevőket és viszont... Mátrix.

De ez nem politikai kérdés, hanem tudományos.
Mert a gyarmatosítás koncepciójába bizony nem fér bele a fenntarthatóság.

Ahogy egymást gyarmatosítjuk, úgy gyarmatosítjuk a Természetet is.
A profit végül is mindig a Természet gyarmatosítása.
Mert mindent Istentől kapunk - de a Természettől veszünk el...
Gyarmatosítunk térben, amikor kényelmünk környezeti terheit más területekre áthárítjuk,
és gyarmatosítjuk a múltat, amikor kényelmünkhöz energiát korábbi idők energiáinak felgyorsított (f)elhasználásával „nyerünk”, de gyarmatosítjuk a jövőt is, amikor hitelt használunk, a jövőbeli jövedelmeinket fogyasztjuk el.

Itt van két aktuális szemelvény, amiről mindez eszembe jutott: 

http://index.hu/tech/2012/04/06/benne_van_a_lulz_a_levegoben/

vesd össze:

http://kulturaliskreativblog.com/2012/04/02/rudolf-steiner-a-demokraciarol/#comments

És még egy, hogy legyen három... Az IMF persze további gyarmatosítást javasol, persze finomítani kell a módszereken (a Tudomány segít):

http://index.hu/gazdasag/vilag/2012/04/10/imf_afrikanak_ki_kell_aknaznia_termeszeti_kincseit/

Ladak tanulsága - frissítve

Körben száraz, középen zöld.

Miért? Az „árvíz” miatt. A szétterített, tájba juttatott-áramoltatott víz miatt.

Nem gondolnánk, hogy ezen messzi himalájai királyságnak sok köze lenne hozzánk, de a sokszintű tanulságokból kettő:

1. A medence helyzetből kifolyóan, kevés a csapadék, s a befolyó folyóvizekkel való megfelelő gazdálkodás biztosíthatja, hogy a környező sivatagban legyen egy zöld sziget.
2. Ez a zöld sziget is elsüllyedt a globalizáció/gyarmatosítás mocskos árjában, ahogy Magyarország; csak mi 500, ill. 150 év alatt, míg ők az utóbbi évtizedekben (ezt a folyamatot mutatja be a film).

Régóta használom e filmet s Ladak tanulságait, hivatkozom, mint fontos tananyagra, legépeltük a magyar szöveget, a film alapján készült táblázattal illusztrálom a fenntartható és a nem fenntartható rendszerek jellemzőit;
s most a könyv megjelenéséről számolok be, mások áldozatos munkájáról, aminek köszönhetően a fenti kép is fenn van az interneten: http://www.osijovendok.org/

További linkek Ladak tanulságával kapcsolatban:
A film készítőinek honlapja.
A film a youtube-on.
A magyar változat szövege.
A Fenntartható VAGY Fejlődés? füzetem, az emlegetett táblázattal.
S a korábbi bejegyzéseim:

• Az ajánlott filmek között.
• Egy doktori dolgozat kapcsán.
• Az oktatási tematikában. (A filmet március 21-én vetítettem az ELTÉ-n.)

Belvíz és árvíz - frissítve

A múlt héten volt, hogy megjelent a belvíz -
rögtön ideges lettem,
s nem azért, mert nagyon kellene már egy kis víztöbblet - augusztus óta nem esett elegendő csapadék, ami különösen azért érdekes, mert a Tiszai-alföldön EZ A NEDVES FÉLÉV időszaka, s mindjárt vége! - , hanem mert még abszolút fagy volt, azon kicsi hó elolvadása előtt voltunk, ami nagynehezen le bírt esni végre.

S valóban: aztán az olvadás megint úgy jött, ahogy az elmúlt években már többször: nagy széllel - úgyhogy a hótakaróból végül nemhogy belvíz, de víz se maradt.
Most ott tartunk, hogy a hóolvadás után szégyenszemre ki kell járnom itatni a lovakat, mert a szikes gyepemen sem maradt elegendő vízállás. Pedig normálisan márciusban a terület jó részének víz alatt kéne állnia! Egyébként nem remélhetem, hogy lesz mit kaszálni!

Sajnos a belvíz csak a médiában jelent meg, ami arra volt jó, hogy a fenntarthatósággal ellentétes közismereteket és közhangulatot fenntartsa, elmélyítse.
Emlékezzünk, tavaly télen annyira ment a belvíz-háború, hogy még az államtitkár is robbantott, aztán megint sikerült irtózatos deficittel zárni az évet. (Nagykörűben 275 mm csapadékot mértünk 2011-ben - az éves átlagos párolgás 7-800 mm!)

Nem írtam meg a belvizet (hiszen készülök egy képesített disznóvágással:),
de most hogy látom, hogy a Híradóba betört az árvíz,
s gondoltam, csak melléteszem a képet a hivatalos előrejelzésből:
(A link a mindenkori aktuális képet mutatja.)

A tanulság nem az, hogy mennyire előre dolgoznak - mert remélhetőleg lesz azért árvízi hozam a Tiszán - , hanem hogy a közhangulat fenntartása mennyire fontos és hatékony a média által a jelenlegi vízlevezető vízgazdálkodás fenntartásának indoklása miatt.

Csakhogy közben kiszáradunk.

Mert hamisak a köztudat fogalmai. Nem jól tudja a nagyközönség, a médiamunkások, a döntéshozók és a vízügyi szakma, hogy mi a belvíz, és hogy mi az árvíz, és hogy mire valók ezek.

A bejegyzés legfontosabb fogalma a "NEDVES FÉLÉV".

A Tiszai-alföld vízháztartását az tudná megmenteni, ha megoldanánk a téli, nedves félév víztöbbletének elraktározását és hasznosulását a nyári, száraz félévre. A téli félév (okt-márc.) vízmérlege átlagosan 0-100 mm víztöbbletet mutat, míg a nyári félév (ápr-szept.) 3-400 mm-es vízhiányt a Tiszai-alföldön. (Az éves csapadék 500 mm, tehát éves szinten az egyensúlyhoz szükséges vízmennyiségnek csak a 2/3-át tudja biztosítani a csapadék.) Ugyanakkor a hegyvidékek víztöbbletét tavasszal - épp a száraz évszak elején - a Tisza árvize kegyeskedi szállítani az Alföldre, hogy ezzel pótolja a hiányzó csapadékot.

Ezen víztöbblet tájba-juttatását kellene megoldanunk a vízborításhoz igazított tájhasználattal, és szabályozott vízkivezetéssel. Ehelyett jelenleg - a modernkori Tisza-szabályozás megkezdése óta - ezen víztöbblet megjelenését támadásként értékeli a vízügy, és nagyon drágán, nagy veszélyek közepette, hősiesen kivezeti az országból.

Lesz még baj az árvízzel: amikor nem lesz.

De most még lenne miből ellensúlyoznunk az Alföld rendszerszerű kiszáradását.

===
Ide veszem /teszem a Híradó újabb tudósítását, ami hadiállapot ízű, és beszámol arról, hogy minden rendben van:
Télen van hó,
lassan olvadgat,
a szakemberek nem tudnak mondani rosszat egyelőre,
de ha a szélsőségessé tett környezeti reakciók úgy alakulnának,
akkor létrejönne az a baj, amit létrehoztunk.

Lélegzetbeállító.

Térkép a hóban tárolt vízkészletről, ugyancsak a hydroinfo.hu-ról:

E szerint a hegyvidéki vízgyűjtőn 1-200 mm-nyi víztartalmú hótakaró van.
Ez a mennyiség a síkvidéki, írtózatos csapadékhiánnyal, és vízkészlethiánnyal sújtott területeken elosztva csepp a tengerben. Pontosabban a sivatagban.

Ja, persze meg lehet oldani, hogy ez a kevés víz vészhelyzetet okozon.
Nem könnyű, nem olcsó, de meg lehet oldani.
Olyan Tisza-szabályozást, vízgazdálkodást és területhasználatot kell hozzá csinálni,
amilyet most követünk (ímmár több mint másfél évszázada).

Kétféle mezőgazdaság – avagy miből él a konyhakert

Meggyőződésem (értsd, tapasztalásom), hogy a vidéki levegő szabaddá tesz.

De a vidéki életről nem lehet reális képet alkotni a városból.

Intézetekből, tanulmányokból, plázákból, álmokból. Sem minisztériumokból, sem misztériumokból.

Pedig ráférne szegény vidékre egy reális kép a városiakban. És a városhívőkre, az elvágyódó ökoromantikusokra, és azokra is, akik vidékről vágyták fel magukat a városba…

Találkoztam 2 forrással, amik tartalmas illusztrációját adhatják a vidéki életnek.

Ellenkező ízűek, de igazság/valóság van mindkettőben.

Az is látszik rajtuk, hogy a valóságot/környezetünket olyannak éljük meg, amilyenek mi vagyunk,

az egyik a mocskosat, a kiszolgáltatottat, a szenvedőset[1] lát(tat)ja,

a másik a tisztát, a kiszolgálót, a szenvedélyeset.

Tessék választani.

Azért értelmezési segítségként csak hozzá teszem, hogy

ne csodálkozzunk, ha ebben a rendszerben nem találjuk igaznak, működtethetőnek a mezőgazdaságot. Ennek a rendszernek lényege, hogy a mezőgazdaság nem működik benne. De ez nem a mezőgazdaság, nem az agri cultura hibája.

A feladat éppen az, hogy megteremtsük azt a realitást, társadalmi környezetet, amiben újra él(tet)ni tud a mezőgazdaság csodája. És nagyon tisztának, teremtőnek kell lenni az embernek, hogy ez sikerüljön. Nyomorból (úgy értem, lelki nyomorból), gyűlölködésből, szenvedésből ez nem megy. Abból nem él meg a konyhakert…

---

[1] Vigyázat, az oldal az interneten gyakori névtelen, szellemes, de durva és kioktató hangnemben íródott. A megjegyzésekkel együtt pontos látleletet ad - aki a vidéket akarja megmenteni, annak a vidékiek ellenállásával számolnia kell...

 (Mégis élet-képekkel zárom ezt az illusztrációt:)

Téli Tisza

Lementünk a naplementéhez
a téli Tiszával találkozni.

(ahogy tavaly is:)

... mert ilyenkor a fényekben

tükröződő lényekben

megtaláljuk tényekben

mi elveszett a kényekben

Pihen a komp, kikötötték,

árnyalódik az irigység

azóta már nagyban

megsárgulva a fagyban

 

A gyermekek persze fáznak:

kidőlt a nyár, fáramásznak...

így ünneplik a zsuzsannát,

Téli Tiszának hozsannát!