Helyes vízgazdálkodás - cikk

Mindig mondom, hogy a gyakorlatban a tájhasználaton múlik a fenntarthatóság,
tehát pl. a Tiszai-alföld vízháztartása az agráriumon múlik.

A mérnökök persze azt mondják, hogy ők csak megrendelést teljesítenek,
tehát a "döntéshozókon" a felelősség. (Is.)

Én mindenesetre megírtam röviden, hogy milyen lenne a helyhez igazított gazdálkodás,
az Agroinform októberi számában olvasható (és innen letölthető-nyomtatható).

Évzáró bejegyzésnek jó lesz, ill. akinek csak tíz perce van a témára.
Itt (is!-) várom a visszajelzéseket...

Vetített Karácsony

Milyen megható. Karácsony. A csoda megvalósulása.

Innentől jön a nevelés: azonnal írja a filmecske alatti ismertető, hogy a csoda a CÉGnek és a Technológiának köszönhetően valósulhat meg. (Thanks to a team of merry WestJetters and the power of technology, we've learned that miracles really do happen.)

A "Technológia" kapcsán rögtön itt az előző bejegyzés...
A "Cég" kapcsán (West, mint veszteség:) - a nagy cégek nagy pénzeket szánnak reklámokra. Sok utastól beszedett többletbevétel adja a hátteret ahhoz, hogy 1 gép utasainak visszaajándékozzanak belőle. És ezt nem én mondom, hanem a cég marketing osztályában beszélik épp most ezt. S még ráadásul nagyon hatékonyak is voltak, mert több mint 12 millió megnyitás kevesebb mint 4 nap alatt, az nagyon magas siker mutató (hozzám a negyedik nap jutott el:), - dec.20.-án idedokumentálom, hogy a 12. napon 31 millió feletti megnyitásnál tartottunk).

Szerencséjük, h. mindenki csak anyagiakban megvalósulót kért...
Legalábbis ebben a vetített valóságban az nincs benne, aki nem.

De mi van, ha valaki nem vetítetten akarná magát megajándékozva érezni?

A történet nem a csodát helyezi a valóságba, hanem a valóságot, a valódi valóságot, helyezi a vetített valóság mögé.
S tényleg csodálatos, (a)hogy az embereknek ez elég, sőt ezt szeretik, akarják. Látszólag…
 

Zöld illúzió - könyvben és egyébként is

Pontosítunk: a „zöld” technológia illúziója – vagyis, hogy idétlen/gyermeteg hiú ábránd abban hinni, hogy a technológia fejlődése, zöldítése megoldja, egyáltalán megoldhatná a „környezeti” válságot. (Hívhatjuk „energia”-válságnak is, vagy amelyik részt éppen látni akarjuk/ tudjuk, de nyilvánvaló, hogy a modernizmus, tehát egész jelen világunk általános összeomlásáról van szó.)

Ezen összefüggéseket többször érintettük már, pl. a „tananyag”5. tételében, „a fenntarthatóság értelmezései” fejezetben „Zöld technológiai”néven tárgyaljuk ezt a kérdést. (A téma magyarországi fő feltárója Hetesi Zsolt.)

Fontos megjegyezni, hogy NEM azt mondjuk, hogy a „zöld technológia” rossz. Hanem azt, hogy NEM oldhatja meg a „válságot”, viszont alkalmas arra, hogy kellően át nem gondolva azt hihessék, hogy meg tudja oldani. És most ez a kellően át nem gondolt helyzet van. A Tudomány és a Politika ezzel áltatja magát és minket. Az intézményesült tudomány ímmár jobban kötődik a Projektekhez, a projektált, azaz vetített valósághoz, mint a Valósághoz, az eredendő természeti valósághoz. A Politika és az azt üzemeltető "Gazdasági Elit" helyzete kézenfekvőbb, de sajnos a "Tudomány" is becsatornázódott. (de ez már egy másik bejegyzés/téma:)

Mindenesetre azért ide teszem a rendszerelméleti értelmezést: a technológiai megoldás a jelenlegi technokrata világnézetben, a moder valóság szintjén megoldásnak látszik, de ez a szükségesnél egyel alacsonyabb szint, hiszen a modern valóság is a Természet része, és ezen a szinten, erre a szintre emelkedve már látszik, hogy nem az. Hiszen a Természetbe nem illeszkedő Pénz és Technológia előállítása mindig nagyobb környezeti terheléssel jár, mint amitől mentesíteni tud - még akkor is, ha a "közgazdaságtan" nagyon ügyel arra, hogy ez ne látszódjon (ahogy az említett tételben szerepel).

Most egy nyugati forrást hozunk szemelvényként (könyv, cikkek, előadások):

http://www.greenillusions.org/

Itt is:

http://www.ereleases.com/pr/author/greenillusions-org

1 percben:

http://www.youtube.com/watch?v=Vnmj8Yp8szU&feature=youtu.be

Másfél órában:

http://www.youtube.com/watch?v=--OqCMP5nPI ea

Íme egy rövid ismertető /összefoglaló:

Green Illusions: The Dirty Secrets of Clean Energy and the Future of Environmentalism (Our Sustainable Future)

We don’t have an energy crisis. We have a consumption crisis. And this book, which takes aim at cherished assumptions regarding energy, offers refreshingly straight talk about what’s wrong with the way we think and talk about the problem. Though we generally believe we can solve environmental problems with more energy—more solar cells, wind turbines, and biofuels—alternative technologies come with their own side effects and limitations. How, for instance, do solar cells cause harm? Why can’t engineers solve wind power’s biggest obstacle? Why won’t contraception solve the problem of overpopulation lying at the heart of our concerns about energy, and what will?

This practical, environmentally informed, and lucid book persuasively argues for a change of perspective. If consumption is the problem, as Ozzie Zehner suggests, then we need to shift our focus from suspect alternative energies to improving social and political fundamentals: walkable communities, improved consumption, enlightened governance, and, most notably, women’s rights. The dozens of first steps he offers are surprisingly straightforward. For instance, he introduces a simple sticker that promises a greater impact than all of the nation’s solar cells. He uncovers why carbon taxes won’t solve our energy challenges (and presents two taxes that could). Finally, he explores how future environmentalists will focus on similarly fresh alternatives that are affordable, clean, and can actually improve our well-being.

Hattyúdalos decemberi évkezdet

Eljött a december, ilyenkor megnő a közlésigényem, mint tavasszal a madaraknak…

A madarak szaporodnak, a tanárok tanítanak - ha a körülmények engedik;

mindenesetre e honlap azért van, hogy ebben a tanításban segítsen, és a december a tavasz kezdete, legalábbis az egyetemen a tavaszi félév kurzusait ilyenkor kell meghirdetni, úgyhogy az én tavaszi dalolásom a honlapbejegyzéseim téli megszaporodásával kezdődik  – és ezzel végére is érek ennek a hatalmas dalolós-tanítós metaforának, minthogy tudom, megterhelő ez manapság:).

Pedig metaforákra szükség van (mint tudjuk, már az ókori görögök is ilyenben tárolták a bölcsességüket), mert nehéz elmagyarázni azokat a dolgokat, amiket eleve nem ért a hallgató, vagy mondjuk úgy kívül esik a közönség modelljein. Nehéz tudósítani a Természetről, a Természet valóságáról, annak az embernek, aki a Természeten kívül helyezte magát, és a modern kór világnézetében géppé fejlődte magát. E helyzet leírására használom a „2 valóság” modelljét, miszerint a mostani modern valóságunk, amiben mindenki él és éltet, nem az egyetlen valóság, és ha sikerül kitekinteni a kitalált szabályokból épült városfalak mögé, akkor ott feltárul a másik valóság, a Természet eredendő valósága, ahol nem a pénz az úr, hanem az élet, és nem a steril a szép, hanem az élő.

Erről a valóságról, ill. 2 valóságról, tudósít az a greenfo.hu-n megjelent írás, amit így évkezdés gyanánt ajánlok, mert röviden ad nagyon érzékelhető illusztrációt (metaforát:) Konkrét madárdalba foglalva mutatja be, (a)hogy a városi modern világnézetünk – pontosabban a többségnek hallatszó világnézet – gyarmatosítja az eredendő természeti valóságot, és vesz(t)i el az élet terét.

Két megjegyzés kívánkozik még ide.

Az egyik, hogy örülök és megtisztelő, hogy vannak többen, aki érdeklődnek e tanítás iránt, (hiszen a közönség által tud igazán értelmet nyerni egy előadás), s az mégiscsak fontos, hogy nem vagyunk egyedül (egyrészt én is olvastam a madárdalos írást, másrészt ezt is olvassa most valaki:).

A másik, hogy a világ alakulását látva persze tisztában vagyok vele, hogy falra hányt borsó az ilyesmi tanítás, hiszen a többség még mindig a falak magasításával van elfoglalva, s nem hajlandók észrevenni, hogy ezek a falak a Természettől és így az Élettől zárják el őket.

De én szakmai és lelkiismereti okokból mégiscsak a borsóhányókhoz csatlakozom, s hogy optimistán zárjam, legalább, mint a hivatkozott madárdalos írás, hátha egyszer elfedi a sok borsó a falakat…

 

Szelídvízország - ember és Tisza fenntartható kapcsolatáról

Ma 1 hónapja, hogy megjelent végre a film a jutyúbon - most azt írja, hogy 2468 megtekintéssel.
Nem könnyű összerakni tömör ismeretterjesztő anyagot a témánkban,
de ez különösen sokáig tartott, és ahhoz képest nem lett hibátlan...
Én itt, legalább a saját oldalamon külön megjegyzem, hogy idétlen, zavaró és nem helyénvaló az éles-bántó "kereskedelmi" hangeffektek és a szokásos semmilyen-típusú "zene" alkalmazása, ami azért került alá, mert a többiek szerint így a közízléshez igazodva eladhatóbb, érthetőbb. Hát szerintem nem közízlésről van szó, hanem közízléstelenségről, ami szerves tartozéka annak a modern kórnak, ami tönkre tette a Tiszát és a normális élet lehetőségét Ember és a Természet(e) között. Minden ilyen iparszerű háttérzaj arra való, hogy az ember ne találkozzon a valósággal. Ez ugyancsak fokmérő tehát: ha érzed, hogy zavar a csomagolás, az jelzi, hogy az értekrend szintjéig érted /érzed /éled, hogy miről van szó...
Azért jó lenne persze, ha a köztudatban és a vezetői tudatokban ez a 18 percnyi ismeret így összeállna..:)
A film rövid ismertetője az Élő Tiszáért honlapon.




Még a waterisk pályázatunkból volt a film fizetve, de a költségvetéséhez képest sokszoros munka van benne - külön köszönet a kivitelező Rbl Marketingnek!

Harc a magokért - aki etet, az diktál

Nagyon jó megnyilatkozásai vannak a szerzőnek,
nem véletlenül került ki az államigazgatásból...

http://index.hu/velemeny/olvir/2013/07/15/harc_a_magokert_aki_etet_az_diktal/

A "vélemény" rovatban jelent meg az írás, de ez a fenntarthatóság, azaz az Élet véleménye - a gyarmatosítással szemben.
A cikk hamar tovaterjedt az internet alternatív nyilvánosságában:
tényleg arról van szó, hogy komoly harc folyik az etetésünkért,
mert aki etet az diktál.
És most úgy etet a gyarmatosító véleményformálás, hogy ne ébredjen fel a közönség;
és a társadalom jelentős része elhiszi, hogy ez a mai rendszer normális.

Föld, víz, GMO, vizsgaidőszak

Itt egy írás, ami felveti, hogy a Természet nem árucikk. Azért idézem, hátha valaki ebből érti meg, hogy miről van szó:
http://boldogokasajtkeszitok.blog.hu/2013/06/27/fold_viz_gmo

Ráadásul tanulságos viszont, hogy nem mindenki él ebben a gondolkodásban. A kommenteket olvasva legalábbis látletet is kapunk a magyarországi ámítógéphasználó népesség állapotáról. Érdekes, hogy mennyire hisznek emberek a kapitalizmusban. Érthetővé válik, hogy az utókor számára elítélt egyéb totalitárius rendszerekben is ugyanígy hitt az emberek jelentős része. Most azt mondják rájuk, például, hogy fasiszták - mintha ez rosszabbul hangzana a közfül számára, mint az, hogy kommunisták, úgyhogy ezt hozom példának. 
A többség tényleg abban hisz, hogy a Természet arra való, hogy profitot csináljon belőle az ember, és azt ezt szolgáló szabályzók objektív tényezők, amihez igazodnunk kell. S az emberek jelentős része ma abban hisz, hogy a fejlődés jó.
Javaslom Aldous Huxley "Szép új világ" c. szociográfiáját.
A vizsgaidőszaknak sosincs vége...

(A földről, s törvényről a SZÖVET honlapon is elérhetőek háttéranyagok.)

Veszélyes falomlás a Tiszánál – hamis tudás a tévéből

A tudósítás nagyon pontosan tudósít arról a hamis tudásról, ami a modern kor sajátja, és ami lehetetlenné teszi a fenntartható életről akár a gondolkodást is.

 

http://tv2.hu/musoraink/tenyek/128616_veszelyes_falomlas_a_tiszanal.html

A kereskedelmi kanálisban az árvíz pusztít, és különleges veszély fenyegeti az embert Nagykörűnél, de a hatóságok biztos majd meg fogják csinálni, ha a Természet lehetővé teszi. A tanárnő és a tudósító mindenesetre szellemeiket egybeöltve vigyáznak, nehogy a hallgatók lecsatlakozzanak a megkövesedett hamis tudásról. Ezek a szánalmas gyomorforgató Tények.

Az alig másfél perces híradásban gyakorlatilag nincs olyan szó, ami a helyén lenne, nincs olyan összefüggés, ami helyesen hangzana el – de a közhangulatot, a köztudatlanságot, a közízlést, és ezek tévé általi távirányítását pontosan visszaadja.

Valójában ugyanis arról van szó, hogy a Természet igyekszik gyógyítani az ember ellenműködéséből fakadó sebeit, és a szabályozások következtében mélyrevágódott meder átázott meredek oldala a szabályozások következtében felgyorsult apadás után/kapcsán belecsúszott a mederbe. Hiszen a Tisza szélesen és laposan, lassan és kanyarogva igyekszik folyni eredendően, minthogy nem az a célja, hogy minél előbb levezesse az árhullámot, hanem hogy az éltető vizet minél inkább bejutassa a tájba.

Tehát nem az árvíz pusztít, hanem az emberi beavatkozás következményeként alakul a part, és ez annyira nem különleges, hogy lejjebb 50 méterrel is ott a szeletes csuszamlás nyoma, és szemben is egymás mellett 3 ilyen suvadás látszik. (Ha a nemrég épült „kikötő” is belecsúszik, vagy éppen feliszapolódik, az sem a Tisza aljasságának, hanem az emberi butaságnak, ellenműködésnek lesz köszönhető.)

Még arra is van idő, hogy a hajózás kapcsán is rettegjen a Tények, a tények ellenére, miszerint régóta nincsen hajózás a Tiszán – de eddig ezt nem kevertük a kompátkeléssel. Hogy kritikánk alapja nem őrült-civil-zöld gondolat, hanem az intézményesített, pszichotizált butaság elleni ismeretterjesztés igénye, az ügy és az emlegetett hajózás kapcsán had idézzem végül „A Tisza” című vízügyi munkából (Akadémiai kiadó, 1982), hogy „a szabályozás természete magában hordozta a hajózási viszonyok megromlásának majdnem valamennyi okát.” (p. 354.)

Ha már úgyis környezetvédelmi világnapra ébredünk. Ébredünk?

A nyúlon túl

Tegnap voltunk a Parlamentben – láttuk egészen aláásták:

Konzultációt is tartottam, ami kapcsán most jött egy hallgatói levél, amiből kiderül, hogy a hallgató már többet ért a világból, mint a képmutatók, bocsánat képviselők, és a mérnökvezérigazgatók, akik bizonyították, hogy nincsenek birtokában evidenciáknak. A modernizmus elavult 20. századi tudásából nem képesek átlépni a túléléshez szükséges 21. századi tudásba. Persze ez általános:  magukat komolynak gondoló emberek, akár környezetinek mondott végzettséggel(!) ma még ki merik mondani, h. "nem a Természetet akarom védeni, hanem az embert". Ma még nem szánalmas nem észrevenni, hogy azonosak vagyunk. Ma még közgazdászok mernek hivatkozni a GDP-re..

Úgyhogy gondoltam közzéteszem az alábbi levélváltást, hátha kedvet kap valaki megérteni, hogy miről van szó, és nyílt pályázatot hirdetek, hogy hogyan lehet elmagyarázni, hogy az ember "védéséhez", értsd túléléséhez a TERMÉSZETre van szükség. Max. 5 percben, amennyi ideje a modern embernek van. A pályámunkákat az én címemre kérem, a díjazottak katarzist nyernek.

 

From:

Sent: Tuesday, May 14, 2013 1:20 PM

To: Balogh Péter

Subject: netes konzultáció

…

Felmerült pár kérdésem, és észrevételem az eddig megnézett anyagok kapcsán. A Tárgyak története című kisfilmben az előadó hölgy azt mondta, hogy a szabadidő kezd eltűnni, régebben több volt. Szerintem ez az elmúlt rövidebb időszakra igaz, mivel egyre többen vállalnak másodállást, vagy ha ez nem lehetséges túlóráznak, hogy fenn tudják tartani magukat, de alapvetően a szabadidő, mint szórakozás, és tevékenység munka után, csak az ipari forradalom után, a gazdasági szerkezet és a munkalehetőségek átalakulásával alakult ki. Ekkor jelentek meg a sportok, és egyéb más szórakozási lehetőségek. Azt mondta még az előadó, hogy a feudalizmus ideje alatt is több szabadidőnk lehetett. Csakhogy, szerintem régen nem volt ez a felosztás, hogy szabadidő és munka, egyszerűen csak élték az életüket. Ha a földeken dolgoztak, vagy mesterségükkel foglalatoskodtak, az nem olyan munka volt, hogy várták a "végét", hogy mikor lesz szabadidejük. Maguknak csinálták, és azért, hogy megéljenek belőle, nem a pénz volt a lényeg, hanem az hogy, megéljék az életüket. Sőt, akik nem dolgoztak, azokat meg vetették, vidéken, és más "elmaradott" térségekben a lusta embereket kiveti magából a közösség, és ez a másik fontos kulcsszó, ami a Ladakh filmben is fontos volt, a közösség. A közös munka volt nekik a szórakozás, ez egy időtlen munka volt, csak az évszakhoz kellett alkalmazkodni. Tehát én úgy gondolom, a szabadidő egy nemrég bejött fogalom, aminek lényege, hogy az ember elmeneküljön a mai, beteges társadalmi, és munkahelyi helyzet elől. Ha belegondolunk, szabadidőnkbe takarítunk, rendbe tesszük a kertet, ez régen a mindennapi munka része volt. A multik által kizsákmányolt, új és beteg társadalmi rendszerben a munkának a szerepe, hogy minél több energiát vegyen el az embertől, és minél kevesebb pénzt adjon ezért, amit meg arra ad igazából, hogy vásárolj és a gépezet része legyél. Az emberek jelentős része olyan munkát végez, és olyan oktatásban részesült, hogy csak ebben a korcs újvilági rendszerben, kiszolgáltatottan képes fenn maradni, önmagát nem tudná ellátni a rendszer nélkül. Visszakanyarodva az elejéhez, a mai szabadidő lényege is a profitszerzés. A reklámok, hirdetések azt súgatják az embereknek, hogy nem tökéletesek, csak akkor lehetnek azok, ha ezerféle eszközt, tablettát, és más egyéb kütyüket vásárolnak. Mindenhonnan azt látják az emberek, hogy modellek, agyonplasztikázott, és smink mögé bújó celebek pózolnak, akiknek élete gondtalan, és ők is olyanok lehetnek, ha vásárolnak. Az emberek edzőterembe járnak, csakhogy olyan természetellenes külsőjük legyen, mint a modern világ modelljeinek. A sportoknál is ez a helyzet. Élsportolók reklámjai mutatják a "helyes" utat: csak 40000ft-os nike stoplissal lehet jól focizni a játszótéren, vagy egy parkban. Ennél is komolyabb a szabadidőre épülő turizmus, és vendéglátás. Az emberek több százezer spórolt pénzüket költik arra, hogy Vegasba menjenek, és megszálljanak a Ceasar Palace-ban. Mitől jobb ez egy barátokkal, vagy családdal töltött hétvégénél, mitől ér meg akár milliós nagyságrendű pénzeket. Ezek alapján én úgy gondolom, hogy a szabadidő nem eltűnt, hanem iparszerűvé vált, követni kell a trendeket.

A Ladakh filmben, azt mondták, hogy nem termelnek hulladékot, és az emberi ürüléket is trágyázásra használják. Én úgy tudom, hogy a ragadozók, és mindenevők ürüléke, nem megfelelő trágyázásra. Arra gondoltam, hogy talán azért tudták felhasználni, mert főként növényeket esznek, és semmi mérgező anyaggal nem találkozott soha a szervezetük, természetes alapanyagokat használtak. Egy régebbi bejegyzésben is volt erről szó, hogy az alomszéknél az ürüléket komposztálták. Ezt nem teljesen értettem, hogy akkor mindenféle trágya alkalmas erre a feladatra, mert pl. a csirkékéről azt tanultam, hogy nem.

Valamint, Ladakhban a vizet több kilométerről vezették oda, tehát valahonnan elvezették, azt a kis vízfolyást. A táj alapvetően, nem bővelkedik vízben. Akkor valamilyen szinten ez is mérnöki beavatkozás? (megváltoztatták a tájat)

 

From: Balogh Péter

Sent: Tuesday, May 14, 2013 2:08 PM

Subject: Re: netes konzultáció

 

Nagyon jó.

Csak vázlatosan válaszolok, mert ha rendes kifejteném, annak nem érnék a végére:)

Igen: a "szabadidő" hasonlóan a "tulajdon" fogalomhoz, a mai értelemben tök. új /egészen más. Mint ahogy sok más fogalom is: a modern kor ilyen szempontból tényleg MÁS, mint a korábbi. (Ezeket magyarázzák a fejlődés-modelljeim, ezért indokolt erről beszélni ezen a kurzuson.)

Azt mondja a Ladak-film: munka és szórakozás azonosak. (eredetiben: work and leisure are one.) S hogy "időtlen élet", stb. Ezt fontos megérteni, (de úgy látom, h. ez megvan Neked). Mert ezzel megvilágosodik egy különbség a "modern-iparszerű" és a "hagyományos-term.szerű" világ-nézet között.

Ezt én úgy fogalmaztam az előadáson, h. nem "munka" van, hanem "élet". (Czakó Gábor /szintén kötelező:-/ azt mondja: régen "Beavatás" volt, be-kapcsolódni igyekeztek az emberek, most "kikapcsolódni" szeretnének a rendszerükből. Minthogy embertelen /=ördögi.)

Nagyon jó, fontos gondolat/felismerés, h. ma a "szabadidő" (a "kikapcsolódás" - a rendszerből) is a profitszerzés részévé vált, (tehát éppenhogy NEM biztosítja a "kikapcsolódás" funkciót!, s ilyen szempontból hamissá válik /ahogy minden más is ebben a rendszerben/.) Erről A. Huxley ír a "Szép új világ"ban (ALAPMŰ! az első 20 oldalt kötelező elolvasni!!!-), h. a Természet önmagában nem jó (a GDP növeléséhez), mert ingyen élvezet!!!. Ezért /erre épül ki az idegenforgalomipar, a sportszereivel, szolgáltatásaival, amik könnyen elfedik a 2 főszereplőt (Ember és Természet(e)) és a kapcsolatukat, ami a lényeg lenne - így válik ez is hamissá a modern kór értelmezésében.

Nem közvetlenül az ürüléket használják, hanem a komposztált ürüléket.

Alaptörvény: olyan nincs, h. ne legyen jó, ami természetes. NEM lehet igaz, h. az emberi ürülék nem való /nem jó a Természetbe. Az emberi viszonyulás /használat lehet nem jó, azaz nem illeszkedő. Jó példa, h. most ugyebár, a mai rendszerben a falevél is szemét, és a marhák böfögése tényező a Klímaváltozásban. És az sem normális, hogy az ember mesterséges, azaz természetellenes, azaz nem fér bele. Ez a modern kór vívmánya. A "fejlődésé". Ez a nemilleszkedés ad teret a profitszerzésnek, ennek a mutatója a GDP - ennek növekedésére hivatkozni, a butaság és a szűklátókörűség jele. Nem az "ember" a nemtermészetes, hanem a modern ember!

A csirketrágya az egyik legjobb trágya, de önmagában, és "éretlenül" (sokatmondó a szakkifejezés) nagyon erős, s kiéget. (Minden trágya a legjobb trágya:) - de használata (hasznossága) a léptéktől és mértéktől függ (ld. még koncentráció).

A ladaki vízgazdálkodás valóban mérnöki beavatkozás, csakhogy természetszerű. A völgytalpon elfolyó patakot a völgyoldalak mentén szétvezetik, ahogy azt az egyik előadáson lerajzoltam. A változtatás léptéke és mértéke belül marad a Természet (a helyi táj) törvényein, eredendő működésén. A vizet nem koncentrálják mesterséges víztestekben, hanem a talajban és a vegetációban "tárolják" (érezzük, h. ez egy "élő" tárolás, nem halott, mint a duzzasztmányoké), a talajba és a vegetációba jutását segítik elő, a kapacitások erejéig!

…

üdv.p.

 

Szabad a gazda?

Kajner Péterrel a SZÖVET elnökével jelent meg interjú a Szabad Földben. A tanulságos beszélgetés sok ismeretet terjeszt közérthetően. Kiemelnék három üzenetet, amik az egyszerűségük miatt elsikkadhatnak, pedig olyan összefüggésekről van szó, amik önmagukban elegendőek, hogy megmutassák a jelenlegi elfogyasztói világnézet csúfos bukását, önpusztító nonszensz jellegét. A hivatkozott összefüggések olyan egyszerűen vannak megfogalmazva az interjúban, hogy felmerül az emberben, hogy még közgazdászok és politikusaik, sőt talán még jogászok és marketingesek is megérthetik.

Az élelemtermelés energiamérlege a hagyományos/természetszerű és a modern/iparszerű rendszerekben: százszoros hatékonyságú az izomerőt használó gazdálkodás az olajerőt használóhoz képest, mert a Természettel nem harcol, hanem együttműködik!

Megjegyzendő, hogy a mennyiségi tömegtermelés minőségi hiánytermelést is jelent, annyira, hogy igazi emberi mércével nem is tekinthető élelemnek, hanem csak a élelmiszaripari nyersanyagnak, a modern/iparszerű rendszer produktuma, aminek termelése során ráadásul melléktermékként pusztulást termel nagyon büszkén a modern ember. Az iskolákban ma erre képzik az agrármérnököket; a szaklapok, szakkiállítások ezen pusztító technológiákat ajánlják az általuk létrehozott problémák megoldásaként; és a köztudat(lanság) ehhez falaz. Akinek inge vegye magára.

Az ártéri gyümölcsények növényvédelme kapcsán kiderül a „biodiverzitás” fogalom valódi tartalma: hogy nem természetvédelmi játszadozásról van szó, hanem a Természet működésének azon eleméről, ami biztosítja az egészséges gyümölcsöt, úgy hogy nem kell rengeteg pénzt, energiát, munkát ráfordítani a környezetünk mérgezésére.

És hogy a „globális éghajlatváltozás” a felszínborításon múlik: nem a Természet bosszújaként csap le a jóravaló-fejlődő emberiségre, hanem hosszú, kemény, céltudatos emberi munka eredménye, ami során a Természet(é)től elszakadt ember helytelen gazdálkodása már annyira sok helyen tette tönkre a tájak eredendő működését, hogy az globális összeomlássá áll össze. Az időjárás csak mint a leglátványosabban rugalmas tényező jelentkezik a modern ember ingerküszöbét és bokáját is meg-megütő jelenségekkel.

A beszélgetés kapcsán az esetleges mélyebb érdeklődés és a potenciális közgazdász és mérnök olvasók kedvéért megjegyzem, hogy azért árnyalni kell azt a hiedelmet, hogy A fokgazdálkodás elhagyása óta a lakosság megsokszorozódott, utak, városok épültek az egykori árterületen, ezért arra visszatérni lehetetlen. Ugyanis éppen azért KELL „visszatérni” a fokgazdálkodásra, hogy fenntarthatóan (vagyis olcsón és hosszútávon) meg tudjuk termelni a lakosság életfeltételeit. Ugyanis, ha marad a jelenlegi tájhasználat, akkor nemcsak a víz, de a talaj és a biológikum is kifogy a tájunkból. Az épített infrastruktúra pedig nincs annyira útban: a települések még mindig túlnyomórészt a magaspartokon (tehát nem ártéri szinteken) fekszenek, az árterek beépítettsége pedig körtöltésekkel megvédhető, vagy egyébként is felszámolandó rom.

Továbbá nemcsak tudománytörténeti jelentősége miatt jegyzem meg, hogy a BME részletes modellezése előtt több évvel a Földrajzi Közleményekben közöltem az alábbi ábrát és táblázatot, aminek a számait a számítógépes modellezés igazolta, hanem mert az árvízvédelmi jelentőségen túliakat is hangsúlyozza, azzal hogy nem csak a meanderöv öblözeteit meri bevonni, hanem a víz tájba juttatásának lehetőségének vázlatát adja, ahogy az összes bejegyzésemben, előadásomban más unásig erről beszélek. (Ide tartozik a Körös-Maros-közének többi nagy eltüntetett-felújítandó folyójának megemlítése, ezek az ábrán szereplő Veker, s Kurca mellett a Kórógy, Mágocs és a Száraz-ér.) Az ábra és a tanulmány: Az ártéri tájgazdálkodás koncepciója (Előleges javaslat). Földrajzi Közlemények 2001./3-4. pp. 249-270.

2. ábra. A felújítandó vízrendszer vázlata a Tisza-vidéken

 

	az ártér neve	árasztható terület (km2)	tározási kapacitás (millió m3)
1.	Beregi	100	100
2.	Szatmári sík /Ecsedi láp	100	100
3.	Rétköz	60	100
4.	Bodrogköz	300	300
5.	Inérhát, Taktaköz	100	150
6.	Dél-Borsodi	100	100
7.	Polgár – Tfüred, Hortobágy	800	600
8.	Cserőköz – Üllő-lapos-i	80	100
9.	Mirhó	100	150
10.	Nagy-Sárrét	450	400
11.	Saj-foki	200	300
12.	Nagykörű-Fegyvernek-Törökszentmiklósi	50	50
13.	Tiszazugi	100	100
14.	Dóci	60	150
	összesen:	2600	2700

Rendszertelen változás

Ezen a furcsa címen szól a változatlan rendszerről az utóbbi idők legnagyszerűbb helyzetértékelése: http://neoszamizdat.blog.hu/2013/04/29/rendszertelen_valtozas

A 18 oldalas dolgozat pontossága és szókimondása emlékeztet a színről több mint 1 éve hivatalosan eltávozott politikus-író egy-egy emlékezetes diagnózisára; annál is inkább, mert a szerzőként megadott két név, Pap Mihály - Bige György, véletlenül azonos a Rákóczi Ferencet behívó tiszaháti felkelők küldötteinek neveivel, a minap volt a sajtószabadság világnapja…

Ezen a honlapon nem szoktunk ennyire politikai tartalmú illusztrációkra hivatkozni, de ez a tanulmány tájékozódási lehetőséget ad az Ország és az Állam(apparátus) fenntarthatósági kapacitásáról, bemutatja azt a politikai közeget, amiben az ember és a Tisza fenntarthatóságát biztosítanunk kellene…

Jelentések a Földről

A Föld napján ezúttal föld kapcsán idézek ide néhány hírt /szemelvényt…

(Jellemző, hogy a magyar nyelvben a termőföldet és a Föld bolygót ugyanazon szóval jelöljük, és hogy az angolban a termőföldet is jelentő „dirt” szó, a koszt, piszkot, szennyet is jelenti!)

Erre a talajra épül az élelmiszaripar, amiről már a múltkor is megemlékeztem, de akiben a valóság meglátását akadályozza az a jószándékú elvárása, hogy a „városi élet” és a „modern” mégsem lehet ennyire ördögi, annak „az ébredést nem lehet megspórolni” gondolat jegyében javaslokm ezt az állati részletet a Samsara c. filmből:


Vagy egyéb forrásokat: több hosszú, tartalmas, tananyagként használható dokumentumfilm is van, amerikai is, európai is, stb., bőséges tanulságokkal, hogy ha meg akarjuk menteni a Földünket, akkor a földünket kell megmenteni.

A földünket, ami valami beteges köz(?)gazdaságtani ámokfutás során tőkebefektetésként van értelmezve, és amit az öngyarmatosításunk során a helyi közösségekkel szembenálló idegen érdek számára játszik át az állam. Erről szól Ángyán József jelentésének IV. része, amit ma adott közre. Részletes helyzetértékelés, egyéb vonatkozó anyagokkal együtt tanulmányozható, letölthető a http://www.kielegyenafold.hu/ oldalról.

A helyzet a felszín alatt sem jobb.

---
Amikor beírtam ezt az utolsó mondatot, ahogy a linkből látszik, a felszín alatti vizekre gondoltam, ill. a szabályozást a felszín alól mozgató rosszul értelmezett gazdasági érdekekre nyilván.
Ehhez képest a nap utolsó perceiben a Föld is jelent(kez)ett! - mármint helyi /tényleges idő szerint, minthogy a Föld szerint 00:40 körül van éj-fél. Két nyoma a neten: egy hírlapban, s a földrengés-intézetben. Itt Nagykörűben, a Tisza mellett, én csak amolyan nyújtózkodásnak éreztem, mint amikor ébred, s indulni készül az Ember... S ha már az ember nem ébred, hátha a FÖLD csak elindul végre...

Síkföldi megismerésünk aluldimenzionált korlátairól

Legutóbbi előadásaim tanulsága volt, hogy milyen nehezen ismeri be az ember a modelljeinek korlátosságát. Még az elitegyetemista is. A „Beavatás” oldalon található tanmesék mellé a „Megismerés” témakörhöz ajánlom ezt a pár perces gondolatkísérletet:

A tanulság: modell által homályosan látunk, nem színről színre. Vagyis a megismerésünk a szocializációs és motivációs közegünknek megfelelően (ki)alakult modelljeink által vezérelt és korlátozott.

(Megjegyzem, én elnézem, hogy a 2 dimenziós világot némi vastagsággal ábrázolják, hiszen nemcsak a 3. dimenziót nehéz elképzelni a kétdimenziós világból, hanem a kétdimenziós világot is a háromdimenziósból…

Ráadásul az ALföldünk esetében éppen ez a szakmai zavar: hogy nem fogadják be a 3. dimenziót, vagyis a domborzati szintkülönbségeket:)

Az új embernek és az új tudománynak meg kell látnia, hogy az eddigi modelljei hamisak, mert megbuktak a Természet vizsgáján. És a fenntartható élet, az a jelenlegi modelljeinken kívül van.

Ütközőben a vízzel

Szezonja van a vízbajnak. A Kossuth rádióban pl. az Ütközőben három szakember beszélget – ezen a linken, 12:30-tól még 3 hétig visszahallgatható, de elég, mert utána úgyis a sivatag lesz aktuális… Gondolom, mostanában sok vízbaj lesz még a médiában, de ez az idézet alkalmas arra, hogy az általános hozzáállást kicsit értékeljük. Az elején a szokásos hadijelentés, mennyi területet foglalt el az ellenség, mennyi erőforrás van mozgósítva, őrszolgálat, védvonal, stb. aztán jön a tanulság rész: meg lehetne-e előzni az árvizet (ha lenne elegendő pénz)?

Említik a szervezeti szétdaraboltságot, s persze a finanszírozás csökkenését, és említik, hogy rendszerszinten nyúlnak a kérdéshez – holott a legfontosabb tanulság éppen ez: a mai szakmai, politikai és közgondolkodás tökéletesen belül marad a jelenlegi rendszeren, ami egyébként rendszerszerűen hozza létre a vízgazdálkodási problémákat; és ez a lényeg, e beszélgetésnek is ez a legfontosabb tanulsága, s az általános hozzáállás. Leírom mégegyszer, hátha egyszer valaki tényleg megérti: a jelenlegi víz- és tájhasználati rendszer szükségszerűen kitermeli a vízgazdálkodási hadiállapotot. A kérdés rendszerszintű kezelése az lenne, ha felmerülne végre az a kérdés, hogy NINCS-E JOBB RENDSZER?! Ami nem termeli a vízkárokat, hanem olyan struktúrájú és működésű, hogy a víz hatékonyan tud hasznosulni általa.

Természetesen VAN ilyen rendszer. Ez az új víz- és tájgazdálkodási paradigma, amiről pl. e honlap szól, de anélkül, hogy végigvenném újra a honlapunk teljes tartalmát, csak a két alapfogalmat hozom elő: Hamis az árvíz és a belvíz értelmezésünk – a valósághoz, ami ilyenkor vizsgáztat, ahhoz képest hamis. Ugyanis a télvégi árvíz a nyáron hiányzó vízkészlet szállítója, tehát nem ellenség, hanem a táj legfontosabb éltető jelensége, ami eredendően a folyó árterein elfér (így alakultak ki az árterek). A veszélyes árvízszinteket az emberi beavatkozás képes létrehozni, amikor kemény munkával, drága pénzen elérték, hogy a víz ne tudjon kijutni a helyére, hanem oldalirányból felduzzasztják a gátakkal a települések, vagy ahogy hallottuk, a mellékfolyók szintje fölé. Ha rendszerszintű kezelésről beszélünk, az azt kell jelentse, hogy ezeket az árvízveszélyt létrehozó emberi átalakításokat visszaalakítjuk olyanra, hogy elférjen az árvíz (ami mondom mégegyszer, nem istencsapása, hanem az élet vize). Ez lenne tehát a feladat, nem harc, vagy a hatékonyabb felkészülés a háborúra.

Nagyjából kétféle használata van a tájnak, ami nem szereti a vízborítást, az egyik a település, a másik a szántó, pontosabban az őszi vetés. Kb. az összes többi hasznosítás, a gyepek, erdők, tavak, szeretik, vagy jól hasznosítják az időszakos vízborítást. Reális (vagyis természetalapú) kompromisszum kell, azaz csak a legszükségesebb területeket zárjuk el a víztől, vegyük el az ártérből; pontosabban annyi területet vissza kell ártériesíteni, amennyi elég a jelenlegi szétzilált klíma csapadékainak és csapadékhiányainak! Ugyanis az ártér az a terület, és az a hasznosítási forma, ami ebben a szélsőségesedő helyzetben a legértékesebb jellemzővel bír: képes vizet befogadni és leadni, vagyis vízpuffer kapacitása van. S ha a „klímaváltozás” is szóba került, itt megjegyzendő, hogy a klíma ziláltsága is a természetszerű felszínborítás visszaállítása által gyógyítható rendszerszerűen.

A másik fogalom a belvíz, ami mint hallottuk most a nagyobb probléma.  Elhangzott, hogy 155 ezer hektár, a fele szántó, de ez még nőni fog. Hála Istennek – mondaná egy felelős gazdálkodás. 100 ezer hektár szántó, az nagyjából az ország szántóterületének a 2, azaz kettő %-a.  Nem olyan nagy veszteség. Ennél sokkal nagyobb terület művelés-váltása is megérné, ha cserébe nem lenne aszály, aminek kára tízszeresen (!) haladja meg a víztöbbleti károkat. Ha csak azokkal a károkkal számolunk, amiket a korlátozott közgazdaságtan képes látni. De az aszály igazi kára nem a haszonnövényekben jelentkezik, hanem a táj kiszáradásában. (Sajnos megjegyzendő, hogy a „táj”, az nem természetvédelmi kategória, hanem az Ország teste, életünk tere és jövője.) Mégis, a szántóföldi művelés átalakítását nem tudja elképzelni, vagy legalábbis a megvalósulás szintjén az látszik, hogy nem tudja elképzelni a mai szakmai, politikai és közgondolkodás vezető többsége. Úgyhogy marad az ütközés.

Még néhány konkrét momentumot had emeljek ki a beszélgetésből – rögtön a fentiekhez kapcsolódva, mégis a tájhasználat-váltás lehetőségét adja az „árvízi kockázatkezelés” fogalma, ill. a differenciált védelem elve, ahogy a vízügyi értelmezésbe végre bekerülni látszik az árterek reaktiválása, hiszen arról van szó, hogy az árterek nagyrésze a szántóföldi művelés biztosítása végett lett leamputálva a folyókról, tehát a gátak a szántók védelme miatt fenyegetik a településeket. (Hiszen a gátszakadáshoz szükséges legfontosabb elem mégiscsak a gát.)

Viszont kiemelném, hogy nem környezetvédelmi kérdésről van szó, hanem tájhasználati, azaz mezőgazdasági kérdésről. Ezt igazolja a polgármester úr felvetése a legeltetésről, minthogy a nagyvízi medrek karbantartására legjobb, és a premodern használatok kapcsán még az is elhangzik, hogy „ártéri gazdálkodás”, ahol érződik, hogy a javasolt gazdálkodás a módszer igaz(ított)sága miatt ártéri elsősorban, nem a helyszíne miatt!

Azonban szomorúan jegyzem meg, hogy többször kiderül, hogy a víz  a vízügy értelmezésében  Láng István sem meri még azt meglátni, hogy NEM A LEVEZETÉS A FELADAT, hanem a táji vízháztartás kiegyensúlyozása! Pedig nem kellene messzire látni, csak tavalyig, amikoris a gátakon belül is alig lehetett vizet találni, és a gátakon túl a kukoricát tárcsával kellett aratni. Ebben a helyzetben a VTT tározók nem a „jó állapot” hirdetői, hanem a mentett oldali tájhasználat-váltás elmaradására emlékeztető szégyenbugyrai a szabályozásnak és a hullámtérnek…

(Innentől bővebb érdeklődés esetén folytatás az „Árvízvédelem ÉSgazdálkodás - Javaslat a hullámtér rendezésére” című tíz évvel ezelőtt vízügyi megrendelésre megírt tanulmányomban.)

 

Beszélgetések a Víz világnapján

A víz világnapján FazekasSándor miniszter úr volt a Hír Tv Péntek8 c. műsorának vendége.

A műsor első 15 percében a vízgazdálkodásról volt szó, amikoris a miniszter úr nyitottságot mutatott a tájgazdálkodási megoldások irányában.

Az örömünk mellett megjegyezzük, hogy azért furcsa ez a helyzet.

Hiszen nyilvánvaló, hogy a jelenlegi elvek mentén a jelenlegi eszközökkel NEM tudják megoldani a vízgazdálkodási problémákat, és az számít eredménynek (?!), hogy bizonyos jelek arra utalnak, hogy a problémákat megoldani nem képes rendszer szakmai és politikai vezetése mintha nem zárkózna el teljesen az egyébként tudományosan megalapozott megoldási javaslatoktól, amikről még azt sem lehet jószívvel leírni, hogy újak, hiszen 40 éve feltárt 4000 éves megoldások aktualizálásáról van szó; és immár több mint 10 éve, minthogy a 2000-es árvíz és cianid szennyezés óta azért napirenden vannak a vízgazdálkodási kérdések.

Miközben a vízügyi szakirodalomból, tehát a jelenlegi területminimalizált vízlevezető vízgazdálkodást alternatíva nélkül képviselő vízügyi szakma kanonizált szerzőinek tanulmányaiból 100 éve kiolvasható, hogy a Tisza szabályozás koncepcionálisan hibás volt. Pl. Kvassay Jenőtől idézik a tévébeszélgetésben hivatkozott rádióműsorban:

„A hullámtér fokozatos emelkedésének nem lehet gátat vetni a vízépítés óta. Egyetlen mód van csak, hogy a mentett területekre kivezetjük a vizeket. A töltésezés legnagyobb veszélye az okszerű vízgazdálkodás által elenyésztethető.”

Kvassay Jenő 1919-ben halt meg, de Iványi Bertalan 1948-as, vagy Lászlóffy Woldemár 1982-es munkáiban is koncepcionális tévedésekről számolnak be, mint például:

• „a folyó maximális vízállása a szabályozás következtében 2-3,5 m-rel emelkedett” (Megjegyzem, azóta még másfél méterrel…)
• „Az átvágásoktól … az árvízszín süllyedését várták.”
• „a kisvízszín jelentékenyen mértékben alacsonyabb, mint a szabályozás előtt.”
• „Az átvágások …  következtében … gyakoribbak és hosszantartóbbak lettek a kisvizek.
• „Az árhullámok … egymásra szaladnak… a korábbinál kedvezőtlenebbül”
• „az árhullámok nemcsak magasabbra hágnak, de gyakrabban is lépnek ki a mederből mint azelőtt”
• „A … szabályozás természete magában hordozta a hajózási viszonyok megromlásának majdnem valamennyi okát.”
• „A Temesi bánságban folyó vízrendezés … elsőrendű katonai érdeket szolgált. Költségeit a bécsi kormány biztosította…”
•  „A bécsi kormány Magyarországot már a 17. sz. végétől gyarmati sorba igyekezett süllyeszteni, és minél tökéletesebb kizsákmányolására törekedett.”
•  „A szabadságharc leverése után ’a kormány hamarosan belátva a tiszaszabályozási vállalat közgazdászati fontosságát, azt újból megindította.’”

Ezek az idézetek tökéletesen más képet rajzolnak ki a szabályozásról, mint amit a közvélemény tud, és ami szerint a vízügyi és az agrár szakma cselekszik.

Hangsúlyozzuk, hogy nem a múltbeliek felelősségét kutatjuk, hanem a vízgazdálkodás jelen szakmai, szakpolitikai véleményformálóinak és döntéshozóinak kínálunk muníciót, hogy nyugodtan legyenek bátrak határozottabban elindulni a megoldás felé.